+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2021. május 2. vasárnap, 09:00
Az egykori Északi Ligának nehéz dolga van még mindig – hiába hívják már csak Ligának –, ha a délolasz régiókban akar erősödni. Matteo Salvini pártja ezen térségben főleg a maffiával szövetkezve építené ki a hatalmát. Az EU-s segélyek elosztásáért is felelős legás államtitkár példája mutatja meg, miként fonódott össze a Lega, a maffia és a szakszervezetek egy része a délolasz részeken.

Amikor az Északi Liga 2015-ben első nagyobb tüntetését tartotta Rómában, még legtöbbször az északi régiók zászlóit lehetett látni a tömegben, a résztvevők többsége ugyanis onnan érkezett. Noha az olasz fővárosban – és különösen az akörüli Lazio régióban – a fasiszták hagyományosan erősek voltak,

 

az Északi Liga a maga Dél-ellenességével értelemszerűen alig volt jelen helyben.

 

Matteo Salvini azonban felismerte, hogy csupán az északi polgárság – azaz a Lega tipikus szavazóbázisának – támogatásával nem tudja átvenni az egész olasz jobboldal vezetését. Ezért jött létre először a Mi Salvinivel mozgalom, amely a déli szavazókra mozdult rá, mostanra pedig a Lega leadta az északi jelzőt a nevéből (noha az északolasz régiókban a helyi pártszervezeteket még most is így hívják, elvégre ott meg a túlzott összolasz jelleg jön sokaknál rosszul be). A Legának azonban még most is nagyon gyenge Toszkánától délre mindenütt a szervezeti háttére,

 

a déli régiókban ezért sokszor olyan szövetségeseket kell keresnie, akik ellen északon mindig is lázadt: azaz a maffiát.

 

A maffia a fasisztákkal és aztán a szintén északi Berlusconi Forza Italiájával mindig is jó kapcsolatot ápolt – most a Lega is ezen körök révén akar befolyást szerezni.

 

A szakszervezet segít, ahol tud

 

Ennek egyik példája lenne az az ügy, ami az olasz sajtót a napokban foglalkoztatja. Amint több lap is megírta: a Draghi-kormány legás gazdasági államtitkára, Claudio Durigon szorosan a maffiával együttműködve szerezhetett Lazioban 2018-ban mandátumot. Durigon nagyon jól beágyazott a helyi politikai és üzleti körökbe – amely Lazioban maffiakapcsolatok nélkül gyakorlatilag lehetetlen. Durigon szerepe két szempontból is fontos. Először is ő nevezi ki azon pénzügyőrség vezetőségét, amely például a Lega kétes eredetű 49 milliós bankszámlája kapcsán is nyomozna. Másrészről pedig

 

Durigon felel teljes egészében az EU-s segélyek elosztásáért, amire értelemszerűen a délolasz régiókban a maffia is rá akar mozdulni.

 

A MAFFIAKAPCSOLATOKKAL HÍRBE HOZOTT CLAUDIO DURIGON FELEL GAZDASÁGI ÁLLAMTITKÁRKÉNT AZ EU-S SEGÉLYEK ELOSZTÁSÁÉRT, DE HOZZÁ TARTOZIK AZ A PÉNZÜGYŐRSÉG IS, AMELY A LEGA KÉTES EREDETŰ 49 MILLIÓ EURÓJA KAPCSÁN NYOMOZ. FOTÓ: CD / FB

 

Durigon rövid idő alatt lett a Lega egyik legbefolyásosabb politikusa. 2017-ben jelent meg a párt környékén, amelynek egyrészről alig volt déli politikusa (pláne beágyazottsága), másrészről a Salvini-párt 49 millió eurós bankszámláját is akkor fagyasztotta be az olasz állam, mert a Lega nem tudott annak eredetével elszámolni – azaz pénzre is nagy szükségük volt a 2018-as választások előtt. Durigon mindkettőt tudta Salviniéknek biztosítani.

 

Durigon legás korszaka előtt szakszervezeti vezető volt. Ez nem mond ellent jobboldaliságával, elvégre a délolasz fasiszták mindig is erősen szociálisan elkötelezettek voltak, a szakszervezetekben mindig is jelen voltak.

 

Az UGL szakszervezet Durigon révén a Lega délolasz terjeszkedésének egyik fő bázisa lett,

 

ők segítették a Lega helyi akcióit, és a Lega számos helyi politikusa is a szakszervezetből érkezett.

 

MATTEO SALVINI (JOBBOLDALT) CLAUDIO DURIGO (BALOLDALT) MELLETT BESZÉL AZ UGL SZAKSZERVEZET EGYIK KONGRESSZUSÁN. FOTÓ: CD / FB

 

Több legás politikust is felvettek az UGL fizetési listájára, anélkül, hogy bármit is kellett volna dolgozniuk. Ide tartozik többek között Francesco Zicchieri is, aki a Lega délolasz terjeszkedéséért felelős. Mivel a Legának nem volt elég pénze rá, az UGL fizette a politikust – miközben valójában a Legának dolgozott. A neve többször felmerült a római ügyészségen maffiakapcsolatok miatt.

 

A 2018-as parlamenti választásokon a Lega propagandaoszályának, az ún. Fenevad-csapatnak a főhadiszállása már az UGL római székházában volt, anélkül, hogy béreltek volna valaha is ott helyiséget, sőt, az UGL kifejezetten tiltja, hogy pártoknak kiadják a termeiket. Ráadásul ezen az időben az UGL szakszervezet kirúgta az egész sajtóosztályát – ezt egy Lega-közeli északolasz vállalkozás vette át –, hogy

 

az így megspórolt 120 ezer eurót teljes egészében – persze illegálisan – a pénzszűkében lévő Lega rendelkezésére bocsássa.

 

A szakszervezet emellett Salvininek és barátnőjének nyaralást, részvételt a velencei filmfesztiválon és esti hajókázást is biztosított.

 

De a maffia nélkül nem megy

 

A szakszervezet azonban ennél is többet tud, elvégre a délolasz régiókban nagyon szoros a kapcsolata a maffiával is. Arra ugyanis a Lega is rájött, hogy Toszkánától délre a maffia nélkül nem tud politikai sikert elérni. Claudio Durigon mostani államtitkár – akkor még szintén szakszervezeti színekben – tehát

 

főleg a helyi, sokszor maffiakapcsolatokkal megvádolt üzleti köröket akarta bevonni a Lega mögé.

 

Ebben volt segítségére Andrea Fanti, akinek neve a maffiaellenes ügyészség listáján is szerepel (itt olyanokat neveznek meg, akikkel szemben egyelőre még nem tudtak vádat emelni, de felmerülhet a maffia gyanúja). Fanti már nagyon jól be van kötve a lazioi maffiához. Az olasz sajtóban három helyi erős ember neve jelenik meg, akik segítik a Lega terjeszkedését. Az egyik Simone Di Marcantonio, aki már a 2016-os római helyhatósági választásokon is állítólag 50 eurót fizetett mindenkinek, aki a jobboldalra szavaz (akkor még elsősorban a fasisztáknak kedvezve, elvégre a neofasiszta Giorgia Meloni volt a jobboldal közös római polgármesterjelöltje).

 

Di Marcantoniot az új legás gazdasági államtitkár a lazioi adóhatóságban nevezte ki az áfaügyek élére, ami különösen jól jön a maffiának.

 

Di Marcantonio a római éjszakai életből jól ismeri Sergio Gangemit, akit különféle erőszakos cselekményekért, többek között egy bombatámadás miatt, kilenc évre ítéltek. Gangami volt a kapocs a Lega és a 'Ndrangheta (azaz a kalábriai maffia) római családjai között.

 

CLAUDIO DURIGON (BALOLDALT) EGY RÓMAI LEGÁS MEGMOZDULÁSON BESZÉL. FOTÓ: CD / FB

 

De nem csak Gangami révén tud kapcsolatot építeni a Lega a maffiával. Durigon államtitkár körébe tartozik ugyanis Luciano Iannotta, helyi vállalkozó, aki ellen EU-s pénzek ellopása, illegális fegyverbirtoklás és egy állami hivatalnok túszul ejtése miatt folyik eljárás. A nyomozás azonban nagyon lassan halad, Ianottának ugyanis kiváló kapcsolatai vannak a lazioi rendőrséggel és pénzügyőrséggel. Iannotta volt az, aki a politikába bevezette Durigont, ugyanis ő ajánlotta be a Legához, valamint ő adott a Salvini-pártnak irodát is.

 

Kormányválság lesz?

 

Az Öt Csillag Mozgalom, amely szintén része a kormánynak, azt követeli, hogy Durigon azonnal mondjon le a maffiakapcsolatai miatt.

 

A Lega azonban még azt is visszautasítja, hogy a parlament ellenőrizhesse Durigon kapcsolatait,

 

a párt azt mondja, hogy nem akar a parlamentből bíróságot csinálni.

 

Salvini szerint Durigon ügyét az Öt Csillag csak azért vette elő, hogy Beppe Grillo fiának ügyéről tereljen – amint arról az Azonnali beszámolt: az Öt Csillag szellemi vezetője, Beppe Grillo fiát egy milánói egyetemistalány azzal vádolja, hogy 2019-ben többedmagával megerőszakolta. Miközben Grillo magából kikelve ordibált egy videóban a vád ellen, a párt többsége elhatárolódott a mozgalomalapítótól. Salvini tehát kijelentette: szó se lehet arról, hogy Durigon visszalépjen. Durigon személye azért fontos, mert ő tartja össze a Lega nehézkesen felépített déli kapcsolatrendszerét.

 

A Durigon körüli ügyek a jobboldalon belüli erőviszonyokra is kihatnak. A Lega ugyanis hajlandó belemenni abba, hogy megint a neofasiszta Olaszország Fivérei jelöljék a közös római polgármesterjelöltet, de a Róma körüli Lazio régióban – amit jelenleg Nicola Zingaretti, a balközép Demokraták idén lemondott főtitkára vezet – éppen Durigont szeretné a Lega közös jelöltnek, holott a régió egyelőre inkább a neofasiszták egyik fontos bástyája.

 

NYITÓKÉP: Claudio Durigon az államtitkári irodájában / CD, FB

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Kalocsai Béla erről a Facebook-sztorijában posztolt a németekkel vívott történelmi 2-2-es döntetlen után.

Boris Palmer, Tübingen zöld polgármestere megint szembemegy a fősodrattal, és feltett pár kérdést a német-magyar focimeccs kapcsán.

Aki minőségi németezésre várt a meccs előtt, az ezt előbb kapja meg Svájcból, mint a magyar kormánypárt környékéről.

A Momentum így több jelöltjét is visszahúzva sorol be a például jobbikos Brenner Koloman, Csányi Tamás vagy Ander Balázs mögé, míg a Jobbik a Momentum által indított Szabó Szabolcsot vagy Szecsődi Andreát támogatja.

Közel 3 és fél évig tartották őket fogva, amiért megszervezték a spanyol kormány és legfelsőbb bíróság szerint illegális és alkotmányellenes függetlenségi népszavazást 2017-ben.

Bárki bármilyen ötletet bedobhat, és még egy
kis pénzt is kaphat érte.

A szocdemek bizakodóak: szerintük átmegy. A PNL belső harcai akár kapóra is jöhetnek.

A hét kérdése

Magyarország hiába szerepelt eddig jól az Eb-n, mivel a legnehezebb csoportba került, így az esélyek egyáltalán nem nekünk kedveznek. Ennek ellenére matematikailag van esélyünk, hogy továbbjussunk. Szerinted sikerülni fog?

Azért ide elnéznénk

A magyar hiphop Álmos vezére és a feltörekvő rapcsillag együtt szántják fel Kőbányát július 3-án szombaton.

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás