Csak tévedésből függesztették fel a Kínával kritikus fiókokat a héten – állítja a Twitter napokkal a Tienanmen téri kínai erőszak 30. évfordulója előtt.
Eddig Kína „csak” az oldal kínai nyelvű verzióját tiltotta.
A Huawei gesztusa a britekre is vonatkozna, akik 5G hálózatuk fejlesztése kapcsán a kínai és az amerikai érdekek között próbálnak egyensúlyozni.
Egyre több állam hagy fel a halálbüntetés használatával, a pozitív trendeket viszont beárnyékolja Brunei a homoszexuálisok halálra kövezését követelő törvénye.
Fele akkora a deficitünk, és majdnem kétszer annyi terméket adunk el nekik, mint az amerikaiak.
A kizárólag exportra szánt szerepjátékos könyvben valami nem tetszett a kínai kormány cenzorának, megsemmisítették az összeset.
Nem csak az új kereskedelmi útvonalak kiépítése miatt jött Európába Hszi Csin-ping. Kína első embere már évek óta azon fáradozik, hogy a világ élvonalába emelje a kínai futballt.
Egy kínai nő kipróbálta, mert azt hitte, a friss gyümölcsök táplálóak és egészségesek lesznek: majdnem belehalt a gyümölcslé miatti vérmérgezésbe.
„Problémásnak” és „nagyon szörnyűnek” nevezte a gót nő sminkjét egy biztonsági őr, majd megkérte, hogy távolítsa el. Azóta a metró vezetése elismerte: hibáztak, ám ettől függetlenül több ezren tiltakoznak szelfikkel Kínában az eset miatt.
Lehet azért Orbánnal komolyan beszélni, mondta az Európai Parlament olasz néppárti elnöke Strasbourgban az Azonnalinak.