Sneider Tamás az Azonnalinak: Szabadságharcot kell vívni!
Sneider Tamás az Azonnalinak: Szabadságharcot kell vívni!

Az állami támogatás nélkül is havi 10-15 millió forintból tud gazdálkodni a Jobbik, ennyi jön össze adományokból – erről beszélt az Azonnalinak adott interjújában Sneider Tamás. A pártelnök szavaiból kiderült, hogy sokak irányába nyitottak lesznek az önkormányzati választáson: nem is állítanak mindenhol polgármester-jelöltet, de az Ásotthalmot vezető Toroczkai László ellen várhatóan elindítanak valakit. A politikus elárulta azt is, hogy miben lesz szerinte jobb Vona Gábornál, mit tanult Orbán Viktortól, és hogy miért készülnek az Európai Néppártba.

A jobbikos fiatalok szerint a magyar társadalom még nem áll készen a Jobbikra
A jobbikos fiatalok szerint a magyar társadalom még nem áll készen a Jobbikra

A Jobbik Ifjúsági Tagozatának nyári táborában járt az Azonnali. Nem csupán arról kérdeztük az IT-seket, hogy mit gondolnak a választási vereségről és Vona Gábor távozásáról, hanem az is kiderült, hogy kik buliznak keményebben: a jobbikos, az LMP-s vagy a momentumos fiatalok.

Összefog-e a Momentum, az LMP és a Jobbik?
Összefog-e a Momentum, az LMP és a Jobbik?

Lesz-e bármilyen együttműködés a Jobbik, az LMP és a Momentum, mint 21. századi pártok között? Fognak-e közös akciókat csinálni? Megpróbálták-e átcsábítani a jobbikos fiatalokat az LMP és a Momentum vezetői? Az Azonnali a Jobbik IT táborában faggatta az ott beszélgető ellenzéki politikusokat.

Vona: Orbán jobban ismeri a magyar társadalmat, mint mi
Vona: Orbán jobban ismeri a magyar társadalmat, mint mi

Dilemma, hogy lehet-e még Magyarországon tisztességesen választást nyerni – mondta Vona Gábor a Jobbik Ifjúsági Tagozatának táborában. Az Azonnali bejutott a rendezvényre, ahol a Jobbik volt elnöke három hónap után először beszélt a választási vereség okairól, saját hibáiról, és még Toroczkai Lászlóról is. Egy dologról viszont nem: a saját jövőjéről. Szerinte annak még nincs itt az ideje.

Már a következő váratlan húzását tervezi az Orbán irodája előtt táborozó jobbikos képviselő
Már a következő váratlan húzását tervezi az Orbán irodája előtt táborozó jobbikos képviselő

Új stratégián töri a fején a miniszterelnök parlamenti dolgozószobája előtt péntek délután letáborozó jobbikos képviselő. Varga-Damm Andrea pipereeszközöket vitt, a női mosdó közel van, munkatársai váltóruhával is ellátják, Orbán viszont pénteken csak köszönt neki, aztán távozott. Az Azonnali interjúja a képviselővel.

Szoktak-e hazudni a politikusok? Ők azt mondják, hogy nem
Szoktak-e hazudni a politikusok? Ők azt mondják, hogy nem

Orbán Viktor 2006-ban azt mondta a CNN-nek, hogy még soha nem hazudott a választóknak. Az Azonnali most megkérdezte tőle is, hogy még mindig megállja-e helyét ez az állítás. Arról kérdezősködtünk a parlamentben, hogy vajon lehet-e hazudni a választóknak.

„Ez olyan mint az ötvenes évek” – Börtön járhat a képviselők zaklatásáért
„Ez olyan mint az ötvenes évek” – Börtön járhat a képviselők zaklatásáért

Zaklatás az utcán leszólítani egy képviselőt? A nyaralásán odamenni hozzá? Hétvégén egy újságírónak felhívni? Gumiszabállyal védené a képviselők magánéletét a Fidesz.

Az ellenzék sem hagyja ki Tusványost
Az ellenzék sem hagyja ki Tusványost

Így vagy úgy, de az ellenzéki pártok többsége azért képviselteti magát a jövő héten kezdődő bálványosi szabadegyetemen – ez derült ki az Azonnali körkérdéséből. A Jobbik és az LMP még vitázni is leül a Fidesszel, a szocialisták azonban a pódiumbeszélgetést kihagyva csak a kint lévőkkel akarnak barátkozni.

El is mennek Tusnádfürdőre a szocialisták, meg nem is
El is mennek Tusnádfürdőre a szocialisták, meg nem is

Elmennek Tusnádfürdőre, de a pódiumbeszélgetésen és Orbán Viktor beszédén nem vesznek részt a szocialista politikusok. A Bálványosi Szabadegyetemen határon túli szervezetekkel, pártokkal vennék fel a kapcsolatot.

Ilyen is ritkán van: engedett a Fidesz az ellenzéknek
Ilyen is ritkán van: engedett a Fidesz az ellenzéknek

Nem gyakran fordul elő ilyesmi: visszalépett a Fidesz és a KDNP egy olyan elképzeléséből, amely igencsak megnehezítette, egyesek szerint ellehetetlenítette volna az ellenzéki frakciók pénzügyi helyzetét. Egyesek szerint gesztus, mások szerint a kormánypártok ügyes csapdája áll a háttérben.

1 2 3 4