Semmiképp sem a baloldaliakat, de azért a jobboldali pártvezérek sem örülhetnek: az olaszok többsége konkrétan nem akar politikussal együtt karácsonyozni.
Gazdaságpolitikusuk szerint ha már a választók 25-30 százaléka ki akar lépni, akkor ideje minderről társadalmi vitát kezdeményezni.
Salvinit is felelőtlen populistának tartja az egykori olasz kormányfő, de abban bízik: a Lega-vezér mérsékelhető, ezért szeretné őt bevinni a Néppártba. Berlusconi eközben egy új liberális, katolikus mozgalmat szervez – de nem Salvini ellen, hanem őt megszelídítendő.
A katolikus egyház nem nézi jó szemmel, hogy az olasz jobboldalt Matteo Salvini vezetné. A politikus nézeteit több püspök is összeegyeztethetetlennek tartja a kereszténység tanaival, ezért egy hangsúlyosan katolikus pártot indítanának rá.
A Lega egy középolasz, eddig mélyvörös tartományban triumfált a hétvégén. A Salvinivel szövetséges jobboldali pártok majdnem hatvan százalékot szereztek, miközben a balközép római koalíció pártjai helyben összeomlottak, az ötcsillagosok még a tíz százalékot se ugrották meg. Mit jelent ez az olasz belpolitikára nézve? Elmagyarázzuk!
Miután Salvini 2018 tavaszán elárulta a többi olasz jobboldali pártot az Öt Csillag Mozgalommal való kormányzás kedvéért, most, hogy kitaktikázta magát a hatalomból, azok békejobbot nyújtottak neki, és immáron az ő vezetésével hívják ki az ottani jobboldal örök ellenfelét, az ún. kommunistákat. Fotóink az Olasz Büszkeség Napjáról!
Orbán Viktor és Matteo Salvini bukott olasz belügyminiszter a nyilvánosságban országos cimborákként mutatkoznak. De tudják-e vajon Salvini hívei, hogy kicsoda Orbán, és elcserélnék-e Salvinit rá? Az olasz büszkeség napján ezen kívül a legfontosabb kérdést is feltettük, amit Rómában érdemes. Videó!
Ezzel az olasz kormánypárt végre európai partnert találna, a Zöldek pedig több pénzt kapnának azzal, hogy több képviselőjük van. Egy páran közülük mégis elégedetlenek az olaszok érkezése miatt.
Október tizenkilencedikén lesz az olasz szélsőjobboldali Lega római nagygyűlése. Ezt azonban több helyi tüntetés előzi meg. Tegnap megtartotta a Lega az első ilyen gyűlését, ahol Salvini megnyitotta „az idei vadászidényt”. A lombardiai Pontidában ezt a baloldali Repubblica napilap egyik tudósítója meg is érezhette: a legás tömeg zsidózva, szabadkőművesezve támadt rá a valóban zsidó származású Gad Lernerre.