Csak nem az űrből? Hatvan éve járt először ember a világűrben

Az űrverseny a hidegháború technológiai vetélkedésének békésebb fejezetei közé tartozott. Kezdetben a Szovjetunió aratott nagyobb sikereket: 1957-ben ők bocsátották fel az első mesterséges holdat a világűrbe, négy évvel később pedig már embert is tudtak oda küldeni. Az űrhajós, Jurij Gagarin, egy csapásra világsztár lett – és a szovjet tudomány diadalát jelképezte, amerre csak járt.

1961. április 14-én egy Il-18 típusú repülőgép szállt le Moszkvában, fedélzetén azzal az emberrel, aki először járt a világűrben. Jurij Alekszejevics Gagarin főhadnagyot érkezésekor több százan várták. Elsőként a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára, Nyitika Szergejevics Hruscsov elé lépett, akihez a következő szavakat intézte:

„Jelentem Önnek Hruscsov elvtárs, hogy a Vosztok szovjet szputnyik űrhajón végrehajtottam a világ első kozmikus repülőútját. Minden készülék és minden műszer kifogástalanul működött. Kitűnően érzem magam. Kész vagyok teljesíteni a párt és a kormány bármilyen újabb megbízatását.”

A főtitkár ezután keblére ölelte és csókokkal halmozta el a huszonhét esztendős űrhajóst (vagy ahogyan ekkor hívták: kozmonautát). Gagarin csak ezután kereste meg a tömegben feleségét és szüleit, akik örömükben szintén a nyakába ugrottak. Utazásáért Malinovszkij marsall elő is léptette volna századossá, amelyre

Space Race

A mából visszatekintve nem teljesen egyértelmű, de a hatvanas években még nem volt lejátszott meccs, hogy ki is áll nyerésre a hidegháború tudományos-technológiai vetélkedésében. A Szovjetunió például 1957-ben állította földkörüli pályára a Szputnyik (’útitárs’) nevű műholdat. Ugyanebben az évben már élőlényt is juttattak a világűrbe: a tragikus sorsú Lajka kutyát, aki a művelet során elpusztult – bár a propaganda erről hosszú ideig hallgatott.

A „Szputnyik-sokk” hatására rendelte el Dwight D. Eisenhower elnök a National Aeronautics and Space Administration (NASA) felállítását. Érdekes munkahely lehetett, mert ha ekkoriban benéztünk volna ide, simán összefuthattunk volna a Tanácsköztársaság egykori közoktatási népbiztosával, Kármán Tódorral vagy a náci Németország V2-rakétáit tervező Wernher von Braunnal.

Az amerikaiak 1960 novemberében próbálták meg elérni a kozmoszt a Floridából kilőtt Mercury segítségével, a rakéta azonban az indítás után meg sem mozdult. Mindeközben a szovjetek Vosztok (’Kelet’) elnevezésű űrprogramjába már beválogattak háromezer fiatalt. Közülük végül a huszonhét éves klusinói parasztfiúra, Jurij Gagarinra esett a kiképzők választása.

„Pojéhali!”

Bár Gagarin nem hagyott hátra olyan ütős szállóigét, mint Neil Armstrong, cserébe az ő utazását kevesebb konteó is övezi.

1961. április 12-én ő és tartalékos társa, German Tyitov reggel hat órakor tesztrepülésre indult. Mindez fél kilencig tartott, Tyitovval ekkor közölték, hogy leszállhat, mert Gagarin fog repülni. (Négy hónappal később egyébként rá is sor került.)

A kiválasztott fiatalember kilenc órakor már ott ült az űrhajóban és csak Szergej Koroljov parancsát várta. A szovjet rakétafejlesztések fő irányítója ekkor annyit mondott Gagarinnak: „Indulhat, Kedr.” (Ez utóbbi volt Gagarin fedőneve.)  Mikor a Vosztok-1 a magasba emelkedett, utasa így kiáltott fel: „Pojéhali!” (’Indulás!’) Ezután – mondhatjuk – a világ szeme rajta volt.

Washingtonban, ahol ekkor nagyjából éjjel fél kettő lehetett, megcsörrent Jerome Weisner, Kennedy elnök tudományos tanácsadójának telefonja. Az éjszakai szolgálatot teljesítő tiszt jelentését kapta meg, mely így hangzott: „A szovjetek megelőztek minket.” Eddigre már a szovjet hírügynökség, a TASZSZ diadalmasan kürtölte szét a világban, hogy embert küldtek a világűrbe. A franciák úgy emlegették Gagarint, mint a kozmikus tér Kolumbuszát.

Ezt a történetet maga Hruscsov terjesztette el az SZKP ateista kampánya idején, Gagarin ilyet ugyanis nem mondott. Hívő ortodox keresztény volt, aki leányát még a repülése előtt megkereszteltette. Vallásosságáról egyik legjobb barátja is beszámolt egy 2006-os interjúban.

Gagarin 10:55-kor szállt le egy Szmelkova nevű falu közelében, a „Lenin Útja” kolhoz szántóföldjére. Egy erdőőr felesége, Anna Akimovna Tahtarova köszöntötte őt először. „Csak nem az űrből?” – hangzott az asszony kérdése. „Képzelje csak, onnét!” – hangzott Gagarin válasza, miközben már az ő nevét kiáltozva gyűltek köréjük a kolhoz dolgozói.

Magyarországra még 1961 nyarán ellátogatott, ahol az MSZMP vezető politikusai közül Marosán György és Kállai Gyula látták őt vendégül.

Az űrrepülés után Gagarin mérnöki diplomát szerzett, miközben tovább népszerűsítette az űrhajózást. 1964-től a kozmonauták kiképzési programját is ő vezette, és tartalékosként részt vett a Szojuz (‚szövetség’) programban, melynek első felvonása nem volt sikeres.

Feleségét, Valentyinát, 1957-ben ismerte meg. Két lányuk született: Jelena múzeumigazgató, Galina közgazdász lett. Gagarin állítólag egyszer csalta meg feleségét, mikor a Fekete-tengernél nyaraltak. Részegen udvarolt egy szállodai alkalmazottnak, ám mikor Valentyina rájuk nyitott, az erkélyen át menekülve az arcára esett – erre utalt a szemöldöke feletti sebhely.

Gagarin halála korai és tragikus volt. 1968-ban egy rutinrepülés során vesztette életét társával, amikor egy MIG-15-ös sugárhajtású gép meghibásodott. A halál okát sokáig titkolták, mert a szovjet légierő számára kínos lett volna, ha a világ megtudja: nemzeti hőse egy technikai probléma miatt hunyt el. Az esettel kapcsolatos dokumentációt csak 2013-ban hozták nyilvánosságra, de ez sem tudta leállítani az ilyenkor szokásos összeesküvés-elméletek áradatát.

Az amerikai reakció

Bár Kennedy elnök maga is beismerte lemaradásukat és gratulált Hruscsovnak a sikeres űrrepülésért, az Egyesült Államok ezután magasabb fokozatba kapcsolt. Egy hónap múlva már Alan Shepard ellentengernagy, júliusban pedig Virgil Grissom alezredes lépett Gagarin örökébe. Az eredményeken az elnök annyira felbuzdult, hogy megígérte: az évtized végére embert küldenek a Holdra. Ez 1969-ben meg is valósult (a konteókat most tegyük félre).

Ennek hatására terjedt el az űrverseny egyik kiirthatatlannak tűnő városi legendája, hogy az amerikaiak méregdrága űrtollakat fejlesztettek ki, míg a leleményes szovjetek ceruzát vittek magukkal a kozmoszba. Nos, a dolog nem ilyen egyszerű, mert a szűk, oxigénben meglehetősen dús térben a grafitpor nemcsak a legénység egészségére lehet veszélyes, de gyúlékony is. Ezért aztán volt sokféle íróeszköz a fedélzeten (még zsírkréta is!). A legenda egyébként a Fisher Pen marketingjének a része, ugyanis ezt a márkát használta a NASA, ami jó reklámot biztosított a toll gyártójának.

NYITÓKÉP: Gagarin szobra Indiában. Sukanta Pal, Tsui / Wikimedia Commons