Aki ellenzékiként most beül a parlamentbe, az négy év múlva már ne is induljon!

Az ellenzéki szavazók nem az elmúlt négy évet várják el a most megválasztott képviselőktől, hanem azt, hogy végre leváltsák a rendszert. De azt legitimizálni nem szabad, és leváltani sem a parlamentben lehet.

Az elég egyértelmű evidencia, hogy az ellenzéknek kétharmados többséggel a parlamentben ülni a legtöbb szempontból fölösleges.

Fölösleges, hiszen valós parlamenti munkát nem lehet végezni: a bizottságokban, a házban rendre leszavazzák minden indítványodat, lehet „apellálgatni”, lehet hangzatos szónoklatokat tenni, krumplit meg buktát hordani a parlamentbe, de ezeknek az égvilágon semmi közük nincs ahhoz, amiért elvileg a képviselőket megválasztják szerte a világon.

Ők ugyanis egyetlen okból vannak ott: hogy törvényeket hozzanak.  

Márpedig törvényeket hozni nem lehetséges. Ha véletlenül például a Fidesz egyetért valamivel, amit az ellenzék akar, akkor elkezdi az ötletgazdákat azzal vádolni, hogy nem is akarják.

A magyar parlament ma ugyanakkora multiverzum, mint az ország maga: a párhuzamos valóságok meg ha összeérnek, akkor csattannak.

Az ellenzék, aki négy évig harsogja, hogy mennyire lejt a pálya, sorolja az érveket, mitől is félautokrácia Magyarország, egyszerűen nem teheti meg, már amennyiben szorult bele még némi következetesség, hogy ehhez a félautokráciához díszletet biztosít, s ezzel is érvet ad a kormánypártiak kezébe, akik mondhatják, hogy nincs itt semmi baj, van népakarat, van ellenzék, működő parlament stb. Csakhogy nincs.

Már vasárnap este voltak olyan nyilatkozatok újdonsült parlamenti képviselőktől, akik azt hangoztatták, hogy nekik muszáj beülniük a parlamentbe, hiszen a választó bizalom erre kötelezi őket.

Ez azonban egy nagyon tévesen felfogott politikai szerepfelfogás.

A választók ugyanis nem ezt a színjátékot várják el, nem karcos Orbán-sértéseket akarnak (bár kétségtelen, tudják méltányolni ezeket), hanem azt, hogy megbuktassák végre ezt a rendszert és pacifikálják az országot. Azt, hogy a multiverzumot végre újra egybekalapálja már valaki.

A választók most azt várják el, hogy ha gyűrűzik a válság, és minden jel arra mutat, hogy gyűrűzni fog, mert egyszerűen nem fenntartható sem a rezsicsökkentés, sem a benzinárstopp, sem az infláció mértéke, akkor

már egy szolid társadalmi munka után a tiltakozások élére tudjanak állni,

különben megteszi ezt a „harmadik utas” Mi Hazánk.

Apropó, Mi Hazánk: tekintve, hogy jelenleg az országnak majd 60 százaléka szélsőjobbos pártra szavazott, az ellenzéknek van még egy komoly és nem megspórolható feladata: antifasisztává kell válni, ennek minden velejárójával együtt: utcai tiltakozások, bojkottok, az ellenfél nevetségessé tétele, tehát minden ügyben radikális és kreatív, konfrontatív felállásra kell készülni.

És persze le kell menni „vidékre”! De ténylegesen, mert

az egy katasztrófa, hogy a makói gumigyár dolgozóinak tiltakozását az a Lázár vállalja fel sikerrel, akinek pártja eladta a multiknak a magyar középosztályról szóló álmokat.

Ott kell lenni minden sztrájknál, utcai megmozduláson, és helyben kell ott lenni. Mert az nem játszik, hogy olyan politikusok próbáljanak helyieket meggyőzni, akik pusztán karrierként gondolnak erre a pozícióra, és amúgy a potenciális szavazóik azt sem tudják, ki fiai, lányai. Ha nincs társadalmi beágyazottság, akkor el kell kezdeni, hát tessék, most van rá négy év.

Elveszni látszik részben az illúzió is, hogy a parlament alkalmas arra, hogy személyes politikai brandinget építsenek ott a karakán megszólalásokból, lám, Jakab Péter erre építette az elmúlt négy évét, és mire ment a pártja vele.

Az is látszik, hogy a magyar ellenzék azokkal a lehetőségekkel sem tudott élni, amelyeket a parlamenti lét adni tud az információs rálátások és a nemzetközi kapcsolatok terén. Aki arra használta a mandátumát az évek során, hogy megpróbáljon korrupciós ügyekbe belelátni, mind Széll, Hadházy, vagy akár annak idején Juhász Péter, már amúgy is rendelkeznek egy olyan bizalmi hálózattal, amely segítheti őket mai napig a munkájukban. Ugyanakkor az ellenzéknek kifejezetten aktív tagjai vannak az EP-ben ahhoz, hogy bármilyen kapcsolatot fenntartsanak.

A mási érv az szokott lenni, hogy így – ha már a sajtó eléggé ki van tiltva onnan – maguk a képviselők látják el a közvetítőszerepet az állampolgárok és az országvezetés között. Csakhogy ezt bármennyire is teszik, nem jutunk semmire vele.

Hölgyek, urak: csak annyit szeretnék mondani, hogy

ha a következő négy évben fontosabb nektek a szimbolikus harc és az apanázs annál, hogy végre leereszkedjetek az Olümposzról, akkor megette a fene az egészet.

Mert nem értitek az embereket, nem látjátok, miben nyomorognak, mitől boldogok, és mitől félnek. Hát mutassátok meg, hogy tőletek nincs amiért.

Ide most nem politikai bürokraták, hanem harcostársak kellenek.

De megjósolom a következő napok eseményeit: van, aki már most azt mondja, nem kell beülni, van, aki nem tudja, de a végén úgyis be fog akarni a többség, s akkor a végén mégiscsak meglesz a nagy beülés. Közben a Kossuth-térre emberek gyűlnek, kérni fogják, hogy ne legyen. Volt már ilyen, emlékeztek?

Namármost, akkor elkövette azt a hibát a gondolatot most elsőként felvető Hadházy is, hogy felvette a mandátumát. Pedig hát ő is sejtheti, hogy az országos népszerűsége nem a szónoki és beadványfogalmazói képességeinek köszönhető.

S még annyit:

aki most beül, az négy év múlva ne induljon!

Indulhat, úgyis mindegy, az lesz a hitelesebb, aki nem teszi. Nem kellene tovább ásni a politikai karrieretek sírját! 

Hozzászólnál? Vitatkoznál vele? Írj nekünk!