Ilyen a demokrácia – ez volt a Fidesz frakcióvezetőjének első gondolata azután, hogy megtudta a vasárnapi hódmezővásárhelyi polgármester-választás eredményét. Gulyás Gergely az Azonnalinak arról beszélt: azért nyert Márki-Zay Péter a fideszes jelölttel szemben, mert nem látszódtak mögötte a pártok, így az ellenzékváltó hangulatra aligha van jobb bizonyíték, mint Hódmezővásárhely. Állítja: nem változik a Fidesz kampánya a vereség miatt.
Soros György- és migránsriasztó pörköltöt készített vébékázás közben a vasárnapi internet Németh Szilárdja, a fideszes rezsibiztos bőrébe bújt ügyvéd, Ésik Sándor. És mindezt egy fideszes kampányvideó alaposságával le is videózta. Kedves nézőink, ugye még mindig tudjuk, kire kell szavazni?
Soros György múlt héten bejelentette, hogy a Facebook szerinte aláássa a demokráciát, ezért eladja az összes részvényét, amiket korábban birtokolt a gigacégben. Megkérdeztük a képviselőket, mit szólnak ehhez. Soros tőzsdei ügyleteihez hozzá se szagoltak, de azt legalább elárulták: veszélyesnek tartják-e a Facebookot, pláne Orbán Viktorhoz képest.
Az Azonnali Spanyolországban bukkant egy Soros György közeledtét jelző bizonyítékra: a magyar származású tőzsdespekuláns az andalúziai Malaga egyik söröscímkéjéről kémleli a tengerpartot. Az Azonnali által megszólaltatott szakértők szerint ez veszélyes, és Európa iszlamizációját készítheti elő.
A Guardian szerzője szerint simán. Tényleg bolondok az emberek, akik Jézus arcát fedezik fel egy kekszen?
Tőlünk hallott először az állítólagos Soros-tervről a német CDU ifjúsági szervezetének, a Junge Unionnak az elnöke. A Fidesz eszerint németországi testvérpártjával nem beszél az általa legfőbb kihívásnak tartott tervről, sőt. Paul Ziemiak meggyőződéssel állítja: a Fidesz az európai gondolat legfontosabb tartóoszlopa Magyarországon, és egyáltalán nem kínos a CDU-nak. Ami a CDU-nak viszont kínos lehet, az az, hogy Ziemiak az alábbi interjút megpróbálta letiltani.
Kispártokat kérdezett az Azonnali arról: mit szólnak az állami kampánytámogatás feltételeinek szigorításához. A kampányra kapott pénzt ezután már csak azok a pártok tarthatnák meg, akik elérik az 1 százalékot. Állítják: egyikük indulását sem befolyásolja a módosítás. Van, aki a demokráciát félti az új kampánytámogatási szabályoktól, a Munkáspárt pedig már egy éve gyűjti a pénzt a jövő évi választásra, mert őket nem támogatja Soros György.
Orbán Viktor a Fidesz hétvégi kongresszusán emlékeztette a párt tagjait a 2002-es kampányszlogenre: ők azok, akik rendületlenül hisznek a szeretet és az összefogás erejében. Jár-e a szeretet Soros Györgynek, és mit tehet azért a milliárdos, hogy megszeresse a Fidesz? A parlament kormánypárti képviselőitől igyekeztük ezt megtudni.
A Pártbörze második részében a jobbikos Mirkóczki Ádám küzd meg bizonytalan szavazónk voksáért. A politikus elmondja, miért jelentette fel Sorost, mi közük van Simicskához, és tényleg becsicskultak-e. Vajon meggyőzi mindez Szilágyi Bencét?