Ez egy tisztulási folyamat: jobbikosok beszéltek az Azonnalinak a pártszakadásról

Szerző: Katona Mariann
2018.06.29. 08:11

Hiába nő napról napra a Jobbikból kilépők és Toroczkai Lászlóékhoz csatlakozók száma, a párt vezető politikusai mégsem aggódnak, sőt, egyfajta tisztulási folyamatként élik meg ezeket a heteket. Az Azonnalinak jobbikosok meséltek arról, hogy biztos, ami biztos, azért végigjárták az országot, hogy a lehető legtöbb taggal személyesen tudjanak beszélni.

Ez egy tisztulási folyamat: jobbikosok beszéltek az Azonnalinak a pártszakadásról

Nem hatja meg különösebben a Jobbik politikusait, hogy a kormánypárti média lényegében minden nap beszámol olyan tagokról, önkormányzati képviselőkről, vagy éppen komplett alapszervezetekről, akik az eddigi közösséget elhagyva inkább a Toroczkai László, Dúró Dóra és Novák Előd nevéhez fűződő, frissen alapított Mi Hazánk párthoz csatlakoznak.

Jobbikos politikusokkal beszélgettünk, de nem a hivatalos, „nekünk nincs dolgunk az új párttal” szövegre voltunk kíváncsiak – ezért maradnak névtelenek.

Többen is azt mondták, hogy a most kilépők közül eleve sokan inaktívak voltak a néppártosodás kezdete óta.

„Lehet, hogy most az Origón néhány perc hírnévért nyilvánosan bejelentik a távozásukat, de érdemi munkát egy ideje már nem végeztek.”

Természetesen a tucatszám távozó önkormányzati képviselők és polgármesterek esetében már nehéz inaktivitásról beszélni. Itt jön a másik jobbikos érv, miszerint olyanok hagyják el most a pártot, akiknek nem tetszett a néppártosodás, akiknek Vona Gábor már két éve új pártot javasolt. Összességében a mostani helyeztet egyenesen egyfajta tisztulási folyamatként élik meg.

Nem lehet tagadni, hogy vannak azért olyanok is a távozók között, akiket kifejezetten sajnálnak, még ha nem is ez a többség. Volt, aki megtévesztettnek nevezte őket, olyanoknak, akik elhitték a Jobbikból nemrég kizárt Toroczkai László populista szónoklatait. Mert azt mindenki elismerte, hogy Toroczkai kiváló szónok, igenis tud hatni az érzelmekre és lelkesedést tud önteni az emberekbe.

A Jobbik új vezetése mindenesetre mindent elkövetett, hogy minimalizálja a számukra tényleg érzékeny veszteséget.

Információink szerint az elmúlt hetekben lényegében felszántották az országot, hogy a lehető legtöbb helyen személyesen is tudjanak beszélni a tagokkal.

Ezt azzal indokolták, hogy sokan csak a hírekből tájékozódtak, nem ismerték a pontos okokat, hogy miért lett kizárva a frakcióból Dúró Dóra, miért lett kirakva a pártból Toroczkai, mi is volt a bizalmi válság hátterében. A két érintett koncepciós eljárásról beszélt, a Jobbik politikusai pedig a saját álláspontjukat mondták el vidéken, ahol csak tudták. Az eredmény pedig az lett – legalábbis ők úgy számolnak –, hogy a legtöbben elfogadták a válaszaikat és maradtak.

De mi is van a háttérben?

Emlékezetes, hogy az igencsak megosztó, radikálisként ismert Novák Előd 2016-ban az akkori pártelnök, Vona Gábor vétója miatt nem lehetett újra alelnök, nem sokkal később pedig a Jobbik parlamenti frakciójából is kizárták. Felesége, Dúró Dóra azonban maradt, sőt, az ő feladata lett a párt körüli értelmiségi holdudvar kialakítása. Rengeteget szerepelt, a 2018-as választásokra az országos listán az igen előkelő harmadik helyet kapta meg.

Eddig a tények, és itt jön az, hogyan élték meg a történteket azok, akik már akkor is, és még most is a Jobbikban politizálnak.

„Dúró Dóra óriási lehetőséget kapott, de nem élt jól vele. A legnagyobb baj az volt, hogy Novák Előd neki köszönhetően továbbra is tudott mindenről, ami a frakcióban történik.”

Az utóbbi időszakban a frakcióban többen eljutottak oda, hogy inkább már nem beszéltek előtte. Volt, aki egyenesen Vona Gábor egyik legnagyobb hibájának nevezte Dúró Dóra bizalmi pozícióban tartását.

Toroczkai Lászlóval szemben sem most kezdődött a bizalmatlanság, a legfőbb oka ennek a radikális múltja. Nem volt véletlen az sem, hogy több elnökségi döntésről – erről maga Toroczkai is beszélt már – csak a hírekből értesült. Akárcsak a Dúró Dórának megadott bizalom esetében, nála is sokakat meglepett, hogy két éve a Jobbik alelnöki pozíciójába emelte őt Vona Gábor.

„Jó dolog a néppártosodás, de mit keres ott Toroczkai László?” – ilyen kérdéssel a Jobbik politikusai közül állítólag többen is találkoztak.

A szavazókkal mi lesz?

Habár a Jobbik tagságából szemmel látható a kilépők száma, a párt vezetői és ismert arcai szerint Toroczkaiék hibát követnek el, ha ugyanezt várják a szavazók esetében is. Azzal szinte mindenki egyetértett, hogy a 2010-ben még cigánybűnözésről beszélő párt szimpatizánsi tábora az utóbbi időszakban jelentősen megváltozott. Akik a kifejezetten radikális, szélsőjobbos retorikát várják, azok már a néppártosodás kezdetén lemorzsolódtak, többségében inkább a Fideszhez pártoltak.

„Volt olyan, kifejezetten radikális borsodi véleményvezér, akit legutóbb már a Békementen lehetett látni.”

Vagyis a Jobbikban úgy látják, hogy azokért a választókért, akiket Toroczkaiék most megcéloznak, már nem velük, hanem valójában a Fidesszel kell megküzdeniük. Ebben egyéként részben egyetértés van az új formáció tagjaival is. Bár ők ennek ellenére is azt a nem szerény célt tűzték ki maguk elé, hogy akár százezreket is elcsábítsanak egykori pártjuktól.

Ami viszont mindenképpen kézzelfogható veszteség lehet a Jobbiknak, az a párt körüli állandó hírverés, ezt ők maguk is elismerték. A szakadásról szóló hírek ugyanis elbizonytalaníthatnak többeket, és előfordulhat, hogy ezek a választók inkább egy stabilabb pártot keresnek, vagy a párt nélküliek táborát fogják erősíteni.

NYITÓKÉP: Sneider Tamás / Facebook

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek