+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Antal Róbert-István
2021. június 4. péntek, 07:10
Nemcsak a koronavírus-járvány miatt volt békés és nyugodt Trianon századik évfordulója 2020-ban, hanem azért is, mert a magyar kormánynak láthatóan fontosabb volt a geopolitika az ideológiánál és a történelmi sérelmek felemlegetésénél. Trianon 101. évfordulóján történészekkel beszélgettünk arról, hogyan értékelik a centenáriumi évet.

1920. június 4-én, 101 évvel ezelőtt írták alá az első világháború hadi eseményeit lezáró – az Osztrák-Magyar Monarchia egyik jogutódja, a Magyar Királyság és az antanthatalmak közötti – békeszerződést, amit mindenki Trianonként ismer. Ezzel a békeszerződéssel az akkori Magyarország kvázi nemzetállam lett (a népesség 89, 6 százalékát a magyarok tették ki, őket a mintegy 6,9 százaléknyi németség követte). Ugyanakkor a békeszerződés a szomszédos államoknak juttatott 3,3 milliónyi magyart is, sokan az új határmenti 10-50 kilométeres körzetben, kompakt tömbben élve kerültek egyik napról a másikra egy más országba.

 

A békeszerződés a magyarországi emlékezetpolitika fontos origója a mai napig.

 

Minden magyar viszonyul valahogyan „Trianonhoz”. Legtöbbüknek „fáj”, de vannak olyanok is, akik megpróbálnak felülemelkedni ezen a traumán.

 

Mit tudunk Trianonról?

 

Hogy erre a kérdésre választ kapjunk, megkerestünk hazai tudósokat, elsősorban történészeket. Mivel a békeszerződés eddig ismeretlen folyamatait a Trianon100 MTA-Lendület Kutatócsoport kezdte el feltárni, ezért velük indítunk.

 

A magyarországi történetírás reprofesszionalizálódását követően a hetvenes-nyolcvanas években már megjelentek a tárgyilagos, a történelemi Magyarország összeomlásával foglalkozó munkák, a békeszerződés diplomáciatörténete, amelyet 2001-ben Romsics Ignácnak a trianoni békeszerződésről írt összefoglalója koronázott meg. A kétezertizes évek végén a Trianon100 négy fő pillérre építette fel működését:

 

+ a diplomáciai források feltárása (vagyis olyan kötetek kiadása, mint például a román békedelegáció működése);

 

+ a magyar társadalom és az összeomlás viszonya (például a menekültek kérdése, a leszerelés);

 

+ a közép-európai kontextus, főleg a határok meghúzásával és a helyi impériumváltásokkal foglalkozva;

 

+ Trianon emlékezetének feldolgozása vagyis, hogy a szépirodalomban, akár a ponyvairodalomban, a képzőművészetben hogyan jelenik ez meg Utóbbihoz az országban található Trianon-emlékművekről is készül adatbázis.

 

A Trianon 100 kutatócsoport projektje 2021 közepén ér majd véget. Ablonczy Balázs történész, a kutatócsoport vezetője az Azonnalinak ezt a munkát értékelve elmondta: csak egyetlen szegmens esetében – a diplomáciai iratok területén – jelenthető ki, hogy majdnem mindent ismerünk Trianonról.

 

„Olyan papír nem fog előkerülni, amire az van ráírva, hogy bocs, nem ezt akartam, aláírás, Georges Clemenceau” – mesélte.

 

De így is nagyon sok munka van még: a magyar társadalom és a menekültek viszonya, a feldarabolt egyházmegyék újjászervezése, a békeszerződés lokális története mind olyan témák, amiket még alaposan tovább lehet kutatni. Ablonczy a projektbe bedolgozó regionalizmuskutatóktól tanulta a legtöbbet: ugyanis gazdaságföldrajzi és térinformatikai oldalaik mutatták meg a legjobban, hogy

 

a trianoni békeszerződés hogyan emelt fel egyes településeket.

 

Vagy vármegyeszékhelyet csinált belőlük, mint Berettyóújfaluból, amely 1920-1940 között Bihar vármegye székhelye lett, ugyanis a vármegye elveszítette Nagyváradot, korábbi megyeszékhelyét – vagy épp nagyvárosi vonzáskörzetét elveszítve, hogyan vetett vissza településeket, például az észak-kelet-magyarországi Szikszót, amely elveszítette Kassát mint felvevőpiacát.

 

Milyen volt a századik évforduló Magyarországon?

 

„A tavalyi kerek évforduló viszonylag csendes és nyugodt volt” – ezt már Zahorán Csaba történész, a Trianon100 MTA-Lendület Kutatócsoport munkatársa mondta el az Azonnalinak. A járvány jelentősen befolyásolta az évfordulót, nem került sor igazán nagy tömegeket megmozgató, nagyszabású eseményekre, helyettük inkább sok helyi megemlékezés volt; Orbán Viktor miniszterelnök is június 6-án tartotta meg beszédét, Sátoraljaújhelyen. Hasonlóan vélekedett Bárdi Nándor történész, a TK Kisebbségkutató Intézetének osztályvezetője is. Ő a magyarországi Trianon-centenárium csendességét azzal magyarázta, hogy szerinte

 

„az orbáni vezérdemokrácia nem ideológikus. Orbán csak felhasználja az ideológiai szólamokat”, és úgy látja, hogy 2020-ban fontosabb volt neki a visegrádi négyek egysége, mint hogy szembemenjen ezen államokkal.

 

Arra is felhívta a figyelmet, hogy „a magyar geopolitika fontosabb, mint a magyar kisebbségek kérdése – Ukrajna kivételével”. Ukrajna esetét azzal magyarázta, hogy ott azért szállt szembe a magyar állam az ukránnal, mert felismerte utóbbi gyengeségét: Bárdi szerint 2020-ra kiderült, hogy a magyar állam célja az lett, hogy az „ottani diszfunkcionális államban levő magyar kisebbséget hogyan lehet a virtuális nemzet intézményesülésébe integrálni”.

 

Ugyanezen a véleményen volt Zahorán Csaba is: őt meglepte, hogy „a nemzeti retorikát előszeretettel alkalmazó magyar kormány milyen visszafogott volt a szomszédos országokkal kapcsolatban”. Ablonczy Balázs is csatlakozott azon véleményhez, hogy a magyar kormány nagyon visszafogott volt. A társadalom reakciójáról szólva ugyanakkor elmondta, hogy noha rendre arról van szó, hogy nincs egyetértés a magyarországi közéletben Trianon kapcsán, az általa vezetett kutatócsoport közvélemény-kutatása éppen azt mutatta meg, hogy

 

a magyarországi társadalom nagyrésze (94 százalék) úgy véli, a trianoni békeszerződés túlzó és igazságtalan volt az országgal szemben.

 

Ablonczy arra is felhívta a figyelmet, hogy a békeszerződés körüli

 

„egzakt tudás viszont siralmas. Ha jófej akarok lenni, akkor gimnázium harmadik osztályos anyag, viszont ha gonosz lennék, akkor azt mondanám, hogy hetedikes tananyagot nem tudunk”.

 

Itt arra utalt, hogy a közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a megkérdezettek 43 százaléka nem tudta a békeszerződés aláírásának pontos dátumát (1920. június 4.), akik pedig tudták, azok ennél kisebb arányt képviseltek (27 százalék). Viszont az ismeretek már csökkentek, amikor a magyarországi nemzetiségekről, a területi veszteségről kérdezték a népet: a megkérdezettek 61 százaléka alábecsülte a Magyarország területén élt nemzetiségek számát, 26 százalékuk még megközelítőleg sem tudta a nemzetiségek 1910-es arányát az összlakosságon belül.

 

A magyarországi Trianonról szóló közbeszéd kapcsán Bárdi Nándor emlékeztetett: évtizedekig a felelősség kérdése volt a meghatározó. A fő csapásvonalat a „ki a hibás érte?” szemlélet és a békeszerződés igazságtalanságának kimondása jelentette. A jelenlegi értelmezés ehhez képest elmozdult: az események működése, a körülmények kialakulása került középpontba:

 

„Már nem a felelősöket keressük – szakmai vagy emlékezetpolitikai munkákban –, hanem megtörtént az áttörés.”

 

Persze továbbra is vannak olyan munkák, amik a felelősség szűk magyarázatát kívánják bemutatni – itt Raffay Ernő vagy Gulyás László Trianon-köteteire utalt –, ám Bárdi nem látta ennek nagy társadalmi visszhangját, szerinte sokkal inkább a tudományos publikációk határozták meg a magyarországi közbeszédet. Némiképp másképp látta ezt Zahorán Csaba: szerinte

 

„a történeti tudat továbbra sem tekinthető egységesnek, nem beszélhetünk teljes konszenzusról Trianon kapcsán”

 

– vagyis még mindig folyamatosan zajlik a Trianon-értelmezések és értékelések ütköztetése, vitája –, de a kétezreses évek elején rögzült felelősségnarratíva még többé-kevésbé tartja magát, hiába érik egyszerre több oldalról is szakmai és kevésbé szakmai kihívások (az egyik ilyen volt a nyáron a Magyar Nemzet lapjain lezajlott „szabadkőműves-vita”).

 

Hogyan viszonyultak a szomszédos államok az évfordulóhoz?

 

Bajcsi Ildikó, felvidéki történész, a Clio Intézet munkatársa emlékeztetett Igor Matovič, az azóta a pénzügyminiszteri székbe átült jobbközép szlovák miniszterelnök tavaly június 2-i gesztusára, amikor a pozsonyi várban nagyjából száz felvidéki magyar értelmiséginek tartott fogadást és azon „békejobbot nyújtott” a magyarok számára. Zahorán szerint ezt akár biztató jelként is lehet értelmezni.

 

Zahorán Csaba felhozta a 90. évfordulót is:

 

„A századik évforduló biztosan békésebb volt, mint a 2010-es, amikor a választási kampány, a magyar kettős állampolgárság és a Szlovák Nemzeti Párt (Magyarországon pedig a felemelkedő Jobbik) hergelte a két ország közvéleményét nacionalista lózungokkal.”

 

Bárdi Nándor összegzése szerint a szomszédos államok esetében a trianoni centenárium másodrangú fontossággal bírt. Mint mesélte, a szlovák történetírás most kezdett eljutni arra a szintre, hogy arra már nem a nemzetépítés eszközeként tekintenek, ezért

 

elkezdték Szlovákiában is felfedezni az „ezeréves Magyar Királyságot, a közös múltat”.

 

Ő egyébként a szomszéd országok esetében nagyobb ünneplésre számított, hiszen önálló államok jöttek létre 1918-1920 között és az államiság kulcskérdés a modern történelemben: „Körülbelül a lengyel ünnepléshez hasonlóra számítottam.” Ugyanis Lengyelország november 11-én ünnepli 1918-as függetlenségének kikiáltását, konkrétan nagy állami rendezvényekkel emlékeznek arra, hogy a kétszáz éves felosztás (1795-ben ugyanis a Habsburg Birodalom, Poroszország és az Orosz Birodalom megszüntette a lengyel államot, területét egymás között osztották el) után ismét a térképre, a független államok sorába emelkedett Lengyelország.

 

Kicsit másképp látta ezt Bajcsi Ildikó: a százéves évfordulónak ha volt is visszhangja Szlovákiában, azt hangsúlyeltolódás jellemezte, vagyis már nemcsak a nacionalista értelemzés jelent meg – etéren leginkább a szlovák szélsőjobbhoz köthető Matica slovenksá egyesület tartott ünnepségeket, megünnepelve a békeszerződés aláírását –, hanem sokszínűbb lett az eseményről való beszéd is. De szerinte a szlovák nyilvánosság számára – hasonlóan a románhoz – még mindig fontosabb 1918 emlékezete – ugyanis 1918 őszén Turócszentmártonban a Szlovák Nemzeti Tanács megfogalmazta elszakadását Magyarországtól, majd csatlakozását a formálódó Cseh Köztársasághoz, – mint maga Trianon.

 

„Ahol mindez tematizálódott, az Románia volt, a június 4. mint emléknap kihirdetésével, illetve nemrég megjelent Trianon, Trianon címmel egy nagyon tendenciózus kötet” – tért rá keleti szomszédunkra Ablonczy Balázs, aki szerint ez a kötet, ahhoz képest, hogy milyen szerzői gárdát vonultatott fel, szakmailag igénytelen munka lett, miután nem friss kutatásokat, hanem korábbi toposzokat soroltak fel. Ablonczy sokkal elégedettebb volt a szlovák történeti eredményekkel: az egyik gazdaságtörténésznek megjelent egy olyan kötete, amely nemcsak a románhoz hasonló egyoldalú szemléletet tükrözi, hanem sokoldalú, komoly munka lett.

 

Zahorán is inkább román viszonylatban látta a százéves Trianon-évforduló tematizálását: „A terepet nemzeti szempontból már kellőképp előkészítette a román egység 2018-as centenáriuma, ami 2019-ben is folytatódott,

 

2020-ban pedig a román történészek nacionalista irányzata és egy kis nacionalista emlékezetpolitikára mindig kapható politikusok beemelték a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóját is a román történeti emlékezetbe.”

 

Noha magyarországi szemmel nézve szokatlannak hangzik mindez, azt azért érdemes tudni, hogy a szomszédos országokban maga a trianoni békeszerződés kevésbé fontos témaként jelenik meg. A tágabb értelemben vett Trianon – vagyis az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása és az új rend kialakulása, valamint a magyar kisebbségek kérdése – azonban nagyon is jelen van mind Románia, mind Szlovákia történeti tudatában. Mégpedig azért, mert

 

a román és a szlovák nemzettudatban hangsúlyosabb szerepet kapott ezen nemzetek önrendelkezésért folytatott harca.

 

Vagyis sokkal fontosabb a román közvéleményben a romániai rendszerváltást követően nemzeti ünneppé tett 1918. december 1-jei nagygyűlés, ahol az erdélyi román képviselők megszavazták a magyarországi románlakta területek (a történeti Erdély, Bánság, Máramaros és Partium) feltétel nélküli csatlakozását Romániához, mint a két évvel később aláírt békeszerződés, amely nemzetközileg hitelesítette ezt. Bárdi Nándor is azon a véleményen van, hogy a szomszédos államok esetében az „impériumváltás dátumát 1918-ra datálják, míg a magyarok 1920. június 4-re”.

 

Milyen volt az évforduló a határon túli magyaroknál?

 

Bajcsi Ildikó felvidéki származású történészként az évfordulón érzelmileg mégis átélte a békeszerződés jelentőségét. Mint mondta nehéz volt az évforduló, hiszen hiába próbált történészként semleges álláspontra helyezkedni, a kisebbségi létből fakadóan őt is érintette.

 

Bárdi Nándor úgy látta, hogy Trianonnak a „magyarországi retraumatizácója a határon túli magyar közösségekből nem kapott megerősítést”. Ez alatt azt értette, hogy

 

a határon túli közbeszédben sokkal inkább a szakmai kánon, vagyis a szaktörténészi vélemények vannak jelen.

 

Szerinte ez a határon túli történeti intézeteknek (a szlovákiai Fórum Intézet, vagy az RMDSZ által koordinált erdélyi 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában projekt), valamint annak köszönhető, hogy ezen intézetek a magyarországi mainstream tudományossághoz kötődnek.

 

Mi volt a legmeglepőbb a százéves évfordulón?

 

Bárdi Nándort az lepte meg, hogy a budapesti parlament előtti Alkotmány utcai „Trianon-emlékműből nem lett politikai hisztéria”.

 

AZ ALKOTMÁNY UTCAI TRIANON-EMLÉKMŰ. MŰVÉSZETILEG ELFOGADHATÓ, KEVÉSBÉ GICCSES ALKOTÁS, VISZONT OLYAN 1918 ELŐTTI TELEPÜLÉSEK MAGYAR NEVEI VANNAK FELVÉSVE RÁ, AMELYEK HABÁR AZ AKKORI MAGYARORSZÁG RÉSZÉT KÉPEZTÉK, MAGYAR NEMIGEN LAKOTT OTT, A TELEPÜLÉSNEVEK MAGYAROSÍTÁSÁT PEDIG A SZÁZADFORDULÓN A MAGYAR ÁLLAM HAJTOTTA VÉGRE, ANÉLKÜL, HOGY AZ OTT LAKÓK VÉLEMÉNYÉT MEGKÉRDEZTE VOLNA.

 

„Az, hogy a szakmai kánon kerekedik felül, és a múlt feltárása lesz a domináns, az a magyarországi Trianon-élmény feldolgozását is segíti” – így Bárdi. Ami szerinte továbbra is Trianon feldolgozatlanságához járulna hozzá, az a külhoni magyarok problematikája lenne, vagyis még mindig több milliónyi szomszédos országban élő magyar emlékeztet arra, hogy száz évvel ezelőtt Magyarország területeket vesztett. Ám ezzel kapcsolatban is úgy látja, hogy

 

a „kettős állampolgárság óriási cezúrát jelentett és a nemzet virtuálisan intézményesült”, vagyis a határon túli magyarok számára is elveszíti Trianon a traumajellegét.

 

Zahorán Csabát Bárdi Nándorral ellentétben totálisan meglepte a román Trianon-emléknap bukaresti parlamenti megszavazása. „Őszintén szólva fel is háborított – mesélte –, mert egy teljesen felesleges, a romániai magyarságot sértő kezdeményezésként értelmezem a Trianon-emléknapot. Bár már régebbi kezdeményezésről van szó, sokáig

 

azt gondoltam, hogy csak a szokásos belpolitikai zsarolások egyik eszköze, amely végül úgysem fog átmenni.

 

Sajnos azonban átment, és biztosan nem fogja közelebb hozni egymáshoz Románia román és magyar nemzetiségű állampolgárait, mint ahogy a történeti előítéletek lebontásához sem járul hozzá.”

 

NYITÓKÉP: Fortepan / Fortepan/Album009

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Mély aggodalmukat fejezték ki, és hangsúlyozták, a szólásszabadság és az emberi jogok mellett állnak.

Hetvenperces sor a reptéren, Orbán Viktorral elégedetlen taxisofőr, védettségi igazolvány.

Megnéztük, mennyire nyerhetőek ezek a körzetek az ellenzék számára 2022-ben.

Csárdi Antal szerint az ellenzéki egység továbbra is töretlen.

Mint írják, nem hiszik, hogy a Jobbik valóban partner akar lenni abban, hogy több tízezer honfitársunk életét tönkretegye.

Jámbor szerint nem kommunikációs trükk az ellenzéktől a népszavazás, de még ha az is, végsősoron kárt fog okozni a Fidesznek.

Az IDEA Intézet elemzése szerint viszont a biztosan szavazó pártválasztók körében a Fidesz majdnem behozta az ellenzéket.

A hét kérdése

A kínai egyetem elleni kiállás lett az ellenzéki politizálás egyik sarokpontja, a kormány szerint másfél éven belül reális lehet a népszavazás a témában. Nálunk már most az, tessék szavazni!

Azért ide elnéznénk

Pár napja TGM az Azonnalira megírta, hogy szerinte mit érdemes olvasni. Június 18-án a saját könyvét dedikálja.

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás