+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Böcskei Balázs
2018. november 8. csütörtök, 16:12
A Mi Hazánk politikusai nem a földből nőttek ki, hanem abból a Jobbikból jöttek, amelynek ha az elnökét egy választópolgár meg tudja nekem nevezni, úgy újra elkezdek hinni a Mikulásban.

Hallgatva Toroczkai Lászlót és Dúró Dórát (és ezzel a Mi Hazánk Mozgalom képernyőképes politikusainak listája egyelőre ki is fújt), nevetni nincs kedvünk, sírni a nemzeti radikalizmus szüksége mellett érvelő mondataik miatt nem lehet, így marad az, hogy csak a túlfeszített elemzői szükség miatt gondolkodom komolyan el azon, mit is akarnak ők. Erre a politikai elemző válaszolhat érdemben, ez viszont nem egy elemzés, így ehelyütt csak azzal replikáznék, hogy Magyarországgal tulajdonképpen semmit.

 

A jelenleg egy pártnál és mozgalomnál is kevesebb

 

Mi Hazánk formáció értékei azt sugallják, hogy Magyarország (jövő)képe csak azoknak távlata, akik vallják a toroczkaisított nemzeti radikalizmust, illetve hirdetik a „Jobbik? Nem, nem soha!” szlogenjét.

 

Nem kell az „inklúzió” kifejezését szociológia szakos szakdolgozatcímében szerepeltető újbaloldalinak vagy liberálisnak lenni ahhoz, hogy saját szemünkkel is lássuk: a Dúróék képviselte dolgok – maradjunk az egyszerűség kedvéért ennél a kifejezésnél – meglehetősen sokakat kizárnának a közös haza fogalmából, úgymint a kisebbségeket, a másságokat, és természetesen azokat, akik kiállnak utóbbiak mellett.

 

Így aztán ezen a ponton szoktak jönni az olyan stratégiai dilemmák, minthogy politikai- és médiakaranténba kell-e tenni a Mi Hazánk megszólalásait vagy sem? Jelen esetben túl vagyunk ezen a ponton, hiszen a formáció egyelőre benne van a tévében és az online világban is. Meg aztán karantén a Facebook korában?!

 

A kérdés az, hogy az aktív szavazók körében 1-2 százalékos párt történéseiről a későbbiekben mennyiben kell beszámolnia a nyilvánosságnak.

 

Rossz vicc, de ki tudja, milyen pályát járt volna be Thürmer Gyula, ha a korabeli nyilvánosság pártja (idővel nagyítóval sem látható) támogatottsága ellenére annyit szerepeltette volna, mint ma az inkább a nullához, mintsem az öt százalékhoz közelebbi pártok politikusait.

 

Valószínűleg a posztsztálinista-kádárizált Magyar Munkáspárt pont abba a semmibe jutott volna, ahol most van, de mégis van annak bája, hogy immáron 7-8 éve ugyanazt a gyűjtögető, halászó, vadászó módra pár százalékot hozó pártok a televízióban „kormányzásra készülnek.” Lásd az Orbán-lányra vonatkozó tévedését elismerni továbbra sem akaró Demeter Mártát, aki ezt az állítást annak politikai Szeszélyes Évszakok-jellege ellenére is fenntarja. Erre (mármint, hogy az LMP kormányzásra készül) nem válasz az, hogy „ezt kell mondanom”.

 

Ezen pártok nem politikatudományi értelemben médiapártok, hanem inkább a média (benne a Facebook) által fenntartott pártok. Mindez nem jelenti, hogy (köz)politikai téren ne lennének innovatívak, ne bírnának olyan ötletekkel, amelyek elgondolására az éppen küszöb felett lévők képesek lennének. Kezdeményezéseik és politikusaik vannak, akik miatt szükség és bizonyos igény is mutatkozik rájuk.

 

Csak hát a támogatottság mégiscsak valahol a politikai elismerés egy objektív fokmérője.

 

Hozzá kell tenni azonban azt is, hogy egy ellenzékinek a NER-ben közlekedni nem olyan egyszerű, így ezek a támogatottságok néha sokkal kevesebbet mondanak el egy lehetséges távlatról, mint azt elsőre gondolnánk.

 

Mindenesetre ez a fenti, sajátos helyzet kedvez a Mi Hazánk Mozgalomnak is, hiszen a sokszínűség gyönyörködtet, már amennyiben valakinek nem az olyan, politikai értelemben is Tesco gazdaságos radikáljobber ötlet pattan ki a kreatív buksijából, minthogy vissza kell nyesni a 2019-es, Budapesten rendezendő Maccabi Európa Játékok állami támogatását. És persze ez nem antiszemita kezdeményezés, nem az. Ha-ha-ha.

 

Mikor Toroczkainak a Maccabi Európa Játékok kapcsán tett érveit hallgattam az Egyenes Beszédet nézve, már tudtam, hogy semmiről nem maradok le, ha amíg ő beszél, átkapcsolok a Kandalló TV programjára.

 

Ismerheti az olvasó azt a „csatornát”, amelyen télen ropog a tűz, dülöngél a karosszék, és kint minden csupa hó. Ezt a programot nézni olyan 12 óra hosszan is többet ér, mint a Mi Hazánk Mozgalmat elemzés tárgyává tenni.

 

Mindennek ellentmond, hogy éppen most tart ez a szöveg olyan 3200 karakternél, és még mindig Dúróékról van szó. Szerintem azonban nemcsak róluk. Az, hogy a kandallócsatornát választom, az nem abból fakad, mert egy induló párt ne érdemelné meg az érdeklődést és figyelmet.

 

Dehogynem, sőt, az ismert körülmények miatt meglepő is lenne a nagyobb támogatottság (melynek növekedését a magam részéről nem tartom kívánatosnak). Ami miatt annyi figyelmet sem érdemel most Toroczkai, mint egy virágöntözőkanna-reklám, az azért is van, ami ezt az egész Jobbik-Mi Hazánk dolgot – maradjunk megint csak ennél a kifejezésnél – áthatja.

 

Van (vagy volt, ez ma még kérdés) egy néppárti Jobbik, aminek egyik vezető néppárti arca Dúró Dóra volt, vagy a ma már csak poszt-jobbikos, de még csak pre-mi hazánkos Volner János. Adódik a kérdés: nekik melyik az igazi arcuk?

 

A 2009-2013-as jobbikos, a 2013-2018-as jobbikos vagy a 2018-as Mi Hazánkbeli? Ez a kérdés tulajdonképpen ugyanaz a kérdés: kik is ők valójában?

 

Mert azt látni, hogy Dúró Dóra szorgalmas képviselő, a nőkkel kapcsolatos kérdésekben elismertette magát, illetve elhitette magáról, hogy mérsékelt, hogy neki már soha nem lesz olyan megvilágító erejű társadalomnevelő ötlete, mint hogy abortusz előtt álló nőkkel füleltesse a magzat szívhangját. Új pártja megszólalói pár kanyar után pedig már be is csicseregtek a romák és a bűnözés kapcsolata tematikával, és további olyasmikkel, amiket már láttunk, hallottunk, untunk, de el nem felejtettük.

 

A Mi Hazánk politikusai nem a földből nőttek ki, hanem abból a Jobbikból jöttek, amelynek ha az elnökét egy választópolgár meg tudja nekem nevezni, úgy újra elkezdek hinni a Mikulásban.

 

Mindez nem azt jelenti, hogy a Jobbik mérséklődése hiteltelen lenne, azt politikatudományi értelemben nem is így szokás vizsgálni, hanem csak annyit, hogy a simicskai finanszírozói másnaposságnak jogi és politikai nyomait a mai napig „arcán” viselő párt embereinek kormányzóképességéről utólag bizonyosodhattunk meg.

 

Teljesen világos, hogy a kampány alatt is kvázi dezintegratív állapotban lévő párt nem lett volna képes arra, hogy minden parlamenti-szakértői aktivitása ellenére hazánkat politikailag újrabútorozza, hogy vezetésével a politikai közösség, ha nem is egy utópisztikusnak tetsző, de egységben, legalábbis morális egyértelműségekben írhassa tovább történelmét.

 

Van tehát a Mi Hazánk, aminek világa ténylegesen csak Toroczkaiéknak a hazája; van Vona Gábor hazája, ami most egy vlog; meg van a Jobbiknak egy hazája, amely Jobbik a szavazóinak felét veszítette el április nyolcadika óta.

 

Jobbik néppárti történetének egy szakasza véget ért, és könnyen lehet, hogy a Mi Hazánk radikális sztorija sem lesz eposzi hosszúságú.

 

A szerző az IDEA Intézet politikai elemzője. Olvasnál még többet Böcskei Balázstól? Kattints ide!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Az egyik legöldöklőbb elnökválasztási küzdelem folyt Lengyelországban. Izraelezés, oltásellenesség, Varsó kiárusítása és még sok más az elnökválasztási őrület utolsó napjaiban. Fotóriport Varsóból!

Gyurcsány önfeledt hughgrantezése, Jakab mackónacis moonwalkja, vagy Orbán lassúzása? Legyen tánc!

Prostituáltak tüntettek szombaton Hamburg piroslámpás negyedében, hogy újranyithassanak a munkahelyeik, amelyeket a koronavírus-járványra hivatkozva zártak be.

A budapesti főpolgármester nem áll bele a miniszterelnök-jelölti küzdelembe, pedig Márki-Zay nemrég még erre kérlelte. Karácsony azt is mondta: a fővárosi korrupcióellenes bizottság a saját koalíciós partnereinek is okozhat kellemetlen pillanatokat.

Legalábbis annál, mint amit eredetileg beismertek: a statisztikai hivatal teljesen új adatokat közöl erről a most kiadott jelentésében.

A tömeg az elhallgatott járványhelyzettel, a rossz egészségüggyel és az autoriter politikával elégedetlen; széljobbosok viszont újságírókra támadtak.

Belgrádban folytatódnak a rendszerellenes tiltakozások: a tüntetők „a vírus és a rezsim áldozataiért“ imádkoznak.

A hét kérdése

Vége a parlamenti szezonnak, vége a járvány durvábbik részének, és már rendeleti kormányzásra való felhatalmazása sincs Orbánnak, ideje hát megnézni, profitált-e ebből bármelyik párt. Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Duda vs. Trzaskowski: a párharcot többek közt Pál Benedek, az Azonnali szerzője is értékeli július 14-én délután!

Az egyik legszebb pincesoron nyit ki a Planina borház július 31-én este. Vigyázat, sokac temperamentum + jó borok!

Ezt is szerettétek

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Vajon a francia helyhatósági választásokon meglepő győzelmeket arató zöldeket meddig repítheti a siker?

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Milyen lehet elindulni egy olyan ország választásán, ahol az egyik ellenzéki vezető szerint „minden kibaszott rossz”?

Donald Trump annyira rosszul kezelte a koronavírus-járványt, hogy azt már a Fox News sem hagyja szó nélkül. Hatással lehetett ez a George Floyd halálát követő tüntetésekre és az elszabaduló indulatokra?

Járvány utáni munkaerőpiaci körkép a Helyzetben.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás