+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Metz Rudolf
2021. május 5. szerda, 13:10
Túl magas elvárásokat teremteni felesleges. Ez a szemlélet nemcsak félrevezető, de erősíti is azt a látszatot a választók irányába, hogy az ellenzék vezetői és politikusai megint csak saját magukkal vannak elfoglalva.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Vágyvezérelt gondolkodás azt hinni, hogy léteznek „tökéletes” vezetők, és csak ők képesek felvenni a versenyt Orbán Viktorral.

 

Azonban Söpkéz Sándor múlt héten megjelent véleménycikkében pont erre a következtetésre jutott. Szerinte a sikeres miniszterelnök-jelöltnek egyszerre kell: okosnak, körültekintőnek, határozottnak, bölcsnek, integrálónak, karizmatikusnak, szociálisan érzékenynek, vizionálónak, párbeszédre képesnek, gazdasági és/vagy jogi végzettségűnek, szakértőnek és külföldi munkatapasztalattal rendelkezőnek lennie. (Remélem, nem hagytam ki valami fontosat!) Kétségtelen, a felsorolt jellegzetességek igen vonzóvá tehetnek valakit, de ennyi minden aligha lehet reális elvárás, és nem mindegyik tűnik feltétlenül szükségesnek.

 

Túl magas elvárásokat teremteni felesleges. Ez a szemlélet nemcsak félrevezető, de erősíti is azt a látszatot a választók irányába, hogy az ellenzék vezetői és politikusai megint csak saját magukkal vannak elfoglalva. Az ellenzéki előválasztás tétje azonban nem ez, hanem egy életképes politikai vezetés felmutatása.

 

A politikai vezetés, nem a vezető számít

 

A politikai vezetés kutatójaként el kell keserítenem az olvasót: a politikai vezető kiválasztása semmiképp sem egy vállalatvezető-casting, ahol minden zavaró zaj kizárása mellett lehet mérlegelni szakmai alapon a jelöltek között.

 

Ha ez mégis így lenne, nem lenne szükség előválasztásra és parlamenti választásokra sem.

 

Nem számít, hogy milyen objektív alkalmassági kritériumokat szabunk a vezető tulajdonságait, végzettségét, szervezési és kommunikációs képességeit illetően.

 

A politikában csupán egyetlenegy dolog számít: a választók többségének hinniük kell, hogy az általuk támogatott jelölt alkalmas – vagy legalábbis alkalmasabb vetélytársainál. A választók ezt pontosan tudják. Nem kell messzire mennünk bizonyítékért, elég csak legörgetni a cikk alatti kommentszekcióba: „Miért, Gyurcsány/Orbán/Horn/Antall jobb volt?”

 

Ez persze nem azt jelenti, hogy a vezetői alkalmasság ne lenne kulcsfontosságú. Sőt, egy politikai vezető csak akkor lehet sikeres, ha képes elegendő embert meggyőzni arról, hogy alkalmas egy közösség vezetésére. Ez a politikai vezetés alapja. Ebből következik, hogy bízunk-e benne, elfogadjuk-e az üzeneteit, s végeredményben rá szavazunk-e.

 

Nem véletlen, hogy a legutóbbi önkormányzati választás során Karácsony Gergely alkalmasságát folyamatosan megkérdőjelezte a kormány és a hozzá köthető kommunikációs csatornák. Ez a narratíva azonban nem tudatosította, hogy az alkalmasság egészen más jelenthet egy ellenzéki és egy kormánypárti szavazónak. A pártszimpátia meghatározza, kit és miért tartunk hatékony vagy karizmatikus vezetőnek, de azt is, hogy kinek milyen morális vagy politikai hibát nézünk el. Leegyszerűsítve az alkalmasság kérdését: mindenkit a saját térfelén kell megfogni és legyőzni.

 

Akár tetszik, akár nem, az ellenzéki pártoknak tanulniuk kell a Fidesztől és saját kudarcaikból. Az elmúlt húsz év politikája két fontos tapasztalatra mutatott rá. Egyfelől

 

a magyar állampolgárok igénylik az erős és határozott politikai vezetést, annak minden pozitív és negatív következményeivel együtt. Úgy tűnik, ez szerves része a magyar politikai kultúrának.

 

Másfelől a politikai sikerhez működőképes és hiteles politikai vezetésre van szükség, amely azon alapul, hogy a választók fel- és elismerik a vezető alkalmasságát és kivételes tulajdonságait.

 

Ebben a tekintetben az ellenzék úgy tűnik, egyhelyben toporog: ugyanolyan performanszokat csinálnak (pl. budapesti tüntetések), ugyanolyan jelszavakat (pl. elszámoltatás) sulykolnak és minden alkalommal ugyanolyan módon reagálnak a kormány politikájára (pl. demokráciaféltés) 2010 óta, látszólag eredménytelenül.

 

Ez kimerítheti akár az őrültség fogalmát is,

 

ha abban bíznak az érintettek, hogy ugyanaz a tevékenység előbb vagy utóbb más eredményre fog vezetni.

 

Talán kezd már a szemükben felcsillanni a felismerés fénye: „hatékony politikai vezetésre van szükségünk”. Ez a felismerés természetesen nem egyszerű. A tradicionális vagy újbaloldali pártok és mozgalmak rettegnek a vezetéstől. Gondoljunk csak arra, hogy a brit Munkáspárt a mai napig küzd azzal a vezetői válsággal, amelyet Tony Blair és Jeremy Corbyn politikája generált. De ez az agonizáló vívódás mutatkozik meg az LMP szétszakadásában vagy Szél Bernadett kényszerű távozásában és az MSZP konstans vezetésválságában is: „engedjünk valakit vezetni, vagy korlátozzuk őt minden eszközzel?”

 

A felismerés természetesen még kevés, meg is kell valósítani azt. Ez viszont még nehezebb kihívás, de az előválasztás – amennyiben képes megtartani azt a látszatott, hogy valódi versenyhelyzetet teremt – képes beindítani és integrálni az eddigi diffúz vezetési dinamikát az ellenzék oldalán. Erre számtalan példát találhatunk főként Olaszországban, s kisebb mértékben Franciaországban. Viszont ne legyenek illúzióink, az előválasztások nem feltétlenül teszik az ellenzéket vagy az országot demokratikusabbá. Lefejtve róla ezt a negédes mázat, a cél egyértelmű: meg kell teremteni a vezető(k) és a választók közötti kapcsolatot, feloldva az ellentéteket és nem utolsósorban elfogadtatva a lehetséges választók számára a nyerteseket.

 

Az előválasztási kampány előestéjén úgy tűnik, a magyar ellenzék hemzseg az önjelölt vezetőktől vagy vezetői pozíciót betöltő személyektől. De egyvalamivel továbbra is adós maradt: nem sikerült meggyőző, életképes politikai vezetést felmutatni. A kérdés tehát nem az, hogy „ki”, hanem az, hogy „miként” veheti fel valaki a versenyt a miniszterelnöki székért. A tét korántsem kicsi, a potenciális választókat meg kellene győzni arról, hogy a jelöltek képesek kormányozni és vezetni egy országot.

 

Az identitás, nem az ideológia számít

 

Nem tévedhetne nagyobbat Söpkéz, amikor azt írja, hogy a „Fidesztől többnyire azért fordultunk el, mert már évek óta saját magát képviseli és nem bennünket, szavazókat, akik huszonéven át behúztuk rájuk az ikszet”. Ne gondoljuk azt, hogy a kormánypárt elfelejtette volna, miként kell szavazóit képviselni. A támogatottsági adatokból nincs okunk ezt feltételezni. Sőt, sikere elsősorban a vezetés identitásteremtő erejében mutatkozik meg, amely egységes és homogén szavazóbázist teremtett a pártnak. Erre szolgál a sokak által kárhoztatott, ugyanakkor roppant sikereres populista (értsd: mindenki által könnyen befogadható) kommunikáció, az ellenségkeresés és a közösséget megtestesítő vezető képe.

 

Ezzel szemben az ellenzék potenciális szavazóbázisa igen széttöredezett és tág halmaz: a kiábrándult jobboldali szavazóktól a törzsgyökeres baloldali szimpatizánsokig. Ha szembe kívánnak nézni ezzel a kihívással az ellenzéki politikusok, két kérdésre kell választ adniuk.

 

1. Milyen identitás kötheti össze ezeket az embereket?

 

Valahogy az ellenzéki politikusok nagyrésze nem tud elszakadni a meddő ideológiai kinyilatkoztatásoktól, ahelyett, hogy valódi identitást és közösséget teremtenének követőiknek és támogatóiknak. Más kérdés, hogy sok esetben az ideológiai állásfoglalások még csak nem is a választóknak szólnak, hanem a nyugati szövetségeseknek. Ez két problémát is felvet.

 

Egyfelől az absztrakt ideológiai üzenetek csak igen szűk réteget tudnak megszólítani. Másfelől az erős ideológiai üzenetek Budapesten kívül egészen más, nem szándékolt reakciókat válthatnak ki. Talán nem nehéz belátni, hogy ami Budapest 9. kerületében képes mobilizálni a választókat, az az ország másik szegletében értelmezhetetlen és inkább taszítja őket. Nyilvánvaló, hogy a közös ellenségkép nem elégséges ehhez, s kell egy közös identitáson nyugvó vízió és annak politikai programra történő lefordítása. Ugyanakkor a kérdés továbbra is nyitott: melyek ennek a közös identitásnak a központi elemei?

 

2. Hogyan testesítse meg a választókat a vezető?

 

Ahogy Söpkéz Sándor is felhívja a figyelmet: az ellenzéknek integráló vezetőre van szüksége. Ennél azért itt többről van szó: a vezetőnek meg kell testesítenie a választóit. A vezetéskutatás többször mutatott rá, hogy a közösség értékeit, életvitelét és ambícióit megjelenítő vezetőt „vonzóbbnak”, hatékonyabbnak és karizmatikusibbnak látják követői. Az ellenzéki vezetők egy része felismerte ezt és igyekeznek magukat hétköznapi élethelyzetekben megmutatni: főzés és étkezés közben (Gyurcsány Ferenc, Jakab Péter), vagy a fiatalokat megszólítva szelfizés közben (Dobrev Klára). Ehhez kapcsolódnak az erősödő populista üzenetek is (Jakab Péter népre hivatkozása, Karácsony Gergely és a 99 százalék), amelyek ugyancsak a választókhoz való közelséget erősíthetik.

 

Mondhatni az ellenzék mégiscsak tanult valamit az orbáni vezetésből, de ezek az eszközök nem ismeretlenek a nyugati demokráciákban sem (az Egyesült Államokban a hamburgerevés tűnik már-már konszenzust teremtő fontos rituálénak, ahogy azt Barack Obama és Donald Trump is többször demonstrálták).

 

A kérdés már csak az, hogy ezek a vezetők mennyire hitelesek a szavazók számára?

 

A valódi politikai innováció, nem a politikai akciók számítanak

 

A politikai innováció vagy a „politikacsinálás” nem merülhet ki a „kreatív” performanszokban vagy elszámoltatást, radikális változást ígérő hangzatos jelszavakban. Ahhoz, hogy egy politikai szereplő kimozduljon a reaktív szerepből, valamilyen innovációra van szüksége:

 

új politikai pozíciót vesz fel, új politikai üzenetet fogalmaz meg, új többséget teremt a közös identitás hangsúlyozásával.

 

A komfortzónából való kimozdulás sohasem kockázatmentes, de elengedhetetlen a status quo eredményes megkérdőjelezéséhez. Nem szabad azonban abba a hibába esni, hogy a sikeresnek tűnő vagy jól hangzó külföldi politikai üzeneteket vagy fogásokat akarjuk egy az egyben a magyar kontextusba erőltetni. Ez sokkal több zavart kelt, mintsem erősíti a választók elköteleződését. Az innováció tehát függ attól, hogy kinek akarják eladni azt politikai terméket.

 

Az előválasztás – eddig a pillanatig legalábbis – meglepően hatásos innovációnak látszik. Nem véletlen, hogy a Fidesz kommunikáció reakciója: védekezéssel felérő támadás. Kérdés az, hogy sikerül-e végül valóban ennek az eszköznek létrehoznia egy közvetlen kapcsolatot a vezető és a potenciális szavazók között, és beindítja-e a kémiát közöttük?

 

Ezen múlik, hogy beszélhetünk-e ellenzéki vezetésről.

 

A szerző vezetéskutató, politológus-közgazdász. A vitaindító cikket itt olvashatod, Renczes Ágoston cikkét pedig itt. Hozzászólnál te is a vitához? Írj!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Egyszer már napirendre is vették a dolgot, az előadó alkotmánybíró pedig a Gazdasági Versenyhivatal volt elnöke.

Az AUR pártelnöke szerint Romániára is nyomás nehezedik, hogy csatlakozzon a pedofíliát a melegekkel összemosó törvényt elítélők táborához, pedig Orbán Viktor álláspontja a helyes.

Miután Németországot meghódította már az ausztropop, ideje betörnie Magyarországra is.

Az Európai Tanács csütörtöki ülésén a holland miniszterelnök felvetette, hogy Magyarországnak távoznia kellene az EU-ból, ami cselekvésre ösztönözte a DK miniszterelnök-jelöltjét.

Hadházy az Azonnali Karácsony-interjújára reagált: szerinte a korrupcióval szemben nem
lehet pragmatikusnak lenni.

A Lukasenka-ellenes bloggert még az elnökválasztási kampányban tartóztatták le a közrend súlyos megsértésének vádjával – akár 15 évet is kaphat.

Az ostravai kórház covidosztályán dolgozók három hónapon keresztül szedték az Imunor nevű gyógyszert, és alig betegedtek meg közülük.

A hét kérdése

Nem sikerült a csoda, de az a két pont még így is kettővel több, mint amit a papírforma alapján a szakértők vártak. A kérdés már csak az, hogy a továbbiakban kiknek fogsz drukkolni.

Azért ide elnéznénk

A magyar hiphop Álmos vezére és a feltörekvő rapcsillag együtt szántják fel Kőbányát július 3-án szombaton.

A Parlament és Lánchíd kötötti ideigelenes pihenőparkban átalakíthatsz egy parkolót. Pályázz augusztus 10-ig!

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Schiffer Andrással és Böcskei Balázzsal azt jártuk körbe, mit jelent a magyar Eb-szereplés a focinkra nézve, és hogyan bántak a magyar szurkolókkal Münchenben. Podcast!

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Twitter megosztás Google+ megosztás