+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Antal Róbert-István
2021. május 15. szombat, 09:30
A budapesti főpolgármester immár hivatalosan is bejelentkezett az ellenzék miniszterelnök-jelöltségéért.

Szombat reggel Karácsony Gergely nem máshonnan, mint szülőfalujából, a Nyíregyházától északkeletre található Nyírtassról jelentkezett be egy facebookos videóban. Elmondta, hogy hosszú gondolkodás után

 

„a hazáért tenni akarva” jutott arra a döntésre, hogy miniszterelnök-jelöltként indul az előválasztáson.

 

„Úgy érzem, a hazám most nagy bajban van” – mondta. Szerinte a legfontosabb probléma az országban, hogy Magyarországot egyre kevésbé érezzük a hazánknak. Személyéről szólva elmondta, hogy miniszterelnök-jelölként a személyiségét alakító tényezőkre kell építenie: „Vinnem kell magammal Nyírtasst, gyerekkorom színhelyét.” Azaz a föld szeretetét, a természet közelségét, és mindent, amit egy falusi kisfiú érezhet: édesapja korai elvesztését, az anyai szeretet végtelenségét, az élet törékenységét, a küzdelem nem hiábavalóságát.

 

 

„Nem azért jöttem ide, hogy stadiont ígérjek Nyírtassnak” – tette hozzá, ahogy azt is, hogy nem helikopterrel jött ide, mint anno egykori kollégiumi társa, Rogán Antal, és nem lesz az ország leggazdagabb embere a falu polgármester-asszonyából sem, utalva ezzel Mészáros Lőrincre, Felcsút polgármesterére. Karácsony megígérte, szombaton a Facebook-oldalán egész nap különböző helyszínekről bejelentkezve mutatja meg, honnan jött, és mit szeretne tenni az országért, a nyírtassi bejelentkezés ennek csak az első felvonása volt.

 

 

Mi vezetett idáig?

 

Mint arról pénteken beszámoltunk, a Párbeszéd küldöttgyűlése a párt társelnökét, Karácsony Gergelyt kérte fel, hogy legyen a párt miniszterelnök-jelöltje az előválasztáson.

 

A Karácsony felkérő közleményben a párt a már Szabó Tímea előválasztási indulásakor is emlegetett frázist ismételte: „Magyarországon zöld és szociális fordulatra, a kiváltságos kevesek 1 százalékának uralma helyett a többség 99 százalékának szolgálatára van szükség”. A párt a közleményben még azt is Karácsony mellett hozta fel, hogy ő „az ellenzéki pártokon is túlnyúló közösséget tud teremteni a változásért tenni akaró nemzeti konzervatív, szabadelvű, szociáldemokrata és zöld elkötelezettségű polgárokból, civil és társadalmi szervezetekből”.

 

Miután Karácsony Gergely sokáig hivatalosan tagadta, hogy indulna az előválasztáson miniszterelnök-jelöltként, május 13-án Facebook-bejegyzésben sugallta, hogy végül meggondolta magát. Mint fogalmazott: „Szombaton nézzetek rá a Facebook-oldalamra, meg akarok mutatni valamit.”

 

Miután Karácsony is hivatalosan része lett az ellenzéki miniszterelnök-jelöltségért folytatott küzdelemnek, a szereplők száma ötre emelkedett: eddig ugyanis Márki-Zay Péter jobboldali hódmezővásárhelyi polgármester, a jobbikos Jakab Péter, a DK-s Dobrev Klára és a momentumos Fekete-Győr András jelentkezett be miniszterelnök-jelöltnek az előválasztásba. Karácsonyt a Párbeszéd mellett az MSZP és az LMP is támogatja.

 

NYITÓKÉP: Bukovics Martin / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Mély aggodalmukat fejezték ki, és hangsúlyozták, a szólásszabadság és az emberi jogok mellett állnak.

Hetvenperces sor a reptéren, Orbán Viktorral elégedetlen taxisofőr, védettségi igazolvány.

Megnéztük, mennyire nyerhetőek ezek a körzetek az ellenzék számára 2022-ben.

Csárdi Antal szerint az ellenzéki egység továbbra is töretlen.

Mint írják, nem hiszik, hogy a Jobbik valóban partner akar lenni abban, hogy több tízezer honfitársunk életét tönkretegye.

Jámbor szerint nem kommunikációs trükk az ellenzéktől a népszavazás, de még ha az is, végsősoron kárt fog okozni a Fidesznek.

Az IDEA Intézet elemzése szerint viszont a biztosan szavazó pártválasztók körében a Fidesz majdnem behozta az ellenzéket.

A hét kérdése

A kínai egyetem elleni kiállás lett az ellenzéki politizálás egyik sarokpontja, a kormány szerint másfél éven belül reális lehet a népszavazás a témában. Nálunk már most az, tessék szavazni!

Azért ide elnéznénk

Pár napja TGM az Azonnalira megírta, hogy szerinte mit érdemes olvasni. Június 18-án a saját könyvét dedikálja.

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás