A „második innováció” hiánya: ellenzék a vasárnapi választáson

Szerző: Csizmadia Ervin
2022.04.04. 17:36

Az ellenzék kétségkívül innovatív volt, amikor meglépte a közös indulást, de – nekem nagyon úgy tűnik –, hogy ez az innovatív lépés bizonyos értelemben elszívta a teret, egy második és még az előzőnél is sokkal fontosabb innováció elől. Ez pedig az ellenzéki identitás tisztázása.

A „második innováció” hiánya: ellenzék a vasárnapi választáson

A tegnapi parlamenti választás nem hozta meg azt az áttörést, amelyre az ellenzék számított. De nem csak hogy nem hozta meg, hanem még meg is erősítette a Fidesz parlamenti mandátumszámát, létrehozva az egymást követő negyedik kétharmadot. Fogalmam sincs a világ országairól készült-e valamilyen összehasonlító elemzés, de talán nem túlzás ilyen összehasonlítás híján kimondani:

amit a Fidesz elért, az világcsúcs. Magyarázatot találni rá elemzői kötelesség.

Mint ahogy már az volt 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban is. Ahhoz, hogy valamelyest megértsük a tegnapi eredményt, ebben a kis írásban csak 2018-ig megyek vissza. A négy évvel ezelőtti választás után egy magyar politikatudós átfogó tanulmányt írt.

Ebben így értékelte a Fidesz győzelmét: a választás

„hosszabb távon legemlékezetesebb vonása nem az lesz, hogy konszolidált egy rendszert, hanem hogy előrevetítette (bár nem jelentette) annak végét”.

Mondjuk ezt másképpen: 2018 a Fidesz utolsó győzelme, ez után a kormánypárt leszálló ágba kerül, és szinte „szükségszerűen” elveszíti a 2022-es választást. Nem mondhatjuk, hogy ne lett volna logika ebben az elemzésben, ami másfelől persze egy jóslat.

A Fidesz már harmadszor nyert kétharmaddal, és az volt az uralkodó ellenzéki narratíva, hogy már látszanak rajta a fáradás jelei. 2019. október ráadásul meg is látszott erősíteni ezt az elemzést, hiszen az önkormányzati választáson az ellenzék leváltotta Tarlós Istvánt, és Karácsony Gergely személyében ambiciózus politikus került a helyébe.

Márki-Zay Péter magára maradt az ellenzéki oldalon
Márki-Zay Péter magára maradt az ellenzéki oldalon Fotó: Aradi Péter / Azonnali

Milyen üzenete volt ennek, ha nem az, hogy a már 2018-ban is erodálónak vélt Orbán-rendszer tovább porlad, és a konszolidáltsága egyre inkább csak látszat. 2022. április 3-án azonban ez az ellenzék által bomladozónak vélt rendszer nemhogy szétesett volna, még tovább is erősödött.

Azt nem állítjuk, hogy az erősödés és a konszolidáltság fogalmai közé egyenlőségjelet lehet tenni, azt azonban igen, hogy az említett politológus által említett ellenzéki várakozás nem igazolódott be. Miért nem?

Azért nem, mert a szükségszerű bukás feltételezése nem volt elegendő erőforrás.

2018 és 2022 között az ellenzék pedig még sokat is tett a kormánypárt bukásáért. Olyanra is képes volt, amire korábban nem: összefogott és egységes szereplőként lépett fel. Az ellenzék kétségkívül innovatív volt, amikor meglépte ezt, de – nekem nagyon úgy tűnik –, hogy ez az innovatív lépés bizonyos értelemben

elszívta a teret, egy második és még az előzőnél is sokkal fontosabb innováció elől.

Ez pedig az ellenzéki identitás tisztázása.

Gyurcsány Ferenc választást értékelő beszédében azt mondta, hogy Márki-Zay Péter voltaképp egy jobboldali identitást akart adni az ellenzéknek, amelynek zöme mégis csak baloldali és/vagy liberális. A probléma gyökélrénél vagyunk. Vezethetett-e választási győzelemre annak a kérdésnek a felfüggesztése, hogy akkor a miniszterelnök-jelölt jobboldalisága és szövetségesei baloldalisága és liberalizmusa hogyan egyeztethető össze?

Elvben persze vezethetett volna. Mert hiszen az ellenzék anti-orbánizmusát tették meg fő, sőt egyetlen összekapcsoló elemnek. Azzal viszont, hogy ennyivel megelégedtek, lemondtak arról, hogy mélyebben foglalkozzanak a társadalom különböző szegmenseinek aktuális állapotával. Minden arra egyszerűsödött le, hogy „minden jó, ami szemben áll Orbánnal”.

Ennyi egymásra halmozott, Orbán-ellenes tirádát én még kampányban nem láttam. És ennyi egyoldalúságot sem.

A kampány persze nem a cizellált üzenetek tolmácsolásának közege, de azért mégis. Amikor a választó azt hallja, hogy Orbán nem csak lop, nem csak bűnöző, és minden rossz forrása, egy idő után immunissá válik. Ráadásul amikor a kapmány véghajrájában még azt is hallja, hogy egyetlen tisztességes és becsületes ember sem szavaz a kormányra, még akkor is bambán bámul maga elé, ha ellenzéki.

A nép (nem nekünk tetsző részének) tisztességét ugyanis vétek elvitatni. Pláne akkor, ha az ellenzék kampánydalának az a címe, hogy „a hatalom a népé”.

De most akkor van „tisztességes és becsületes” nép (a „mi népünk”) és „tisztességtelen és „becstelen” (az „ő népük”)? A helyett tehát, hogy egy reális, a dehonesztáló fogalmak turbulenciájával operáló kampánymegnyilvánulások hangzottak volna el, az ellenzék fő jelöltje ezeket erőltette, miközben az összes többi vezető – nyilván nem függetlenül ezektől – szép

fokozatosan elhallgatott, kihátrált és nem tette hozzá a magáét a kampányhoz.

Így a 2018-as jóslat „legemlékezetesebb” vonása (az Orbán-rendszer felbomlása) nem következett, nem következhetett be. Az ellenzék előtt a kialakult helyzetben két út áll. Az egyik (már olvashatók is erre komoly felszólítások) az új parlament teljes bojkottja. A másik a 2018-cal induló ellenzéki stratégia várakozásainak elemzése és a versenyben való alulmaradás okainak elemzése. Az előbbi szerintem nem jó opció, nyilvánvalóan a másodiknak lenne több értelme.

Szóval: érzelem és értelemben, bár az ominózus filmben fordított a sorrend.

NYITÓKÉP: Az ellenzék eredményvárója április 3-án este, fotó: Aradi Péter

Csizmadia Ervin
Csizmadia Ervin Vendégszerző

Politológus, a Méltányosság Politikaelemző Központ vezetője.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek