Szebb jövőre lenne hivatott, de a terror és a megosztottság mintapéldája

Száz éve jött létre Észak-Írország, ami elméletben Európa egyik legszínesebb helye is lehetne, ha a nagy-britanniai britek Anglián kívül az Egyesült Királyság más részeinek az érdekeit is figyelembe vennék. De mivel Westminsterben senkit sem érdekel, hogy mi történik Manchestertől északra, ezért csak egy múltjában és jelenében is megnyomorított országról emlékezhetünk meg annak századik születésnapján.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Május harmadika van, ami amiatt jeles nap, mert ezen a napon ünnepli Észak-Írország a 100. születésnapját. Száz évvel ezelőtt ezen a napon lépett érvénybe a Government of Ireland Act 1920-nak nevezett törvény, amit az Egyesült Királyság törvényhozása még 1920. december 23-án fogadott el.

E törvény értelmében két új parlament is megalakult az Ír-szigeten: Észak-Írország parlamentje mellett Dél-Írország parlamentje, bár utóbbi nem volt túl hosszú életű: a „dél-ír” parlamentet eleve a britek azért hozták létre, hogy ezzel megtörjék az ír nacionalisták elszakadási törekvéseit, és egy britekhez hű törvényhozást hozzanak létre, de az ír szabadságharc győzött, 1921 decemberében pedig megkötötték az angol-ír békét, ami kimondta az Ír Köztársaság létrejöttét, ezután pedig az íreknek saját alkotmányra és alkotmányos szervek létrehozására volt szükség.

Az ország, amit nemzetközi szerződésekre építettek

Mielőtt azonban belekezdenénk Észak-Írország jelenének bemutatására, fontos leszögezni, hogy miért is van ilyen bonyolult helyzetben a mindössze 1,9 millió lakosú állam: 1921-ben a fentebb nevezett törvénnyel a brit parlament megosztotta Írországot, és történelmében először határ került az Ír-szigetre, mivel Észak-Írországban többségben protestáns brit unionisták éltek, akik egyáltalán nem gondolkoztak egy független Írországban.

Azonban ezenkívül még három nagyon fontos nemzetközi szerződés határozza meg a mai Észak-Írország sorsát.

1. Az első a már korábban említett 1921-es angol-ír béke, ami felruházta az északíreket, hogy dönthessenek arról, hogy csatlakoznának-e a független ír államhoz. Ők ezt köszönték szépen, de inkább maradtak a monarchiában.

Észak-Írország helyzete miatt egyébként az immáron Ír Köztársaságnak nevezett államban is megoszlottak a vélemények: voltak, akik eleve nem támogatták a békét, hiszen ezzel az északi területekről nyíltan lemondott az újdonsült független állam. Az egységes Írországért harcoló IRA már 1922 után elkezdett ezeken a területeken akciózni a brit katonák ellen, de végül mindhiába: az északi területek maradtak az Egyesült Királyság részei, hogy

Azonban az északír unionisták olyannyira nem tudták kezelni a helyzetet, hogy 1972-ben elbúcsúzhattak a törvényhozásuktól, sőt, egy ideig a végrehajtó hatalmuktól is, mivel 1972-ben így döntöttek Westminsterben a brit képviselők. Ezután pedig az északír britek helyett „beejtőernyőztetett” nagy-britanniai britek látták el ezen feladatokat.

2. Ezek az állapotok 1998-ig, a nagypénteki egyezmény megszületéséig voltak életben. Az egyezménnyel ugyanis sikerült lezárni a közel harmincéves etnikai, illetve vallási alapon zajló harcokat. Az egyezményt a brit és az ír kormány mellett a két északír tradíció, az unionista protestánsok – akik magukat britnek tartják – és az ír nacionalista katolikusok is aláírták.

Az egyezménnyel eltörölték a két Írország között a határokat, a két tradíció jogait és érdekeit egyenértékűnek fogadták el – előtte ugyanis az ír nacionalistákat gyakran elnyomták, elég csak az 1972-es véres vasárnapra gondolni, amikor a (London)derryben felvonuló ír nacionalista tüntetőkre éles lőszerrel rálőttek a brit katonák, meggyilkolva ezzel 14 tüntetőt –, illetve megadták a jogot az északíreknek, hogy maguk dönthessék el, hova akarnak tartozni: az Ír Köztársasághoz vagy az Egyesült Királysághoz. 1998-ban 1921 után másodszorra is az Egyesült Királyság mellett döntöttek.

Észak-Írországnak ugyan megvoltak a maga problémái – és mai napig meg is vannak –, azonban egészen 2016-ig az egyezmény egy remek lehetőségnek tűnt:

aztán pedig Stormontban, azaz az északír parlamentben éles viták közepette, de közösen próbálták vezetni Észak-Írországot.

Azonban a 2016-os brexitnépszavazással minden felborult: míg a legnagyobb unionista párt, a DUP az EU-ból való kilépésre buzdított, addig legnagyobb koalíciós partnere, az ír nacionalista Sinn Féin a maradásra, és végül az északíreknél az EU-tagság győzött: 55,78 százalék állt szemben a 44,22-vel, azonban mivel mindössze 1,2 millió ember szavazott – azaz a szavazásra jogosultak 62,7 százaléka –, míg az Egyesült Királyságban összesen 33,5 millióan, így

A népszavazásba belebukó David Cameron konzervatív brit miniszterelnök után az oldalvonal mellől nézhették, ahogy először a Cameront követő Theresa May, majd pedig az őt váltó Boris Johnson próbálja végigvinni a kilépési folyamatot. Míg May idején a DUP kívülről támogatta a konzervatív kormányt, addig Johnson előrehozott választása után erre már nem volt szükség, és mivel a DUP szavazatai nélkül – mindössze 8 képviselője van a brit törvényhozás alsóházában a pártnak – is kényelmes többsége volt a konzervatív kormánynak, az északírek érdekeivel nem törődő Johnsonnak sikerült végrehajtani a brexitet.

3. A brexitmegállapodás miatt elég érdekes helyzetbe került Észak-Írország. A megállapodás ugyanis Észak-Írországgal is foglalkozik az ún. északír protokollban, aminek lényege, hogy az 1998-as nagypénteki egyezmény egyik legfontosabb pontja – az Ír Köztársaság és Észak-Írország között lévő nyitott határok – csak úgy tartható be, ha Észak-Írország továbbra is az EU-s közös piac része marad:

Azonban amiatt, hogy a szabad határ megmaradjon a két állam között, egy gazdasági határ született Észak-Írország és az Egyesült Királyság többi része között: a Nagy-Britanniából (Anglia, Wales és Skócia együttes neve) érkező szállítmányokat úgy kell kezelni Észak-Írországban, mintha az belépett volna az EU területére – elvégre az északírek az EU-s közös piac részei még mindig –, emiatt viszont sérül a nagypénteki egyezmény azon része, hogy mindkét tradíció érdeke egyenlő, hiszen

Észak-Írországnak ugyan van egy 1973-as alkotmánya, amit a brit törvényhozás hozott létre, de alapvetően e három nemzetközi szerződés határozza meg a helyzetét: az 1921-as angol-ír béke, az 1998-as nagypénteki egyezmény, illetve a 2019 és 2020 között letárgyalt, majd 2021. január 1-jén életbe lépő északír protokoll.

Észak-Írország mintaország lehetne, ha a fejlődését nem törte volna meg a brexit

Ha David Cameron nem tette volna tönkre az Egyesült Királyságot rövidtávú politikai érdekei miatt – elvégre 2013-ban azért jelentette be a kilépésről szóló népszavazást, hogy a közelgő választásokat megnyerjék, és ne kelljen ismét összeállniuk a Liberális Demokratákkal, emellett pedig távlati célként szerepelt, hogy mind a UKIP-et, mind a „hátsósoros” euroszkeptikus konzervatívokat kiszorítsa a pártjából –, akkor

A nacionalisták és az unionisták megbékélhettek volna, és leszokhattak volna azon „szép” hagyományaikról, hogy az unionista felvonulás közben belegázolnak a nacionalisták identitásába – 2013-ban például az unionisták megálltak Belfast legnagyobb katolikus templománál egy pillanatra, hogy ott játsszák el azon 1700-as évekbeli dalt, amiben arról emlékeznek meg, hogy az 1690-91-es írországi csatában III. Vilmos angol király lemészárolja a katolikus íreket.

míg mások nyugodtan énekelhetik a God Save The Queent, anélkül, hogy az ír nacionalisták bombatámadással riogatnának utána.

Egy identitásban sokszínű, elfogadó hely lehetett volna Észak-Írország, ahol felszámolták volna a nacionalista, illetve unionista gettókat Belfastban, és ahol a társadalom többségét már nem érdekelte volna ez az identitásbeli különbség, és helyette egy elfogadó, a másik tradíció véleményére és hagyományaira nyitott, azt tiszteletben tartó társadalom alakulhatott volna ki.

Idén tartanak népszámlálást Észak-Írországban, és a történelem folyamán először a protestáns unionisták helyett az ír katolikusok lesznek többen, azonban vélhetően a többség-kisebbség felosztás helyett három kisebbség lesz majd az országban: legtöbben az ír nacionalisták lesznek, majd a brit unionisták, végül pedig azok, akik magukat egyik tradícióhoz sem sorolják.

Ha nem lett volna a brexit, akkor a The Troubles-nek nevezett 1960 és 1998 közötti időszakot végre maga mögött hagyhatta volna az ország, ahol a múlt sérelmei helyett immáron a jövőbe tekintettek volna, egy egységes Észak-Írországra, ahol nem számít, hogy vasárnaponként milyen felekezetbe mész misét – vagy istentiszteletet – hallgatni, és ahol nem kellene küzdeni azért, hogy az angol helyett az ír nyelvet is használhasd, mert egyszerűen nem számít.

De hiába a századik születésnap, és hiába a nagypénteki egyezményben lefektetett alapok, Észak-Írország nem lett – és már soha nem is lesz – az elfogadás és a multikulturalizmus tökéletes példája, hanem

ami vélhetően az ottélőkön és az Azonnalin kívül senkit sem fog érdekelni. Azt pedig csak remélhetjük, hogy a 2021. áprilisi jelenetek, amikor hosszú évtizedek óta ismét összetűzés alakult ki az ír nacionalisták és a brit unionisták között, nem a Troubles második felvonásának nyitánya.

Ennél már csak szebb születésnapot, Észak-Írország, ennél már csak szebb lehet majd a jövő.

Ugyanis e kettő között már nincs alternatíva, pedig 1998-ban még úgy tűnt, hogy lehet, de egy jelentős kisebbség erőfeszítéseit tönkretéve a magukat valamiért britnek valló, de csakis kizárólag az angolok érdekével törődő angliai politikusok megint a bukásba lökték ezt a szebb jövőre méltóbb országot, és annak állampolgárait, hogy eljátszhassák, hogy visszakapták az irányítást.

De a brexittel valójában nem a Brit Birodalom aranykorát idéző, I. Erzsébet által elindított hajók hajókerekeinek az irányítását, hanem egy süllyedő hajó kormányát kapták vissza, aminek előtte azért letörték a hajókerekét, majd felrobbantották a hajó puskaporos ládáit is. De ezt legalább már tényleg ők kormányozhatják.

Ezt a cikket és mást is már korábban megkapták a postaládájukba azok, akik feliratkoztak a Reggeli feketére, az Azonnali hírlevelére. Iratkozz fel te is! Ha Karóczkai Balázstól olvasnál még, ide kattints!