A Vatikán már szervezi a Salvini-ellenes jobboldalt – Mario Draghi a jelölt?

A katolikus egyház nem nézi jó szemmel, hogy az olasz jobboldalt Matteo Salvini vezetné. A politikus nézeteit több püspök is összeegyeztethetetlennek tartja a kereszténység tanaival, ezért egy hangsúlyosan katolikus pártot indítanának rá.

Amint arról az Azonnali arról többször is beszámolt:

Már tavaly a legolvasottabb katolikus hetilap, a Famiglia Cristiana a címlapján – a bibliai „Távozz tőlem Sátán” felszólításra utalva – Salvini távozását sürgette. A katolikus újság az akkori belügyminiszter menekültellenességét tartotta összeegyeztethetetlennek a katolikus tanokkal. Idén pedig a Vatikán arra kérte a politikust, aki augusztusban Giuseppe Conte kormányfő őt bíráló beszéde alatt is rózsafüzért csókolgatott, hogy ne használja fel a katolikus jelképeket a politikai céljaira.

Amint az számos más európai szélsőjobboldali párt esetében is megfigyelhető: Salvini a politikai kereszténységgel házal. Miközben sem magánélete, sem egyébkénti programja nem különösebben egyezik a katolikus egyház tanításaival (egyedül a melegházasság és az abortusz elutasítása kapcsán van átfedés), szentekkel, vallási jelképekkel szeret kampányolni. Idén májusban Milánóban, az európai EU-ellenes pártok közös kampányrendezvényén, például Európa védőszentjeit hívta segítségül. Mazara del Vallo püspöke, Domenico Mogavero viszont az EP-választás után azt mondta:

A Vatikán nem csak Salvini szimbolikus politikáját nézi rossz szemmel, de a katolikus egyháznak az sem tetszik, hogy egyre inkább az egész olasz jobboldal Salvini befolyása alá kerül. Ez megmutatkozott most októberben is, amikor Rómában Salvini főszereplésével együtt tüntetett a jelenlegi baloldali kormány ellen Giorgia Meloni neofasiszta pártja és Silvio Berlusconi Forza Italiája.

A kilencvenes évek elején, amikor összeomlott a Vatikán által támogatott kereszténydemokrata párt (DC), Berlusconi populista, de tartalmában jobbközép, EU-párti programmal emelkedett ki új sztárként. A politikusnak azonban nem sikerült utódot találni – miközben pártja népszerűsége folyamatosan esik, az október végi umbriai választásokon már csak öt százalékot szerzett.

Berlusconi azonban éppen azért marad a színpadon, mert úgy vallja: az ő pártja továbbra is a hiteles jobbközép, és nekik kell megakadályozniuk, hogy a szerinte „hülyeséget” hirdető szuverenisták (azaz az EU-ellenesek) vegyék át az olasz jobboldal vezetését. Pedig ma nagyon így néz, hogy ez fog történni, ugyanis Salvini és Meloni mellett nincs egy dinamikus jobbközép kihívó.

Közbelép a Vatikán

Ezt akarná pótolni a katolikus egyház és a Vatikán: az ő szavuk mindig is sokat számított Olaszországban, hagyományosan mindkét oldallal is jó kapcsolatokat ápolnak. A Vatikán elégedetlenségét és aggodalmát mutatja, hogy elhatározták:

Egyelőre még csak a lehetséges új párt értelmiségi hátországa szerveződik. Október végén mutatta be a vatikáni Pápai Tudományos Akadémia elnöke, Stefano Zamagni azt a közös nyilatkozatot, amely egy új párt alapvetése lehet. Az aláírók, akik között több ismert katolikus értelmiségi, befolyásos vatikáni háttérember is megtalálható, leszögezték: a baloldaltól és a jelenlegi jobboldaltól egyaránt távolságot akarnak tartani: „A szolidaritás eszmeiségét felváltották a társadalmi egoizmusok és a libertariánus individualizmusok. Nem elég reformálni, hanem át is kell alakítani [a rendszert]” – írják.

a filozófiai alap, amire az új párt épülhetne, a perszonalizmus.

Egyelőre azonban még csak puhatolózások vannak, nincsenek konkrét tervek a párt nevét és megalakulását illetően, de azt az aláírók leszögezték: igen, a Salvini-féle beszédmóddal szemben (is) szeretnének alternatívát nyújtani.

Jön Mario Draghi?

A vatikáni tervek szellemi atyja a befolyásos Civiltà Cattolica főszerkesztője, Antonio Spadaro jezsuita atyja, aki Ferenc pápa egyik legfontosabb háttérembere – azaz

A La Verità napilap információi szerint a pápához közelálló körök nem tartják elképzelhetetlennek, hogy egy új katolikus párt álljon egy közös Salvini-ellenes front élére, azaz a katolikusok elsősorban a baloldallal menetelnének közösen. Mario Draghi, az Európai Központi Bank egykori elnökének, elkötelezett katolikus értelmiséginek a nevét emlegette a La Verità mint egy lehetséges Salvini-ellenes tábor közös kormányfő-jelöltje.

A vatikáni jezsuita körök Draghi központi bankelnökségének végén igen meleg szavakkal méltatták a katolikus bankárt. A jezsuiták lapja, a Civiltà Cattolica kiemelte: Draghinak köszönhetően menekült meg az euró-zóna, amit – az európai egység ügyével együtt – meg kell mindenképpen védeni. A jezsuita újság az olasz politikában éppen az EU-ellenesség növekedését tartja a legnagyobb veszélynek.

Draghi beemeléséhez mind Giuseppe Conténak, mind a kevéssé katolikus Öt Csillag Mozgalomnak is lesz persze pár szava, elvégre Conte maga is hasonló szerepbe képzelné magát. Noha nem vallásos, a Vatikánnal neki is jó a viszonya. A Financial Times derítette ki tavaly, hogy Conte vatikáni hátterű cégeknél, kétes vatikáni üzleti ügyeknél adott kormányfősége előtt jogi tanácsokat.

Az egyházban nem mindenki Salvini-ellenes

A katolikus egyházban azonban nem mindenki osztja a Vatikán Salvini-ellenességét. Többen úgy vélik: egy katolikus pártnak eleve vajmi kevés esélye van, azaz a Vatikánnak be kell állnia amögé, aki a jobboldalt egységesíteni tudja – ha ez pedig Salvini, akkor őmögé, bár azért a kevésbé kritikus egyházi előljárók is változásokat remélnek Salvini politikájában és stílusában.

Camillo Ruini kardinális, az olasz püspöki kar vezetője azt nyilatkozta a Corriere della Serának, hogy

A kardinális szerint Olaszországban eleve teljesen visszaszorult a balkatolicizmus, ezt pedig a katolikus egyháznak tudomásul kell vennie. Ruini szerint „nincs most meg az ideje egy katolikus pártnak”, a kardinális tehát elég szkeptikus egy új párttal kapcsolatban. Noha elismeri, hogy a jelenlegi olasz politikában alig hallani a katolikus hangot, hozzáteszi: jó döntés volt egykoron a jobbközép mellé állni a kilencvenes években.

Salvinivel kapcsolatban a kardinális kiemeli: nem osztja a negatív véleményeket, bár nem ismeri jól Salvinit. Ruinit amúgy a rózsafüzér-csókolgatás se zavarja, mert bár szerinte ez sok katolikus érzékenységét tényleg sérthette, a tett „a politikai korrektségre adott reakcióként”, a „a hit nyilvános felvállalásaként” is értékelhető.

Katolicizmus Olaszországban

Noha Olaszország katolikus ország, egy kifejezetten katolikus pártnak nehéz dolga volt. Amikor a 19. század végén megalakult az ország, a liberálisok eleve a pápa ellenében hozták létre, így

Katolikus párt ezért csak az első világháború után született: Luigi Sturzo atya – a korábbi bécsi parlamenti képviselővel, majd későbbi olasz miniszterelnökkel, Alcieri De Gesparivel közösen – létrehozta az első katolikus pártot, a Néppártot. Ez egyszerre akart már akkor is a kommunizmusnak és a fasizmusnak is alternatívája lenni.

Igazán csak a második világháború után tudott kibontakozni, amikor a Kereszténydemokrácia (DC) párt egyrészét a katolikus háttér határozta meg. Reálpolitikában a katolikus gondolat a kommunizmus elutasítását, az észak-atlanti elköteleződést, a szociális piacgazdaságot és az európai egységet jelentette. A DC azonban – hiába bírta a maffia és a szabadkőműves páholyok mellett a Vatikán támogatását is – nem egy hangsúlyosan katolikus párt volt.

Amikor a kilencvenes évekre a DC szétesett a korrupciós ügyei következtében, az új Forza Italia már nem vállalta a katolikus örökséget, inkább jobboldali liberális pártként szerveződött. A katolikus gondolatot több kisebb párt próbálta meg mindig újra és újra elővenni, de komolyabb sikereket nem tudtak elérni. A mostani pártalapítási tervek kapcsán is Giorgia Merlo újságíró a Huffington Post olasz kiadásában arra emlékeztetett:

Miközben Olaszország katolikus ország – ráadásul történelmileg is már a guelfek és ghibelinek harcában megjelenik a katolikusság és antikatolikusság ellentéte – a politikai katolicizmus csak rövid ideig (a második világháború után) tudott tényleg fontos szerephez jutni. Egyébként az olasz jobboldal két másik irányzatához, a fasizmushoz és a liberalizmushoz képest mellékszerepet játszott – ahogy azt teszi most is. Merlo ezért nem ad túl sok esélyt egy Salvini-ellenes katolikus jobboldalnak.

Ráadásul a katolikus gondolat a baloldalon is jelen van. A mostani Demokrata Párt egykoron a posztkommunisták és az Olaszországban hajdan erös balkatolikusok egyesülésével jött létre. Romano Prodi vagy Matteo Renzi a balkatolicizmus fontos képviselői, Renzi új pártja, az Italia Viva – noha sok balkatolikus átment hozzá – azonban inkább szociálliberális erőként akar megjelenni.