Mégis mire jó a Türk Tanács?

Honnan jött és merre tart a Türk Tanács, mit jelent türk véreinknek a magyar Kurultáj, és megéri-e egy lassan mélyülő szervezetben megfigyelővé válni? Minden, amit tudni akartál a Türk Tanácsról és Magyarország részvételéről benne.

November 12-én tartották Orbán Viktor részvételével a Türk Tanács ülését Isztambulban, ahol számos jelentős döntés született: ezek közül Türkmenisztán megfigyelő taggá válása mellett a legfontosabb, hogy a Tanács a Türk Államok Szervezete (TÁSZ) nevet kapta – újabb lépésként az intézményesülés felé. (A cikkben a különböző török népekre a politikai közbeszédben és médiában újonnan elterjedt türk kifejezést használom.)

Ugyan egy komolyabb gazdasági és politikai integrációt nélkülöző szervezetről van szó, amelynek tagjai között jelentős fejlettségbeli különbségek és földrajzi távolságok vannak – a külpolitikai érdekek különbségéről nem is beszélve –, de a szervezet az utóbbi években kétség kívül egyre nagyobb nemzetközi figyelmet kap.

Újabban még Ukrajna is jelezte megfigyelői státusz megszerzésére való igényét.

De mi a fene az a Türk Tanács?

A II. világháború után számos etnikai-kulturális alapokon álló nemzetközi szervezet létrejöttének lehettünk a szemtanúi (lásd például Arab Liga, még 1945-ben), azonban másokhoz képest a türk népek viszonylag későn ébredtek. Ez részben történelmi szükségszerűségből fakadt, hiszen döntő részük szovjet uralom alatt élt 1991-ig: Közép-Ázsiában négy tagköztársaság: Kazahsztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán – a szintén a régióban lévő Tádzsikisztán nem türk állam –, illetve a Dél-Kaukázusban Azerbajdzsán. S ez még mindig nem az egész törökség: említetteken kívül számos, akár több milliós lélekszámot elérő csoportok maradtak orosz uralom alatt, mint például a tatárok.

A függetlenedés után megindult a politikai együttműködés, amely 1992 és 2010 között csúcstalálkozók formájában zajlott. Ezek a találkozók lakmuszpapírként jelezték, hogy milyenek a kapcsolatok ezen államok között. Az első csúcsok után Türkmenisztán visszavonult ezektől, míg a 2000-es évektől az üzbég-török kapcsolatok megromlása miatt Üzbegisztán maradt távol a találkozóktól, illetve a Törökországot most elnökként vezető

Recep Tayyip Erdoğan első éveiben Törökország is inkább a nyugati vonalra, uniós csatlakozási tárgyalások megkezdésére koncentrált, így a korábbi lendület kifulladt.

Az intézményesülés 2009-ben kapott új erőre a Nahicseváni Nyilatkozattal, amely a Türk Tanács felállításáról döntött, ami 2011-ben meg is történt. A Titkársággal, külügyminiszterek tanácsával és számos egyéb intézménnyel rendelkező szervezet azóta folyamatos bővülésen ment keresztül, Magyarország megfigyelői státusza (2018) után Üzbegisztán csatlakozása (2019) jelentett komoly előrelépést.

Üzbegisztánnal ötre nőtt a tagok száma, s egy több mint 150 milliós közösség jött létre, amely Kínától a Balkánig ér földrajzilag.

Ráadásul nemcsak a viszonylag gyors gazdasági fejlődés és eddig külföldi szereplők által kevésbé érintett piacokról van szó (főleg Üzbegisztán esetében), hanem jelentős szénhidrogénkészletekkel rendelkező államokról (Azerbajdzsán, Kazahsztán, Üzbegisztán, s a megfigyelő Türkmenisztán), amelyek hosszú távon az EU energiaellátásában is szerepet játszhatnak – sőt, Azerbajdzsán már részt is vesz benne.

De miért éri meg egy lassan mélyülő szervezetben megfigyelővé válni?

A magyar kutatói körökben is egyre jobban boncolgatott kisállami megközelítés támpontot adhat arra, hogy megértsük, miért érdemes csatlakozni egy ilyen szervezethez. A kisállamoknak tradicionálisan megéri a multilateralizmus – tehát nemzetközi szervezeti tagságra szert tenni –, hiszen ezáltal nemzetközi súlyukhoz képest előnyösebb érdekérvényesítési helyzetbe kerülnek.

Kiváló példa erre az EU és Magyarország esete: egy kevesebb, mint 10 milliós ország képes a 450 milliós közösség szakpolitikáinak befolyásolására.

Az sem véletlen, hogy folyamatos a nemzetközi szervezetek létrehozása az utóbbi évtizedekben. 

Míg tehát adódik egy kisállami létből fakadó kényszer, hogy nemzetközi szervezetekhez csatlakozva növelje az ország mozgásterét, addig van egy geopolitikai szükségszerűség is, ami az ország elhelyezkedéséből fakad.

Magyarország a rendszerváltással és a szovjet csapatok kivonulásával hatalmi vákuumba került, amit pár év múlva NATO- (1999) és EU- csatlakozással (2004) sikerült betölteni.

Ezzel „visszaállt” az ország nyugati elköteleződése, annál is inkább, mivel legfontosabb kereskedelmi és befektetési partnereink döntő része az EU-ból kerül ki. Ez a nyugati vonal érdemben azóta nem is változott. 

Ugyanakkor a nyugati integráció után maradt a kérdés, hogy mit lehet kezdeni azokkal az országokkal, régiókkal, amelyek eddig kevésbé élvezték vagy élvezhették a magyar kül- és gazdaságpolitika figyelmét. Már a 2000-es évektől megindultak a törekvések egy kiegyensúlyozottabb külkereskedelem kialakítása felé.

Ezt erősítette retorikailag a 2010-es évek elejétől egyre többet hangoztatott „keleti nyitás”, illetve „déli nyitás”, melynek célja a nem-uniós piacokon a magyar jelenlét megerősítése volt. A gazdasági lehetőségek megteremtéséhez pedig a politikai kapcsolatok erősítése kézenfekvőnek tűnt, amihez török relációban a 2013-as év, Erdoğan látogatása volt a fordulópont. 

A többi már történelem: Magyarország 2018-ban megfigyelői státuszt kapott a Türk Tanácsban, azóta rendszeres a magyar részvétel a csúcstalálkozókon, illetve képviseleti iroda is nyílt Budapesten. 

A Turáni Társaságtól Kurultájig

A gazdasági-politikai megfontolásokon túl azt is el kell ismerni, hogy a társadalom bizonyos csoportjaiban van (és volt is) egy érdeklődés és nyitottság a keleti, azon belül is a türk népek felé. Ugyan a tudományos vita, vagy „ugor-török háború” a 19. század végére befejeződött, melynek köszönhetően a magyar nyelvet a finnugor és nem az altaji nyelvcsaládba helyezte a szakma (ezt áthidalandó beszélnek a törökök inkább ural-altaji nyelvcsaládról), de attól még az érdeklődés megmaradt, főleg az ország elitjének részéről.

Nem véletlen, hogy az 1910-ben alapított Turáni Társaság tagjai között megtaláljuk nemcsak a tudományos elit képviselőit, hanem üzletembereket és meghatározó politikusokat Tisza Istvántól Károlyi Mihályig, a társaság első elnöke pedig nem más volt, mint a későbbi miniszterelnök, Teleki Pál. 

A hidegháború jelentette „kényszerszünet” után új dimenziók nyíltak meg, az utóbbi tíz-tizenöt évben pedig a közép-ázsiai kapcsolatok is megerősödtek, melynek a legfontosabb (kulturális) dimenziója a kétévente Bugacon megrendezett Kurultáj.

Jelenleg ez az egyetlen olyan esemény hazánkban, amelyre az egész türk világ figyel, ahova számos delegáció érkezik a különböző országokból, amiről hírösszefoglalók készülnek nemzeti televíziócsatornákon.

A közös eredet gondolata és korábbról meglévő szimpátia főleg Törökországban és Kazahsztánban megalapozta, hogy kedvezményes elbírálást kapjon Magyarország a szervezetben.

A kereskedelmi mérleg egyelőre szegényes

Az előnyök közül a legfontosabb, hogy a megfigyelői státusszal újabb fórum nyílt, ahol a tagországok vezetőivel tárgyalhat a magyar fél, ami mindenképp bővíti a magyar külpolitika és érdekérvényesítés mozgásterét. Ráadásul még bőven van tér az intézményesülés és kooperáció mélyítése kapcsán – itt pedig előnyös a folyamat elején bekapcsolódni. 

Ezzel együtt az ország imázsa is erősödik ezekben az államokban – Közép-Ázsiában és Azerbajdzsánban azért még bőven van tér fejlődésre –, s egy átfogó intézményi építkezés (ahogy az utóbbi években történt: nagykövetségek nyitása, kulturális intézet létesítése Isztambulban, ösztöndíjprogramok indítása stb.) keretében hosszútávon lehet kiépíteni – ez pedig tipikusan a nehezen mérhető „puha hatalom” eredményességének területe. Úgy, hogy ezekkel az eszközökkel más államok is élnek; példának okáért Törökország kifejezetten sikeresen építette ki a számára fontos régiókban ezekben a képességeket.

Ami a gazdaságot illeti: az utóbbi évtizedben a kereskedelmünk dinamikusan bővül az országcsoporttal, főleg Közép-Ázsiával, igaz, a nagyságrend így is összesen pár százmillió dollárban mérhető.  A legfontosabb gazdasági reláció Törökország, amellyel nagyjából 3 milliárd dolláros a kereskedelmi forgalmunk – ez szintén nem túl jelentős.

Hogy a kereskedelem bővülése mennyire a magyar politika érdeme, s mennyire a globális gazdasági folyamatoké, további elemzés tárgya (minden esetre a V4-ek közül Lengyelország és Csehország kereskedelme és gazdasági jelenléte jellemzően nagyobb Közép-Ázsiában), de valószínűsíthető, hogy a jobb politikai kapcsolatok, a vezetőkkel való direkt tárgyalások inkább erősítik a magyar vállalatok pozícióit.

KÉPEK: Orbán Viktor / Facebook