+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Renczes Ágoston
2021. január 15. péntek, 13:41
A cégóriás elnöke és az egyik leányvállalat igazgatója is személyes okokra hivatkozott a cég közleményei szerint.
Li Zhiming, a Sinopharm nevű kínai állami gyógyszeripari óriáscég elnöke kedden távozott az igazgatóságból

 

írja a CNBC a vállalat közleményére hivatkozva. Ugyancsak kedden távozott az igazgatói posztról a Sinopharm egyik leányvállalata, a China National Medicines Corp. vezetője, Li Hui. 

 

A Sinofpharm-elnök lemondásának ténye a cég hongkongi tőzsdére eljuttatott közleményéből derült ki – ott jegyzik a Sinopharm részvényeit –, a leányvállalat igazgatójának távozása pedig egy másik közleményből derül ki a CNBC szerint. 

 

A lemondás hátterében mindkét esetben személyes okok állnak a közlemények szerint.

 

Hogy a két vezető lemondásának lehetett-e köze a koronavírus elleni vakcina kifejlesztésében végzett munkájukhoz, arra a közleményben nincs utalás, a CNBC az erre vonatkozó kérdéseire pedig még nem kapott választ.

 

A Sinopharm koronavírus elleni vakcináját a kínai hatóságok december végén engedélyezték, miután a harmadik fázisú klinikai teszt 79 százalékos hatékonyságúnak mutatták. A BBC összefoglalója szerint a vakcinát elkezdték az Egyesült Arab Emírségekben is használni, ahol korábban a harmadik fázisú klinikai teszten már 86 százalékos hatékonyságúnak mérték. A Sinopharm vakcinájával oltanak Peruban is; a dél-amerikai országban viszont egy időre felfüggesztették az oltást, mert az egyik beoltottnál súlyos mellékhatások jelentkeztek; a felfüggesztést azonban később feloldották.

 

Ez az a kínai vakcina, aminek a megvásárlásáról már Magyarország is megállapodott a Sinopharmmal

 

derült ki a csütörtöki Kormányinfón. Azonban ahhoz, hogy elkezdhessék használni Magyarországon is, az NNK-nak még be kell vizsgálnia és engedélyeztetnie kell a vakcinát.

 

NYITÓKÉP: CGNT Russian / Facebook

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Újabb humanitárius válság van kialakulóban a spanyol-marokkói partoknál. Az okok a két állam közötti feszültségre vezethetők vissza.

Összesen 53 ötlet közül választhatnak a budapestiek, amik közül a legtöbb szavazatot kapó projekteket a főváros meg is fogja valósítani.

A veszélyhelyzetet ugyan már ősz előtt is feloldhatja a kormány, de ez sokat nem jelent.

A 2014-ben és 2018-ban is Budapest 16. számú választókerületét megnyerő Hiller így a hat ellenzéki pártból már három támogatását bírja.

A Momentum korábban amellett kardoskodott, hogy mind a 106 körzetben legyen előválasztás.

A szervezet jelentése szerint csak így érhetjük el globálisan a karbonsemlegességet 2050-re.

A román szocdemek volt elnöke jelenleg is börtönben ül, azonban most egy újabb ügyben ismét vádat emeltek ellene.

A hét kérdése

Ha igen, mivel oltottak? Ha nem, miért nem oltattad még be magad? Nem reprezentatív felmérés az Azonnalin!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az első nyári hétvégén, június 5-én sörkóstolási és vásárlási lehetőség Budapesten és több vidéki helyszínen is.

Ezt is szerettétek

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Magyarország egyik legkeresettebb színésze az Azonnalinak elmondta, mi a kelet-magyarországi identitás lényege, milyen az HBO-val dolgozni, de az is kiderül, mi van a Bödőcs Tibor könyvéből az ő főszereplésével készülő monodrámával. Podcast!

Németországban ősszel szövetségi választásokat tartanak, eldől, ki lesz Angela Merkel utódja. Kik azok, akik vállalnák a feladatot? Techet Péter és Bukovics Martin kielemezték. Podcast!

Letoha Tamás, a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó kutató koronavírussal kapcsolatos olvasói kérdésekre válaszol, és azt is elmondja, miért fél a biológiai háborútól.

A galériatulajdonos műgyűjtő elmondja, hogy a szobor a világ bármely részén múzeumi tárgy lehet a jövőben: a BLM-szobor jó értelemben provokál.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Twitter megosztás Google+ megosztás