Az interjú, amit a németek le akartak tiltani: a CDU-nak nem mesél a Fidesz a Soros-tervről

2018.01.04. 09:00

Tőlünk hallott először az állítólagos Soros-tervről a német CDU ifjúsági szervezetének, a Junge Unionnak az elnöke. A Fidesz eszerint németországi testvérpártjával nem beszél az általa legfőbb kihívásnak tartott tervről, sőt. Paul Ziemiak meggyőződéssel állítja: a Fidesz az európai gondolat legfontosabb tartóoszlopa Magyarországon, és egyáltalán nem kínos a CDU-nak. Ami a CDU-nak viszont kínos lehet, az az, hogy Ziemiak az alábbi interjút megpróbálta letiltani.

Az interjú, amit a németek le akartak tiltani: a CDU-nak nem mesél a Fidesz a Soros-tervről

Decemberben Budapesten Ifjúság és Európa címmel tartott rendezvényt a német kereszténydemokrata CDU pártalapítványa, a Konrad Adenauer Stiftung (KAS), amelyre fiatal jobboldali-konzervatív politikusokat hívtak meg Németországból, valamint a közép-európai régióból. A rendezvény egyik előadója Paul Ziemiak, a Junge Union elnöke volt. A Junge Union a CDU ifjúsági szervezete, Ziemiakot pedig hű Merkel-párti politikusként tartják számon. 

Ziemiakkal a rendezvény után készítettünk egy rövid interjút: mivel az előzetesen egyeztetettnél jóval kevesebb időt, mintegy szűk tíz percet kaptunk csak, így próbáltunk a CDU és a Fidesz kapcsolatára és a Fidesz EU-politikájára koncentrálni az interjúban.

Miután a szó szerint leírt interjút megjelenés előtt visszaküldtük, Ziemiak irodája közölte: nem járulnak hozzá az interjú közléséhez.

Azt nem árulták el, hogy miért, melyik részt kifogásolják, és azt sem vitatták, hogy valóban minden úgy hangzott el, ahogy azt leírtuk. Kompromisszumkereső erőfeszítéseink nem jártak sikkerrel, és hiába próbálkoztunk elég sokáig megtudni Ziemiak munkatársaitól, hogy mi a bajuk mégis a szöveggel. Ezért csak most közöljük az interjút – szó szerinti fordításban úgy, ahogy az elhangzott, és ahogy azt letiltották.

+ + +

Szeretne egy Orbánt Németországnak is?

Nekünk ott van Angela Merkel, nincs szükségünk Orbán Viktorra.

Ez biztos?

Ez biztos.

Pedig az AfD azt mondja – és a választási eredmények alapján úgy tűnik, elég sokan egyetértenek velük –, hogy nem ártana, jobb lenne önöknek is Orbán.

Amit az AfD követel, az a mi politikafelfogásunkkal nem egyeztethető össze. Az AfD elég rossz irányba fejlődik, ott van például Bernd Höcke…

Björn Höcke.

(Felröhög.)

Az a neve, hogy Björn Höcke. A német köztévé viccműsora terjesztette el, hogy Bernd Höcke a neve. Ön is nagy rajongójuk eszerint.

Persze, Höckét nagyon zavarja, ha eltévesztik a nevét. Én most a CDU képviselőjeként ülök itt magukkal szemben. Az elmúlt tizenkét évben Németországért és Európáért nyújtott kormányzati teljesítményünkre csak büszkék lehetünk, mindenre találtunk megoldást, elég, ha csak a pénzügyi-gazdasági válságot nézzük. Most mindenki csak a menekültválságon vitatkozik, de mi kitaláltunk valamit arra is, természetesen részben Magyarország közreműködésével. A CDU-ban mindenki nagyon örül annak, hogy itt van nekünk Angela Merkel.

Van abban még öröm, hogy a Fidesz a magyar testvérpártja a CDU-nak?

Persze, jó hogy!

A Fidesz számos szimbolikus ügyben AfD-s pozíciókat képvisel.

Mint például?

Ismeri ön a Kopp Verlagot?

Nem.

Na ne mondja. A legnagyobb német szélsőjobbos-konteós könyvkiadó és hírportál.

Én nem hiszek összeesküvés-elméletekben.

Ezt elhisszük. Nemrég még a Spiegel is megírta, hogy a Fidesz-frakció szép számú könyvet rendelt a Kopp Verlag egyik sztárjától, Andreas von Rétyi ufókutató Soros Györgyről szóló könyvéből.

(Nevet.) De hol vannak a Fidesz és az AfD közötti hasonlóságok?

Hallott már a Soros-tervről?

Nem.

Nem mondták önnek a fideszesek, hogy ez ellen harcolnak most?

Nem.

Pedig a fél világot ő tartja a befolyása alatt, ha igaz, amit mondanak. Obama, Brüsszel, baloldal, talán még a CDU egyes részei is… ki tudja…

Erről most hallok először, így nem nagyon tudok mit hozzáfűzni.

Amit viszont tudok: a Fidesszel való kapcsolatunk nem csak az elmúlt egy évre nyúlik vissza. Nem szabad a közös történetünknek csak a legutolsó hónapjait nézni. Vagy épp az elmúlt hét évét. A Fidesz alapvetően egy jobboldali radikális párttal áll versenyben Magyarországon.

Amely egyre mérsékeltebb irányvonalat követ.

Igen, de még mindig szélsőségesebb, mint a Fidesz. Most a Jobbik a Fidesz fő ellenfele.

A Fidesz az európai gondolat fontos tartóoszlopa Magyarországon.

Rengeteg téren más nézeteket vallanak, mint a CDU, a Fidesz világnézetéhez a CSU például közelebb áll némelyest – de mi nem egy pártban, hanem csak egy pártcsaládban ülünk.

Nem érezte még azt, hogy kínos önöknek a Fidesz?

Nem.

Uniós színtéren sem?

Nem. De már csak azért sem, mert a „kínos” szó nem tartozik a politikai szókincsemhez, túl arrogáns ugyanis demokratikusan megválasztott politikusokra és képviselőkre nézve. De hagyjuk Magyarországot, nézzünk át Lengyelországra, ahol rengeteg kihívás elé állít minket a lengyel kormány. Külpolitikájuk Németországot érintő lépései nem könnyítik meg a helyzetünket, hogy finom legyek. De a „kínos” szót az ő esetükben sem használnám. Azt kell látni, hogy most az EU-ban egy alapvető kérdés van, amit mindenkinek meg kell válaszolnia: jobbítani vagy tönkretenni akarjuk?

Én mindenkivel készen állok beszélgetni, aki Európa jobbítását tűzi ki célul. Az a benyomásom, hogy a Fidesz – még ha számos kérdésben eltérő véleményen is van – egy alapvetően Európa-párti politikát folytat. Saját elképzelései vannak, de nem áll hozzá elutasítóan. A Fidesz vagy Emmanuel Macron francia elnök elképzelései lehetnek jók vagy rosszak – a lényeg, hogy erős Európát akarnak.

Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő az interjút megelőző pódiumbeszélgetésen nem nagyon tudott mit mondani a moderátor kérdésére, miszerint hogyan definiálná az európai identitást.

Ugye megértik, ha nem akarom értékelni a magyar politikusokat?

Persze.

De természetesen bármit kérdezhetnek tőlem.

Akkor olyat kérdezünk, ahol nem kell kitérnie. Ön a CDU ifjúsági szervezetének, a Junge Unionnak az első embere. Önök álltak ki először Bajorországban, azt követelve, hogy ne Horst Seehofer, hanem Markus Söder legyen a bajor tartományi miniszterelnök. Ő beválik majd az erősödő AfD ellen?

Az AfD erősödése nagy kihívás elé állít minket, de én éppen ezért következetesen nem az AfD-ről beszélek ilyenkor, hanem az emberekről, akik az AfD-re szavaztak.

Nem érdekel engem az AfD.

Engem az érdekel, miben csalódtak a szavazóik, milyen gondjaik, félelmeik vannak, és hogy mi volt az, ami miatt elvesztettük a voksaikat. Az embereket különböző motivációk vezérlik egy pártra való szavazásnál: a szociáldemokratákhoz a társadalmi igazságosság,

a CDU-hoz az Európa-kérdés és Merkel kancellár személyes kisugárzása vezeti az embereket.

A közvélemény-kutatások szerint az AfD-re a többség nem az általuk képviselt eszmék vagy épp a párt politikusai miatt szavaztak, hanem protestből. Mindenképpen vissza kell hódítanunk közülük azokat, akik korábban CDU- vagy CSU-szavazók voltak. Markus Söder ehhez nagyon jó esélyekkel fut neki, vele meglehet Bajorországban az abszolút többsége a CSU-nak. Nekem személyes célom, hogy a következő parlamentbe már ne kerüljön be az AfD.

Bizonyára olvasta a híreket, és látta, hogyan bírálta Karl Lagerfeld Angela Merkelt.

Olvastam, Trump Jeruzsálemről szóló kijelentéseit főleg, a társasági rovatig nem jutottam el. [Az interjú december második hetében készült, a fent jelzett bonyodalmak miatt csak most közöljük – a szerk.]

A német divattervező azt mondta: szégyen, hogy miután a németek zsidók millióit gyilkolták meg, pár évtizeddel később beengedik az országba a zsidók ősellenségének millióit, a muszlimokat.

Az, hogy kinek adunk oltalmat, nem vallási hovatartozás kérdése. A német köztársasági elnök ragyogóan fogalmazott, amikor azt mondta: a szívünk nagy, de a lehetőségeink végesek. Nem vallási hovatartozási szempontok, hanem az alapvető emberiesség vezet minket. De ehhez az is hozzátartozik, hogy Európa egyedül nem tud mindenkit befogadni, aki erre rászorulna.

FOTÓK: Bakó Bea

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől
Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek