Boris Johnson hatalmas győzelmének öt tanulsága

Ha Európában eddig nem vették volna észre: a brexit körüli komédia nem más, mint maga a demokrácia. Boris Johnson győzelme után mindenesetre nemcsak az egyértelmű, hogy felesleges lenne második brexitnépszavazást tartani, hanem az is, hogy a jobboldal már megint sikeresen épített az identitásharcra, hogy megakadályozza a gazdagellenes többség összeállását.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Fölényes győzelem után folytathatja Boris Johnson konzervatív brit miniszterelnök a brexit véghezvitelét, amivel kampányolt. A választáson a Munkáspárt összeomlott, a Brexit Párt eleve nem is indult befutó tory körzetekben.

De mik a tanulságai Johnson hatalmas győzelmének?

1. Nincs szükség új népszavazásra, mert a kérdés csütörtökön eldőlt

Sokan abban bíztak, hogy ha esetleg újra szavaznának a britek, akkor a 2016-ban is szoros eredmény ezúttal a maradás felé billenne. Mivel a kontinens a „hülye angolokon, angol hülyéken“ röhögve nézte a tényleg fordulatos brexitkomédiát, sokan hihették azt: a briteknek elegük lett ebből, és egy új szavazáson nemet mondanának az egész brexitre.

Nincs szükség új népszavazásra, mert csütörtökön kiderült: a kilépéspárti erők (konzervatívok, Brexit Párt, északír protestánsok) nem csak a parlamenti mandátumok, de a leadott szavazatok között is egyértelműen győztek, habár utóbbi tekintetben abszolút többséget azért nem értek el.

A határozottan maradáspárti liberális demokraták nem tudták növelni támogatottságukat, a maradáspártiak közül csak a skót nemzetiek (SNP) tudtak tarolni a brexitellenességükkel. Így is a leadott szavazatok alig tizenöt százaléka állt ki egyértelműen az EU-ban maradás mellett. A Munkáspártot nem lehet ide sorolni, mert a párt és szavazói a brexit kérdésében a választás napjáig megosztottak voltak.

2. A szociális témát felülírta az identitáspolitika

Amint Európa más országaiban is látható, a balközép hiába próbálja a tényleges problémákat (növekvő társadalmi egyenlőtlenségek stb.) a középpontba állítani, az oligarchák és a média támogatását élvező jobboldal sikeresen veri át saját posztmodern meséjét az identitások fontosságáról.

A jobboldal célja, hogy elterelje a figyelmet a szociális problémákról, és elkerülje, hogy összeálljon a gazdagellenes többség. Ennek érdekében a szociális különbségek helyett az identitásbelieket hangsúlyozzák, így érve el, hogy

A fasizmus nem más, mint a kapitalista tőkésosztály kísérlete, hogy idegenellenességgel ossza meg a munkásosztályt, az alsó középosztályt, és szociális ellentétek helyett a kulturálisakat hangsúlyozza. A brexit erről szólt: mivel a baloldal nem mert maga is beleállni az EU-ellenességbe, ezt a témát a felső középosztály érdekeit képviselő konzervatívok vitték el, és megszerezték így sokszor az alsó középosztály szavazatait is.

A baloldal ebben az identitáspolitikai harcban lebénul, mert egy kulturális harctérben igazából nem is tud oldalt választani. Egy ilyen diskurzusban a baloldal mindig két szék közé esik az őshonosakat képviselő, többségi jobboldal és a kozmopolita elitet képviselő, kisebbségi liberálisok között.

3. A baloldalnak újra kell gondolnia viszonyát az EU-hoz

Miközben Nagy-Britanniában hagyományosan a Munkáspárt volt a hetvenes évektől az európai integráció kritikusa – elvégre elég hamar felismerték, hogy jóléti állam a nemzetállami keretek között hamarabb valósítható meg, mint az eleve a piac szabadságának primátusára alapult EU-ban (EGK-ban) –, a brexitmizériában bele kellett valahogy mégis állniuk a maradáspárti kampányba. Ez azonban a Munkáspárt történetével, jelenlegi vezetéségenek egyébkénti céljaival és tagságának, valamint szavazóinak érdekeivel szemben állt. Gyakorlatilag

A baloldal nem tud jól kijönni abból, ha a konzervatívok és a liberálisok közötti identitáspolitikai vitákban a liberálisok mellé áll, sokkal inkább kellene a szociális témák hangsúlyozásával az identitáspolitikailag akár konzervatív, de egyébként érdekeik szerint a baloldalra fogékony rétegeket megszólítania. Mivel azonban a Munkáspárt – a körölütte lévő blairista elit miatt – nem mert egyértelműen beleállni egy baloldali brexit- (azaz lexit-) kampányba, eleve versenyhátrányból indult.

4. Az Egyesült Királyság vége jöhet el

Az Egyesült Királyság hiába adta fel gyarmatait, sok tekintetben egy sajátos, premodern formációként maradt fenn, amiben angolok, skótok, walesiek és északírek egyesültek. Mivel azonban a britek a brexitkampányban túlpörgették a nacionalizmusukat, nagyon valószínű, hogy

az északíreknél pedig ismét előjöhetnek a harcok. Mivel azonban mára a konzervatívok teljes mértékben az angol (azaz kis-brit) nacionalizmus pártja lettek, nem valószínű, hogy könnyen elengedik a skótokat – ami azt jelenti, hogy a lassan három és fél éve tartó brexitkonfliktust egy hosszabb, hangosabb, akár véresebb küzdelmes időszak követheti angolok, skótok és északírek között.

5. Nem lesz holokauszt Nagy-Britanniában

Mivel a kampány során cionista körök Jeremy Corbyn Labour-vezért antiszemitizmussal vádolták, és az lehetett az ember érzése, hogy Boris Johnson valójában Adolf Hitler ellen harcol – az eredmény után mindenki fellélegezhet: huh, nem lesznek gázkamrák Brightonban.

NYITÓKÉP: Boris Johnson / Facebook