Marine Le Pen középről győzheti le mind Macront, mind a baloldalt 2022-ban

Miközben három évvel ezelőtt egy ordibáló, balpopulista programmal ment neki a francia államfőválasztás második fordulójában Marine Le Pen a későbbi győztes Macronnak, most egy főleg neoliberális fordulattal középre pozicionálná magát. A baloldallal szemben Le Pen már most mindenképpen nyerne. De mennyi esélye van megszólítania a konzervatív szavazókat a jobbratolódó Macronnal szemben?

A 2017-es francia államfőválasztás második fordulójában Marine Le Pen és Emmanuel Macron vitáját a mostani államfő kiütéssel nyerte meg. Miközben Marine Le Pen harsány és sokban proli stílusban támadta az akkor még friss politikusként berobbant Macront, az a Le Pen által felhozott érveket kíméletlen precizitással, de higgadtan – kissé gunyoros mosollyal – verte vissza.

Macronnak persze akkor még nem volt sok félnivalója, elvégre 2016-ig egy szocialista kormány gazdasági minisztere volt, azaz eleve számíthatott a baloldali voksokra – de

A francia politikában ismert a „republikánus front” fogalma – azaz valamennyi erő szélsőbaltól a jobbközépig összeáll a szélsőjobboldallal szemben. Ez legelőször 2002-ben alakult ki, amikor a jobboldali Jacques Chirac elnök vert helyzetből – az első fordulóban még 20 százalékot se szerzett – a mindenki meglepetésére és megdöbbenésére második fordulóba jutott Jean Marie Le Pent – azaz Marine Le Pen édesapját – 83 százalékkal győzte le.

Marine Le Pen, aki 2011-ben vette át apjától a Nemzeti Frontot (a militáns hangzás helyett ma már Nemzeti Tömörülésre keresztelte át a pártot), persze oldani tudta ezt a frontot, elvégre már 2017-ben is 34 százalékot szerzett Macronnal szemben, a győztes politikus azonban még megszerezte a franciák kétharmadának voksát.

Repedezik a republikánus front Macron mögött, baloldalról fasizmussal vádolják Macront

Ez a „republikánus front” azonban nagyon széttöredezett mára, nem véletlen, hogy a legfrissebb felmérések szerint egy esetleges második fordulóban

ami persze még biztos győzelem, de látható: Le Pen sikeresen halászik voksokat olyan szavazóknál is, akik eddig nem ikszeltek volna a széljobbra, miközben

Ennek két oka van.

Egyrészről Macron elvesztette nemcsak a frissességét – már nem az az „új fiú”, aki 2016-ban a semmiből mozgalmat szervezett maga körül –, de a baloldaliságát is. A pártja eleve a liberálisokkal szövetkezik uniós színtéren, otthoni programja pedig sokban neoliberálisnak indult, és csak egy-egy tüntetés, sztrájk vagy a 2018-ban indult sárgamellényes lázadás tudta ezen kérdésekben megállítani.

amit a politikus nemcsak gazdaság-, de sokban társadalompolitikájával is megerősít (arról nem is beszélve, hogy már nem François Hollande egykori szocialista államfő, hanem Nicolas Sarkozy, elsőfokon korrupcióért elítélt volt konzervatív államfő áll inkább mögötte). Főleg az iszlám kérdésében húzódott le Macron teljesen jobbra: szeparatizmussal vádolta meg azt, miniszterei pedig a posztkolonialista elméleteket tanító baloldali tudósokra lőttek az „iszlamo-baloldal” vádjaival.

Ezen jobboldali fordulatnak meg is van az eredménye: a szocialista szavazóknak csak 40 százaléka, a zöldeknek talán fele, míg a nacionálkommunista jean-Luc Mélenchon híveinek csupán negyede voksolna Macronra egy Macron-Le Pen-párbajban (a többségük otthon maradna egyszerűen).

Emmanuel Todd neves baloldali szociológus eleve azt nyilatkozta, hogy „Macron már nem republikánus”, szerinte

amit egy baloldalinak el kell vetnie. Todd egyenesen fasisztának nevezte a macronizmust, mert szerinte az elnök a jobb- és baloldal meghaladásának gondolatával egy tipikus fasiszta, elitellenes nyelvezetet használ. Todd úgy véli, hogy ami az 1980-as években Jean-Marie Le Pen volt, az mostanra Macron. Függetlenül attól, hogy igaza van-e – a baloldal Macronhoz való hozzáállását Todd szavai nagyon jól kifejezik, azaz

Le Pen középről nyerne neoliberális programmal

Másrészről Marine Le Pen is tanult 2017-ből. Noha már akkor is jóval mérsékeltebb volt, mint az apja – például annak antiszemitizmusával végleg szakított, és a német megszállást sem élteti –, de még mindig túl harsány volt. És ami még fontosabb: egy olyan

Az akkori konzervatív jelölt, François Fillon híveinek ugyanis nagyon fontos a neoliberális, elsősorban a felsőbb osztályoknak kedvező, a jóléti kiadásokat lefaragó politika – amit sokkal inkább Macronnál találhattak meg 2017 után.

Le Pen tehát e téren változtatott az elmúlt három évben. 2017-ben, a választási vereség után teljességgel szakított addigi elnökhelyettesével, Florian Philippot-val, aki 2017 őszére már ki is szorult a Nemzeti Tömörülésből. A politikus testesítette meg azt a célt, hogy a Nemzeti Tömörülés váljék az új munkáspárttá, azaz Philippot ötlete volt, hogy baloldali gazdasági programot képviseljenek. A választási kudarc azonban megmutatta, hogy miközben ez az út nem hozott elég balos szavazót, a széljobb felé esetleg nyitott polgárságot teljesen elidegenítette. (Philippot ma Patrióták néven szervez egy EU-ellenes szociálnacionalista kispártot, a 2019-es EP-választáson öt százalékot ért el.)

Miközben Marine Le Pen korábban a jóléti intézkedések híve volt, most már azt mondja: a járványügyi kiadások miatt felvett hitelt Franciaországnak mindenképpen vissza kell fizetni, azaz

Emellett megígérte – megint szembemenve korábbi önmagával –, hogy semmiképpen sem tervez adóemelést (ami más oldalról azt jelenti: nem akarja növelni az állami újraelosztást). Ez már zene a polgári szavazók fülének is! Marine Le Pen ráadásul a konzervatív költségvetési politikáját nem másutt, mint a neoliberális Opinion napilapban írt véleménycikkben jelentette be – már az is jelzésértékű, hogy az üzleti körök ezen szabadelvű-konzervatív lapja fórumot adott neki.

Miközben Macron az iszlámkérdés nyomatásával akar tetszelegni az egykori Sarkozy- és Fillon-szavazóknak – akik viszont elégedetlenek a nem eléggé neoliberális macroni gazdaságpolitikával –,

Nem véletlen, hogy Le Penre a legnagyobb veszélyt ma az jelenti, hogy a jobbközép összeszedi magát Xavier Bertrand, az észak-franciaországi régióelnök mögött, Bertrand ugyanis majdnem 60 százalékot szerezne Le Pennel szemben a második fordulóban. Minél kevésbé konzervatív azonban Le Pen ellenfele – márpedig Bertrandhoz képest Macron is inkább szociálliberális –, annál több voksra számíthat a Nemzeti Tömörülés elnöke.

Le Pen a mérséklődést abban is ki akarja fejezni, hogy saját pártjától is távolodna – mármint a hírek szerint arra készül, hogy az elnökválasztás előtt

Amint elmondta: idén júliusban átadná a Nemzeti Tömörülés vezetését a 26 éves Jordan Bardellának. Az EP-képviselő feladata lenne a széljobb tábor megtartása, miközben Le Pen pártok feletti polgári jelöltként pozicionálhatja magát újra a 2022-es elnökválasztásokig.

Ha Le Pennek baloldali ellenfele lesz, akkor ő a következő francia elnök

Persze a középre nyitás kapcsán vigyáznia kell arra, hogy mindez ne elitizmusként jelenjék meg. Ezért azon imidzsét se dobja ki, amire éppen még balosabb korszakában épített: a cigarettázó, festett hajú, elvált, gyerekeit egyedül nevelő anyáét (noha sokkal módosabb, mint Macron elnök). Viszont több interjúban is hangsúlyozza állítólag nehézkesebb életútját, amit az eddig mindig üstökösként előretörő Macronnal állít szemben, elvégre az elnök szerinte nem ismerheti a mindennapi franciák gondjait: elitiskolákat végzett, már huszonévesen a Rotschild-család bankjában dolgozott, innen gazdasági miniszter lett, majd 40 évesen államfő.

A francia társadalom jobbratolódását is mutatja azonban, hogy gyakorlatilag

A baloldali jelölteknek egyelőre még a második fordulóba jutni sincs esélyük. De ha valamelyik balos jelöltnek sikerülne is például Le Pennel szemben a második fordulóba kerülni, akkor a Nemzeti Tömörülés elnöke biztos lehetne a győzelmében:

– vélhetően még macronisták is akár rászavaznának, ha az ellenfél Mélenchon lenne.

NYITÓKÉP: Marine Le Pen beszédet tart 2020-ban a francia nemzeti ünnepen / MLP, FB