Szigorúbb bevándorláspolitika? Szakítani Merkellel? Ilyen tanácstalan rég volt a német baloldal

Van még lejjebb a Merkellel közös kormányzás miatt így is kicsinált SPD-nek. Senki nem nagyon akar a német szocdemek elnöke lenni, miután a pártot eddig vezető Andrea Nahles bedobta a törölközőt. Az őt megelőző pártelnök viszont legalább újságcikkben ad jótanácsokat a pártnak: például, hogy vegyenek példát a dánoktól és 180 fokos fordulattal álljanak bele a bevándorlásellenességbe.

A cikk kezdőkép nagyon csalóka: nagyjából ez a fotó, ami egyben a párt új Facebook-borítóképe is, a legvidámabb dolog hosszú idő óta a német szociáldemokrata párt, az SPD környékén.

Mert még mindig nem érkezett meg a lejtő aljára az ország legidősebb pártja. Az EP-választási eredményeket látva távozott ugyanis Andrea Nahles, a párt elnöke, aki 2017-ben azzal az ígérettel nyerte meg a tagság szimpátiáját, hogy úgy fog markáns és sikeres baloldali politikát csinálni, hogy eközben tovább kormányoz a jobboldali CDU/CSU-szövetséggel. Martin Schulz, a párt akkori kancellárjelöltje és addigi elnöke ezzel szemben azt az álláspontot képviselte, hogy megújulásra egyedül ellenzékben van esélyük: a számok tükrében pedig abszolút igaza volt, hiszen

Nahles távozása óta egy trió vezeti a pártot ideiglenesen, minimum négy hétig, legfeljebb hat hónapig. Nagyjából a párt legsikeresebb embereiről van szó: Malu Dreyer Rajna-vidék-Pfalz tartományi miniszterelnöke, Manuela Schwesig Mecklenburg-Vorpommern tartományi miniszterelnöke, Thorsten Schäfer-Gümbel, a hesseni SPD vezetője pedig csak beugrott gyorsan erre a szerepre, mielőtt október 1-jén visszavonul a politikától. Közös bennük, hogy egyikőjük sem szeretne pártelnök lenni, és szerencsétlenségükre a még kézenfekvő megoldás, a magát 2021-es kancellárjelöltként beharangozó pénzügyminiszter-alkancellár, Olaf Scholz se. A trió ezért azon van, hogy kitaláljon valami vonzó megoldást arra, hogy legyen vezetője az SPD-nek: pártszavazás, társelnöki rendszer, bármi jöhet, csak legyen aki bevállalja.

Szakítani Merkellel?

A Nahles-éra gyengeségeit jól jelzi, hogy már az SPD ifjúsági szervezetének vezetőjéhez, Kevin Kühnerthez is több kezdeményezés és kreativitás fűzödött, mint a pártelnökhöz – rendre ő volt az, aki ötleteivel kicsapta a biztosítékot, és ezáltal tematizálta a híradókat és talkshow-kat, nem pedig a párt elnöke. Legutóbb például azt javasolta, hogy a német autógyárak által megtermelt profitokat közösségi formában osszák szét. „Közösségi tulajdon nélkül a kapitalizmus meghaladása lehetetlen. (...) Nekem nem az számít, hogy végül a BMW ajtaján állami autógyár vagy közösségi autógyár felirat áll” – fogalmazott Kühnert, aki tudatosan nem tett konkrét javaslatot, hiszen a célja a tabudöntögetéssel az volt, hogy a német közvélemény elkezdjen vitázni a kapitalizmus meghaladásáról, pártja pedig baloldali gyökereiről.

A német ZDF köztévé végigkérdezte egy riportban az SPD-tagságot is arról, hogy hogyan tovább. Ebből az jött le, hogy ugyan büszkék arra, hogy a nagykoalíciós kormányzás alatt egy csomó ügyben – a minimálbér bevezetése, minimálnyugdíj – meggyőzték a CDU/CSU-t, az viszont frusztrálja őket, hogy a választási eredményeik ennyire rosszak, az pedig pláne, hogy a fiatal szavazók az állandósuló belviták és a párt kormányzás alatti állandó identitáskeresése miatt elfordultak tőlük, és inkább a Zöldekre szavaznak. Akadt olyan idősebb párttag is, aki így fakadt ki a kamera előtt: „Nem mindig az edzőn múlik a siker. Előfordul, hogy maga a csapat volt rossz.” De hogy a megoldás a nagykoalíciós kormányzás feladása lenne-e (mint ahogy azt a nagykoalíciót további szigorú feltételekhez kötő Kühnert az ifiktől javasolja jóideje), nem igazán hiszi senki, az ugyanis még mindig a kisebbik rossz: így ugyanis vannak pozícióik, van hatalmuk, meg tudnak valósítani pár ötletet.

Vagyis minden szinten teljes a tanácstalanság.

Szigorúbb bevándorláspolitika?

Erre a langyos vízre ment rá hősokkolóval Sigmar Gabriel, az SPD Martin Schulz előtti elnöke, aki pénteken jelentetett meg egy cikket a német üzleti körök napilapjában, a Handelsblattban arról, hogy a német baloldalnak az eddigi bevándorláspártiság helyett nagyjából 180 fokos fordulatot kéne vennie, és át kellene vennie a dán szocdemek bevándorláspolitikáját. Szerinte a dán siker receptje egyszerű: miután szigorú bevándorlás- és integrációs politikát követeltek, ők lettek a legerősebb párt a választáson. Azaz itt az ideje, hogy valaki képviselje a globalizáció veszteseit is: „Mette Frederiksen, a listavezetőjük nem tartott attól, hogy migrációs- és bevándorláspolitikájuk drasztikus megváltoztatásával a dán jobboldali populisták közelébe kerül. Épp ellenkezőleg: vissza akart nyerni a pártnak olyan embereket, akiknek túl nagy erőfeszítésnek tűnik a nem túl erőskezű bevándorláspolitika, és akik nap mint nap látják, hogyan buknak el az integrációs kísérletek.”

„A munkaerőpiacon, lakáskereséskor, az iskolában, de a közpénzek elosztásakor is: mennyit költsön az állam saját polgárainak szociális biztonságára, és mennyit menekültek befogadására és integrálására?” A volt SPD-vezér úgy látja, a dán szocdemek bátorságának jutalma a jó választási eredmény mellett a szélsőjobboldal bezuhanása volt – ennek oka szerinte az, hogy a szocdemek hagyományos bázisa ismét a szociáldemokratákat tartotta érdekei képviselőjének.

A legfrissebb közvélemény-kutatás egyébként 12 százalékra méri csak a pártot: vagyis a Zöldeken túl már az AfD is előzi őket.

CÍMLAPFOTÓ: SPD / Facebook