Történt valami, ami keresztül húzta Gyurcsány Ferenc pártjának számításait!
Az ellenzék kétségkívül innovatív volt, amikor meglépte a közös indulást, de – nekem nagyon úgy tűnik –, hogy ez az innovatív lépés bizonyos értelemben elszívta a teret, egy második és még az előzőnél is sokkal fontosabb innováció elől. Ez pedig az ellenzéki identitás tisztázása.
Sokan szavaztak a kisebbik rosszként az ellenzéki összefogásra, és sokan gondolták úgy, ha győz is, belebukhat az ellenzék abba, amit a Fidesz ráhagy.
Most kell csak igazán egy konstruktív ellenzék.
A Műjégre se érkeztek egyelőre tömegek.
A Romantic egykori énekese a Fidesz eredményváróján beszélt a sajtónak.
Tudta, hogy márciusban 93 ezer ember tüntetett Budapesten, majdnem annyian, ahányan a Békemeneten voltak, hogy végre megdöntsék a hazaáruló, züllött magyar politikai elitet? És azt tudta, hogy ezzel éppen csak egy hajszállal maradtak le arról, hogy az ENSZ elismerje azt, hogy a magyar nép visszaszerezte önmaga felett a hatalmat? És azt, hogy ez idén már a negyedik ilyen megmozdulás volt, ám a háttérhatalmak direkt elhallgattatták a sajtót, nehogy véletlenül nagyobb tömegekhez is eljusson az infó?