+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Kiss Dániel
2019. október 3. csütörtök, 07:09
Hozzájárulnak az elvándorláshoz a magyar állami támogatások, vagy azokkal tartja Budapest lélegeztetőgépen a térséget? Mennyire egyszerű az áttelepülés Magyarországra Kárpátaljáról? Kijev mennyire ismeri Kárpátalját? És a magyarok Belső-Ukrajnát? Miért nem beszél ukránul a határ menti magyarok többsége? Mit tehetne Budapest Kárpátalja és annak érdekében, hogy javuljanak a kapcsolatok Kijevvel? Nagyinterjú Zubánics László kárpátaljai újságíróval és egyetemi tanárral.

Sokat lehetett hallani arról, hogy kárpátaljaiak százai jelentkeztek át magyarországi lakcímekre, hogy magyarországi szociális ellátást kapjanak. Ugyebár Budapest és Kijev között még érvényben van a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió között létrejött 1963-as „Együttműködés a szociális területén” című szerződés, amelynek értelmében ha mondjuk egy ukrán állampolgár Magyarországon lakik, ott is részesül a szerződésben foglalt ellátásban. Ennyire nagy gondok vannak Kárpátalján, hogy Magyarország jobb alternatíva?

 

Kárpátalján a legnagyobb problémát az egészségügyi ellátás jelenti. Hiába vagyunk befizetői az ukrán ellátórendszernek, az orvoshiány és a megfelelő körülmények híján az állampolgárok jelentős része szüléshez, vagy akár kisebb műtétekhez is a magyar ellátórendszert veszi igénybe. Ha valaki kedvezményes honosítással lett magyar állampolgár, de nincs bejelentett magyarországi lakcíme, illetve – az új magyar szabályozás alapján – nincs TB-befizetése egy évre visszamenőleg, akkor egy külön kategóriába kerül: a sürgős esetek kivételével ugyanolyan tarifák vonatkoznak rá, mint egy külföldi állampolgárra.

 

Ezért akarnak az emberek magyarországi lakcímet szerezni, viszont az ma már a helyben lakást és a magyarországi egzisztencia megteremtését is maga után vonja. Ráadásul mióta az új szabályozás egy minimális, egyéves TB befizetést is előír, a magyar rendszer kiszűri a korábban előfordult visszaéléseket.

 

Tehát manapság már nem olyan könnyű visszaélni a magyar ellátórendszerrel?

 

Aki szeretne bejelentkezni a magyar szociális ellátórendszerbe, annak mindent fel kell adnia Ukrajnában. Tehát az illető ukrajnai lakcímét, társadalombiztosítását, ingatlanát, egyszóval ki kell jelentkeznie Ukrajnából, és egy állandó lakhelyre van szüksége Magyarországon, ahol életvitelszerűen kell élnie. Addig, amíg a dokumentumait Ukrajnából a központi nyugdíjfolyósítón keresztül a magyarországi szociális ellátórendszerbe nem küldeti át, azokat ott nem vizsgálják meg,

 

a kérelmező gyakorlatilag mindenfajta anyagi forrás nélkül kell, hogy létezzen.

 

Ráadásul folyamatosan ellenőrzik az illető ott-tartózkodását, ezért vissza, Ukrajnába sem mehet dolgozni. Tehát élnie kell Magyarországon, el kell magát látnia, úgy, hogy az ukrán jogviszonyait föladta. Mire azonban eldöntik, hogy a magyar rendszerben támogatottként fogják nyilvántartani, eltelik egy-másfél év. Ez nem egy leányálom, és menet közben előfordulhat háromszor-négyszer is, hogy visszautasítják, nem veszik nyilvántartásba. Nekem vannak ismerőseim, akik négyszer-ötször futottak neki ennek a legalább egyéves várakozási időszaknak.

 

Egyébként pont a legutóbbi magyarországi országgyűlési választások után kezdték megvizsgálni a magyar hatóságok a lakcímek körüli anomáliát, és sok esetben ki is derült, hogy egy-egy ingatlanba több tucat embert jelentettek be. Tudomásom szerint a kárpátaljai magyarok többsége azonban csak élt az őt bejelentő felajánlásával, maga nem is tudott arról, hogy rajta kívül még hány embert jelentettek be az adott lakcímre. Nos, sok ember lakcímbejelentését felszámolták,

 

és sok esetben bűnvádi eljárást indítottak ellenük, például közokirat-hamisítás miatt.

 

Tehát az áttelepülés folyamata megváltozott?

 

Nem, ez gyakorlatilag ugyanúgy működik tíz éve. Ettől függetlenül Kárpátalja szempontjából óriási veszteség, ha a magyarok áttelepülnek Magyarországra. Tudniillik itt egy szavazóképes, politikailag aktív rétegről beszélünk, aki ha leadta az ukrajnai lakcímét, személyi igazolványát, mindenféle okmányát, megválik a kárpátaljai tulajdonaitól, a házától, a földjétől is. A Magyarországra település bár teljesen érthető döntés, a kárpátaljai magyar közösségben viszont a mobilis, értelmes, gondolkodni tudó emberek elvesztek.

 

 

2014-ben megjelent az egy oknyomozó riport a magyar útlevélbizniszről, amelynek során nem magyar származású emberek jutottak magyar állampolgársághoz. Ebben a történetben a kárpátaljai magyarok mennyire voltak érintettek?

 

Itt két dologról van szó. Az egyik a Magyarország területén történt visszaélések, mert konkrétan állampolgárságot vásárolni nem lehetett. Az állampolgárság jogosulatlan megszerzésének módszere azon alapult, hogy hosszú időn keresztül gyakorlatilag minden magyarországi önkormányzatnál lehetőség volt a honosítási igény benyújtása. Helyenként ezek ezres nagyságrendben történtek. Ebben az esetben gyakorlatilag magyarországi bűnszövetkezetekről beszélünk, ahol magyar tisztviselők egyéni haszonszerzés céljából „éltek a lehetőséggel”. Ahhoz, hogy valaki honosíthassa magát, két feltételnek kell megfelelnie. Igazolnia kell, hogy a felmenői Magyarország területén éltek 1945 előtt, és hogy magyar nyelvtudással bír. Ezekkel lehetett valamilyen módon visszaélni.

 

Az előbbi feltételnek a belső-ukrajnaiak kivételével gyakorlatilag mindenki megfelel, de előfordult a dokumentumokkal való trükközés, a családfa kreatív újrarajzolása, okirat-hamisítás, stb. A legtöbbször azonban a nyelvtudás ellenőrzésétől tekintettek el. Miután ez kiderült, jött a szigorítás: ma már csak kormányablaknál, személyesen lehet ezeket az ügyeket intézni, a nyelvtudást ellenőrzőket pedig bűnvádi felelősségre vonhatják.

 

A másik lehetőséget a visszaélésre a honosítási okiratok manipulálása nyújtotta, ezeken a dokumentumokon ugyanis nincsenek fényképek. Ez úgy működött, hogy mondjuk Kovács Albert névre kiállítanak egy honosítási okiratot, amelyet az illetőtől megvásárolnak. A vásárló az ukrajnai anyakönyvi hivatalban módosítja a személyes adatait és kiállíttat egy ukrán útlevelet Kovács Albert névre.

 

Ezt követően az új útlevéllel átmegy a határon, és egy magyar kormányablakban magyar útlevelet igényel.

 

Fontos látni, hogy 2014 előtt egy honosítási okirat egyenlő volt egy szabadságlevéllel. Mióta a biometrikus útlevéllel rendelkező ukrán állampolgárok esetében a vízumkötelezettség megszűnt, a magyar útlevél iránti kereslet is megcsappant.

 

Pedig nyilván jobban jár az ember egy magyar útlevéllel…

 

De nem feltétlenül a magyar, hanem az EU-s állampolgárság miatt. A magyar útlevél tulajdonosára nem vonatkoznak azok a korlátok, mint egy ukrán útlevél tulajdonosára. Utóbbi ugyanis egyszerre csak 90 napot tud a schengeni övezetben tölteni, azt követően el kell hagynia az EU-t. Nem is véletlen tehát, hogy a nyugat-európai munkaadók olyanokat keresnek, akik EU-s útlevéllel rendelkeznek, hiszen a foglalkoztatásuk sokkal egyszerűbb, mint egy biometrikus útlevéllel rendelkező ukráné.

 

Júliusban volt parlamenti választás Ukrajnában. Egyetlen magyar jelölt sem jutott be a Verkhovna Radába. Miért? 

 

Az ukrán választási törvény előírja, hogy az egy tömbben élő nemzeti kisebbségek számára olyan választókörzeteket kell kialakítani, ahol ők többséget alkotnak. A legutóbbi hivatalos felmérések szerint Kárpátalján kb. 150 ezer magyar él, közülük körülbelül 80-100 ezren rendelkeznek választójoggal. Számukra a törvény lehetővé teszi egy választókörzet kialakítását, kvázi alanyi jogon biztosítva a képviseletet. Ez a rendszer 2010 óta nem működik. 

 

Az ukrán központi választási bizottságnak küldött, erre vonatkozó kérelmeinket azzal utasítják el, hogy nem tudják beazonosítani, hol laknak ezek a magyarok.

 

Tudniillik 2001-ben volt utoljára népszámlálás, a bizottság pedig azt „feltételezi”, hogy azóta jelentősen megváltoztak az etnikai arányok, elköltöztünk, elvándoroltunk. 

 

Hogyan alkalmazkodtak a kárpátaljai magyar politikusok a 2010 után kialakult új gyakorlathoz?

 

A kárpátaljai magyar politikai pártok 2010 óta mindig egy befutó párttal kötöttek együttműködést, azoknak a listájába „kapaszkodtak”. Korábban a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének Viktor Juscsenko és Petro Porosenko volt elnökökkel volt megállapodása, az Ukrajai Magyarok Demokratikus Szövetségének pedig Viktor Janukovics megbuktatott államfővel. A 2019-es az elnökválasztás első fordulójában azonban nem lehetett tudni, ki lesz a győztes. A nyelvtörvény, az oktatási törvény, a különböző kisebbségi megszorítások miatt politikai öngyilkosság lett volna Porosenkóval közös platformot alkotni.

 

Toxikus képet festett rólunk az országos média, mindenhol, mint az államtól elszakadni akaró közösséget próbáltak minket beállítani.

 

Így gyakorlatilag kettő tömörülés volt, amelyekkel közös platformot alkothattak volna a magyarok: az egyik a kettészakadt Ellenzéki Blok, amely viszont egy alapvetően oroszajkú, orosz gondolkodású párt. Mivel sokszor megkaptuk, hogy a Kreml kinyújtott kezeként folyamatosan arra törekszünk, hogy magyarországi kormányzati támogatással a hátunk mögött szétszakítsuk Ukrajnát, velük nem volt lehetséges az együttműködés.

 

 

Volidimir Zelenszkij jelenlegi elnök csapatával viszont nem épült ki a kapcsolat, amelyen keresztül részt tudtunk volna venni mellettük a választások első fordulójában. Az első fordulót követően pedig látszott azért, hogy mekkora a lelkesedés irántuk, így nem volt szükségük a magyar szavazókra: itt csak 30-35 ezernyi magyar szavazott, ez pedig számukra nem meghatározó. Valószínűleg ezért sem kaptunk befutó listás helyre ajánlatot.

 

Ha nem alakíthattak saját, többségi választókörzetet, akkor hol szavaztak a kárpátaljai magyarok?

 

A kárpátaljai magyarság három különböző választókerületben voksolt, amelyek közül kettőben tizenhárom, illetve tizenöt százalék a magyarság aránya, a harmadik nagyszőlősi körzetben harminchárom százalék. Még itt is csak abban az esetben lehetett volna nyerni, ha az ukrán szavazatok többfelé oszlanak meg. Az apátia és a munkaügyi migráció miatt kiürültek a falvaink, emiatt a nyilvántartott választóink talán fele ment el szavazni, ezen kívül volt egy jelentősebb kontingens, amely nem magyar jelöltre adta le a szavazatát.

 

Csak ezek a tényezők befolyásolták a sikertelen szavazást a magyarok részéről?

 

Nem kizárólag, a választók például arra is panaszkodtak, hogy nem jól kommunikáltak feléjük a jelöltek. Új stratégiákra van szükség, nem lehet már azzal jönni, hogy a magyar ember magyar jelöltre szavazzon, arról is meg kell győzni őket, hogy miért éri meg ez nekik. És akkor nemcsak magyar, hanem az otthon maradó ukrán szavazókat is magunk mellé lehetne állítani.

 

Mit lehetne tenni azért, hogy a magyarság értesüljön arról, mi zajlik Kijevben, illetve fordítva, hogy Belső-Ukrajna tudjon arról, mi történik Kárpátalján?

 

Elemzőcsoportokra lenne szükség, amelyek a különböző külképviseleteken és Kijevben jobban rálátnak a boszorkánykonyhára. Egy olyan csapatot kéne létrehozni, ami az ukrajnai helyzetet naprakészen elemzi, és azonnal tájékoztatja a döntéshozókat itt és Budapesten. Túl vagyunk azon, amikor hetek, hónapok álltak a rendelkezésünkre döntést hozni, hiszen felgyorsultak az események Ukrajnában. Szükség lenne még egy „arculatfejlesztésre” is: az ukrán médiába – az elmúlt évek tendenciái alapján – egyre nehezebb bekéredzkedni, platformot találni arra, hogy elmondjuk a gondjainkat.

 

Érdemes lenne létrehozni egy csapatot ukrán újságírókból, akik látják, mi a helyzet, elérhetőek, és a modern technológiákat felhasználva folyamatosan artikuláják az ukrán sajtónak a magyarokról, a magyarok érdekeiről szóló információkat. A tavalyi évben például a legnagyobb problémát az jelentette, hogy alig volt olyan atyafi, aki ékes ukrán nyelven el tudta volna mondani, hogy mi a problémánk az oktatási és nyelvtörvénnyel. Az ukrán országos tévécsatornák többmilliós nézettségűek: ezekbe kéne mondjuk szakértők útján bekerülni, hogy pozitív irányba tereljük a rólunk kialakult képet,

 

hogy ne egy ellenséges, kicsi, pattogó, az ország NATO-csatlakozását és EU-s integrációját blokkoló törpét lássanak Magyarországban és a magyarokban.

 

Tehát az ukránok nem is értik, hogy mi a bajunk mondjuk az oktatási törvénnyel?

 

Ha elolvassuk a törvényt, egy nagyon modern, progresszív, már-már megvalósíthatatlan ideákat kergető, német és lengyel elemeket is magába olvasztó tervezetről van szó. De pont idillikus mivolta miatt nagyon problémás is: például kitalálták, hogy nem is kellenek a természettudományi tárgyak, a fizikát, biológiát, kémiát mostantól integrált tárgyként kell oktatni, mert a legtöbb gyereknek ezekre külön-külön nincs is szüksége.

 

Az ukrán nyelvet pedig a jövőben speciális tantermekben kéne oktatni újszerű és modern módszerekkel és felszereléssel, interaktív környezetben. Augusztus 20-a van [az interjú augusztus végén készült – a szerk.], de ezek a felszerelések, például a könyvek még nem érkeztek meg, annak ellenére, hogy szeptember 1-jén ezekben az új, interaktív termekben meg kéne kezdeni az oktatást. De ott van az oktatási törvényben a tanárok továbbképzése, és az ennek megfelelő béremelése is. Az oktatási rendszer és a költségvetési háttér viszont nem teszi ezt lehetővé, ahogy azt sem, hogy folyamatosan új tankönyveket bocsássanak ki.

 

A kárpátaljai magyar oktatási hálózatban gyakorlatilag minden évben hiány van a tankönyvekből.

 

Nincs választási lehetőség a tankönyvcsomagok között, az oktatási minisztérium kijelöli, hogy miből kell lefordítani, aztán vagy megjelenik, vagy nem.

 

Tehát sok esetben fénymásolatokat osztanak szét a gyerekek között, mert az államilag garantált tankönyv nem érkezett meg a tanév kezdetére. Nincs megfelelő ukrán-magyar szótár sem. A Nyíregyházi Egyetem anno kidolgozott egy akadémiai szótárat, de ez nem hozzáférhető, mert nem nyomtatja ki senki.

 

Reális az az elképzelés, hogy mindenki, akire vonatkozik az oktatási törvény, meg is tanulja az ukránt a jövőben?

 

Az elemi iskolában meghagynák a magyar nyelvoktatást, de a felsőbb osztályokban és a középiskolában már csak százalékosan meghatározott arányban lehet magyarul tanulni, egyre több tantárgyat oktatnak majd ukrán nyelven. Az ukránok valószínűleg részben az orosz nyelvet próbálják visszaszorítani, amelyet a keleti és középrégiók háztartásainak zömében használnak a kommunikációhoz.

 

Ezzel viszont nem az oroszt fogják kiszorítani, hanem az összes többi kisebbségi nyelvet.

 

A galíciai lengyelek is idén eszméltek rá arra, hogy az a néhány oktatási intézményük, ami van, el fogja veszíteni a vonzerejét, melyet a lengyel nyelv oktatása és művelése adott. Magyarán, a lengyelek is meg fogják gondolni, hova adják be a gyerekeiket, hiszen a lengyel iskolák sem lesznek különbek a többitől. Az ukrán nyelv elsajátítása azon múlik, hogyan oktatják.

 

Ukránul a nyelvtörvény nélkül is meg lehet tanulni: én orosz nyelvet tanultam a magyar középiskolában, az egyetemen hallottam először ukránt. Az első félévben küszködtem vele, mert nagyon sok szót, kifejezést nem ismertem, úgyhogy vegyes, többnyelvű jegyzeteket készítettem. Egy nyelv elsajátításánál a környezet nagyon fontos: az embernek nap mint nap hallania, használnia kell azt. Én is megtanultam, mert nap mint nap találkoztam vele.

 

A főként magyarok lakta területeken viszont nincs megfelelő tanár az ukránoktatásához. Az elmúlt évtizedben, ha rá szerették volna vezetni a nemzeti kisebbségeket arra, hogy az ukrán elsajátítása számukra hasznos és fontos, akkor kisebbségi származású tanárokat kellett volna erre a feladatra kinevelni. Olyan embereket, akik visszatérnek abba a közegbe, ahonnan jöttek, és oktatják az államnyelvet.

 

A különböző pozitív példák is nagyon fontosak: a keresztgyerekeim a kedvenc ukrán zenéjüket akcentus nélkül énekelgetik, amelyet valamelyik nyelvi táborban hallottak és szerettek meg. Pozitív ösztönzőket kéne bevezetni, mert a kényszerítés nem működik azok esetében, akiknek az ukrán teljesen idegenül hat. Nincsenek ukrán mesekönyvek, hanghordozók. Mi, amikor gyerekek voltunk, egyrészt volt ez orosz nyelvű TV-adás, ahol az ember azért, ha odafigyelt, elsajátíthatott ezt-azt.

 

 

A magyar közösség viszont – főként az, amelyik a magyar határ közelében él – nem találkozik ukrán tévécsatornákkal. Nem is nagyon foghatóak, mert nem azon a műholdas frekvencián vannak, mint a magyar csatornák, szóval egy magyar család nem gondolja túl, mely csatornákat nézze. Emellett ukrán szöveggel sem találkoznak, csak a tankönyvekben, amelyek helyenként elég borzasztóak. Ahhoz képest, hogy a kisebbségek számára állították össze őket, sokszor én sem értem, hogy mire gondolt a szerző.

 

Ezek alapján nem csoda, ha olyan kevesen beszélik az ukrán nyelvet a kisebbségek körében.

 

Pedig enélkül mi sem tudjuk érvényesíteni az érdekeinket, egy beadványt megfogalmazni, vagy magunkat képviselni. Erős kisebbségi komplexusunk van: ha úgy gondoljuk, nem mondunk jól valamit ukránul, akkor inkább úgy teszünk, mintha nem is beszélnénk a nyelvet. Ezért aztán amikor jönnek a különböző ukrán tévécsatornák riportot készíteni, és egy magyar orra alá dugják a mikrofont, inkább azt mondja, hogy „nem tudom”, „nem értem”. Pedig valószínűleg ennek éppen az ellenkezője az igaz, csak lámpalázas. Sokakat riaszt az ukrán ragozás, a különböző szóvégek, ezért inkább hagyják, hogy süketnémának nézzék őket.

 

Az elmúlt tíz évben nem történt változás, továbbra is a kényszerítéstől várják a csodát Kijevben.

 

Persze sok kárpátaljai magyar beszéli az államnyelvet, de ahol monolit a közösség, a tömbmagyar vidékeken az emberek nem kényszerülnek rá, és nem is érzik a szükségét. Ott, ahol több nemzetiség fordul meg, ahol átjárás van, az emberek érdekből vagy kényszerből perfekt kétnyelvűek. Az ungvári, munkácsi és nagyszőlősi járásokban nagyon jól meg tudták tanulni az államnyelvet. Egyedül Beregszász maradt meg egy kis „rezervátumnak”.

 

A magyar államnak érdeke, hogy a határon túli magyarok megtanulják az otthonukat adó ország nyelvét?

 

Ha jól emlékszem, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésével foglalkozó kormánybiztosság részben a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Főiskola és a GENIUS Jótékonysági Alapítvány révén folyamatosan nyelvi kurzusokat indít ukrán és egyéb idegen nyelvekből. Ezenkívül több ezer ember szeretne legalább alapszinten megtanulni magyarul. Ez visszautalás az állampolgársághoz is, hiszen ez annak a megszerzéséhez alapvető kritérium. De nem csak erről van szó: az itteni oktatásban és egészségügyben dolgozók is csak akkor igényelhetnek különböző szociális támogatásokat a magyar államtól, ha a munkájuk során bizonyítottan használják a magyar nyelvet.

 

Magyarországnak és a határon túli magyarságnak akkor érdeke, hogy a nyelvet jól beszélő, az adott állam berkein belül a lábát megvető magyarokat képezzen, akik az államigazgatás különböző szintjein képviselik a magyarok érdekeit?

 

Ez elengedhetetlen, hiszen ha valaki itt akar élni és dolgozni, annak képesnek kell lennie a személyiségi és állampolgári jogait megfelelő módon gyakorolni. Ez pedig megkívánja, hogy írjon, olvasson, beszéljen az adott állam nyelvén. Akárhogy is vesszük,egy olyan ország része vagyunk, amelynek van egy államnyelve, ezt a nyelvet a megfelelő szinten kell beszélni, annál is inkább, mert nagyon sok olyan dokumentumot kell összeállítanunk, ami befolyásolja a szakmai előrehaladásunkat, például tanterveket, tanulmányokat, pályázatokat.

 

A helyzet az, hogy jóval korábban keleti városokba mentek a diákjaink tanulni: Lembergbe vagy Kijevbe, esetleg a Baltikumban, vagy éppen Moszkvában voltak párszázas diaszpóráink, akik az oklevelük megszerzését követően hazajöttek. Mondani sem kell, hogy ők megtanulták az orosz, illetve az ukrán nyelvet. Ma egy ellentétes tendenciának lehetünk szemtanúi:

 

a fiatalok egy jelentős része Magyarországra, például Budapestre és Debrecenbe megy elvégezni a felsőoktatási tanulmányait. Ezek az emberek a helyi magyar közösség számára elvesztek.

 

Ők a felsőoktatásban már nem fognak megtanulni ukránul, így nem is fognak visszatérni Ukrajnába, mert nem fognak tudni itt érvényesülni. Ez egyébként már gyerekkorban eldől: ha a szülő idejekorán megtanítja a gyerekének az államnyelvet, esélyes, hogy felnőttként is marad Ukrajnában. Ha ez elmarad, akkor jó eséllyel el fog vándorolni.

 

Tehát a nyelvismeret meghatározó a fiatalok jövőjében?

 

Az új oktatási törvény értelmében előbb-utóbb az emelt szintű érettségik – figyelmen kívül hagyva, hogy az oktatási törvény lehetővé teszi a magániskolák számára a magyar nyelvű oktatást – ukrán nyelvűek lesznek. Emiatt a jövőben könnyen megeshet, hogy egy magyar diák érettségi bizonyítvány nélkül marad, mert a nyelvismeret hiányában nem tudja letenni a négy kötelező emelt szintű érettségi vizsgát. Tehát az a jelenlegi tendencia, hogy a nyugati egyetemekre elvándorló anyaországi hallgatók után megüresedett helyeket a kárpátaljai diákokkal töltik fel a magyarországi egyetemeken, az oktatási törvény miatt meg fog szűnni.

 

Mindez hosszútávon azzal fog járni, hogy a kárpátaljai gyerekeket magyarországi középiskolákba íratják be szüleik. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében már most is számos olyan intézmény működik, ahol a diákság zöme Kárpátaljáról származik. Ez megint elvándorlást eredményez, hiszen ha az általános iskolás korú gyermek elmegy, előbb-utóbb a szülők is követni fogják. Továbbá az utóbbi időben jelentősen felgyorsult munkaügyi migráció azt engedi feltételezni, hogy a fiatal szülők egy része Nyugat-Európában alakít majd családot, akár kárpátaljai kárpátaljaival, és a gyerek ott fog megszületni, ott jár majd iskolába, ott fog felnőni. Ez is hozzájárul a népességcsökkenéshez.

 

A tanári kar készen áll arra, hogy alkalmazkodjon az oktatási törvény előírásaihoz?

 

Mostani ismereteim szerint a kárpátaljai magyar tanárok ma nem képesek arra, hogy a matematikát vagy a történelmet ukránul oktassák. Ez egy egyirányú utca. Némi reményt azért látok arra, hogy az új parlament az oktatási törvény élesebb sarkait lecsiszolja, kompromisszumokat lehet kötni, hiszen még nincs minden kőbe vésve.

 

Ha már elvileg Ukrajna úgyis oda szeretne tartozni, mit szólt ehhez az Európai Unió?

 

Az EU-s intézmények részéről érzünk egy kettős mércét, furcsa módon álltak hozzá ehhez a törvényhez. Olyan dolgokat kifogásoltak benne, amiket Ukrajna már teljesített: kivette a magánoktatási hálózatot a törvény hatálya alól, illetve 2023-ig kitolta az életbelépést. Mindezzel együtt ez a törvény a kisebbségi oktatási intézményt, mint olyat, megszünteti. Lesz majd egy ukrán intézmény, amin belül lehet magyar oktatási részleg, amelyben csökkenő arányban fogják a tantárgyakat magyar nyelven oktatni, végén egy kizárólag ukrán nyelven letehető érettségi vizsgával.

 

Mit kéne Magyarországnak tennie?

 

Azzal, hogy Ukrajna integrációs törekvéseit Magyarország blokkolja, úgy tűnik, mintha szándékosan Moszkva kezére játszana.

 

Ezért finomítani kellene az eszközökön, és mondjuk egy régiós partnerség – Románia, Moldova – segítségével nyomást gyakorolni. A nemzeti kisebbségek közül nekünk van egyedül kiépült oktatási rendszerünk az óvodától a felsőoktatásig. Ezt nem hajlandóak megérteni Kijevben. Rengeteg próbálkozásunk volt, hogy hogyan kéne az államnyelvet olyan színvonalon oktatni, ami megfelel a többségi társadalomba való beilleszkedés kívánalmainak. Nem, ehhez nem kell minden tantárgyat holnaptól ukránul tanítani.

 

Hogyan kezeli Ukrajna a munkaerő kiáramlását az országból?

 

2001-ben 42 millióan voltunk.

 

Ma csak Lengyelországban, 2,5-3 millió elvándorolt ukrán ember dolgozik.

 

A kelet-közép-európai országok rájöttek arra, hogy pótolni kell a tőlük kivándorolt munkaerőt. Nagy Britanniában és Írországban a lengyel nyelv a második legnagyobb kisebbségi nyelv. Romániának több ukrán állampolgára van, mint magyar, erről érdekes módon senki nem beszél. Összességében több, mint tízmillió ukrán dolgozik külföldön, és a nagy részük nem szeretne visszatérni.

 

Mi lesz így a nyugdíjakkal?

 

Egyelőre még önjáró a szociális ellátórendszer, ám mivel a befizetők száma lassan csökken, előbb utóbb a be- és kifizetések között óriási deficit lesz. Épp ezért akarja most az új kormány megreformálni a rendszert a nyugdíjpénztárak bevezetésével. Egy nyugdíjas értelmiségi most havi 1500 hrivnyát kap [körülbelül 19 ezer forintot – a szerk.], ami vagy a gyógyszereire vagy a rezsijére elég, nyáron. Az előtakarékosságra való átállás nélkül nem látok esélyt, hogy ez javuljon.

 

Ez az ország most lejtmenetben van: alacsony szintű a szociális ellátás, a GDP, az életszínvonal, és ehhez társul még a magas államadósság. Senki nem tudja, hogy mi lesz Ukrajna jövője.

 

Kijev nemrég ígérte meg az IMF-nek, hogy megindítja a földreformot, feloldják a földeladásra vonatkozó moratóriumot. Ez segíthet Ukrajnának?

 

Sokakat félelem kerít hatalmába a földprivatizáció gondolatára. A termőföldek adásvétel tárgyát képezik majd.

 

És ezzel mi a probléma?

 

Gyakorlatilag bárki vásárolhat majd földeket. Már most is több tízezer hektáros nagybirtokok vannak vállalatok tulajdonában, amelyek gyakorlatilag azt tesznek a földdel, amit akarnak. Ez egy olyan nyitott áruház lesz egy éven belül, ahol a szabad polcról mindenki azt vesz le, amit csak akar. A helyi lakosság pedig nem feltétlenül fog ezzel jól járni, hiszen gazdasági lehetőségeik meglehetősen korlátozva vannak. Ha valaki szeretne egy vállalkozást indítani, tíz százalékos kamatnál alacsonyabb hitelt nem talál.

 

Az elmúlt három évben a kárpátaljai magyar mezőgazdaságot és a vállalkozások fejlesztését a Külgazdasági és Külügyminisztérium pályázatai finanszírozták, melyek segítségével kisösszegű hitelekhez fértek hozzá az emberek, húsz százalék önrész mellett. Ez mind nagyon szép, de kellett egy tanulási folyamat. A támogatások következményeként eleinte ellepték a falvainkat a kis kínai traktorok, amelyek bár jól mutatnak a fóliasátrakban, a mi lúgos-agyagos földjeinkben, ha megakad az ekéjük, a traktor is borul. Összességében néhány ezer emberről beszélünk, akinek önrésze is van ahhoz, hogy pályázni tudjon. Láttunk már olyat, hogy a pályázaton a megjegyzés rubrikába azt írták:

 

„önrész megkeresése céljából a pályázó Csehországban tartózkodik”.

 

A forgótőke hiánya sok esetben az egyik legnagyobb probléma.

 

 

Sokszor viszont nem vagyunk tisztában azzal, milyen lehetőségeink vannak Ukrajnában. Nem látunk túl a Kárpátok kerítésén. Nem hallunk a külföldről érkező innovációs alapokról, a kedvezményes hitelekről, a fiatalok lakástámogatásáról. Rengeteg lehetőség van, de az utánajárás hiánya miatt elesünk majdnem minden olyan támogatástól, ami Ukrajnától jönne, ha pedig mégis értesülünk róluk, akkor a nyelvtudás hiánya miatt nem tudjuk megpályázni.

 

Mi a helyzet a turizmussal? Úgy tudjuk, hogy mióta a Krím odalett, a belső-ukrajnai turisták elkezdték felfedezni Kárpátalját. A magyarok nem járnak át?

 

A határmenti térségben sokan próbálkoztak az anyaországi turisták átcsalogatásával, de sajnos az infrastruktúra, az utak és a határátkelők szűk keresztmetszetet húztak, ember legyen a talpán, aki öt órát fog várakozni a határon embertelen körülmények között, majd elvezet ezeken az utakon. Vannak jó adottságok, elképzelések, helyenként még a tőke is meglenne, ám az infrastrukturális problémákat nem lehet megkerülni.

 

Arról nem is beszélve, hogy

 

egy ácsért, vízszerelőért manapság már sorba kell állni.

 

Egyre nehezebb szakembereket, alvállakozókat találni, akik ráadásul már európai árakon dolgoznak. Mondjuk itt még mindig erős a balkáni szellem, megpróbálunk kicsit simlizni, megtalálni a kiskapukat. Érthető is, hogy a szakemberek elvágynak innen, miután belekóstoltak a nyugati, kiszámítható munkavégzésbe.

 

Az ukránokat nem zavarja, hogy a régiót gyakorlatilag a magyar állam tartja lélegeztetőgépen?

 

Annak mindig örülnek, ha pénz érkezik az országba, viszont annak már kevésbé, hogy vannak bizonyos elvárások, amelyeknek a magyar fél nem tesz eleget. Például ha magyar tisztségviselő Kárpátaljára látogat, illik bejelentkezni az ukrán kollégájához. Ezen finomságok elmaradása esetében burkolt, de határozott jelzések indulnak meg a csatornákon. Még mindig a keleti blokkban vagyunk,

 

az állam erőszakszervezeteinek vannak olyan hatásos mószerei, amelyeket adott esetben egy másik ország vezetése nem feltétlenül érez meg, hanem az itt élő közösség tagjai, akiket gyakran túsznak tekintenek.

 

Bár finomodnak az eszközök, az ország próbál egy európai arcot magára ölteni, azért van, ami megmaradt a régi módszerekből.

 

Például?

 

Nemrég jött ki egy közel egy órás „dokumentumfilm”, amely arról szól, hogy mivel a magyar határon tátonganak a legnagyobb lyukak, a határmenti cigarettacsempészet így nem lehet is más, mint a kárpátaljai szeparatizmus támogatásának egyik forrása. Az egész mögött pedig a magyar kormány áll. Furcsa, furcsa, de vannak benne apró igazságmorzsák is, és az ukrán emberek többsége számára eladható. Az elmúlt négy évben egy demonizált társaság lettünk a határ innenső oldalán,

 

bármit elhisznek rólunk az ukránok.

 

 

Hogy mennyire fog ez lecsengeni, ha a két állam partnerségre lép egymással és párbeszédre kerül sor? Bizonyára enyhülni fog, de a mainstream médiában mi még mindig ellenség vagyunk, akiket Moszkva mozgat itt a nyugati határok mentén, és bármiféle megnyilvánulás (kétnyelvű felirat, magyar lobogó) annak a bizonyítéka, hogy megpróbáljuk a szuverén Ukrajna egy darabkáját átszakítani egy szomszédos országba.

 

A konzulátuson készült videó is egy ilyen finom jelzés?

 

Egy provokáció volt, amelynek célja negatív értelmet adni annak a szónak, hogy „magyar”.

 

Az elmúlt három évben a „magyar” lényegében  szitokszóvá vált, egyet jelentett a Krím és a Donyec-medence elcsatolásával, megszállásával.

 

Ha párbeszédre kerülne a sor Budapest és Kijev között, a magyarok démonizálása is megszűnne?

 

A legmagasabb szintű találkozó a két ország között – ha nem számítjuk Áder János protokollátogatását Zelenszkij beiktatásán – utoljára négy éve volt, egy EPP-rendezvényen Máltán. Azóta az alacsonyabb szintű kommunikációs csatornák is beszűkültek. Míg Ukrajna erőből próbálta áttolni az elképzeléseit az oktatási törvénnyel kapcsolatban, a magyar fél részéről érdemesebb lett volna ezek ellen a visegrádi együttműködés keretein belül fellépni. Van szlovák, cseh és lengyel kisebbség is Ukrajnában: közös fellépés esetén Kijev nem mondhatta volna azt, hogy a magyarok már megint támadnak minket. Annál is inkább, hiszen 2014-ben Ukrajna próbált csatlakozni ehhez az együttműködéshez, egyfajta V4+1-ként.

 

Ukrajna mit akar Magyarországtól? Mi a célja a nyomásgyakorlással?

 

Szerintem direkt diplomáciai céljaik nincsenek, sokkal inkább a jogosnak vélt oroszellenesség vezérli őket, nem a szomszédos országok vannak célkeresztben. Úgy gondolják, Ukrajna Európa felé tart, e célért sokat megtettek, s ezért mindenkinek kutya kötelessége támogatni őket az integrációhoz vezető úton. Óriási lamentálás volt az országban, amikor a holland parlament az ukrán csatlakozás ratifikációját elhalasztotta jogállami kérdések miatt. Borzasztóan felháborodtak az ukránok, mivel itt vér folyt az európai integrációért.

 

Szerintük Európának repesve kéne várnia Ukrajnát, vörös szőnyeget teríteni elé és mindent megtenni annak érdekében, hogy segítse az oda vezető útját.

 

Magyarország támogatása nélkül fennmaradna a kárpátaljai magyarság?

 

Azt tegyük hozzá, hogy a teljes ellátórendszert Ukrajna biztosítja, tehát igen. A bérek, a szociális ellátás, mind-mind onnan jönnek. Az emberek annyira hozzászoktak, hogy a kórház jár, de olyan-amilyen, hogy elfelejtették: azt, hogy még működő társadalom vagyunk, az ukrán államnak köszönhetjük. Iskolákat, önkormányzatokat működtetnek, biztosítják a közlekedést. Ez csak úgy magától nem létezik.

 

 

Hozzá kell tenni, hogy a Kárpátok innenső oldalához Európa nyolc fővárosa van közelebb van, mint Kijev. Logisztikailag, közlekedés szempontjából messze vagyunk, túl a hegyeken, mint a mesében. Ha fölszáll az Ungvár-Kijev-járat, huszonöt kilométert be kell repülnie a szlovák légtérbe, hogy utána meg tudjon fordulni és Kijev felé venni az irányt.

 

Lepusztult, szegény rokonok vagyunk, valamelyest fejlesztegetnek, de ez csak az „állagmegőrzésre” elég, előrelépéshez nem.

 

Itt még mindig a feldolgozóipar van, esetleg összeszerelőüzem, bár Ukrajna egyetlen autógyára itt működik. Kár, hogy ez egy lecsengő ágazata a Skodának. Messze vagyunk, itt csak a kármentesítés zajlik, több tízmilliárd dollárt kellene befektetni ide, hogy azt mondhassuk: valami elkezdődött.

 

Idén slágertéma lett a klímaváltozás, a környezetvédelem. Mi a helyzet Ukrajnában?

 

Lassan már természeti katasztrófa lesz abból, amekkora mennyiségű műanyag úszik le a Tiszán. Vagy vegyük például a szlatinai sóbányát, amit elöntött a víz, és ha nem teszünk gyorsan valamit, akkora környezeti katasztrófa várható, mint amekkora a ciánszennyezés volt a Tiszán. Hasonló problémák várhatók a muzsai aranybányák meddőhányóinál, amelyek szintén a Tisza vízgyűjtő területén helyezkednek el.

 

Milyen hatással lenne az ukrán fél pénztárcájára az, ha fellendülnének a magyar-ukrán kereskedelmi kapcsolatok?

 

A mai napig él egy nosztalgia Kelet-Magyarországon a keleti piacok iránt: a bor, a gyümölcs, egyéb mezőgazdasági termékeknek hatalmas felvevőpiaca volt Oroszország. Sajnos a kelet-ukrajnai háború miatt bevezetett oroszellenes szankciók rányomták a bélyegüket a kárpátaljai termelőkre is. Például az itteni tiszaháti magyar települések mirelitzöldségeket és gyümölcskonzerveket termeltek orosz exportra. A magyar külügynek érdemes lenne felismernie azt, hogy bár bezárult az orosz piac, az ukrán egy kinevelt fogyasztói társadalommá vált, gyakorlatilag olyan, mint bármely másik európai.

 

A Krím elcsatolásával Ukrajna elvesztette számos borászatát, kialakult egy vákuum, úgy mint a turizmusban.

 

Kárpátalja jelenleg kipótolja azt, amit eddig a Krím adott, meg is háromszorozódott a vendégéjszakák száma. Vannak olyan termékei Magyarországnak, amiket itt fel tudna venni az ukrán piac, de ehhez befektetés is kell. A szekszárdi, villányi, Tokaj-hegyaljai jelentős borfeleslegeket csak megfelelő beruházással lehetne az ukrán fogyasztóknak értékesíteni. Ukrajnában már van egy fizetőképes réteg, amely egyre inkább előnyben részesíti a bort, és mivel Ukrajnára nem vonatkoznak az EU kvótái, ez egy szabad terület, jelentős felvevőpiaca lehetne a magyar termékeknek.

 

Sok roma embert látni Beregszászon, akik ráadásul magyarul beszélnek. Mi a helyzet a cigánysággal Kárpátalján?

 

Ukrajnában 70-80 ezer közöttire teszik a cigányság számát, ennek a kétharmada kárpátaljai. A legnagyobb probléma, hogy a cigánysággal, mint közösséggel senki nem mer, tud vagy akar foglalkozni, pedig

 

a többségük, a beregszásziak magyarnak vallják magukat, más nyelven nem is igazán beszélnek.

 

Nagyon sok településen csak amiatt van még magyar oktatás, mert roma gyerekek járnak oda. Mindez szegregációt is eredményez, mert ezekből az intézményekből a magyar szülők a gyerekeiket kiveszik, és szomszédos, vagy ukrán iskolába adják be. Ez a helyzet Tiszaújlakon, Mezőváriban, Halálboron, Kisbégányban. A fő probléma, hogy nem járják végig az iskolát: ha az általánost ki is járják, az már nagyon-nagyon jó eredménynek számít. Az oktatási-nevelési támogatásokkal próbálják arra sarkallni őket, hogy legalább a tanórák ötven százalékát látogassák, különben nem kapják meg ezeket a támogatásokat.

 

Julija Timosenko kormányzata vezette be az úgynevezett hatványozott összegű születési támogatásokat: a világra jött gyermek után a korábbi gyermektámogatás duplája, triplája jár. Illetve létezik egy ún. leányanya státusz is, aminek a keretein belül a gyermeküket egyedül nevelő nők külön támogatásban részesülnek. Ez havonta jelentős állami támogatás, amit a takarékbankban kaphatnak meg. Többségük ezt nem tudja beosztani, kezelni: nagyon sokan pedig visszaélnek vele, uzsoráznak belőle, így a pénz megforgatása után csak a töredéke jut el ténylegesen a gazdájához. Ez jól látszik a beregszászi cigányok életkörülményein is:

 

betegség, alultápláltság jellemzi őket, aluliskolázottak, munkanélküliek. A lakóhelyeiken csatornázás és ivóvíz nincs vagy kezdetleges, a házak lakhatásra alkalmatlanok.

 

 

Nemrég feltűntek az országos médiában is, ugyanis Kijevben és Lembergben bandákba verődve loptak, turistákat terrorizáltak. Pár hete a kijevi főpályaudvar rémeiként mutatták be őket: arcról felismerhetőek voltak a beregszászi tábor lakói. Sajnos ennek emberéletet is követelő következményei voltak, különböző szélsőjobboldali csoportok mindezt nem hagyták annyiban. 

 

Mindenképpen kezelendő ez a szituáció, hogy hogyan lehetne ezeket az embereket megfelelő képzettségben, egészségügyi ellátásban részesíteni, miközben állandó munkahellyel rendelkeznek és nem az állami szubvenciókból finanszírozzák a fennmaradásukat. Persze létezik a másik véglet is: például Szőlősvégardón háromszintes palotában, hagyományos öltözetben élnek. A férfiak természetesen odavannak, építkezéseken dolgoznak Oroszországban. Érdemes Munkácson is körülnézni, ahol egy egész rendezett városnegyedük van.

 

FOTÓK: Kiss Dániel / Azonnali

 

Korábban arról írtunk, hogy mitől rettegnek a kárpátaljai nyugdíjasok, mennyire rossz az egészségügy állapota Kárpátalján, hogy Magyarország jobb alternatíva, és a háború miatt miért tűnnek szeparatistáknak a magyarok az ukrán honfitársaik szemében. 

 

 
comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Örül a „Karácsonyfigyelőnek”, de türelmet kér, viszont már az első napján kihirdeti a klímavészhelyzetet.

A friss Nobel-díjas író karintiai szülőfalujában támadt rá az újságírókra, mert azok Milošević melletti kiállásáról kérdezték.

Lejárt az MSZP ultimátumának határideje, Tóbiás József vissza fogja adni a mandátumát.

Ilyen sem volt még: írek akarnak lenni a britek. A belfasti posták már kifogytak a formanyomtatványokból.

Élesedett a centristák és a baloldaliak vitája: Elizabeth Warrent támadták a centrista jelöltek az egészségügyi tervei miatt. Ez főleg Joe Bidennek használ. De mit remél ettől?

Amikor már úgy tűnt, hogy a kommunisták akarata érvényesül, közbelépett az alkotmánybíróság.

Ez úgy sikerült Csorbai Ferencnek, hogy ellenfele, a fideszes Szekó József a kampány közben meghalt. Csorbai pártja, az MSZP egyhetes nyilatkozattal válaszolt a morális kérdésre.

A hét kérdése

Egy kormányközeli lap népszavazást akar arról, hogy a konzervatív Debrecen legyen Magyarország új fővárosa a liberális Budapest helyett. Mit szólsz hozzá? Ez a kérdés!

Azért ide elnéznénk

A számok és olvasatok dzsungelében az Ellensúly folyóirat szerzői vágnak majd szépen rendet október 16-án.

Kömlődi Ferenc kiállításmegnyitója Barcs Miklóssal, október 18-án a Jurányi Suterene-ben!

Piactúra, szitabuli, térbeéneklés, séta és számháború a 8-ban. Október 18-19-én!

Pest felől csúnyán néz ki a Vác fölötti, leharapott hegy, de most egy túrán megmutatják a másik, szebbik oldalát. Október 20.

Bécsben, október 28-án!

Ezt is szerettétek

Minek folyton inspirálódni? – kérdez vissza Tarlós István, mikor arról kérdezzük, melyik kelet-európai város példájából inspirálódhatna Budapest. Nagyinterjű a főpolgival!

Elfogadna-e Tarlóstól tanácsot, és lesz-e Kálmán Olga az alpolgármestere? Azonnali-nagyinterjú Karácsony Gergellyel, az ellenzék főpolgármester-jelöltjével!

A főpolgármester-jelölt elmondja, miért foglalkozik ennyit Berki Krisztiánnal, és mit szól a Fidelitas cirkuszos plakátjaihoz, vagy Tarlós megafonozásához. Nagyinterjú!

Bécsben a lakások csaknem egyharmada önkormányzati tulajdonban van, és a város a magáncégek bérházépítési programjait is támogatja, hogy kordában tartsa az albérletárakat. Videó!

Twitter megosztás Google+ megosztás