Szakadhat a Lega, mert Salvini feladná az északiak ügyét

Szerző: Techet Péter
2020.08.11. 15:39

Matteo Salvini augusztusban új mozgalmat hozott létre az eddigi Lega mellé: ez már nevében sem utal az északi kötődésre. Az olasz nacionalista irány azonban nem is tetszik mindenkinek – köztük a Lega alapítójának sem. Kitör a testvérháború a legások között? Szeptemberben már megosztva indulnak Veneto régióban.

Szakadhat a Lega, mert Salvini feladná az északiak ügyét

Matteo Salvini végre tiszta vizet öntött a pohárban pártja északi jellege kapcsán:

augusztus elején Salvini Ligája néven új pártot alapított, miközben azért eddigi pártja, az Északi Liga tartományi szinteken megmarad.

Noha az új párt székhelye is még Milánó lesz, az irány világos: Salvini tovább folytatja a 2013-as Lega-elnökké választásakor megkezdett összolasz nacionalizmust. Az északi szeparatizmus ebben csak zavaró tényező lenne. Ugyanis ráérzett, hogy Silvio Berlusconi Brüsszelbe távozásával üres maradt az olasz jobbközép, a centrodestra vezető helye. Azt pedig pusztán egy északiaknak szóló párt elnökeként nem tudná betölteni: míg északről ő, addig délről a neofasiszták startoltak rá Berlusconi örökségére.

SALVINI VESPÁVAL STARTOL RÁ MINDEN OLASZ VOKSRA. FOTÓ: MS / FB

Kérdéses, hogy bejött-e a fordulat

Salvini persze tudja: már önmagában a Lega név is számos déli számára szitokszó, jól emlékeznek ott még sokan, hogy Salvini is milyen stílusban beszélt róluk. Még 2017-ben is,

amikor a politikus Nápolyban járt, repültek a Molotov-koktélok ellene.

Salvini ezért „Noi con Salvini” (azaz „Mi Salvinivel”) néven már a 2018-es választások előtt indított egy saját mozgalmat, amely a déli neofasiszta köröket volt hivatott becsatornázni.

Az, hogy Salvini nacionalista nyitása sikeres-e, nem csak elméleti kérdés. Az északi szeparatizmus szempontjából természetesen nem sikeres, elvégre a nyolcvanas évek végén az északi régiókban megalakuló ligák (Lombard Liga, Venetói Liga, stb.) nagyon erősen olaszellenesek voltak. De

a Salvini-projekt gyakorlati haszna is kérdéses.

Noha a politikus, aki 2018-ban még 17 százalékkal lett a jobboldali koalíció legnagyobb pártja, a tavalyi európai parlamenti választásokra pedig egészen 30 százalék fölé tudta tornászni az eredményét, egyrészről a 2019 nyári, elbaltázott kormánybuktatás óta ismét ellenzékben ül, másrészről népszerűsége 23-25 százalékra zuhant. Ez utóbbbinak az is az oka, hogy Giorgia Meloni Olaszország Fivérei nevű neofasiszta pártja – amely meg éppen a déli régiókban erős – nem engedi át egykönnyen Salvininek a jobboldali vezetőséget.

Miközben tehát a Lega politkai sikerei nem egyértelműek, az északi régiók – amelyek többségében a Lega kormányon is van – elégedetlenek, mert ők több autonómiát szeretnének. Noha Salvini

megígérte például a szintén legás Veneto régiónak, hogy Dél-Tirolhoz vagy Szicíliához hasonlóan autonóm tartomány lehet, ezt nem tudta kormányon végigverni.

A mostani balközép kormány pedig elkötelezett az egységes nemzetállam mellett, se a Demokraták, se a grilloisták nem akarnak további autonóm területeket – főleg azért sem, mert ez kevesebb újraelosztható közös pénzt is jelentene.

Kritizál az alapító

Hétfőn Umberto Bossi szenátor, az Északi Liga alapítója, egykori elnöke adott nagyinterjút az északi szeparatisták napilapjának, a La Nouva Padaniának. Már a lap címe is magyarázatra szorul:

Padánia (a Pó folyó neve után) a fantázianeve azon „államnak”, amelyet az Északi Liga még az 1990-es években szorgalmazott

– gyakorlatilag a Rómától északra található területek és több, mint 30 millió ember elszakításával. Miközben Bossi a mai napig – noha Olaszország szenátora – „Padánia” államfőjének is tartja magát, az egész szeparatista projektet Salvini szépen levetette a napirendről. Persze egy-egy legás tüntetésen a mai napig elmaradhatatlan kellékek az északi identitások zászlajai – például a trieszti legások a mai napig használják az osztrák zászlót –, ez már csak folklór, nem igazi program.

HOGY LÁSSUK, MIRŐL IS VAN PONTOSAN SZÓ: AZ UMBERTO BOSSI ALAPÍTOTTA LEGA EGYKORON EZEN ÉSZAK- ÉS KÖZÉPOLASZ RÉSZ ELSZAKADÁSÁÉRT KÜZDÖTT, BOSSI MA IS MÉG EZEN PADÁNIA VEZETŐJÉNEK HISZI MAGÁT. TÉRKÉP: WIKIPEDIA

Bossi azonban hétfői interjújában azt állítja: „az Északot eladták a déliek voksaiért”. Noha direktben nem támadja be – meg se nevezi – Salvinit, de egyértelmű, hogy az ő déli nyitását bírálja. Bossi szerint a Legának ismét vállalnia kéne nyíltan az északi jelzőt, és jobban ki kéne állnia Lombardiáért vagy Venetóért, ahol ma is legás régióelnökök vannak. Bossiból itt elő is jön a régi délellenessége: szerinte

„az Észak már akkor Európában volt, amikor Róma még mindig Délre figyelt”.

Bossi régi tézise, hogy csak Padánia tartozik az európai kultúrkörhöz, Olazország többi része nem.

A LEGÁT MEGALAPÍTÓ, MOST SALVINIT KRITIZÁLÓ UMBERTO BOSSI (JOBBOLDALT) A PADÁN ZÖLD SZÍNEKBEN ÉNEKLI PADÁNIA HIMNUSZÁT. FOTÓ: FANPAGE.IT / FB

A politikus szerint a mostani Lega elárulja az eredeti célokat: „A Salvini-féle Lega az olasz egység pártjaként, a Dél pártjaként születik, a Bossi-féle Lega federalistának született.” A Lega-alapító szerint igenis ki lehetne használni ma is az északi régiók erejét, ugyanis

„Veneto és Lombardia nélkül Olaszország semmire sem képes”,

azaz: „ahol ott van Lombardia és Veneto, ott győzelem van”. Ezzel magyarázza, hogy „az Észak még mindig félelmet okoz Rómának”, amit ő örömmel konstatál. A Bossi azzal is vádolja az új Legát, hogy feladta volna a maffia elleni harcot, holott ő éppen azért hozta létre a pártot, hogy legalább az északi régióban ne jelenjék meg a maffia.

Igaz, a korrupciótól Bossi azért magát se tudta megvédeni. Az, hogy 2013-ban Salvini több, mint 80 százalékkal verte meg a politikust a pártelnökségért folytatott küzdelemben, azzal is összefügg, hogy Bossi és fia ellen 2012-ben a pártpénzek eltüntetése és pénzmosás miatt vádat emeltek: eszerint együttesen közel félmillió eurót játszottak át családi bankszámláikra. Bossit az ügyvédje ekkor azzal védte: ügyfele nem ért a pénzügyekhez, „azt se tudja, egy kiló kenyér mennyibe kerül“. A másodfok végül Bossit és fiát felmentette, csak a Lega pénzügyi titkárát ítélte el. Bossi azonban többszöri szívinfarktusai óta nem vesz már részt rendszeresen a napi politikában,

a szenátori tisztségét őrizte csak meg, az ugyanis mentelmi jogot biztosít neki.

Új párt, rögtön szakadással?

Salvini persze a kritikák elől előremenekül. Miközben megmarad az Északi Liga is, augusztus elején új párt alapítását jelentette be: Salvini Ligája néven egy már nevében is teljesen északtalanított, összolasz pártot akar. A La Repubblica információi szerint azonban

a régi Lega tagságának legalább 30 százaléka nem lép át Salvini új pártjába

– ami rögtön teret adna egy ismét csak északi ügyekre fókuszáló pártnak. Salvini viszont azt állítja: már most 100 ezren léptek volna be új pártjába, arra azonban, hogy a régi legások közel harmada kívül maradna, nem válaszolt.

UMBERTO BOSSI (BALOLDALT) MÉG A FIATALABB SALVINIVEL, MINDKETTEN VENETÓI AUTONÓMISTA SÁLBAN. FOTÓ: LUCA FRUSONE / FB

Salvini azonban nem mondhat le teljesen az északiakról, elvégre kormányzati szerepet ott visz a párt. Ráadásul miközben országosan Salvini szélsőjobboldali, az északi régiók helyi Legái amolyan ottani „CSU-kként” a középpolgárság jobbközép, liberális pártjai. A szakadást a két vonal között mutatja, hogy most szeptemberben

Venetoban a Lega népszerű helyi régióelnöke, Luca Zaia nem a Lega, hanem egy saját neve fémjelezte külön lista élén fog indulni.

LUCA ZAIA A VELENCEI KÖZTÁRSASÁG ZÁSZLAJÁT TARTJA A KEZÉBEN. A LEGÁS VENETOI RÉGIÓELNÖK SAJÁT LISTÁVAL INDULHAT RÁ PÁRTELNÖKÉNEK, MATTEO SALVININEK AZ ÚJ LEGÁJÁRA. FOTÓ: ZAIA PRESIDENTE / FB

Noha az olasz helyi választásokon előfordul, hogy egy-egy pártpolitikus – éppen azért, hogy függetleneket is becsatornázhasson – névleg saját listával (és nem a saját pártjáén) indul, a Lista Zaia ennél több lesz: ez egy párharc lesz a jelenlegi pártvezetés és az északi autonómisták között. A felmerések szerint Zaia saját listája egymaga a szavazatok több, mint 40 százalékát el tudja hozni a Verona központú régióban (ide tartozik azonban Velence is), miközben Salvini immáron nevében is saját Legája 10-15 százalékra számíthat csak.

Salvininek tehát nem árt figyelnie. Miközben a pártját kiterjeszti a déli régiókra, akár elveszítheti igazi bázisát, azaz

a végeredmény lehet, hogy egy 15-20 százalékos összolasz, nacionalista, szuverenista párt lesz.

Ennyit viszont egy csak az északi régiókra fókuszáló – de ott az elsőséget megszerző – autonómista Lega is össze tudna szerezni.

NYITÓKÉP: Salvini nagyon sokszor olasz csapatmezben mutatkozik, ami Bossinál még elképzelhetetlen lett volna / MS, Facebook

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek