+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Petróczi Rafael
2021. március 27. szombat, 09:34
A közösségi platform szóvivője szerint álhírterjesztés miatt kellett ezt meglépniük, hiszen a koronavírus ellen nem létezik gyógyszer.

Mint ismeretes, a Kapitólium Trump-párti tüntetők ostromára a közösségi médiavállalatok is válaszoltak: az akkor még az Egyesült Államok elnöki hivatalában lévő Donald Trump Twitter- és Facebook-fiókjának elérhetőségét is blokkolták az érintett cégek arra hivatkozva, hogy a közösségi szabályzatukat megsértve erőszakra buzdította a híveit az ostrom idején, hozzájárulva több ember halálához.

 

Hogy ez mennyire teremthet aggályos precedenst a közösségi médiumok részéről, vitatható – és lesz is, aki ezt meg fogja tenni. Például a venezuelai elnök, Nicolas Maduro, aki saját bőrén tapasztalhatja meg, hogy milyen, amikor az embert korlátozzák egy közösségi platformon:

 

Facebook-oldalát Mark Zuckerberég harminc napra „befagyasztották”, azaz Maduro posztolni nem tud, de bejegyzései továbbra is elérhetőek és olvashatóak, megtekinthetőek maradnak.

 

Ahogy a Facebook szóvivője elmondta, erre azért volt szükség, mert a venezuelai elnök következetesen és többször álhírt terjesztett egy carvativir nevű szerről, ami Maduro szerint a koronavírus elleni csodaszer.

 

A carvativir egy, a kakukkfűből készített oldat, ami antimikrobiális hatású, azaz képes elpusztítani vagy inaktiválni bizonyos gombákat, baktériumokat vagy vírusokat – a hagyományos orvoslásban évszázadok óta használják is ezt a szert.

 

Maduro pedig több posztjában is úgy hivatkozott a carvativirra, hogy azzal meg lehet előzni a koronavírus-fertőzést, vagy ha már elkapta az ember, akkor mellékhatások nélkül fel lehet gyógyulni általa. Maduro még egy saját történettel is reklámozza a „koronavírus elleni csodaszert”, azt egy 19. századi venezuelai doktor, Jose Gregorio Hernandez „csodás cseppjeinek” nevezi, akit egyébként 2020-ban a római katolikus egyház boldoggá is avatott.

 

Mindezzel csupán egyetlen probléma van:

 

semmiféle tudományos bizonyítása nincs annak, hogy a carvativirnek bármiféle gyógyító hatása lenne a koronavírus ellen.

 

„A WHO iránymutatását követjük, ami szerint jelenleg nincs gyógymód a vírus ellen. A szabályaink ismétlődő megsértése miatt harminc napra lefagyasztjuk az oldalt, ami idő alatt az csak olvasható lesz” – indokolta a döntést a Facebook szóvivője.

 

A korlátozó lépés Maduro Instragram-oldalát (az Instagram a Facebook alá tartozik) nem érinti. A venezuelai Információs Minisztérium egyelőre nem kommentálta az esetet, de Maduro korábban azzal vádolta a Facebookot, hogy cenzúrázza a carvativirt bemutató anyagait, és a közösségi médiavállalatok igazságtalanul bánnak vele és szövetségeseivel.

 

NYITÓKÉP: Orosz Elnöki Sajtószolgálat / Wikipedia

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Főleg a francia Európa-tervekkel kritikusabb kisebb országok támogatnák az osztrák kancellárt lapértesülések szerint. Kurz számára a brüsszeli karrier kiút lehet az osztrák belpolitikából is.

Az amerikai céggel dózisonkénti 23,20 eurós szerződést köthet az Európai Bizottság 2021 decemberétől 2023-ig.

A kormányinfón kiderült az is, hogy augusztusig se koncertre, se szállodába nem mehet az, akinek nincs védettségi igazolványa, és hogy hogyan pótolja a kormány az önkormányzatokat a kieső hipa-bevételek miatt.

Szakértők és aktivisták írtak egy törvényjavaslatot, az ellenzék közösen beadta a parlamentben, a kormány meg szép csendben rendeletbe is foglalta azt. Ritka jelenség ez Magyarországon.

Az újranyitó szolgáltatások csak a védettségi igazolványokkal rendelkezők számára hozzáférhetőek.

A nemzetközi helyzet fokozódik Jersey Bailiffség körül. A brexit utáni időkben is az egyik legnagyobb problémát továbbra is a halászat adja.

A politikusokat egy zárva tartó klubnál fényképezték le, ahol éjszakába nyúlóan tartózkodtak. Munkamegbeszélésük volt, ketten közülük lemondtak.

A hét kérdése

2022-ben még a választás előtt a parlament új államfőt fog megszavazni, aki ha akar, akár fontos ember is lehet majd. De ki legyen az? Van pár opció.

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az első nyári hétvégén, június 5-én sörkóstolási és vásárlási lehetőség Budapesten és több vidéki helyszínen is.

Ezt is szerettétek

Magyarország egyik legkeresettebb színésze az Azonnalinak elmondta, mi a kelet-magyarországi identitás lényege, milyen az HBO-val dolgozni, de az is kiderül, mi van a Bödőcs Tibor könyvéből az ő főszereplésével készülő monodrámával. Podcast!

Németországban ősszel szövetségi választásokat tartanak, eldől, ki lesz Angela Merkel utódja. Kik azok, akik vállalnák a feladatot? Techet Péter és Bukovics Martin kielemezték. Podcast!

Letoha Tamás, a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó kutató koronavírussal kapcsolatos olvasói kérdésekre válaszol, és azt is elmondja, miért fél a biológiai háborútól.

A galériatulajdonos műgyűjtő elmondja, hogy a szobor a világ bármely részén múzeumi tárgy lehet a jövőben: a BLM-szobor jó értelemben provokál.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Hogyan lehet úgy szürreális műveket írni, ha a világ maga is egyre szürreálisabb? Veres Attila íróval erre kerestük a választ.

Renczes Ágoston, az Azonnali újságírója elmondja, miért lehet jobb vezető Matovič betonkatolikus menedzser utódja, és hogyan érintheti ez a felvidéki magyarságot.

Twitter megosztás Google+ megosztás