A szaúdi pénzek beáramlása az angol fociba nemcsak a liga válsága, hanem az országé is

Mohammed bin-Szalman számára zsebpénzért vásárolt magának népszerűséget Angliában, ahol már szinte nemzeti hagyománnyá vált nem nézni, honnan jön a pénz.

Egészen szürreális képekkel lehetett találkozni október elején Newcatsle-ben: futballszurkolók nemcsak fejkendőben, de sokszor szaúdi zászlókat lengetve ünnepeltek. Nem meccs volt, csak kiderült, hogy Anglia egyik legtradicionálisabb klubja, a Newcastle United is tulajdonost cserél, 300 millió fontért cserébe a szaúd-arábiai állami befektetési alapé lett. Ez nemcsak azt jelenti, hogy papíron az észak-angol csapat lett a világ leggazdagabb klubja amiatt ,hogy Szaúd-Arábiában még a második helyzetett PSG mögött álló katariaknál is korlátlanabbul szórják a pénzt a helyi despoták, hanem azt is, hogy

a tradícióira és sikereire oly büszke angol klubfutball szintet lépett, és mostanra végleg különféle kétes hátterű figurák játszóterévé vált.

Az egész sztorit persze könnyű elintézni annyival, hogy a profi futball már évtizedek óta a szupergazdag oligarchák szórakozása: ez egyrészt igaz, hiszen se a már említett Katar, se a szintén angol, és persze szintén végtelen pénzzel rendelkező Manchester City mögött álló Egyesült Arab Emírségek nem feltétlenül az emberi jogok tiszteletéről híresek, de még hozzájuk képest is más tészta Szaúd-Arábia. Annyira, hogy futballtranszfer miatt a története során először még az Amnesty International is felszólalt, jelezve, hogy talán nem a nem is olyan rég még újságírókat meggyilkoltató rezsim megérkezése a legjobb dolog, ami az angol futballal megtörténhet. „A St. James Park szaúdi birtoklása Mohammed bin-Szalman koronaherceg és kormánya számára inkább az imázsépítésről szól, mint a futballról” – mondta Sacha Deshmukh, az AI brit vezérigazgatója.

Newcastle fans celebrate as £300m Saudi-led takeover confirmed

Newcastle United fans gathered at St James' Park on Thursday following the announcement that the Saudi-led takeover of the club has been approved.The Premier...

Szaúd-Arábia is beszáll a sportwashingba

A koronaherceg és úgy általában a királyi család nem először próbálja magát a „cirkuszt a népnek” elven népszerűsíteni: 2018-ban az amerikában nagyon népszerű pankráció egyik csúcseseményét vitték el Rijádba, közepesen gátlástalan országimázst csapva az akkoriban főleg a már megidézett gyilkossággal együtt említett országnak.

A Newcastle United megvásárlása és feltőkésítése viszont más ügy: a pankráció még papíron sem szólt soha az igazságosságról és a kisemberekről, a foci viszont még ha csak kampányszerűen is, de hagyományosan annak az ígéretével tudott ennyire népszerű programmá válni, hogy kapcsolódott hozzá valamiféle világnézet is.

A szaúdiak érkezése már a katari pénzt vagy az orosz Roman Abramovicsot kérdés nélkül elfogadó Premier League-nek is büdös volt először,

valamivel több, mint egy évvel korábban ugyanis már meg akarták vásárolni a Newcastle-t ugyanennyi pénzért, akkor viszont a liga nem adta meg a jóváhagyást. Na persze nem a királyi családdal voltak a gondok, és nem is azzal, hogy megint egy olyan ország vezető tesznek szert komoly gazdasági hatalomra Angliában, ahol a nők nem nyithatnak saját bankszámlát, hanem az, hogy Szaúd-Arábia a balhés viszony miatt letiltotta a katari székhelyű beIN Sports műsorszolgáltató tartalmait, ez a cég birtokolja a liga közel-keleti közvetítési jogait. Ezt a tiltást oldották most fel, ami értelemszerűen nézőket, tehát pénzt jelent.

A Premier League-meccsközvetítések sikeres visszaerőszakolása mellett természetesen jogilag kötelező érvényű biztosítékot kaptak arról, hogy egyértelműen elkülönül egymástól a szaúdi befektetési alap és a szaúdi állam. Hogy ez a jogilag kötelező érvényű biztosíték mi lehet, arról nem tudni, de az ezek szerint nem zavarta őket, hogy a befektetési alap elnöke Mohammed bin-Szalman koronaherceg.

Arra, amit most épp a szaúdiak csinálnak, már létezik is angol szó: sportwashing. A greenwashing szóhoz hasonlóan itt is a saját rossz imidzsed valami épp népszerű dologgal való „kimosásáról” van szó, ez most a sport.

A könnyű célt nem nehéz észrevenni a Financial Timeson túli világban is: a rettenetes PR-ral rendelkező országnak jól jön, ha egy fociőrült országban a legtöbben az jut róla eszébe az embereknek, hogy megmentették a kieséstől az ország egyik lepatinásabb klubját, majd nemzetközi szintre emelték. Nekik aprópénz ez.

Már senki nem nézi, honnan jön a pénz

Ahogy arra a már említett cikk nagyon helyesen felhívta a figyelmet, az Egyesült Királyságban tulajdonképpen nemzeti hagyomány a piszkos pénzek elfogadása, ami miatt nem véletlen, hogy még a dél-olasz maffia környékén szocializálódott Roberto Savino is kijelentette, jelenleg a világ legkorruptabb országáról van szó. Ehhez elég csak megnézni a tényt, hogy London legjobb negyedeit már szinte csak oroszországi oligarchák lakják, akikre külön ingatlanügynökségek specializálódtak évtizedek óta.

Visszatérve a profi futballra: az angol nemzeti büszkeségnek számító Premier League idei mezőnyének húsz csapatából már tizennégynek van külföldi többségi tulajdonosa.

A paletta persze változatos, de feltűnik itt a szaúdiak, Katar és Oroszország mellett Kína vagy Thaiföld is. A mintából gyorsan kiolvasható, hogy az angol foci már nemcsak eredeti társadalmi bázisát kezdi elveszteni az átlagos családoknak megfizethetetlen belépőkkel, de lassan a nekik otthont adó városoktól és országoktól is függetlenedik, valamiféle torz globális szórakoztatóipari termék részévé válva úgy, hogy megfelelő profitot ígérve lassan Észak-Koreát is szívesen látják a befektetők között.

Mindeközben a Szaúd-Arábiánál amúgy negyven évvel idősebb Newcastle United egyszerű szurkolói pontosan annyit látnak az egészből, hogy végre ők is csatlakozhatnak a nagyokhoz egy olyan elitligában, ahol minden jel szerint már tényleg senki nem nézi meg, honnan jön a pénz.

A történet megint rávilágít arra, mennyire tarthatatlan az a tempó, ahogy lapátolják bele pénzt a futballba:

a nemzetközi krém hosszú évek óta olyan pénzügyi igényekkel rendelkezik, aminek szinte természetes velejárója a nem üzletet, hanem hobbit és nyugati beágyazottságot kereső bűnözők megjelenése, főleg ha az 1992-ben „hagyományos” angol első osztály helyett amúgy is a közvetítési jogdíjak újraelosztása miatt alakult Premier League-ről van szó. A bajnokság húsz klubjának igazolt játékosainak értéke jelenleg nagyjából 9 milliárd euró, azaz úgy 3200 milliárd forint. Ez már bőven országok költségvetése, és ez csak a játékosok összpiaci értéke, tehát nem számoljuk a Manchester United brand értékét, amit lassan annyira ismernek a világon, mint mondjuk az Adidast.

Ezen a helyzeten elvileg akár változtathatott volna a covid miatt bedőlő gazdaság, ahogy azt látjuk például a sportszakmailag és pénzügyileg is rosszabbnál rosszabb döntéseket hozott Barcelonánál, de a kiemelt angol kluboknál szinte mindegy a helyzet: a Manchester City tulajdonosai pont nem éreztek semmit az egészből. Épp úgy, ahogy a tévénézők sem, hiszen a futball minősége még mindig ott az egyik legjobb a világon.

Csakhogy a jó foci még nem tömi be azokat az erkölcsi lyukakat, amiket például a Newcastle United feltőkésítése okoz: ahogy egyre mindennaposabbá válik, hogy egy-egy futballklub probléma nélkül ki tud fizetni bármennyi pénzt egy olyan játékosért is, akit végül még csereként sem nagyon állítanak be, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy jelenleg az itt-ott felbukkanó rasszista szurkolók a könnyebben megoldható problémái a futballnak. Őket ugyanis valójában nem olyan bonyolult kiszűrni,

azt viszont sokkal nehezebb lesz megoldani, hogy ne rendezzünk világbajnokságot olyan országokban, ahol rabszolgamunkában építik a stadionokat,

vagy nemet tudjunk mondani olyan pénzekre, amelyek emberek elnyomásából származnak.

NYITÓKÉP: Navy Mass Communication Specialist 1st Class Kathryn E. Holm / Wikimedia Commons