+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Bárány Balázs
2020. október 3. szombat, 08:05
1990. október 3-án a Német Demokratikus Köztársaság megszűnt, pontosabban a Németországi Szövetségi Köztársaság részévé vált. Az egyesülés viszonylag gyorsan ment végbe, bár nem volt sétagalopp: az európai vezetők közül többen is igyekeztek gátolni, fékezni a folyamatot, a keletnémet gazdaság integrálása pedig óriási terhet jelentett.

A berlini fal 1989. november 9-i leomlását követően gyakorlatilag az egész világ úgy vélte, hogy a német újraegyesülés már csak idő kérdése. Éppen ezért nem volt meglepő, hogy Helmut Kohl, az NSZK kancellárja november végén tízpontos újraegyesítési tervvel lépett a nyilvánosság elé. Partnere volt ebben egykori keletnémet külügyminisztere, Hans-Dietrich Genscher is, aki az újraegyesítéshez szükséges diplomáciai támogatást igyekezett megszerezni.

 

Európa nagyhatalmai, elsősorban Nagy-Britannia és Franciaország azonban nem tekintettek aggodalmak nélkül az újraegyesülés lehetőségére. 

 

„Imádom Németországot és örülök, hogy kettő is van belőle”

 

– emlegették egyre gyakrabban újra Francois Mauriac Nobel-díjas francia író szavait a nyugati vezetők. Egyedül a Ronald Reagant váltó amerikai elnök, George Bush támogatta Kohl tervét – azzal a feltétellel, hogy az egyesült Németország továbbra is a NATO kötelékén belül marad. 

 

Franciaország és Nagy-Britannia akkori kormányfői, François Mitterrand és Margaret Thatcher ezzel szemben meglehetősen idegenkedtek a tervtől. Különösen Thatcher volt az, aki hangsúlyozta, hogy az NSZK-NDK egyesülés, valamint az ezzel járó közös valuta „kibírhatatlan” lenne. Álláspontja nem volt meglepő, hiszen

 

Thatcher egy olyan generációhoz tartozott, melynek a legnagyobb fenyegetést a német nagyhatalmi törekvések jelentették.

 

KARIKATÚRÁK A NÉMET EGYSÉGRŐL. FORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS, BUNDESARCHIV

 

A fal leomlása után azonban Genscher külügyminiszter nem Párizs, London vagy Róma, hanem a szintén vonakodó Moszkva jóindulatát akarta elsősorban megszerezni. És láss csodát: Mihail Gorbacsov, az ekkor már végnapjait élő Szovjetunió akkori vezetője rábólintott a német egység gondolatára, mondván „kizárólag a német nép egyedüli dolga eldönteni, hogy egy államban akar-e élni”.

 

1990. februárjában a NATO és a Varsói Szerződés külügyminiszterei Ottawában találkoztak. A fő problémát az jelentette, hogy az 1945-ben győztes országok jelezték, hogy a német egyesítés nem lehet csupán német belügy. Genscher ekkor állt elő a híres „2+4” formulával, melynek lényege az volt, hogy az egykori szövetségesek és a két német állam együtt döntsenek az újraegyesítés kérdésében.

 

Bár Gorbacsov ragaszkodott volna Németország semlegességéhez, de júliusban az NSZK ötmilliárd márka hitelt hagyott jóvá a Szovjetuniónak, ami végül eldöntötte ezt a kérdést.

 

A rossz történelmi tapasztalatra hivatkozva Európa és Izrael vezetői az egyesült német haderő kapcsán fejezték ki ellenérzéseiket – nem véletlen, hogy a nagyobb nyugati lapokban ekkor gyakran találkozhattak az olvasók a Negyedik Birodalom születését vizionáló karikatúrákkal. Éppen ezért Kohl ígéretet tett a hadsereg létszámának csökkentésére az egyesülést követő három-négy évben. Emellett garantálta azt is, hogy nem lép fel területi követelésekkel senkivel szemben, ami Lengyelország számára is megnyugtató gesztus volt.

 

A nyugati vezetők ekkor már belátták, hogy nem lehet az egység útjába állni – főként, hogy azt sem Washington, sem Moszkva nem ellenezte már. A német egyesülés gondolata ellen leginkább ágáló Thatcher is szép lassan elfogadta a helyzetet, melyet jól illusztrál a következő történet.

 

1990. január 5-én Sir Christopher Mallaby, Nagy-Britannia bonni nagykövete ezt az üzenetet küldte Londonba: „Az NSZK-ban az Egyesült Királyság tűnik a legjelentéktelenebbnek a három nyugati szövetséges közül.”

 

A távirat szélén ma is ott áll a brit miniszterelnök, Margaret Thatcher megjegyzése: „Mert azok is vagyunk.”

 

THATCHER MEGJEGYZÉSE A BONNI NAGYKÖVET TÁVIRATÁN: „MERT AZOK VAGYUNK.” 

 

A „2+4” képlet ezek után „2+4=5”-re módosult, hiszen a két Németország egyenrangú félként zárkózott fel a másik négy nagyhatalomhoz, 1990. október 3-án pedig végül sor kerülhetett az NDK NSZK-ba történő beolvadására.

 

A gazdasági egyesítés

 

Philipp Ther, a bécsi egyetem történésze az 1989 utáni Európa történetét összefoglaló könyvében úgy véli, hogy a posztkommunista országok közül a volt NDK integrálása jelentette a legnagyobb gazdasági kihívást. 

 

Ther a legfontosabbnak a közös valuta kérdését látta. 1990 júliusában a keletnémet és nyugatnémet márkák közötti átváltási arány 7:1 volt. A nemzeti egység mielőbbi megteremtése érdekében Kohl mindenképpen ragaszkodott az 1:1-es arányhoz – mondván, hogy a német gazdaság ezt elbírja, ennyi áldozatot a nyugatiaknak is be kell vállalniuk. Az így végrehajtott „gazdasági egyesítés” óriási egyensúlyvesztést eredményezett. 

 

Ther szerint a másik sokkot a gyors és radikális privatizáció jelentette, amely végül nem hozta meg a várt eredményt. Sőt: a Treuhand (ami gyakorlatilag az ÁPV Rt. német megfelelője volt) 1994-es működéséig 250 milliárd márka veszteséget könyvelt el a keletnémet üzemek bel- és külföldi értékesítését követően.

 

Bár az 1990-es őszi választásokon Kohl kancellár ragyogó jövőt ígért az „Ossiknak” (keletnémeteknek), ennek ellenére

 

közel másfélmillóan inkább a lábukkal szavaztak, és nyugatra költöztek. Az átmenet örökségét Németország a mai napig magával cipeli.

 

Az kilencvenes évek végére Kohl reformjai is elfáradtak, sokakat inkább helybenjárásra emlékeztettek (Reformstau), ezért 1998-ban a választópolgárok többsége úgy döntött: ideje elköszönni az egység kancellárjától.

 

A múlt terhei és örömei

 

A német újraegyesítés a gazdasági és társadalmi terhek mellett a múltfeldolgozás problémáit is magával hozta. Az NDK beolvadásával ugyanis a nemzetiszocializmus bűnei mellett a bolsevik típusú kommunizmus öröksége is teherként nehezedett az egyesült Németországra, így a múlttal való megbirkózás (Vergangenheitsbewältigung) napjainkig a német emlékezetpolitika központi kérdése. Nem véletlen, hogy múzeumok és filmek tucatjai igyekeznek bemutatni a huszadik századi totalitárius rendszereket, amelyek az oktatásban is kiemelt figyelmet kapnak.

 

A múlt árnyait a jelen gazdasági sikerei azonban olyannyira jól palástolják, hogy sokan már arról beszélnek, hogy a Negyedik Birodalom valójában az Európai Unió képében jött el.

 

Az elmúlt évtizedekben ugyanis az EU intézményeiben gyakorlatilag német dominancia alakult ki, amelyet a többi tagállam csendes belenyugvással (Nagy-Britannia kivételével) elfogadott.

 

Az újraegyesülést harmincnapos, igen visszafogott programsorozattal ünneplik Németországban, hiszen a járványhelyzet ott sem teszi különösen vonzóvá a tömegrendezvényeket. Ennek egyik fő helyszíne a Potsdamban megrendezett EinheitsEXPO, ahol a szövetségi államok rendeznek szabadtéri kiállításokat, de lehetőség van a brandenburgi Landtag épületének bejárására is. Aki a korhangulatot akarja érezni, vagy némi nosztalgiára vágyik, annak az Amazon Prime kémsorozatát, a Deutschland ‘89-et (magyarul Volt egyszer két Németország, harmadik évad) tudom ajánlani.

 

NYITÓKÉP: A brandenburgi kapu / Unsplash

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A parlamenten kívüli Progresszív Szlovákia csak azt szeretné, hogy valaki más legyen a kormányfő, Robert Fico és Peter Pellegrini exminiszterelnökök viszont népszavazást írnának ki az előrehozott választásról.

Még mindig befizethetik az elmaradt hathavi tb-tartozást azok, akiknek emiatt elvileg február 12-től már az életmentő beavatkozásokért is fizetniük kéne, derült ki Tállai András parlamenti válaszából.

Előtte a román hatóságok „régészeti szempontból érdektelen” térséggé nyilvánították a területet.

Szerinte az EU-nak végre fel kéne ismernie, kik az ellenfelei és kik a szövetségesei. Az Orbánnal szemben gyenge EU-politikáért részben a német ipari lobbit teszi felelőssé.

Politikusokhoz köthető szervezetek és teljes médiacsalád működik magyar állami pénzből, és jut pénz a DAC focicsapatnak is.

Andrzej Duda elnök puhatolózó tárgyalásokat kezdett a Sinopharm beszerzéséről, mert nem jön elég vakcina az EU-ból.

A két uniós tagállam már a héten tárgyalni fog az oltási kampányban sikeres Izraellel egy vakcinagyártási együttműködésről.

A hét kérdése

Arról még senki sem beszélt, hogy ezeket pontosan mire is lehetne felhasználni, azt viszont tudjuk, hogy jönnek. Dönts te!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

A Helyzet-interjúban vendégünk Miklósy Krisztián synthwave zenész, akivel kitárgyaltuk, hogyan válik valósággá lassan a nyolcvanas évek sci-fijeinek retrofuturizmusa. Podcast!

Hogyan hat a klímaváltozásra a CSOK Vági Márton szerint? Csalár Bence divatblogger pedig a magyarok ízléséről, a divattal való kapcsolatukról és a magyar vidék divatjáról mesélt. Podcast!

Szálinger Balázs költővel beszéltünk, aki elmondja, miért vonult ki a városból és a Facebookról, és mi köze a költészethez a verses reklámoknak és Krúbinak.

Van-e a magyar politikában még élet Facebook nélkül? Ezt a kérdést vitatjuk meg az elején! A második fele: meglepetés!

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

Twitter megosztás Google+ megosztás