ellenzéki összefogás
A Fidesz, a Mi Hazánk és független jelöltek között választhatnak majd a szavazók az egri időközin, az ellenzéki összefogás el sem indul
A Fidesz, a Mi Hazánk és független jelöltek között választhatnak majd a szavazók az egri időközin, az ellenzéki összefogás el sem indul

Vermes Ádám a Jobbik és a DK közös jelöltje lett volna, de szombaton bejelentette visszalépését – írja laptársunk, az Egri Ügyek.

Pelle János
A kétharmad okai: fideszes B-közép, ellenzéki keménymag

Milyen társadalmi csoportok tagjai alkotják az egyik kapuja mögött ülő, elkötelezett „B-közép” tábort és a másik mögött lelkesedő „keménymagot”? És miért tudott az egyik hatékonyabb lenni, mint a másik?

Vági Márton
Egyre biztosabb: Gyurcsány Ferenccel nem lehet kormányt váltani

A baloldal képtelen volt visszanyerni a 2006 után elveszített szavazóik bizalmát, de hogy is lett volna rá képes, olyanokkal a soraikban, akik tevékeny részesei voltak annak, hogy ezek az emberek elpártoljanak tőlük?

Balogh Gábor
Levél a 714 154-es számú elvesztett ellenzéki szavazótól

Hétszáztizennégyezer-százötvennégy magyar, akik már négy éve is valami mást szerettek volna ahelyett, ami van. Nem hiszem, hogy sokan vannak köztünk, akiket ez a ciklus az ellenkezőjéről győzött volna meg. Nem mi változtunk. Hanem ti. Nem mi hagytunk cserben benneteket. Hanem ti minket. És ezért érdemeltétek pontosan azt, amit kaptatok. Illetve igazából még annyit sem.

Pintér Bence
Tizenkét év után ugyanott vagyunk: Gyurcsány és Orbán országában

Az ellenzéki összefogás végül csak arra volt jó, hogy ismét ne mozduljon semmi a magyar politikában.

Egységes tud-e maradni az ellenzék egy választási győzelem után?
Egységes tud-e maradni az ellenzék egy választási győzelem után?

A külföldi példák alapján sokpárti összefogások hatalmának megtartása jóval nehezebb feladatnak bizonyul a hatalom megszerzésénél.

Karácsony az Azonnalinak: Teljes hülyeség, hogy nincs esélye az ellenzéknek!
Karácsony az Azonnalinak: Teljes hülyeség, hogy nincs esélye az ellenzéknek!

Karácsony Gergely szerint „az ellenzéki véleményformálókra jellemző köldöknézést, öntökönszúrást, lenézést semmi nem indokolja” jelenleg. A budapesti főpolgármester a Azonnalinak arról is beszélt, hogy miért nem alkalmasak Magyarországon a közvélemény-kutatások a választási eredmény előrejelzésére. Interjú!

Nem fenyeget már a coviddiktatúra, de akkor milyen ellenséget talált a Mi Hazánk?
Nem fenyeget már a coviddiktatúra, de akkor milyen ellenséget talált a Mi Hazánk?

Egy friss elemzés szerint, ha a szélsőjobbos párt a parlamentbe kerülne, azzal inkább az ellenzéknek okozna problémát. Azonban a háború kirobbanása úgy néz ki, a Mi Hazánk kommunikációját is a földbe állította.

Hat ellenzéki török párt találkozott Erdoğan megbuktatása érdekében
Hat ellenzéki török párt találkozott Erdoğan megbuktatása érdekében

Egyelőre közös nyilatkozat született, de valószínűleg szövetség alakul. Az ország harmadik legnagyobb pártját nem hívták meg.

Renczes Ágoston
Meg kellene dolgoznia az ellenzéknek azért, hogy ne csak a bulvár érdekelje belőle a független médiát

A politikusok munkájának a része kellene, hogy legyen, hogy rá tudják irányítani a sajtó figyelmét arra, amit üzenni akarnak.

1 2 3