Ahol a gyógyszert is magadnak kell megvenni, az orvos meg néha nem tudja, mit csinál

Szerző: Kiss Dániel
2019.09.16. 07:27

Ha valaki azt mondja, hogy a magyar egészségügy jelenlegi állapotával semmi gond nincs, az vagy magánkórházba jár, vagy makkegészséges, vagy nagyon el van varázsolva. Szakemberhiány van, a meglévő állomány fáradt, túlterhelt, a bérek színvonalon aluliak, olykor nincs szappan, gyógyszer vagy éppen vér, hosszú órákat kell várakozni, és hálapénzezünk a rendes ellátásért. Kárpátaljáról viszont mentőt fizetnek a magyarok a határig, hogy eljussanak ebbe a magyar egészségügybe. Mutatjuk, miért.

Ahol a gyógyszert is magadnak kell megvenni, az orvos meg néha nem tudja, mit csinál

“Én most voltam kórházban, úgyhogy nagyon frissek az élményeim. Hát a körülményeket ne ecseteljem, mert hát… majdnem csak egy ilyen lepratelephez hasonlóak. A WC, az ágy, meg az ágynemű, meg minden. Mindemellett minden gyógyszert nekem kellett megvenni. Hát ugye kaptam az infúziót, amelyhez kellenek mindenféle tűk, fecskendők. Na, még azt is nekem kellett megvenni!” (Részlet a Kőszeghy Elemérrel, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztőjével 2017 áprilisában készített interjúból.)

„Nem szabad megbetegedni” 

Jómagam három alkalomra emlékszem, hogy kórházba kerültem Ukrajnában, jóllehet az a fővárosban, Kijevben volt, és több, mint tíz évvel ezelőtt. Egyszer egy magánkórházba, ahol világszínvonalú volt az ellátás felszereltségben és az orvosok szaktudásában. A betegellátási díjakat is ehhez igazították. 

Kétszer volt szerencsém a közkórházakhoz. Az első alkalmat egy bokaficam indokolta. Az ellátás jó volt, a körülmények is a magyarországiakra emlékeztettek. A második alkalmat egy összeszólalkozás váltotta ki, amely rövid időn belül cipőzésig fajult, a lábfejek közelében pedig az én arcom helyezkedett el. Felszakadt a szám széle, ömlött a vér a pofámból. Kihívták rám a mentőt, bevittek a legközelebbi kórházba. 

Már a folyosó is egy siralomházra emlékeztetett. Némelyik kórteremnek nem is volt ajtaja, számítógépeknek pedig nyomát se láttam, tehát az elektronikus nyilvántartórendszer sem volt az intézmény erőssége. Kisvártatva beküldtek egy műtőterembe, amelyet nehezen tudok leírni. Rozsdás eszközök áztak valami szennyvízre emlékeztető barna lében, szakadt volt a műtőságy huzata, rétegekben állt a kosz a különböző eszközökön. A terem hangulatán pedig nem segített a félhomály, amelyet az egyetlen lámpa villódzása spékelt meg. 

Ha beírod a Google keresőbe, hogy „horror operation room”, akkor kidob egy olyan képet, amely bár egy elhagyatott németországi kórházban készült, tök ugyanolyan volt, mint a kijevi műtőterem. 

A félhomályban aztán feltűnt egy nagydarab fickó, aki fogott egy hímzőtűt, és konkrétan egy damilvastagságú fonallal összevarrta a sebemet. Ez a történet akkor jutott eszembe, amikor Margittal, beregszászi vendéglátómmal elsétáltunk a beregszászi kórházhoz. Nem voltak horrorkörülmények a kórház parkos részében, de egyszerűen érezhető volt, hogy megélt már szebb időket is.

NEM TUDOM, MILYEN RÉGIEK LEHETNEK EZEK A TÁBLÁK, DE NEM MAIAK, AZ BIZTOS.

A különböző épületeken egyébként látszott, hogy rájuk férne egy tatarozás, érződött, hogy ide sem jut sok pénz. 

A BEREGSZÁSZI KÓRHÁZ LEGSTABILABBAN ÁLLÓ ÉPÜLETE, AMELYET A CSEHSZLOVÁKOK ÉPÍTETTEK, AMIKOR MÉG PRÁGA VOLT AZ ÚR KÁRPÁTALJÁN.

Az egyik épület előtt egy láthatóan feszült magyar család várakozott, egy kórházi ágyat vettek körül. Az ágyon egy ránézésre 50-60 év közötti nő feküdt, mozdulatlanul. Fájdalmakra panaszkodott, el-elhaló hangon. Elmondása szerint lábon ment be a kórházba, a neurológiai osztályra került. Hét nap után összeesett.

SAJÁT LÁBÁN MENT BE, EGY HÉT UTÁN PEDIG MOZDULNI SEM BÍRT.

„A legproblémásabb az, hogy képtelenek (az orvosok) diagnózist felállítani” – mondta a hölgy fia. „Nyilván egy beteg kezelését azzal kéne indítani, hogy pontos diagnózist állítanak fel” – folytatta. „De nem vinnék Ungvárra, ha nem tudják, mi a baja, csak adják neki tovább az injekciót, csak fizessen az ember” – ecsetelte tovább a helyzetet a hölgy lánya.

„Túladagoltak gyógyszerrel”

– tette hozzá nyöszörgő hangon a hölgy. 

Irány Magyarország!

A család elmondása szerint a beregszászi kórházban az orvostudományt azon a szinten képviselik, hogy a beteget bent tartják, a panaszokat valamilyen szinten enyhítik, fájdalomcsillapítózzák a pácienst azzal a szerrel, ami éppen van, de nem kezelik, mert nincs diagnózis. Mi több, mivel nincs diagnózis, ezért azt sem tudják, hogy a beadott gyógyszereknek esetleg van-e negatív mellékhatása a betegre. Ebből pedig az következik, hogy a beteg fájdalmai enyhülnek, viszont folyamatosan épül le a szervezete. 

EGY ÜVEG GYÓGYSZER ÉS HÁROM SPATULA ÁRVÁLKODIK MINDÖSSZE A BEREGSZÁSZI KÓRHÁZ EGYIK SZEKRÉNYÉBEN.
„Mindenhová szabad kerülni, csak ide nem.
Ez itt a mottó” – szögezte le a hölgy fia.

FURCSÁLLTAM, HOGY MENNYIRE ROSSZNAK ÍRTÁK LE AZ ELLÁTÁST, MIKÖZBEN NEM SOKKAL ODÉBB EGY ÚJ, VAGY LEGALÁBBIS FELÚJÍTOTT ÉPÜLET ÁLLDOGÁLT.

A család végül úgy döntött, hogy saját felelősségre elviszik a beteg anyukát a kórházból. Akkor futottam beléjük, amikor már a mentőt várták. A terv ugyanis az volt, hogy

kihívnak egy ukrán mentőt, kifizetik annak a díját, hogy elvigye a hölgyet a magyar határra (8 km), ahova kimegy egy magyar mentő, és beviszi őt Fehérgyarmatra (még 23 km) a sürgősségire.

„Ez egy lehetőség. De ha olyan helyzetbe kerül valaki, hogy nem tudja kifizetni a mentőt, akkor ez nem járható út. Az ember lényegében halálra van ítélve” – közölte a szomorú valóságot a hölgy fia.

Orvosmigráció (is) van

A hölgy fia szerint azért van állományhiány, mert

a szakemberek Kelet-Magyarországra mennek át dolgozni. A magyar egészségügy pedig át is veszi őket, hiszen nálunk is hiány van.

Orvosok, ápolók, mindenki. Meglátása szerint ez is bajos, mert a kárpátaljaiak szaktudása meglehetősen alacsony, és bár Magyarországon jobb a helyzet a gyógyszerek és az eszközök terén, ugyanazzal a foghíjas szaktudással kezelik a betegeket, mint Ukrajnában. 

Az orvosmigráció folyamata így néz ki: az ukrajnai egészségügyi dolgozó benyújtja a magyar hatóságoknál a honosítási kérelmet az oklevelére. Miután azt honosították, bekerül egy magyar kórházba, ahol beteszik rezidensnek, és ha van benne potenciál, ott is tartják. A kommunikációval pedig nincsenek óriási problémák, hiszen Beregszászon már egy ukrán is megtanult annyi magyart, hogy el tudja látni a feladatait – mondta a férfi úgy, mint aki szimplán tényeket sorol. 

Az orvos- és ápolóhiány a magyar egészségügyben itthon rég közhely, de most már a Wall Street Journal is arról cikkezik, hogy külföldiekkel töltik fel Magyarországon az üres munkahelyeket. „Nem szabad megbetegedni. Ha bekerülsz, véged” – összegezte Margit a kórházi látogatásunkat. 

A sürgősségi ellátás alapvető szolgáltatás

Megletősen furcsálltam a beregszászi kórháznál hallottakat, ezért felkerestem a fehérgyarmati kórházat működtető Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórháznak (SZSZBMK) a sajtóosztályát, ahol megerősítették, előfordulnak ilyen esetek.

A magyar egészségügy az Ukrajnából befutó sürgős eseteket az útlevelük felmutatása után ellátásban részesíti.

„A kibocsátó ország állampolgárai, ha a másik ország területén tartózkodnak, a saját állampolgárokkal megegyező feltételek mellett vehetik igénybe a gyógyellátást. Útlevelük felmutatásával sürgősségi ellátásban részesülhetnek. Ha az életet veszélyeztető állapot már nem áll fenn, a további kezelés térítéses formában történhet” – közölte kérdésemre a sajtóosztály. Ezek szerint ez fordítva is működik, bár a fent leírtak alapján jobb elkerülni, hogy Ukrajnában kórházba kerüljünk. 

A sajtóosztály hangsúlyozta, hogy ez egy alapvető, az emberéletet szem előtt tartó szolgáltatás, és természetesen Magyarország is elvárja azt, hogy kölcsönösen, a világ bármely országában biztosítsák a sürgősségi ellátást a magyar állampolgárok számára. A magyar egészségügy is úgy jár el, ahogy máshol:

ha már nem áll fenn az életveszély, a további kezelés társadalombiztosítás hiányában költségtérítéses.

Az SZSZBMK továbbá közölte azt is, hogy igen, érkeznek sürgősségi esetek külföldről, de a négy tagkórházát illetően nem rendelkezik olyan statisztikákkal, amely a betegek idegenrendészeti hovatartozását számszerűsítené. 

Azzal kapcsolatban, hogy hány ukrán egészségügyi dolgozó van a tagkórházakban, a következő diplmatikus választ kaptam: „Orvosaink, ápolóink között vannak más országokból származó egészségügyi dolgozók, de egyetlen egy oszágból sincs kimagasló számú.”

Velünk él a szocialista örökség

Az Ukrajnából érkezők egészségügyi ellátása csak része egy jó régi, a Magyar Népköztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége között 1963-ban létrejött, a szociális ellátás területén történő együttműködésről szóló megállapodásnak.

Erről a szerződésről akkor hallottam először, amikor két éve Záhonyban jártam. Ott mesélték, hogy egy-egy ingatlanba több tucat embert jelentettek be, azzal a céllal, hogy a bejelentett ukrán állampolgár felvehesse a magyar nyugdíjat, részesüljön a magyar egészségügyi ellátásban. A szerződés értelmében 

ha mondjuk egy ukrán vagy orosz állampolgár Magyarország területén lakik, ugyanolyan feltételek mellett részesül a helyi szociális ellátásban, tehát a nyugdíjban és az egészségügyi szolgáltatásokban, mint egy magyar állampolgár.

Az utóbbi években vissza is éltek ezzel a lehetőséggel, s mivel a magyar illetékesek egy ideig nem vették észre a rést a pajzson (vagy csak nem tulajdonítottak neki figyelmet), csak tavaly keményítettek be, pont az országgyűlési választásokat követően. Mondjuk a szigorítás időzítése arra enged egyesek számára következtetni, hogy ukránokat jelentettek be magyarországi lakcímekre, azzal a szándékkal, hogy növeljék a kormánypártra leadott voksok számát. Ilyet is lehetett hallani Záhonyban. 

Az alapul szolgáló egyezmény máig hatályban van, az ilyesfajta visszaéléseket azonban az utóbbi időben elkezdték kiszűrni, a szociális ellátáshoz már nem olyan könnyű hozzáférni, mint néhány évvel ezelőtt. De erről majd később. 

„Ne bántsd a magyart, mert pórul jársz”

Egy nappal később, Munkácsra érkezvén, amely ugyancsak teljesen úgy néz ki, mint egy magyarországi megyeszékhely, hirtelen nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal. Elfoglaltam a szállásomat, majd leültem egy kávéra a hotel éttermének teraszi részén. 

A KÉK-SÁRGA LOBOGÓBÓL SOSEM LEHET ELÉG.

Még nem értem a kávé végére, mire hatalmas robajjal begurult a parkolóba három hatalmas motor, rajtuk bőrmellényes arcok, magyar zászlók és a Betyársereg logója a „Ne bántsd a magyart, mert pórul jársz” felirattal. 

ELSŐ RÁNÉZÉSRE NEM TÚL BIZALOMGERJESZTŐ A MEGJELENÉSÜK. MÁSODIKRA SEM FELTÉTLENÜL.

Na, ezek idejöttek balhézni, gondoltam magamban. Lelki szemeim előtt lebegett, hogy a motoros fazonok mindjárt letépik az összes ukrán zászlót, kitűzik a magyar zászlót a munkácsi várra, miközben habzó szájjal üvöltik az ukránok arcába, hogy ez itt magyar föld, a miénk, itt mindent mi építettünk, Trianon, stb.

De ettől függetlenül csak odamentem hozzájuk: motoros a motorossal összetart. Legalább már volt egy közös nevezőnk. Bemutatkoztam, kezeztünk, meginvitáltam az urakat az asztalomhoz. 

„Na, és ti mit csináltok erre?” – kérdeztem. „A gyerekkórháznak hoztunk adományt” – hangzott a meglepő válasz.

Motoros összefogás

Kiderült, hogy a 7. Légió nevű kárpátaljai motorosklub, a Perfect Fight Club bokszklub, a Szív a Sisak Alatt motoros társaság és a Legends Hungary M.E. motorosklub adománygyűjtést indított nagyjából egy éve. Ennek célja pedig az volt, hogy Kárpátalján támogatást nyújtsanak vagy egy árvaháznak vagy egy gyermekklinikának. A gyűjtés eredményeként csaknem 460 ezer forint jött össze, illetve egy gyermekeknek való kerekesszék. A kerekesszék, illetve a pénzből vásárolt gyógyszerek pedig a Munkácsi Megyei Gyermekklinikához kerültek. No, hát én pont lekéstem az átadást, viszont az egyik helyi televízió egész pofás riportot készített róla. 

AZ ONKOLÓGIÁRA ÉS A TÜDŐGYÓGYÁSZATRA VITTEK GYÓGYSZERT ÉS NÉMI ÉDESSÉGET. KÖZÉPEN AZ EMLÍTETT KEREKESSZÉK. FOTÓ: 7. LÉGIÓ

Ennél véletlenszerűbb helyzetbe aligha keveredhettem volna, bár annyira nem lepett meg a dolog, hiszen Ukrajnában nagyon összetartanak a motorosok, és gyakran szerveznek jótékonysági programokat is. Jótékonykodó magyar motorosokról azonban sokat még nem hallottam. 

DOBOZSZÁMRA HORDTÁK A GYÓGYSZEREKET. FOTÓ: 7. LÉGIÓ

Nem kerestem, de nem is lehetett fogást találni Tiboron, a 7. Légió-tagon, Zoltánon és Csabán, a Legends Hungary betyársereges elnökén és alelnökén, mármint a kárpátaljai látogatásukkal kapcsolatban. A történetben a magyarul kiválóan beszélő Vologyának, a 7. Légió alapító tagjának volt kulcsszerepe. Vologya több mint negyven éve orvos, húsz éve dolgozik Kárpátalján, és bár nem ment bele a részletekbe, elmondta, hogy az egészségügy, mint az egész ország, súlyos anyagi gondokkal küszködik.

A legjobb gyerekeknek segíteni, a gyerek az gyerek – foglalták össze, hogy miért a gyerekklinikára esett a választás.

JOBBRÓL BALRA: VOLOGYA, TIBOR, ZOLTÁN, CSABA ÉS BOGDAN. NAGYON SZIGORÚAN NÉZNEK, PEDIG TUDNAK ŐK MOSOLYOGNI.

Nem mindenki tudja megvenni magának a gyógyszert

Nem tudom azt mondani, hogy a munkácsi gyermekkórház, amelynek a tüdőgyógyászati osztályán jártunk, annyira ótvar állapotban lett volna. A vakolat nem mállott, nem rohadt vagy penészedett semmi. A probléma igazából tényleg a pénzhiányban leledzik. 

EBBEN A TEREMBEN OLYAN CSECSEMŐK VOLTAK, AKIKET ELHAGYTAK SZÜLEIK.

Bogdan Szergyenko, a tüdőgyógyászati osztály vezetője fogadott minket. Eleinte azt hittem, hogy egyáltalán nincs gyógyszer a kórházban. A főorvos rögtön ki is javított: gyógyszer van, csak nem annyi, meg nem az, ami kell. Mindenesetre a csaknem félmillióért vásárolt gyógyszerek Szergyenko szerint újévig kitartanak. A félreértés elkerülése végett tisztázzuk:

a gyógyszeradomány azoknak van, akik nem tudják maguknak megvenni a gyógyszert. Tehát akinek van pénze, az vegye meg magának, akinek nincs, annak megvették a motorosok. 

A főorvos, látván, hogy ismét kamerával jön valaki (spoiler: én), fenntartások nélkül mesélt arról, hogy, hát, szar a helyzet. Nem mondanám azt, hogy panaszkodott, egyszerűen példákat hozott fel arra, hogy miért szorulnak külső segítségre. A nővéri fizetés 3400 hrivnya, ami kb. 34 ezer forintnak felel meg. Az orvosoké sem sokkal magasabb. 

„Aki 150 dollárt keres, az már gazdag orvos” – mondta keserédes mosollyal Szergyenko. Ez az összeg kb. 40-45 ezer forintnak felel meg.

AZ AKCIÓ EGYFAJTA FIGYELEMFELHÍVÁS IS VOLT. VÉGÜL IS ELÉG CIKI, HA EGY KÓRHÁZ GYÓGYSZERRE, VAGY BÁRMILYEN ADOMÁNYRA SZORUL. FOTÓ: 7. LÉGIÓ

A főorvos bevezetett egy kisebb szobába, ahol hat inhaláló készülék pihent két asztalon. „Ezeket egy magyar templom adományozta. Ennek az osztálynak mondjuk 29 darabra lenne szüksége. Az utóbbi 40-50 évben egy darabot nem vettek.”

Ekkor megkérdeztem már, hogy van-e magyar vagy magyarajkú beteg az osztályon. Van. 

Be is vitt az egyik, egyébként pont magyarajkú nővér egy szobába, ahol két cigánylány volt. Az egyiknek a 6-7 év körüli kislányát kezelték ott, a másik lánynak, aki ránézésre jó, ha 15 éves volt, a 4-5 hónapos kisbabáját.

AZ ADOMÁNY KÖZÖTT ANTIBIOTIKUM IS VOLT. A LÁNYNAK PONT SZÜKSÉGE IS VOLT RÁ.

A kárpátaljai cigányság magát magyarnak vallja, és több járásban, hasonlóan a „magyar magyarokhoz”, nem beszélik jól az ukránt.

A sors apró fintorának találtam, hogy azért a Betyársereg nem éppen a a cigánysággal szembeni barátságos hozzáállásáról híres. És mégis, bár lehet, hogy szándékukon kívül, de segítettek nekik,

mivel a nővér elmondása szerint az adományozott gyógyszerekre pont a tüdőgyulladásos kislánynak, illetve a meghűléses kisbabának volt szüksége.

Hát, a gyerek az gyerek. 

A kárpátaljai riportsorozat első részét itt olvashatod vissza, a következő részben pedig arról lesz szó, hogy az ukrán oktatási törvény jelenlegi formájában milyen hatást gyakorolhat a jövőben a magyar fiatalság kilátásaira.

 

FOTÓK: Kiss Dániel / Azonnali, és 7. Légió

 

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek