Az ukrajnai háborúból nem lehet igazán kimaradni, hiszen a hatásait látjuk. Épp ezért nem ártana legalább mondani róla valamit azon kívül, hogy maradjunk ki belőle.

Nincs baj azzal, ha valaki pragmatikus politikát folytat, de amit a magyar miniszterelnök csinál most egy kis gázért, azt már nem így hívják.

Az össze-vissza beszélést és csúsztatást nagyon sokáig el lehet húzni, de aztán egy idő után úgy fogunk járni, mint Robika a lakótelepen.

Itt az ideje, hogy tisztázzuk: az a maréknyi hülye, aki még kijár magyar meccsekre, nem haszonélvezője, hanem elszenvedője Orbán Viktor fociőrületének.

Azt, hogy szerencsés embernek kifejezetten szoktatnia kell magát a gondolathoz, hogy idén ez lesz a tenger helyett. A tó körüli helyzet határozottan fejlődik, de közel sem olyan mértékben, mint amennyire zavaró a magyar elit fantáziátlansága.

Viszonylag rövid idő alatt két olyan példa is érkezett arra, milyen is az, amikor az ellenzék pont úgy nem érti a világot, mint ahogy a kormánypárt.

Könnyű a 2020-as erkölcsiséget számonkérni teljesen más korban élt embereken, csak kár, hogy ezzel semmiféle problémát nem oldunk meg.

Budapest főpolgármesterének minden szám szerint igaza van, amikor azt mondja, inkább adjon pénzt a kormány a Lánchídra, mint tűzijátékra. Csakhogy az ország nagyrészét nem a számok érdeklik.

A sokezer kilométerrel arrébb megölt George Floydra tudunk közösen emlékezni az interneten, hiszen úgysincs semmi tétje, de a környezetünkben tapasztalt problémákkal már nem foglalkozunk ilyen lelkesen.

A buta mesék a nemzetgyilkos összeesküvésekről nemcsak értelmetlenek, de még el is lehetetlenítik a beszédet akár Trianonról, a magyarságról, de szinte minden közéleti témáról. Ideje megértenie a jobboldalnak, hogy még Gyurcsány Ferenc sem utálja a magyarokat.

Gyurcsány Ferenc 2006-ban kiszivárgott felvétele nem is csak legendás, hanem az elmúlt 14 év politikájának alapvető része, az örökkévalóság megteremtője, ami miatt azóta is ugyanazt a napot éljük át újra és újra.

A magyar politika évek óta véget nem érő köröket fut le, miközben a kormánypárt és az ellenzék közös showműsorának szinte semmi találkozási pontja nincs az országban élő emberek életével.

Orbán Viktor mostanában már épp úgy szereti előre történelmi magaslatokba helyezni magát, mint a többi önértékelési zavaros autokrata. Ezzel egyedül az a baj, hogy a jövő történészeinek már nem ő diktál.

A koronavírus óta Magyarország köztársasági elnöke tulajdonképpen Győrfi Pál lett: de akkor mégis mire tartjuk a már szimbolikus jelentőséggel sem bíró Áder Jánost?

Ha egy országban tíz év után is komolyanvehető lehetőség, hogy Orbán Viktor örökre magánál tartaná a hatalmat választások nélkül, akkor az az ország nem jó hely.

Az elmúlt napokban olyan össznépi általánosító gyűlölet zúdult Magyarország öregjeire, mintha kifejezetten ők lennének a koronavírus okozói, akik még hálálkodni is elfelejtenek nekünk.

Az egykori magyar miniszterelnök szinte fürdik abban a szerepben, hogy viszonylag nagy támogatottsággal, de mégis tét nélkül tud össze-vissza beszélni.

A koronavírus nemcsak a halálozásokat nézve ijesztő, hanem rettentő sokat mond Magyarország mentális állapotáról is: megérkeztünk a posztfaktuális aranykorba, ahol mindenki orvos.

Ha a Videoton focicsapatánál gondok voltak szakmailag, az edző elment egyet sonkázni Orbán Viktorhoz. Vajon a nemzeti oligarchaszcéna azért képes megmosni a kezét pisilés után?

Elsőként nyúltak szavazatokért a pöce mélyére, az elmúlt négyéves teljesítményük viszont mindössze a bűnbánásból állt. De mit veszít a Jobbik széthullásával a magyar politika?

Nagyon családiasnak hangzik Orbán Viktor büszkélkedése a néppel közös kormányzásról, de ez még akkor is a képviseleti demokrácia ügyintézéssé aljasítása lenne, ha bárki is elolvasná a visszaküldött kérdőíveket.

Akkor kiderülhetne, hogy mennyi közük van a Kitörés emléktúrához, és a Fidesz is végre felvállalhatná, hogy a Jobbik régi szavazói végül is jobban tudják utálni Soros Györgyöt, mint az áruló városiak.

Nem akartad elhinni, hogy a Fidesz körül elfogyott a szellemi tőke? Pedig a szervezőzsenijük szerint nem lesz gond egy jachtozós szexvideóból, és a kampányzsenijük kellett ahhoz, hogy rájöjjenek: van igény a régisulis cigányozásra.

Legalábbis amikor egy jelentéktelen celebbel kell harcolni az interneten: Schobert Norbert kijelentésére úgy megmozdult az ország, mintha bárkinek az életét is befolyásolná, mit gondol az ideális házasságról egy péksütiárus.

Annyira komolyan vesszük a kormánypárton belüli válságot, hogy szinte el is felejtjük, hogy az előző két ciklusban is szinte pontosan ilyenkor történt hasonló. Eddig mindig valami nagy változással kapaszkodtak vissza a kétharmadhoz.

A második Orbáninfót nagyon nehéz másként értelmezni, mint a miniszterelnök évi rendes csapdáját a magyar sajtó számára, amibe már örökre bele kell sétálni.

Maróth Miklós Pókemberről és Harry Potter-könyvekről alkotott gondolataiban nem is az a zavaró, hogy hülyeségek, hanem hogy valójában visszatér velük a középkori egyház képmutatása.

A kérdés azért fura, mert igazából egyedül a hímtagok jelenléte a hasonlóság a két politikusról kiszivárgott anyagokban.

A kultúrharc kitalálói nagy feladatot kaptak: el kell hitetni az országgal, hogy könnyűzenében is verhetetlenek és egyediek vagyunk. Nehéz lesz átvinni, de igény van rá.

Az államtitkár nemzetközi hírűvé vált produkciója és annak magyarázata tulajdonképpen hetente megtörténik a szegényebb településeken, csak a körítés más.

Komolyan gondoljuk, hogy miközben egy 16 éves svéd lány az ENSZ-nek tart beszédeket megváltóként, addig egy 22 éves ne lenne alkalmas Novák Katalin sidekickjének?

A vezetőink annyira képtelenek elfogadni, hogy a hülye EU kivételesen valami olyan dologról akarna beszélni, amiről még nincsenek előre legyártott mondataik, hogy inkább elhallgat egy hasznos kérdőívet.

A magyar kormány leghűségesebb kitartottjai már megint ki akarnak sajátítani egy közös dolgot azzal, hogy megtalálták a gonosz liberálist, akit nem érdekel az Ismerős Arcok. Pedig lehetne a meccsre járásról úgy is beszélni, hogy nem tűnünk közben idiótának.

Magyarország tartozott magának annyival, hogy legalább egy rendes stadiont épít. Nem is erre nem volt szükség, hanem az előtte épült stadionok nagy részére.

Karácsony Gergely és Fekete-Győr András kijelentései is bizonyították, hogy jelenleg képtelenek vagyunk háromdimenziós emberként elképzelni a határon túli magyarságot. Emiatt pedig se politikában, se kultúrában nem lehet értelmes véleményt formálni.

Fekő Ádám leírja, hogy miként tesz keresztbe az állam a piacnak azzal, hogy az adónkból igazságtalan lakástámogatási rendszert tart fenn, megoldásként mégis azt javasolja, hogy még jobban toljunk ki a piaccal.

Ez a piac a legkevésbé sem a Budapesten lakni akaró embereknek fog kedvezni, hanem Rogán Antal külföldi befektetőinek. Ez nemcsak a fiatalok öneállátását nehezíti, hanem a kasztosodást is segíti.

A szebb napjain még lelkesen szocializálódó Orbán Viktort úgy őrzik Az Emberektől, mintha nem egy kis közép-európai posztkommunista ország miniszterelnöke lenne valójában.

Győr újraválasztott polgármestere úgy tagadta le szexvideójával kapcsolatban a kokaint, hogy az lett volna az egészben a legvállalhatóbb dolog. Szerencsére Orbán Viktornak csak az nem tetszik, hogy levideózták őket.

A magyar parlament nyitónapján soha nem látott szinten tűnt elveszettnek a miniszterelnök, de az őt körülvevő társaságban nem is csoda, ha elveszik valaki.

Mészáros Lőrinc adott egy csomó pénzt arra, hogy meggyógyítsák az izomsorvadásos Zentét. Akkor most mégse ő a szupergonosz?

Nem lehet, hogy inkább irigykedtek? Mert ti nem tehettétek meg, amit ő most megtehet? És még cinikus módon el is várjátok tőle, hogy az egész világot ő mentse meg a multiktól?

A svéd aktivistalány valószínűleg az emberiség mítoszteremtési vágyának eddigi legfiatalabb áldozata, amit még akkor sem lehet megmagyarázni, ha igaza van.

Igazán nem a cigánybűnözős politikust sírom vissza, de Vona Gábor új arca tökéletesen megmutatja a magyar politikai elemzés hiábavalóságát.

A Ferencváros kezd úgy kinézni, ahogy egy klubnak állami hátszél nélkül is működnie kéne. A csapat mostani menetelését épp az teszi szimpatikussá, hogy kicsit sem magyaros, és kicsit sem NER-szagú.

Az, hogy ennyire kötelezőnek kell érezni a magyar klubcsapatok mögötti nemzeti összefogást, mutatja, mennyire rossz a focink, és mennyire el van rontva a nemzettudatunk.

Annyi hosszú elemzés született már a tényeken túli korszak eljöveteléről, hogy majdnem elfelejtettem, hogy a Fekete Bika kocsmában már rég megfejtették ezt az egészet.