+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szalai Máté
2021. május 12. szerda, 06:59
Az amerikai viták Közép-Európát is elérték, de itthon gyakorlatilag csak a szélsőséges álláspontokat importáltuk, így az eseményeket vagy követendő forradalomként, vagy mindenképpen káros folyamatként értelmeztük. Magyarország nem gyengül, hanem erősödik, ha a nyugatiságunk nem a nyugati minták és mozgalmak automatikus átvételében teljesedik ki, hanem az önálló gondolkodásra és szabad útkeresésre való törekvésünkben.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Az elmúlt években sosem látott mértékben teret nyert az Egyesült Államokban a progresszív kultúra, amelynek megítélése végletesen megosztja az amerikai (és a nyugati) társadalmat is. Sokan woke-ságról és a tolerancia diadaláról, mások liberális véleményterrorról és az eltörlési kultúráról (cancel culture) beszélnek. A Black Lives Matter (BLM) mozgalom vagy éppen a meleg- és transzjogok kérdése sokak számára régóta épülő feszültségek és problémák feldolgozása, mások szerint a nyugati civilizáció hanyatlásának bizonyítéka.

 

Az ezekkel kapcsolatos politikai és társadalmi viták Közép-Európát is elérték, de kis magyar nyilvánosságunkban gyakorlatilag csak a szélsőséges álláspontokat importáltuk, így az eseményeket vagy követendő forradalomként, vagy mindenképpen káros folyamatként értelmeztük.

 

Ezért is ahogy az elmúlt hónapokat a woke kultúra fővárosában, New Yorkban töltöttem, igyekeztem fejest ugrani a különböző identitáspolitikai vitákba, hogy megnézzem, valóban bűn-e fehér férfinak lenni (általában nem), veszélyezteti-e a véleménynyilvánítás szabadságát a progresszív kultúra (néha igen), és szabad-e egyáltalán még vicceket mondani (szabad). A tapasztalatom egyszerre rosszabb és jobb, mint amire számítottam: a sok konstruktív változás ellenére

 

valóban érezhető egy hatalmas nyomás az emberen, hogy folyamatosan bizonyítsa és kimutassa a korszellem támogatását, rengeteg a túlkapás, de ettől még nem lett élhetetlen a társadalom.

 

Az amerikai példa arra mindenképpen jó, hogy tanuljunk belőle, de még ha egyet is értünk a céljaival, ne egy az egyben vegyük át a „Nyugaton” látott folyamatokat. Ehelyett inkább próbáljunk meg a saját társadalmunk problémáira saját megoldásokat találni. Ha ezt nem tesszük meg, akkor (egy kis képzavarral élve) a gyerekkel együtt a piszkos fürdővizet is át fogjuk venni a szomszédtól, ami így nem megoldani, hanem felerősíteni fogja a meglévő feszültségeket. Bennem az itt töltött idő alatt öt nagyobb tanulság fogalmazódott meg, amelyeket szerintem érdemes megfontolni, mielőtt megalapítjuk a magyar BLM-mozgalmat.

 

1. A társadalom megosztottságát a konzervatívok és a progresszívek is mélyíthetik

 

Az elmúlt évek eseményei felszínre hoztak rengeteg társadalmi feszültséget és történelmi igazságtalanságból következő jogos követelést. Kétség sem férhet hozzá, hogy a Trump-kormány nem hogy csillapítani akarta, de inkább felhasználta és felerősítette ezeket a saját politikai hasznára, ezzel mélyítve a politikai és társadalmi árkokat. Ugyanakkor a jelenlegi progresszív baloldal kommunikációja és túlkapásai (amelyek a választások óta politikailag is megerősödtek), ugyanígy mélyítik az amerikai társadalom megosztottságát.

 

A „ha nem vagy velünk, akkor ellenünk vagy” életérzés általános a közösségi médián, az utcai táblákon és graffitiken, de mindennapi beszélgetésekben is előjön. A végletekben való gondolkodás szinte erény: aki nem akarja felszámolni a rendőrséget, az rasszista. Ebben a környezetben végletes ideológiai kérdéssé válik minden bagatell, mindennapos és végső soron teljesen érdektelen kérdés is, mint Justin Bieber frizurája is, amelyen illik felháborodni, lehetőleg látványosan. Ez az atmoszféra nem csak fárasztó, de elidegenítő és mélyíti a megosztottságot, összességében könnyen kontraproduktívvá válhat.

 

2. Az erényfitogtatás könnyebb, mint a problémákkal való őszinte szembenézés

 

Az amerikai egyetemeken és a New York-i utcákon folyamatosan progresszív szimbólumokba botlik az ember, amelyek sokkal látványosabbak, mint a progresszív mozgalmak egyéb akciói. Az erényfitogtatásnak (virtue signaling) hatalmas a húzóereje: az ember kávét sem tud úgy venni, hogy ne tudatnák vele, hogy a kávéház tulajdonosa miben hisz pontosan, és ő bizony Bidenre (az előválasztáson Bernie-re) szavazott. Az egyetemi rendezvényeken és beszélgetéseken az előadók gyakran szabadkoznak, ha olyan, egyébként nehezen vitatható megállapítást tesznek, amelyek a progresszív buborékon kívüli világ „durva” valóságát írják le. A Zoom-találkozókon illik kiírni a használt nemi személyes névmásokat, hogy mindenki tudja, hogy az illetőre a „he”, a „she”, „they”, „ze” stb. szóval kell hivatkozni.

 

Persze a szinte minden szempontból többséghez tartozóként nem az én tisztem eldönteni, hogy az így teremtett kultúra mennyivel értékesebb, mint a korábbi, azt azért gyakran éreztem, hogy a változások gyakran szimbolikusak vagy felületesek, és nem fognak igazi megoldást hozni kényes problémákra. A félméterenként BLM-táblák önmagukban nem hiszem, hogy toleránsabbá tennék az embereket, mint ahogy a kávépultra ragasztott Biden matricák sem győznek meg senkit arról, hogy Bidenre szavazzon, maximum nyomást helyeznek a fogyasztóra, vagy elidegenítik azokat, akik nem rá szavaztak. A nemi névmáshasználatnak sincs sok értelme, ha gyakorlatilag nincsenek transz előadók a konferenciákon, és talán ennél jóval fontosabb kérdés, hogy a liberális fellegvárként ünnepelt/szidott kampuszokon miért bántalmazzák és diszkriminálják továbbra is a transz embereket.

 

Ezek a pótcselekvések megnyugtathatják az embert, hogy jól viselkedik, de nem fogják a társadalmi megbékélést önmagukban elősegíteni.

 

Kicsit olyan érzése van az embernek, mintha mindenkit addig szekálnának („bullying”-olni), amíg toleráns nem lesz, ami az elképzelhető talán legrosszabb stratégia. Másik oldalról az erényfitogtatás egyértelmű következménye, amikor nagyvállalatok lesznek olyan ügyeknek a zászlóvivői, amelyekhez igazából semmi közük. Ilyen a környezetvédelemmel foglalkozó csak névleg foglalkozó cégek, vagy például a kínai kommunista párttal együttműködő, de a saját munkavállalóival szemben erkölcscsőszködő Disney. Hasonlóan a sarki kávézó Biden-matricáihoz, ezek a lépések szerintem inkább csak mélyítik a megosztottságot, és elsősorban az adott vállalat érdekeit szolgálják, nem a társadalomét.

 

3. Tegyünk különbséget az „ügy” és az ügyet támogatók között

 

Nagyon nehéz kérdés, hogy mit kezdjen az ember azzal a helyzettel, ha nagyon szívesen támogatna egy ügyet, de az ügy zászlóvivői mellé nem akar odaállni. Pedig egyénileg és a társadalmunknak is jót tesz, ha a kettőt szét tudjuk választani: fontos lehet nekünk a határon túli magyarok ügye akkor is, ha nem vagyunk fideszesek, de szavazhatunk az ellenzékre, ha igazából az egykulcsos adót támogatjuk.

 

Ettől a felfogástól már csak egy lépés választ el minket attól, hogy belássuk, hogy egy jó ügyet is képviselhetnek olyan emberek, akikkel nem értünk egyet, ettől még a cél vagy a mozgalom nem veszíti el fontosságát. Ráadásul egy nagy tömegmozgalomban elkerülhetetlen, hogy egy kérdést néhányan  mások számára „butának” vagy populistának tűnő módon képviseljék – őket nem kell görcsösen védenünk, még ha egyet is értünk a célokban.

 

Nekem ez azért volt fontos felismerés, mert segít feloldani számos (látszólagos) ellentmondást. Például számomra Alexandra Ocasio-Cortez sok szempontból szimpatikus politikus, de számos javaslatával nem értek egyet. Támogatom a rendőri túlkapások elleni fellépést vagy a források jobb elosztását, de azt nem, hogy (szó szerint) oszlassuk fel teljesen a rendőrséget. Ugyanígy mondjuk Trumpot bármennyire utálhatjuk, attól még lehet, hogy egyes policy-kérdésekben jó döntéseket hozott.

 

A saját politikai kultúránkat erősítjük, ha az ügyet és annak képviselőit nem mossuk össze.

 

Ez nem csak a saját mentális egészségünknek és vitakultúránknak tesz jót, de talán toleránsabbá is teheti a társadalmunkat, hiszen akkor a másik oldal szavazóit is külön tudjuk választani a politikusoktól. Lehet, hogy egy másik oldal mérsékelt támogatójával jobban megértjük egymást, mint a saját oldalunk szélsőségeseivel, sőt; ennek a világ legtermészetesebb dolgának kellene lennie.  

 

4. A túlkapásokat komolyan kell vennünk

 

Ha az ember rámutat a progresszív forradalom túlkapásaira, könnyen megkaphatja azt a vádat, hogy alá akarja ásni az egész ügyet, és nem az egyszeri esetekre kell fókuszálni, hanem a nagy egészre. Kötekedni mindig lehet, problémák mindig lesznek, ha pedig meggyökeresedik az új, az eddiginél sokkal haladóbb status quo, akkor majd szép lassan ezek a növési rendellenességek is eltűnnek majd.

 

Igen ám, de a progresszív túlkapások áldozatai is érdemelnek szimpátiát, hasonlóan a progresszívok által kritizált rendszerszintű folyamatok áldozataihoz.

 

Gyakran az ideológia képviselői maguk válnak azokká, ami ellen harcolnak: a kisebbségeket (vagy nemeket) lehet pont ugyanolyan rasszista (vagy szexista) módon védeni, mint amennyire támadni, ez pedig semmi jóra nem vezet. És akkor még nem is beszéltünk az újbaloldalt ért gyakori kritikáról, a látens vagy tényleges antiszemitizmusról, amelytől a progresszív oldalnak a lehető legnagyobb távolságot kell tartania, ha komolyan akarja magát venni. Erre felhívni a figyelmet nem politikai támadás, hanem abban a párbeszédben való részvétel, amelyet a progresszívok maguk hívtak életre. 

 

5. Egyik mozgalom sem univerzális

 

Ugyan egy gondolat vagy ideológia lehet általános érvényű, egy társadalmi mozgalom nehezen lehet az. Minden kezdeményezés a maga szociális és politikai kontextusának terméke (még akkor is, ha globális mozgalomról van szó), ezért abban értelmezhető és értékelendő. Éppen ezért bármennyire is fontosak számunkra az amerikai és nyugati mozgalmak, nem szabad őket egy az egyben átvenni.

 

A Black Lives Mattert ne fordítsuk Roma Élet is Számítra, mert egész egyszerűen az amerikai színesbőrűek helyzete más, mint a magyarországi romáké. A magyar nyelvben a nemi megkülönböztetés máshogy történik, mint az angolban, de a BRFK sem hozható sok mindenben párhuzamba az NYPD-vel.

 

Mindezek miatt én nagyon remélem, hogy mielőtt teljesen átvennénk az amerikai és nyugati progresszív mozgalom mintáit, azelőtt kicsit átgondolnánk, hogy a mi társadalmunknak milyen saját kihívásai vannak, és ezekre a kihívásokra milyen sajátos választ tudunk adni. Ezt a folyamatot nem is kell feltétlenül progressziónak neveznünk, nem is kell baloldalinak lennie.

 

Magyarország nem gyengül, hanem erősödik, ha a nyugatiságunk nem a nyugati minták és mozgalmak automatikus átvételében teljesedik ki, hanem az önálló gondolkodásra és szabad útkeresésre való törekvésünkben.

 

Szalai Máté jelenleg a Columbia Egyetem vendégkutatója, ezen túl pedig a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója és a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa. Olvass még tőle az Azonnalin!

 

GRAFIKA: Vitárius Bence / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A Lukasenka-ellenes bloggert még az elnökválasztási kampányban tartóztatták le a közrend súlyos megsértésének vádjával – akár 15 évet is kaphat.

Az ostravai kórház covidosztályán dolgozók három hónapon keresztül szedték az Imunor nevű gyógyszert, és alig betegedtek meg közülük.

Az eheti Tsúfos Tükör a német-magyar mérkőzést egy új szemszögből kívánja bemutatni.

Mindez azelőtt derült ki, hogy novemberben ők tartják majd a következő klímakonferenciát.

Ez csak ráerősíthet azon tézisekre, hogy laborból indult a járvány. Mi következik ebből?

Az egyik legfontosabb angol baloldali lap szerkesztője kiakadt azon, hogy a magyar focistákat és szerinte a magyar társadalmat is összemossák Orbán Viktor homofóbiájával és szélsőjobboldaliságával.

A miniszter a kormányinfón az Azonnalinak a főpolgármesterrel készített interjújára is reagált.

A hét kérdése

Nem sikerült a csoda, de az a két pont még így is kettővel több, mint amit a papírforma alapján a szakértők vártak. A kérdés már csak az, hogy a továbbiakban kiknek fogsz drukkolni.

Azért ide elnéznénk

A magyar hiphop Álmos vezére és a feltörekvő rapcsillag együtt szántják fel Kőbányát július 3-án szombaton.

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás