Kilencvenéves a Horthy-korszak legfurcsább bűnügye

1931. március 27-én fedezték fel az összevert Steinherz Rudolfot utastársai egy ceglédi vonat fülkéjében. Az áldozat egy nap múlva belehalt sérüléseibe. Gyilkosát pár héttel később Bécsben elfogták – az ügy azonban itt még nem ért véget, kiderült ugyanis, hogy a gyilkosságot Steinherz maga szervezte önmaga ellen.

Steinherz Rudolf, a Fruktus Rt. vezérigazgatója 1928-ban sikkasztási ügybe keveredett. Megrémülve attól, hogy a jövőben családja bevétel nélkül marad, furcsa lépésre szánta el magát. Több biztosítónál is igen magas életbiztosítást kötött (az egyiknél még százezer svájci frankról is szó volt), majd úgy döntött, hogy véget vet életének.

Megbízó és áldozat

A tettet 1931. március 26-án éjszaka, a Kecskemétről Budapestre tartó éjszakai vonat fülkéjében hajtották végre. Steinherz először jó adag veronált (nyugtatót) vett be, hogy ne érezze a fájdalmat, majd Fischl kezébe nyomott egy kalapácsot. Ezután a vonat ülésére hajtotta fejét és felszólította a fiatalembert, hogy üssön.

Miután a nála található értékektől megfosztotta Steinherzet, Fischl csendben távozott a vonatról.

A borkereskedőre másnap reggel bukkantak utastársai, amikor a vonat a ceglédi állomáson várakozott.

Ekkor vallomást tett, melyben egy bizonyos Kovács Ferenc nevű lajosmizsei kertészt gyanúsított meg a gyilkossággal, akivel állítólag egy szállodában lakott.

Az esetet rögtön felkapta a szenzációéhes sajtó, amit jól mutat a Pesti Napló 1931 áprilisában írt összefoglalója:

„Rejtélyek rejtélye, megoldhatatlan talány a ceglédi vonaton történt rablógyilkosság ügye. Két főkapitányság, három kapitányság és egy csendőrörs emberei kutatják a Duna-Tisza-közét, hajszolják a gyilkost, akiről nem tudják, hogy kicsoda, világosság helyett egyre sűrűbb homály borul a különös bűntény hátterére. Az alföldi városok és falvak népe ideges nyugtalansággal várja ennek a minden bűnügyi regénynél titokzatosabb és érdekesebb esetnek tisztázását.”

A nyomozás

A rendőrség hamarosan kihallgatta Kovács Ferencet, ám ő megfelelő alibivel rendelkezett arra az estére.

Mivel felesége nem tudott további részletekkel szolgálni, a nyomozók feltörték Steinherz páncélszekrényét. A házkutatásról a Pesti Napló a következőképpen tudósított:

„Minden iratkötegen Steinherz kezétől származó utasítás ill. minden iraton kivétel nélkül 8-10 soros utasítás van, amely az iratköteg célját jelöli meg. Ebből arra következtetnek a kecskeméti rendőrkapitányságon, hogy Steinherz ezekkel a kisebb írásokkal végrendelet szerűen, meghatározta azt az irányt, amelyben esetleges halála után családjának el kell járnia.”

Emellett holttestét exhumálták, majd boncolást végeztek rajta. Ennek során sikerült kimutatni a halála előtt szervezetébe juttatott veronált.

melyet az akkori sajtó meglehetősen idegenkedve fogadott. A Borsszem Jankó nevű vicclap publicistája például a következőképpen fakadt ki:

„Bocsánat, egy monstruózus föltevés miatt mégsem lehet élő asszony férjét, élő gyermekek apját mint valami utolsó rongyot a szenzációéhségnek odavetni. Sőt: ha az a kecskeméti kereskedő csakugyan képes lett volna a képtelenségre, a heroizmusok heroizmusára, hogy a családja érdekében agyonkalapáltatja a koponyáját, akkor a szülői önfeláldozásnak ez előtt a megrendítő tragikuma előtt talán illenék megemelni a kalapunkat.”

A megoldást végül a vonat kalauza szolgáltatta, aki a bűnügyi nyilvántartás fotográfiái között

A fiatalember ugyanis nem volt ismeretlen a törvény őrei előtt: kommunistagyanús volt, ráadásul kisebb ügyek miatt már volt dolga az igazságszolgáltatással.

Fischlt 1931. április 6-án fogták el Bécsben, és azonnal kihallgatták – ráadásul telefonon keresztül! Ekkor már mindenkinek nyilvánvalóvá vált, hogy

Fischl Frigyest a bíróság négy év börtönbüntetésre ítélte, melyet később három évre enyhített.

A kezdetben pedig oly szkeptikus Borsszem Jankó utólag végül „jókat” élcelődött az ügyön. Például így:

„Mikor Fischl Frigyes, Steinherz Rudolf gyilkosa belépett a vasúti kupéba, az utóbbi megkérdezte:

— Hogy van, Fischl?

— Köszönöm, jól, — felelte Fischl és lekopogta.”

Az ügy később bejárta a világsajtót: cikkezett róla az ausztráliai Daily News és a Chicago Tribune is. Erich Kästner, az Emil és a detektívek írója versben emlékezett meg róla Ballada Steinherz úrról címmel. Az ügy erkölcsi tanulságával Karinthy Frigyes is foglalkozott Az Est hasábjain, aki szerint nehéz eldönteni, hogy kinek volt igaza:

NYITÓKÉP: Steinherz gyilkosának elfogása a Friss Újság címlapján / Arcanum Digitális Tudománytár