Megállapodott az ellenzék: július 26-tól tartanak előválasztási vitákat

2021.05.22. 09:31

A vitákat a hatpárti Országos Előválasztási Bizottság fogja szervezni, amiket július 26 és október 10 között rendeznének meg.

Megállapodott az ellenzék: július 26-tól tartanak előválasztási vitákat

Július 26-tól, az ellenzéki előválasztásra való jelentkezés napjától tartanak majd vitákat a különböző választási körzetekben induló jelöltek – állapodott meg róla az ellenzéki összefogásban résztvevő hat párt (Párbeszéd, MSZP, LMP, Momentum, DK, Jobbik).

A szerkesztőségünkbe eljuttatott közlemény szerint azért július 26-ot követően tartanak majd vitákat, mert „ettől kezdve már olyan személyek vehetnek részt a vitákon, akik ténylegesen jelöltetik magukat a 2021 őszén megrendezésre kerülő ellenzéki előválasztáson.”

A közleményben írták, hogy az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) szorgalmazza és segíteni fogja a viták megrendezését,

amire az ellenzék közös vitaszabályzatot is fog alkotni,

illetve az OEVB is fog szervezni vitákat. A vitákkal az a cél, hogy „ezzel is segítse a jelöltek különböző álláspontjainak a legszélesebb körű közvéleménnyel való megismertetését”, illetve megmutassák, hogy milyen lesz a vitakultúra 2022 után Magyarországon.

Ugyan a közlemény nem tér ki rá, de valószínű a döntés mögött az állhat, hogy nemrégiben a Partizán előválasztási vitát szervezett a budapesti 4. számú választókerületben, azonban a vitán csak a momentumos Berg Dániel és a párbeszédes Tordai Bence vett részt, mert a DK jelöltje, a korábbi műsorvezető Kálmán Olga nem vállalta a vitát, mondván: még az előválasztás el sem kezdődött, így pedig nem is tudni biztosan, hogy kik fognak indulni a körzetben.

Mint korábban beszámoltunk róla, az előválasztás július 26-tól startol el, amikor a jelöltek jelentkezhetnek a megmérettetésre, míg magára a szavazásra a 106 egyéni jelöltről szeptember 18. és 26. között kerül majd sor. A miniszterelnök-jelölti verseny második fordulója október 4. és 10. között lesz, ahol az első fordulóban három legtöbb szavazatot kapó jelölt mérkőzik meg egymással.

De egyáltalán hogyan lehet megtartani 106+1 előválasztást? Utánajártunk!

NYITÓKÉP: Gyurcsány Ferenc / Facebook

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali újságírója

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek