Meglepő volt, mennyire visszafogták magukat Orbánék Trianon 100. évfordulóján

Nemcsak a koronavírus-járvány miatt volt békés és nyugodt Trianon századik évfordulója 2020-ban, hanem azért is, mert a magyar kormánynak láthatóan fontosabb volt a geopolitika az ideológiánál és a történelmi sérelmek felemlegetésénél. Trianon 101. évfordulóján történészekkel beszélgettünk arról, hogyan értékelik a centenáriumi évet.

1920. június 4-én, 101 évvel ezelőtt írták alá az első világháború hadi eseményeit lezáró – az Osztrák-Magyar Monarchia egyik jogutódja, a Magyar Királyság és az antanthatalmak közötti – békeszerződést, amit mindenki Trianonként ismer. Ezzel a békeszerződéssel az akkori Magyarország kvázi nemzetállam lett (a népesség 89, 6 százalékát a magyarok tették ki, őket a mintegy 6,9 százaléknyi németség követte). Ugyanakkor a békeszerződés a szomszédos államoknak juttatott 3,3 milliónyi magyart is, sokan az új határmenti 10-50 kilométeres körzetben, kompakt tömbben élve kerültek egyik napról a másikra egy más országba.

Minden magyar viszonyul valahogyan „Trianonhoz”. Legtöbbüknek „fáj”, de vannak olyanok is, akik megpróbálnak felülemelkedni ezen a traumán.

Mit tudunk Trianonról?

Hogy erre a kérdésre választ kapjunk, megkerestünk hazai tudósokat, elsősorban történészeket. Mivel a békeszerződés eddig ismeretlen folyamatait a Trianon100 MTA-Lendület Kutatócsoport kezdte el feltárni, ezért velük indítunk.

A magyarországi történetírás reprofesszionalizálódását követően a hetvenes-nyolcvanas években már megjelentek a tárgyilagos, a történelemi Magyarország összeomlásával foglalkozó munkák, a békeszerződés diplomáciatörténete, amelyet 2001-ben Romsics Ignácnak a trianoni békeszerződésről írt összefoglalója koronázott meg. A kétezertizes évek végén a Trianon100 négy fő pillérre építette fel működését:

+ a diplomáciai források feltárása (vagyis olyan kötetek kiadása, mint például a román békedelegáció működése);

+ a magyar társadalom és az összeomlás viszonya (például a menekültek kérdése, a leszerelés);

+ a közép-európai kontextus, főleg a határok meghúzásával és a helyi impériumváltásokkal foglalkozva;

+ Trianon emlékezetének feldolgozása vagyis, hogy a szépirodalomban, akár a ponyvairodalomban, a képzőművészetben hogyan jelenik ez meg Utóbbihoz az országban található Trianon-emlékművekről is készül adatbázis.

A Trianon 100 kutatócsoport projektje 2021 közepén ér majd véget. Ablonczy Balázs történész, a kutatócsoport vezetője az Azonnalinak ezt a munkát értékelve elmondta: csak egyetlen szegmens esetében – a diplomáciai iratok területén – jelenthető ki, hogy majdnem mindent ismerünk Trianonról.

De így is nagyon sok munka van még: a magyar társadalom és a menekültek viszonya, a feldarabolt egyházmegyék újjászervezése, a békeszerződés lokális története mind olyan témák, amiket még alaposan tovább lehet kutatni. Ablonczy a projektbe bedolgozó regionalizmuskutatóktól tanulta a legtöbbet: ugyanis gazdaságföldrajzi és térinformatikai oldalaik mutatták meg a legjobban, hogy

Vagy vármegyeszékhelyet csinált belőlük, mint Berettyóújfaluból, amely 1920-1940 között Bihar vármegye székhelye lett, ugyanis a vármegye elveszítette Nagyváradot, korábbi megyeszékhelyét – vagy épp nagyvárosi vonzáskörzetét elveszítve, hogyan vetett vissza településeket, például az észak-kelet-magyarországi Szikszót, amely elveszítette Kassát mint felvevőpiacát.

Milyen volt a századik évforduló Magyarországon?

„A tavalyi kerek évforduló viszonylag csendes és nyugodt volt” – ezt már Zahorán Csaba történész, a Trianon100 MTA-Lendület Kutatócsoport munkatársa mondta el az Azonnalinak. A járvány jelentősen befolyásolta az évfordulót, nem került sor igazán nagy tömegeket megmozgató, nagyszabású eseményekre, helyettük inkább sok helyi megemlékezés volt; Orbán Viktor miniszterelnök is június 6-án tartotta meg beszédét, Sátoraljaújhelyen. Hasonlóan vélekedett Bárdi Nándor történész, a TK Kisebbségkutató Intézetének osztályvezetője is. Ő a magyarországi Trianon-centenárium csendességét azzal magyarázta, hogy szerinte

Arra is felhívta a figyelmet, hogy „a magyar geopolitika fontosabb, mint a magyar kisebbségek kérdése – Ukrajna kivételével”. Ukrajna esetét azzal magyarázta, hogy ott azért szállt szembe a magyar állam az ukránnal, mert felismerte utóbbi gyengeségét: Bárdi szerint 2020-ra kiderült, hogy a magyar állam célja az lett, hogy az „ottani diszfunkcionális államban levő magyar kisebbséget hogyan lehet a virtuális nemzet intézményesülésébe integrálni”.

Ugyanezen a véleményen volt Zahorán Csaba is: őt meglepte, hogy „a nemzeti retorikát előszeretettel alkalmazó magyar kormány milyen visszafogott volt a szomszédos országokkal kapcsolatban”. Ablonczy Balázs is csatlakozott azon véleményhez, hogy a magyar kormány nagyon visszafogott volt. A társadalom reakciójáról szólva ugyanakkor elmondta, hogy noha rendre arról van szó, hogy nincs egyetértés a magyarországi közéletben Trianon kapcsán, az általa vezetett kutatócsoport közvélemény-kutatása éppen azt mutatta meg, hogy

Ablonczy arra is felhívta a figyelmet, hogy a békeszerződés körüli

Itt arra utalt, hogy a közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a megkérdezettek 43 százaléka nem tudta a békeszerződés aláírásának pontos dátumát (1920. június 4.), akik pedig tudták, azok ennél kisebb arányt képviseltek (27 százalék). Viszont az ismeretek már csökkentek, amikor a magyarországi nemzetiségekről, a területi veszteségről kérdezték a népet: a megkérdezettek 61 százaléka alábecsülte a Magyarország területén élt nemzetiségek számát, 26 százalékuk még megközelítőleg sem tudta a nemzetiségek 1910-es arányát az összlakosságon belül.

A magyarországi Trianonról szóló közbeszéd kapcsán Bárdi Nándor emlékeztetett: évtizedekig a felelősség kérdése volt a meghatározó. A fő csapásvonalat a „ki a hibás érte?” szemlélet és a békeszerződés igazságtalanságának kimondása jelentette. A jelenlegi értelmezés ehhez képest elmozdult: az események működése, a körülmények kialakulása került középpontba:

Persze továbbra is vannak olyan munkák, amik a felelősség szűk magyarázatát kívánják bemutatni – itt Raffay Ernő vagy Gulyás László Trianon-köteteire utalt –, ám Bárdi nem látta ennek nagy társadalmi visszhangját, szerinte sokkal inkább a tudományos publikációk határozták meg a magyarországi közbeszédet. Némiképp másképp látta ezt Zahorán Csaba: szerinte

– vagyis még mindig folyamatosan zajlik a Trianon-értelmezések és értékelések ütköztetése, vitája –, de a kétezreses évek elején rögzült felelősségnarratíva még többé-kevésbé tartja magát, hiába érik egyszerre több oldalról is szakmai és kevésbé szakmai kihívások (az egyik ilyen volt a nyáron a Magyar Nemzet lapjain lezajlott „szabadkőműves-vita”).

Hogyan viszonyultak a szomszédos államok az évfordulóhoz?

Bajcsi Ildikó, felvidéki történész, a Clio Intézet munkatársa emlékeztetett Igor Matovič, az azóta a pénzügyminiszteri székbe átült jobbközép szlovák miniszterelnök tavaly június 2-i gesztusára, amikor a pozsonyi várban nagyjából száz felvidéki magyar értelmiséginek tartott fogadást és azon „békejobbot nyújtott” a magyarok számára. Zahorán szerint ezt akár biztató jelként is lehet értelmezni.

Zahorán Csaba felhozta a 90. évfordulót is:

Bárdi Nándor összegzése szerint a szomszédos államok esetében a trianoni centenárium másodrangú fontossággal bírt. Mint mesélte, a szlovák történetírás most kezdett eljutni arra a szintre, hogy arra már nem a nemzetépítés eszközeként tekintenek, ezért

Ő egyébként a szomszéd országok esetében nagyobb ünneplésre számított, hiszen önálló államok jöttek létre 1918-1920 között és az államiság kulcskérdés a modern történelemben: „Körülbelül a lengyel ünnepléshez hasonlóra számítottam.” Ugyanis Lengyelország november 11-én ünnepli 1918-as függetlenségének kikiáltását, konkrétan nagy állami rendezvényekkel emlékeznek arra, hogy a kétszáz éves felosztás (1795-ben ugyanis a Habsburg Birodalom, Poroszország és az Orosz Birodalom megszüntette a lengyel államot, területét egymás között osztották el) után ismét a térképre, a független államok sorába emelkedett Lengyelország.

Kicsit másképp látta ezt Bajcsi Ildikó: a százéves évfordulónak ha volt is visszhangja Szlovákiában, azt hangsúlyeltolódás jellemezte, vagyis már nemcsak a nacionalista értelemzés jelent meg – etéren leginkább a szlovák szélsőjobbhoz köthető Matica slovenksá egyesület tartott ünnepségeket, megünnepelve a békeszerződés aláírását –, hanem sokszínűbb lett az eseményről való beszéd is. De szerinte a szlovák nyilvánosság számára – hasonlóan a románhoz – még mindig fontosabb 1918 emlékezete – ugyanis 1918 őszén Turócszentmártonban a Szlovák Nemzeti Tanács megfogalmazta elszakadását Magyarországtól, majd csatlakozását a formálódó Cseh Köztársasághoz, – mint maga Trianon.

„Ahol mindez tematizálódott, az Románia volt, a június 4. mint emléknap kihirdetésével, illetve nemrég megjelent Trianon, Trianon címmel egy nagyon tendenciózus kötet” – tért rá keleti szomszédunkra Ablonczy Balázs, aki szerint ez a kötet, ahhoz képest, hogy milyen szerzői gárdát vonultatott fel, szakmailag igénytelen munka lett, miután nem friss kutatásokat, hanem korábbi toposzokat soroltak fel. Ablonczy sokkal elégedettebb volt a szlovák történeti eredményekkel: az egyik gazdaságtörténésznek megjelent egy olyan kötete, amely nemcsak a románhoz hasonló egyoldalú szemléletet tükrözi, hanem sokoldalú, komoly munka lett.

Zahorán is inkább román viszonylatban látta a százéves Trianon-évforduló tematizálását: „A terepet nemzeti szempontból már kellőképp előkészítette a román egység 2018-as centenáriuma, ami 2019-ben is folytatódott,

Noha magyarországi szemmel nézve szokatlannak hangzik mindez, azt azért érdemes tudni, hogy a szomszédos országokban maga a trianoni békeszerződés kevésbé fontos témaként jelenik meg. A tágabb értelemben vett Trianon – vagyis az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása és az új rend kialakulása, valamint a magyar kisebbségek kérdése – azonban nagyon is jelen van mind Románia, mind Szlovákia történeti tudatában. Mégpedig azért, mert

Vagyis sokkal fontosabb a román közvéleményben a romániai rendszerváltást követően nemzeti ünneppé tett 1918. december 1-jei nagygyűlés, ahol az erdélyi román képviselők megszavazták a magyarországi románlakta területek (a történeti Erdély, Bánság, Máramaros és Partium) feltétel nélküli csatlakozását Romániához, mint a két évvel később aláírt békeszerződés, amely nemzetközileg hitelesítette ezt. Bárdi Nándor is azon a véleményen van, hogy a szomszédos államok esetében az „impériumváltás dátumát 1918-ra datálják, míg a magyarok 1920. június 4-re”.

Milyen volt az évforduló a határon túli magyaroknál?

Bajcsi Ildikó felvidéki származású történészként az évfordulón érzelmileg mégis átélte a békeszerződés jelentőségét. Mint mondta nehéz volt az évforduló, hiszen hiába próbált történészként semleges álláspontra helyezkedni, a kisebbségi létből fakadóan őt is érintette.

Bárdi Nándor úgy látta, hogy Trianonnak a „magyarországi retraumatizácója a határon túli magyar közösségekből nem kapott megerősítést”. Ez alatt azt értette, hogy

Szerinte ez a határon túli történeti intézeteknek (a szlovákiai Fórum Intézet, vagy az RMDSZ által koordinált erdélyi 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában projekt), valamint annak köszönhető, hogy ezen intézetek a magyarországi mainstream tudományossághoz kötődnek.

Mi volt a legmeglepőbb a százéves évfordulón?

„Az, hogy a szakmai kánon kerekedik felül, és a múlt feltárása lesz a domináns, az a magyarországi Trianon-élmény feldolgozását is segíti” – így Bárdi. Ami szerinte továbbra is Trianon feldolgozatlanságához járulna hozzá, az a külhoni magyarok problematikája lenne, vagyis még mindig több milliónyi szomszédos országban élő magyar emlékeztet arra, hogy száz évvel ezelőtt Magyarország területeket vesztett. Ám ezzel kapcsolatban is úgy látja, hogy

Zahorán Csabát Bárdi Nándorral ellentétben totálisan meglepte a román Trianon-emléknap bukaresti parlamenti megszavazása. „Őszintén szólva fel is háborított – mesélte –, mert egy teljesen felesleges, a romániai magyarságot sértő kezdeményezésként értelmezem a Trianon-emléknapot. Bár már régebbi kezdeményezésről van szó, sokáig

Sajnos azonban átment, és biztosan nem fogja közelebb hozni egymáshoz Románia román és magyar nemzetiségű állampolgárait, mint ahogy a történeti előítéletek lebontásához sem járul hozzá.”

NYITÓKÉP: Fortepan / Fortepan/Album009