Hamarosan kiderülhet, tényleg Netanjahun múlik-e az izraeli-magyar barátság

Szerda estig volt ideje Jair Lapid ellenzéki vezetőnek összehozni egy Netanjahu-ellenes koalíciót, és úgy tűnik, sikerült. Az utolsó órában létrejött megállapodást nyolc izraeli párt írta alá a szélsőjobboldaltól a zsidó baloldalon át az iszlamistákig. A kormány – ha egyáltalán létrejön – csak kisebb csodák árán tudná kitölteni négyéves mandátumát, és az Orbán-Netanjahu-barátság ellenére nem biztos, hogy romlanának az izraeli-magyar kapcsolatok.

Az egész világ először izgalommal, de egy idő után fogyatkozó lelkesedéssel követte a több mint két évre visszanyúló izraeli választási drámát. 2019 áprilisa és 2021 márciusa között a Földközi-tenger keleti partján fekvő államban összesen négy választást tartottak, amelyeket ugyan a Benjamin Netanjahu vezette Likud párt sorozatosan nyert a mandátumoknak kicsit több mint egynegyedével, de a töredezett izraeli pártrendszer miatt nem tudott olyan kormánykoalíciót alakítani, amely képes lett volna néhány hónapnál hosszabb ideig fennmaradni.

Ebbe már az új koronavírussal és a gazdasági visszaeséssel, valamint a gázai helyzet kiélesedésével szembenéző izraeli társadalom is belefáradt, így a legújabb körben még nagyobb nyomás helyeződött a politikai elitre, hogy hozzanak össze egy életképes koalíciót. Miután Netanjahunak a győztes párt vezetőjeként ez a törvény által meghatározott határidőre nem sikerült, a köztársasági elnök az ellenzék vezetőjét, Jair Lapidot kérte fel kormányalakításra, akinek június 2. szerda éjfélig volt ideje ugyanerre.

Lapidnak pedig, úgy tűnik, sikerült a kör négyszögesítése. Maratoni tárgyalások után a magyar felmenőkkel is rendelkező politikus összehozott egy nyolc pártból álló koalíciót, amelybe a saját centrista formációján túl bekerültek az izraeli szélsőjobboldalra sorolt pártok (például az Avigdor Lieberman vezette Izrael az Otthonunk vagy a Naftali Bennetthez kötődő Jamina), baloldaliak (a kormányból régóta kiszorult Munkáspárt vagy a Meretz), de egy arab izraeli csoportosulás, a Ra’am is.

A politikai vezetők egy olyan (ironikusan Bibi által korábban megálmodott) megoldásban állapodtak meg, amelynek értelmében a négyéves ciklus első felében Naftali Bennett lesz a kormányfő, Jair Lapid pedig alternatív miniszterelnökként csak két év múlva veszi át a stafétabotot.

a veterán izraeli politikus 2009 óta vezeti az országot, politikai ellenlábasainak azóta nem sikerült eltávolítania őt a hatalomból, hiába folyik ellene korrupciós eljárás.

Hogyan (nem) értelmezhetjük a koalíciót?

A bonyolult izraeli belpolitikai helyzetben könnyű elveszni, ráadásul a kormányalakítási kísérlet végső kimenetele még elég képlékeny. Nehéz látnunk, hogy mit jelent a jelenlegi megállapodás Izrael számára, azt azonban talán könnyebb megragadni, hogy mit nem jelent.

Egyrészt a koalíciós megállapodás létrejöttével az új kormány megalakítása még nem borítékolható. Ehhez a következő tizenkét napban a Knesszet hozzájárulása is szükséges, ehhez pedig a 120 fős testületben legalább 61 képviselőnek kell támogatását nyújtania. Ezt elméletileg a nyolc párt tudja szállítani, de egyelőre csak elméletileg: már lehet hallani, hogy

Abban pedig biztosak lehetünk, hogy a Likud mindent meg fog tenni, hogy ezen a szavazáson az új kormány még a megalakulása előtt elbukjon.

Másrészt az új helyzet nem jelenti feltétlenül Netanjahu politikai karrierjének végét. Még ha létre is jön az új kormány, Bibi ellenzéki vezérként is megtalálja a helyét, a törékeny koalíció felbomlása esetén pedig ismét visszatérhet kormányzati pozícióba. A politikus ellen eddig is folyt büntetőeljárás, a különbség mostantól annyi, hogy a politikus nem tud kormányfői hatalmával visszaélni.

Harmadrészt a Netanjahu-ellenes koalíció nem hoz automatikusan stabilitást az izraeli politikában. A résztvevők gazdaságpolitikában, a palesztin kérdésben, valamint szociális kérdésekben is messze állnak egymástól, egy-egy parázs ideológiai vagy költségvetési vita is szétrobbanthatja a kormányt, és jöhet a következő választás. Nagy kérdés, hogy egyáltalán sikerül-e bármilyen nagyobb reformot vagy előrelépést tenni az egyes ügyekben a következő években. Ráadásul a koalíciós tárgyalások főleg nem ezeknek az ideológiai ellentéteknek a feloldásáról, hanem a pozíciók felosztásáról szólt – ez rövidtávon segítette az együttműködést, hosszútávon azonban alááshatja stabilitását.

Az izraeli társadalom nemzetközi kérdésekben egyértelműen jobbra tolódott, a következő potenciális kormányfő, Naftali Bennett pedig szinte minden lényeges külpolitikai kérdésben egyetért Netanjahuval. Ugyan a nyolcpárti koalícióban vannak olyanok, akiknek például a palesztinkérdésben való álláspontjuk eltér a korábbi vonaltól, de nem valószínű, hogy keresztül tudnák vagy akarnák verni ezt az álláspontot a többi párton.

A koalíciót összehozó Jair Lapid, aki (a Likud után) legnagyobb frakcióval rendelkező párt vezetője is, korábban két kérdésben ígért egyértelmű változást: kevesebb unilaterális lépést helyezett kilátásba és több koordinációt az Egyesült Államokkal, valamint a kapcsolatok javítását az Európai Unióval. Mindezek fontos, de nem stratégiai jellegű változások lehetnek az izraeli külpolitikában. A leginkább kézzelfogható különbség az lehet, hogy Netanjahu gazdag külpolitikai tapasztalatával egyik politikus sem rendelkezik, különösen a diplomáciában járatlannak tekintett Bennett nem, így a következő kormányfő könnyebb tárgyalópartner lehet a nagyhatalmak számára.

Mit keres egy arab párt az izraeli kormányban?

Persze a kérdőjeleken túl azért vannak izgalmas fejlemények is, amelyek közül 

Izraeli arab pártok nem vállaltak eddig érdemi kormányzati szerepet, bár külsőleg már támogattak miniszterelnököket. Erre utoljára 1992-ben került sor, amikor a palesztinokkal béketárgyalásokba bocsátkozó Rabin-kormány mögé sorakoztak fel.

Ehhez hasonló történelmi helyzet ma nem áll fenn, így a Manszúr Abbasz vezette politikai formáció részvétele mindenképpen szót érdemel. A hivatalosan Egyesült Arab Listának nevezett, de Ra’amként ismert párt annak az izraeli Iszlám Mozgalomnak a politikai szárnya, amelynek története még a zsidó állam megalapítása előtti időkre vezethető vissza. Ideológiailag az iszlamista Muszlim Testvériséghez köthető, és mint ilyen, megtalálhatóak benne mérsékeltebb és radikálisabb tagok is, akik között az 1990-es években egy végleges törés jött létre annak kapcsán, hogy a mozgalom részt vegyen-e az izraeli politikai életben.

A csoport mérsékeltebb, délinek nevezett szárnya hozta létre végül a Ra’amot, amely más arab pártokkal együttműködve vett részt eddig a választásokon. 2021 januárjában ugyanakkor Manszúr Abbasz vezetésével kiváltak, és önállóan indulva négy mandátumot szereztek a Knesszetben.

Szerinte a mindenkori kormánynak való ellenállás és a sérelmi politizálás nem fogja érdemben segíteni az izraeli arabok helyzetét, így muszáj részt venni a kormányzásban. Abbasz pragmatikus hozzáállását sokan bírálták, és való igaz, hogy ez a politikai kísérlet könnyen kudarcba fulladhat. Sikeressége esetén azonban segíthet fejleszteni az izraeli arab és zsidó politikai kultúrát, amelyre kifejezetten szükség van a jelenlegi helyzetben.

Mit jelent az új koalíció Magyarország számára?

Magyarként a legfontosabb kérdés az új kormánykoalíció szempontjából, hogy vajon megmarad-e az elmúlt évtizedben kialakított szoros magyar-izraeli kapcsolat, vagy az kizárólag a két kormányfő közötti szimpátián alapult. Persze jósolni nehéz, de egyelőre

Másik oldalról viszont, ha valóban sikerül javítani a kapcsolatot az EU-val, akkor Magyarország súlya az izraeli külpolitikában csökkenhet. Nehéz elképzelni ugyanakkor, hogy az egyre nagyobb arab választói csoporttal rendelkező nyugat-európai államok véleménye érdemben változna Izraelről, így hazánknak valószínűleg akkor is marad mozgástere.

Számunkra talán a legfontosabb, hogy ne hagyjuk, hogy az izraeli-magyar kapcsolatok foglyává váljanak a magyar belpolitikai vitáknak. 

Bármilyen vezetésű is Izrael, a kontinensünk biztonságát meghatározó közel-keleti térség egyik legfontosabb állama hatalmas gazdasági és innovációs potenciállal, amellyel való kiegyensúlyozott kapcsolat mindenképpen érdekünk.

Szalai Máté jelenleg a Columbia Egyetem vendégkutatója, ezen túl pedig a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója és a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa. Olvass még tőle az Azonnalin!

NYITÓKÉP: Netanjahu telefonál. BN / FB