+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Techet Péter
2020. augusztus 28. péntek, 19:45
Jelentősen megnövekedtek a fertőzésszámok Franciaországban. Párizsban és több nagyvárosban, ahol súlyos a helyzet, teljes maszkviselési kötelezettség lesz a szabadban is. Franciaország nagyon szigorúan fordul a kínai koronavírus-járvány második hullámára.

Csütörtökön megtartotta első sajtótájékoztatóját a kormányfői hivatalban júliusi kinevezése óta Jean Castex. Emmanuel Macron jobboldalról érkezett új kormányfője azt hangsúlyozta, hogy a kínai koronavírus-járvány számai olyan mértékben növekszenek, „hogy azt még a tudomány se tudta előrelátni“.

 

Noha nem szeretné „pánikoltatni az embereket“, Castex szigorításokat jelentett be.

 

Castex azonban szeretne elkerülni egy országos kijárási tilalmat, mert „az nagyon fájdalmas lenne“ (Macron már kevésbé optimista e téren), ezért egyelőre 21 megyét nyilvánított olyan „vörös zónává“, ahol a prefektusok belátásuk szerint hozhatnak rendkívüli – akár teljes kijárási tilalmat is elrendelő – döntéseket. Egy megye akkor lesz „vörös zóna“ – ami rendkívüli intézkedésekre ad lehetőséget –, ha az adott vidéken a százezer főre jutó megfertőzések meghaladják az ötven főt.

 

Még véget se ért Castex sajtótájékoztatója, a párizsi prefektúra már bejelentette:

 

a francia főváros egész területén kötelező lesz a maszkviselet a szabadtéren is.

 

Amint arról az Azonnali a helyszínről beszámolt: már augusztus elején több francia városban is részlegesen bevezették a szabadtéri maszkviselési kötelezettséget, de azon helyeken is, mint például Dijon, ahol ez nem volt kötelező, sokan már ekkor is az utcákon és tereken is hordták önkéntesen a szájmaszkot. A beltéri maszkviselet tekintetében már július 20-án visszaállt a szigor, amikor a francia kormány egységesen – pár kivételtől (például a mozik) eltekintve – kötelező maszkviselést írt elő minden zárt térben. Jelenleg is 135 eurós büntetést kell annak fizetnie, aki a kötelezettséget – például mondjuk a vonaton maszk nélkül utazva – megsérti.

 

EDDIG A ZÁRT TEREKEN VOLT KÖTELEZÖ A MASZKVISELÉS A LEGTÖBB FRANCIA VÁROSBAN (ÍGY DIJONBAN IS, AHOL A FOTÓ KÉSZÜLT), BÁR MÁR AUGUSZTUS ELEJÉTÖL VOLTAK FRANCIA VÁROSOK, AMELYEK A KÖTELEZETTSÉGEK A KÖZTEREKRE IS ELKEZDTÉK KITERJESZTENI. FOTÓ: TECHET PÉTER / AZONNALI

 

A csütörtöki döntés azonban ennél jóval szigorúbb: a francia főváros egésze olyan veszélyeztetett területnek számít, ahol péntek reggel 8 órától mindenütt kötelező lett a maszkviselet. Emellett több más városban is a párizsi agglomerációból kötelező lett az utcai szájmaszk.

 

A francia fővárost amúgy – Antwerpen, Brüsszel és pár spanyol régió mellett – a német külügyminisztérium is már augusztus közepe óta olyannyira veszélyeztetettnek tartja, hogy aki onnan utazott be, annak már eddig is – ha csak nem tudott egy negatív koronavírustesztet felmutatni – karanténba kellett vonulnia.

 

Nem Párizs az első francia város, ahol kötelező az utcai maszkviselet. Két délfrancia városban, Marseilleben és Toulouseban még a csütörtöki kormányfői értekezlet előtt már bevezették az előírást. Az amúgy élénk éjszakai életéről híres Marseilleben este 11 és reggel 6 között mindennek – éttermeknek, boltoknak – zárva kell lenni.

 

A Montpellier központú, Földközi-tengerparti Hérault megyében egyelőre a táncolást tiltotta be a prefektúra: se köztéren, se bárokban nem lehet ezentúl táncolni itt.

 

Párizs példáját most azon keletfrancia Elzász követte csak egyelőre,

 

amely már a járvány első hullámakor is a legsúlyosabban érintett francia régió volt. Most Strasbourg mellett egy tucatnyi elzászi kisvárosban lesz kötelező mindenütt a maszkviselet. (Az, hogy Elzász a nyár folyamán hogyan lábadozott ki a járványból, itt írtunk.)

 

A szigorításokra azért került sor, mert Franciaországban szerdáról csütörtökre több, mint 6000 új fertőzést állapítottak meg, ennél magasabb napi fertőzési szám utóljára a járvány csúcsidején, március végén volt.

 

NYITÓKÉP: Mulhouse-i falragasz még júliusban a maszkviselés kapcsán / Techet Péter, Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Sok vendéglátós nyitott ki péntek este Olaszországban, tiltakozva a római kormány lockdown-politikája ellen. Helyszíni riport fotókkal Firenzéből!

2020 nyarán még alig volt olyan EU-tagállam, amely rendelni akart volna azon oltásokból, amelyekkel december 27-e óta lényegében EU-szerte oltanak.

Aláírásgyűjtést indít a Mi Hazánk a járványügyi lezárások ellen, az oltásnál az önkéntességet hangsúlyozzák. Interjú!

Mark Rutte azonban jó eséllyel negyedszer is miniszterelnök lesz: pártja magasan vezet a közvélemény-kutatásokon.

A cégóriás elnöke és az egyik leányvállalat igazgatója is személyes okokra hivatkozott a cég közleményei szerint.

A baloldali ellenzék azzal vádolta, hogy soron kívül oltatja be magát, de péntektől Romániában már az állam működéséhez elengedhetetlen személyek hivatalosan is kaphatnak vakcinát.

A hét kérdése

Még ugyan nem látni, mikor lesz vége a lockdownnak, de álmodozni azért lehet. A hét kérdésében pont ezt kell tenni!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

A kormányra kerülő RMDSZ akár három minisztériumot is kaphat Romániában. A választáson meglepően jól szereplő szélsőjobboldal azonban a koalícióban is okozhat zavart.

A magyar kormánypárt egyre szorultabb helyzetben van a Néppártban, a vétó hatásait pedig elszámította Orbán Viktor. Helyzet Stefano Bottonival és Hegedűs Dániellel!

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Ahogy nő a koronavírus-fertőzöttek száma, úgy gyűjtenek egyre többen közvetlen tapasztalatot a járványügyi intézkedésekről. Ez alól az Azonnali szerkesztősége sem volt kivétel. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás