+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Kulcsár Árpád
2019. április 8. hétfő, 07:33
A magyar külügy bekérette az ukrán nagykövetet, a román külügy eddig semmit nem tett Románia egyik vezető (történetesen magyar) politikusáért.

A hétvégét az az ügy foglalkoztatta Romániában leginkább, hogy Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökét nem engedték be Ukrajnába, amikor Ungvárra tartott volna a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) fennállásának harmincadik évfordulójának megünneplésére.

 

Kelement egy órán keresztül várakoztatták a határon szombat reggel, majd közölték, hogy társai tovább mehetnek, ő azonban nem. A kitiltás okát azonban nem mondták meg neki. Kelemen akkor háromnyelvű Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy az esetről értesítette a román külügyminisztert, és hogy ma panasszal fordul a bukaresti ukrán nagykövetséghez, és magyarázatot kér a szombaton hajnalban történtekre.

 

Brenzovics László KMKSZ-elnök a szövetség kongresszusán elmondott beszédében elítélte, és egyben elképesztőnek nevezte, hogy Kelement nem engedték át a határon. A KMKSZ-elnök szerint Kelementől azért tagadták meg a belépést Ukrajnába, mert az RMDSZ elnökének neve is szerepel a Mirotvorec nevű szélsőséges ukrán szervezet honlapjának „halállistáján".

 

Oleksandr Bankov romániai ukrán nagykövet maga is megszólalt a hétvégén, azt mondta, hogy Kelemen már 2017 óta ki van tiltva, akkor egy magyar diplomata útlevéllel ment volna, és a hatóságok jelezték neki, hogy 2020. október 13-ig nem lépheti át a határt. Ugyanakkor azt is mondta, amennyiben a magyar politikus igényli, szívesen ad bővebb tájékoztatást is neki személyesen.

 

Az ukrán nagykövet szerint az, hogy a kitiltásról szóló közlés nem tartalmaz indoklást, megszokott gyakorlat az európai politikában.

 

Igen ám, csakhogy Kelemen megmutatta a Facebookon, hogy nem magyar útlevélbe pecsételték bele a kitiltást jelző pecsétet, hanem románba, pont most a hétvégén. Bár Kelemen Hunor tavaly maga mondta el az Azonnalinak, hogy van magyar állampolgársága, azt nem tudni, hogy magyar útlevele is van-e neki: most csak annyit írt, soha nem használt magyar útlevelet, és nem tudhatta, hogy kitiltották, hiszen húsz éve nem járt Ukrajnában.

 

Érdekesség, hogy az ügyben a magyar diplomácia lépett, a Külgazdasági és Külügyminisztérium ugyanis hétfőre bekérette az ukrán nagykövetet,

 

a román nagykövet azonban eddig semmit nem tett, és ez meglehetősen furcsa annak fényében, hogy romániai parlamenti képviselőről van szó, aki román útlevéllel utazott.

 

FOTÓ: Bukovics Martin / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Főleg a francia Európa-tervekkel kritikusabb kisebb országok támogatnák az osztrák kancellárt lapértesülések szerint. Kurz számára a brüsszeli karrier kiút lehet az osztrák belpolitikából is.

Az amerikai céggel dózisonkénti 23,20 eurós szerződést köthet az Európai Bizottság 2021 decemberétől 2023-ig.

A kormányinfón kiderült az is, hogy augusztusig se koncertre, se szállodába nem mehet az, akinek nincs védettségi igazolványa, és hogy hogyan pótolja a kormány az önkormányzatokat a kieső hipa-bevételek miatt.

Szakértők és aktivisták írtak egy törvényjavaslatot, az ellenzék közösen beadta a parlamentben, a kormány meg szép csendben rendeletbe is foglalta azt. Ritka jelenség ez Magyarországon.

Az újranyitó szolgáltatások csak a védettségi igazolványokkal rendelkezők számára hozzáférhetőek.

A nemzetközi helyzet fokozódik Jersey Bailiffség körül. A brexit utáni időkben is az egyik legnagyobb problémát továbbra is a halászat adja.

A politikusokat egy zárva tartó klubnál fényképezték le, ahol éjszakába nyúlóan tartózkodtak. Munkamegbeszélésük volt, ketten közülük lemondtak.

A hét kérdése

2022-ben még a választás előtt a parlament új államfőt fog megszavazni, aki ha akar, akár fontos ember is lehet majd. De ki legyen az? Van pár opció.

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az első nyári hétvégén, június 5-én sörkóstolási és vásárlási lehetőség Budapesten és több vidéki helyszínen is.

Ezt is szerettétek

Magyarország egyik legkeresettebb színésze az Azonnalinak elmondta, mi a kelet-magyarországi identitás lényege, milyen az HBO-val dolgozni, de az is kiderül, mi van a Bödőcs Tibor könyvéből az ő főszereplésével készülő monodrámával. Podcast!

Németországban ősszel szövetségi választásokat tartanak, eldől, ki lesz Angela Merkel utódja. Kik azok, akik vállalnák a feladatot? Techet Péter és Bukovics Martin kielemezték. Podcast!

Letoha Tamás, a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó kutató koronavírussal kapcsolatos olvasói kérdésekre válaszol, és azt is elmondja, miért fél a biológiai háborútól.

A galériatulajdonos műgyűjtő elmondja, hogy a szobor a világ bármely részén múzeumi tárgy lehet a jövőben: a BLM-szobor jó értelemben provokál.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Hogyan lehet úgy szürreális műveket írni, ha a világ maga is egyre szürreálisabb? Veres Attila íróval erre kerestük a választ.

Renczes Ágoston, az Azonnali újságírója elmondja, miért lehet jobb vezető Matovič betonkatolikus menedzser utódja, és hogyan érintheti ez a felvidéki magyarságot.

Twitter megosztás Google+ megosztás