+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Techet Péter
2021. május 16. vasárnap, 19:19
Az exit poll szerint a horvát fővárosban az újbaloldal akár az első fordulóban is már megszerezeheti a polgármesteri posztot. Tomislav Tomašević a felmérés szerint több, mint 48 százalékot kapott.

Este hét órakor bezártak a szavazóhelyiségek Horvátországban a mai városi és megyei helyhatósági választások után. A legnagyobb figyelem a fővárosra irányul, ahol mindenképpen új városvezető lesz, mert az eddigi polgármester, a várost 2000 óta irányitó Milan Bandić idén szívinfarkutasban elhunyt.

 

Az exit-poll szerint az újbaloldali, marxista, feminista és környezetvédő pártok összefogásaként alakult Možemo hatalmas győzelmet arathatott Zágrábban:

 

listán a Možemo 45 százalékot kapott a felmérés szerint, míg a párt polgármester-jelöltje, Tomislav Tomašević 48,6 százalékot

 

– azaz elvileg még az elsőfordulós győzelem is meglehet.

 

Ha mégsem, akkor nagyon szoros, hogy ki jut tovább a második körre. Most Jelena Pavičić Vukičević, a Bandić-párt jelöltje áll 11,49 százalékkal a második helyen, rögtön utána pedig a szélsőjobboldali Miroslav Škoro 11,39 százalékkal. A konzervatív kormánypárt, a HDZ jelöltje csak negyedik: Davor Filipović 10 százalékot szerezhetett az exit-poll szerint.

 

Splitben is egyelőre HDZ-kudarc néz ki. A dalmát városban a helyi Momentum, a Centrum-párt jelöltje, Ivica Puljak az első 27 százalékkal, a HDZ jelöltje 23 százalékot kaphatott.

 

Fiume pedig maradhat vörös:

 

a tengerparti városban a szociáldemokrata jelölt majdnem 30 százalékot kaphatott, a fő ellenfelének számító Davor Štimac független orvos 16 százalékot szerezhetett csak, a HDZ jelöltje Fiumében vélhetően a második fordulóba se jut már tovább.

 

NYITÓKÉP: Tomislav Tomašević beszél / Možemo, FB

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Mély aggodalmukat fejezték ki, és hangsúlyozták, a szólásszabadság és az emberi jogok mellett állnak.

Hetvenperces sor a reptéren, Orbán Viktorral elégedetlen taxisofőr, védettségi igazolvány.

Megnéztük, mennyire nyerhetőek ezek a körzetek az ellenzék számára 2022-ben.

Csárdi Antal szerint az ellenzéki egység továbbra is töretlen.

Mint írják, nem hiszik, hogy a Jobbik valóban partner akar lenni abban, hogy több tízezer honfitársunk életét tönkretegye.

Jámbor szerint nem kommunikációs trükk az ellenzéktől a népszavazás, de még ha az is, végsősoron kárt fog okozni a Fidesznek.

Az IDEA Intézet elemzése szerint viszont a biztosan szavazó pártválasztók körében a Fidesz majdnem behozta az ellenzéket.

A hét kérdése

A kínai egyetem elleni kiállás lett az ellenzéki politizálás egyik sarokpontja, a kormány szerint másfél éven belül reális lehet a népszavazás a témában. Nálunk már most az, tessék szavazni!

Azért ide elnéznénk

Pár napja TGM az Azonnalira megírta, hogy szerinte mit érdemes olvasni. Június 18-án a saját könyvét dedikálja.

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás