Kikkel kvaterkázott múlt héten Orbán Viktor?

A magyar miniszterelnök már megint a Türk Tanács találkozóján épített hidakat. Szemben az uniós tárgyalásai előtt, most nem minősíthette partnereit, úgyhogy összeszedtük, melyik nagyformátumú politikusnak milyen kapcsolata van a szabadság- és politikai jogokkal.

Bár a hétvégén a Fidesz-kongresszusra figyelt az ország, érdemes kiemelni, hogy azt megelőzően pár napig a párt szinte teljes vezérkara (Benkő Tibor, Kásler Miklós, Novák Katalin, Pintér Sándor, Palkovics László és Szijjártó Péter) Ankarába utazott Magyar-Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács ülésére, majd Orbán Viktor pénteken Isztambulban vett részt a Türk Nyelvű Államok Tanácsának csúcstalálkozóján.

Az erről kiadott dokumentum szerint

a megjelent államok vezetői közösen gratuláltak például Azerbajdzsánnak a „44 napos hazafias háború” miatt, ami az álláspont szerint végül is megoldotta a Hegyi-Karabah miatt kialakult azeri-örmény konfliktust.

Persze valóban lehet így értelmezni azt, hogy generációk óta ott élő örményeket üldöztek el a területről azeri fegyveresek, az örmény miniszterelnök pedig konkrétan belebukott abba, hogy Azerbajdzsán lerohanta őket.

A dokumentum tartalmazza még, hogy szóba került az Türk Tanács-V4 közötti csúcstalálkozó is, ahol természetesen Orbán Viktor lenne a szervező, hiszen Magyarország mindkét társaságban benne van. A legérdekesebb persze most sem a minket többek közt mindenféle nyelvtörténeti hazugságok miatt is a belső körnek gondoló tanács döntései, hanem az, hogy

ameddig Orbán Viktor Brüsszelbe tartva mindig szereti hangsúlyozni, hogy az oroszlánbarlangba megy, addig a Türk Tanács tagjaira konkrétan egy rossz szót sem mond.

Nyilván nem is baj, ha az ember nem üti a saját diplomáciai partnereit, de azért mégis érdemes megemlíteni, hogy ameddig a Fidesz álláspontja szerint a nyugaton már annyira nincs normalitás és demokrácia, hogy minimum egy nemváltó műtét kell ahhoz, hogy valaki beléphessen egy iskolába, addig a keleti barátaink konkrétan semmit nem tudnak csinálni, ami miatt Orbán legalább szavakban cikinek tartaná őket.

Épp ezért érdemes megnézni, mik azok a tettek, amik a magyar kormány szerint kevésbé említésre méltók, mint a liberális terror nyugaton, ezt pedig a pénteki találkozón résztvevők pedigréjének ismertetésével listázzuk.

Ilham Alijev (Azerbajdzsán)

Azerbajdzsán 59 éves elnöke az 1990-es években még az ország playboya volt, aki jó demokrataként egyből a KGB-vezér édesapjától vette át az országot, bár érdemes kiemelni, hogy ez nem volt mindig biztos: nem azért, mert bárki az azerieket kérdezte volna, hanem azért, mert fiatalon annyira látványosan élte a gazdag fiatalok életét, hogy szerencsejátékfüggősége a karrierjét is veszélyeztette. Jelenleg nem üzemelnek kaszinók Azerbajdzsánban.

2003 óta elnök, 78 százalékos választási győzelmét az ellenzék nem akarta elfogadni, a tüntetésekről százakat vittek börtönbe, az őt kritizáló újságírókat börtönbe vitték,

a választók egy részét pedig megfélemlítették. 2008-ban már 87 százalékot kapott, 2013-ban pedig 85-öt, viszont itt már az sem tudta megdönteni a hatalmát, hogy a végeredmény a választás előtti napon nyilvánosságra került.

Tüntetni vagy tilos az országban, vagy csak Bakutól nagyon messze engedélyezik azokat, és talán az is sokatmondó adat, hogy az ország alelnöke 2016 óta nem más, mint Megriban Alijeva, Alijev felesége.

A koronavírus-járvány kitörése óta már nemcsak a helyzet súlyosságáról író újságírókat zártak börtönbe, hanem kritizáló kommenteket is töröltettek internetezőkkel.

2019-ben 30 napra lecsukták Parviz Guluzade zenészt, amiért egy dalában odaszólt az Alijev családhoz köthető banknak. Guluzadét ez alatt a harminc nap alatt rendszeresen kínozták a börtönben.

A Freedom House értékelése szerint Azerbajdzsán egyértelműen a „nem szabad” országok között van,

nagyjából Belaruszhoz hasonló politikai és szabadságjogokkal.

Kaszim-Zsomart Kemeluli Tokajev (Kazahsztán)

Tokajev neve kevéssé ismert, de ez azért van, mert

egyelőre egyáltalán nem tiszta, mekkora hatalommal rendelkezik ő ténylegesen Kazahsztán második elnökeként, és mekkorával elődje,

a fővárost, a főváros repterét és persze a főváros egyetemét is magáról elnevezett Nurszultan Nazarbajev.

2019-ben színre lépett Tokajev minden esetre úgy tűnik, szeretné a szabadabb irányba tolni Kazahsztánt, például már tüntetni sem tilos az országban, de így is nyilvánvaló csalásokkal tudta megszerezni a pozíciót. Az akár pozitívnak is mondható, hogy már nem 82 százalékkal, csak 72-vel nyert a kormánypárt.

A kazah büntetőtörvénykönyv jelenleg is tiltja az elnök és más tisztviselők megsértését, de újságírókat 2020-ban már nem csuktak le.

Tokajev jól láthatóan a „fontolva haladás” embere, ugyanis erős elnököt és elszámoltatható kormányt tart kívánatosnak, de 2005-ben még egy kazahsztáni fórumon összeszólalkozott Soros Györggyel is: Soros problémásnak ítélte az akkor már egyre nyíltabban autoriter Kazahsztán rendszerét, mire Tokajev kifejtette, hogy egy mindössze 13 éve létező országon felesleges számonkérni a szabad társadalmat, az ugyanis lassabban alakul ki.

Kazahsztán is az abszolút „nem szabad” országok közé tartozik a Freedom House szerint, Ománnal értek el hasonló értéket.

Szadi Zsaparov (Kirgizisztán)

Ha valakit a nyugati sajtóban Donald Trumphoz hasonlítanak, az még nem jelent sokat, de ha mellette az azeri Ilham Alijevhez is, az elég veszélyes kombinációnak hangzik. 

Zsaparov még nagyon friss arca a társaságnak: 2020-ban került hatalomra, miután az országban uralkodó egyre erősebb tüntetések után sikerült elzavarni Szooronbaj Dzsejenbekov elnököt, aki elcsalta a választásokat.

A tüntetések során szabadtották ki Zsarapovot, aki évtizedekik ült volna börtönben emberrablás miatt. Dzsejenbekov lemondott, és kinevezte utódjául Zsaparovot, aki a közmegegyezés szerint a lemondatott elnök kesztyűbábja.

Nemcsak ideiglenes elnök lett, 2021 januárjában a szavazatok majdnem 80 százalékával győzött. Szintén 80 százalék támogatta az alkotmánymódosítást, ami visszaerősítette az elnöki jogköröket a 2010-es, épp az egyszemélyi diktatúra kialakulását megakadályozni hivatott lazítás után, tehát szinte teljhatalmat kapott.

A kirgiz nacionalizmust főleg az üzbégek rovására támogatja (az egykori szovjet XYisztánok között akkora keveredés van, hogy épp annyira lehetetlen minden etnikumnak megfelelő határokat húzni, mint a Balkánon), de

Kirgizisztán mégsem klasszikus nagyon sötét diktatúra, amit jól jelet, hogy a független állam megszületése óta már két elnököt is tömegtüntetéseken zavartak el.

A viszonylagos lazaságot jól jelzi, hogy a koronavírus-járvány intézkedéseit kritizáló újságírókat nem börtönözték be, csak bocsánatkérésre kötelezték. Az új alkotmány már lehetővé teszi az „általános erkölcsöt sértő anyagok” cenzúrázását anélkül, hogy részletezné, mik is ezek az általános erkölcsök.

A Freedom House őket is a „nem szabad” kategóriába sorolta, Irakban például kicsit jobb lenni ebből a szempontból.

Savkat Mirzijojev (Üzbegisztán)

Mirizojev egy igazi felsőligás diktátortól, Iszlam Karimovtól vette át Üzbegisztán irányítását, a leglátványosabb változás pedig az, hogy a közép-ázsiai ország szép lassan elkezdett nyitni a külvilág felé.

Az októberben 90 százalékkal ellenzéki indulók nélkül újrázó Mirizojev elődjéhez képest mindenképpen laza figura, hiszen a legsúlyosabban elnyomó részétől megszabadult a rendszernek, de

közelről megnézve inkább csak arról van szó, hogy egy autoriter rendszer alkalmazkodott a globalizációhoz.

És persze lehet örülni annak, hogy a gyerekmunka már hivatalosan ismeretlen az országban, illetve elvileg kínozni sem lehet már a rabokat, ez azért a jelek szerint nem ment át teljesen: a 2020-ban a Legfőbb Ügyészség által nyilvánosságra hozott adatok szerint a három év alatt 757 kínzással kapcsolatos ügyből mindössze 34-ből lett büntetőeljárás. 

Közben Üzbegisztán lakói is korlátozva vannak: ha új városba akarnak költözni, állami engedélyt kell hozzá kérniük, amit általában kenőpénz fejében adnak ki. 

Bár Mirizojev elnök karrierjét a korrupció elleni küzdelem határozta meg, ahol meglepően nyíltan beszélt az ország problémáiról, lányának gyönyörű palotát épített egy világörökségnek nyilvánított területen.

Üzbegisztán a Freedom House értékelése szerint a „nem szabad” kategóriába esik Jemennel és Belarusszal van egy szinten.

Gurbanguly Berdimuhamedov (Türkmenisztán)

A végére hagytuk a társaság koronaékszerét:

Berdimuhamedov országa szabadság- és politikai jogok tekintetében is Észak-Korea versenytársa, de mivel az itteni diktátor nem szokott fenyegetőzni és nem akar atomot, azért kevesebb szó esik róla.

Türkmenisztán rendszere néha mintha valami paródia lenne, korábbi cikkünkben meg is énekeltük: az országban őt kell a legjobb énekesnek tartani, katonai díjak sokaságát adta oda saját magának, felépítette a megközelíthetetlen országába a világ legnagyobb beltéri óriáskerekét, de ott van a világ legtöbb márvánnyal borított épülete is,

a koronavírussal pedig úgy vették fel a harcot, hogy egyszerűen betiltották a szó használatát.

Ezek mellett talán fel sem tűnik, hogy a választásokat 95 százalék feletti eredménnyel szokta megnyerni.

A börtönökben mindennaposak a kínzások, sokan bele is halnak, de például csak 2019-ben 121 ember tűnt el nyomtalanul az országban.

Értelemszerően ők sem szabadok a Freedom House szerint, de annyira nem, hogy még Észak-Korea is jobban áll egy nagyon kicsit.

Recep Tayyip Erdoğan (Törökország)

Őt azért hagytuk a végére, mert a legtöbben jól ismerik.

Erdoğan török reformerként indult, aki szép lassan elengedve a városi közönség kezét a belpolitikai sikereit az iszlámra, a külpolitikai tekintélyét pedig a visszatartott menekültekre alapozta.

A 2003 óta hatalmon lévő politikus miniszterelnökként sokáig csak egy erősen populista figurának tűnt, de 2016 mindent megváltoztatott: a katonaság fellázadt az elnök ellen, amit végül sikeresen levert, hogy megkezdődhessen a gátlástalan tisztogatás, bezárták a neki nem tetsző sajtótermékeket, letartóztatták a politikai ellenfeleit, és azokat is eljárás alá vonták, akik az interneten megsértették Erdoğant.

Kevesebb, mint egy év alatt 113 ezer embert vettek őrizetbe a puccskísérlet miatt.

Egy 2017-es népszavazáson teljesen elnöki rendszerré alakították Törökországot, aminek így Erdoğan nagyjából úgy teljhatalmú ura, mint Vlagyimir Putyin Oroszországban: elvileg nem elképzelhetetlen a leváltása, de nagyon nehéz.

Törökország már nem szabad a Freedom House-nál, Algériával értek el hasonló értéket.

KIEMELT KÉP: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher