A magyarok és a horvátok ma újra barátok lehetnek

Lassan elmúlnak a jugoszláv beidegződések, és Horvátország ismét barátra lelhet a magyarokban, ahogy ez 1918 előtt is volt. Az élet minden területén nagyon jók a kapcsolatok.

Ahhoz, hogy megértsük Közép-Európát, meg kell ismernünk, miként látnak minket szomszédaink. Az Azonnali ezért a szomszédos országokból kért fel vendégszerzőket, hogy a trianoni békeszerződés századik évfordulóján mondják el saját (és talán országuk) Magyarország-képét. Ezúttal Petar Bagarić Zágrábban élő horvát történész mondja el véleményét.

+ + +

Ha meg akarjuk érteni a mai horvát nézőpontot Magyarország kapcsán, legalább 1990-ig vissza kell mennünk, amikor Horvátország parlamentje kimondta egy többpárti és demokratikus választás után a függetlenség célját, majd mindezt az 1991-es tényleges függetlenség koronázta meg. A függetlenedés egyik első jeleként Zágráb főtere nemcsak visszakapta régi nevét (Jelačić bán tere), de a bán lovasszobra is visszatérhetett. A téren 1866-tól 1947-ig ott állt a szobor, de 1947-ben egy este a jugoszláv kommunisták eltávolították onnan.

Azok számára, akik kicsit is kiismerik magukat a magyar-horvát történelemben, a hír, hogy visszakerül éppen Jelačić bán szobra, nem tűnhetett nagyon pozitívnak. Ezért kell megemlíteni: a szobor visszaállítását egy olyan gesztus kísérte, ami világossá tette, hogy Magyarország nem ellenséges ország.

A bán a kardjával 1947-ig Észak, a magyarok felé mutatott, 1990 óta azonban Dél felé mutat. De hozzá kell tenni:

Az, hogy 1866-ban Észak felé fordítva állították fel a szobrot, nagyon prózai okkal bír: Zágráb akkoriban még nagyon gyéren lakott volt, az adott térnek is csak az északi oldalán (ami a zágrábi várnegyed felé néz – a szerk.) voltak házak, ezért a szobrász, Anton Dominik Feldkorn azt javasolta: nézzen a szobor arra, amerre látja is valaki. Az, hogy az elhelyezkedés magyarellenességet jelentene, csak 1868 után (a magyar-horvát kiegyezés megkötése – a szerk.) alakult ki egyes körökben, ők a szobor elhelyezkedését az 1848/1849-es harcokra való emlékezésként értekelték.

Az 1991-ben függetlenné vált Horvátország Magyarországban – különösen Göncz Árpád államfőben, Antall József miniszterelnökben, Jeszenszky Géza külügyminiszterben és Raffay Ernő honvédelmi államtitkárban – azonnal barátját látta meg.

A hálánkat azzal fejeztük ki, hogy ma egy hosszú utca viseli Zágrábban Antall József nevét. De nemcsak fegyvereket kaptunk Magyarországtól, a honvédő háborúban magyar állampolgárok is harcoltak a horvátok oldalán. Szép példája ennek Szentlászló falva, amit a falu magyar lakossága mellett nemzetközi önkéntesek, köztük több magyar állampolgár is, védelmezett.

Mindezek után a horvát közélet egy jelentős része a mai napig sajnálja, hogy nem lettünk a visegrádi együttműködés tagja. Ezt csak valamelyest pótolja a lengyelekkel közösen kezdeményezett Három Tenger Kezdeményezés, amely a Balti-tengertól az Adriáig és a Fekete-tengerig terjedő részt öleli fel. Ettől függetlenül a magyar-horvát kapcsolatok az elmúlt harminc évben mindig problémamentesek voltak, akár jobb-, akár baloldali kormányok voltak hatalmon a két országban.

– ebből az ajándékból később mégis mérgezett alma lett. Politikai hovatartozás kérdése Horvátországban, hogy ki miként ítéli meg a MOL szerepét, és melyik oldalt teszi felelőssé a későbbi vitákért.

De vannak pillanatok, amelyeket a mai viták se feledtetnek. Ilyen az, hogy amikor a horvát történelmet leginkább meghatározó államférfi, első elnökünk, Dr. Franjo Tudjman 1995-re visszafoglalta a megszállt területeket, helyreállította Baranyában is a horvát államiságot, majd nemzetközi elszigeteltségbe került – ez megmutatkozott azon, milyen kevés külföldi vendég vett részt Tudjman 1999-es temetésén. Orbán Viktor, akkori magyar miniszterelnök ezen kevesek egyike volt – olyan gesztus, amit nem lehet eléggé értékelni, és amit soha nem is fogunk neki elfelejteni.

2010 óta ismét ő a magyar kormányfő, személye és politikája a horvát közéletet is megosztja, de mindenkit biztosíthatok: a többség az együttműködést keresi vele, csak a a baloldali kisebbség tartja őt diktátornak. Amikor azonban 2011-ben Zoran Milanović vezetésével a baloldal került hatalomra,

Az, hogy a 2015-ben a választásokat elvesztő Milanović idén államfőként térhetett vissza, nem a baloldal feltámadását, hanem a jobboldal megosztottságát mutatta.

A magyar-horvát viszony történeti megítélésének is jót tett a kommunista diktatúra vége.

Például kiderült, hogy magyar iskolák nem azért nyíltak, hogy elmagyarosítsák a horvát gyerekeket, hanem hogy a Horvátországba költözött magyarok oda járathassák az övéiket. Ellentétben a korábbi dogmával, miszerint a horvát nemzeti függetlenségi törekvések Jugoszlávia megalakulásával érték volna el csúcspontjukat, össze lettek hasonlítva például a horvát nyelv lehetőségei a magyar időkkel, és kiderült: sokkal inkább a két Jugoszlávia alatt volt kitéve a horvát nyelv a szerbizációnak, mint a magyar időkben a magyarizációnak.

Szintén más szemmel nézünk most már olyan korábban „hírhedett” személyekre, mint például Khuen-Héderváry Károlyra (Horvátország bánja 1883 és 1903 között, a jugoszláv történetírásban „horvátfalóként” jelent meg – a szerk.), aki jelentősen támogatta Isidor Kršnjavi (horvát nemzeti liberális kultúrpolitikus – a szerk.) programját, amelynek részeként Horvátország-szerte új reprezentatív épületek épültek, megszépült Zágráb, és támogatásban részesült a Matica hrvatska (horvát nemzeti kulturális egyesület – a szerk.). Korábban Khuen-Hédervárynak a horvát nemzeti ellenzékkel fennálló vitáira és magyarozációs gesztusaira fókuszáltak a kutatások (noha Khuen-Héderváry kormánytöbbségét is horvát pártok adták – a szerk.), most sokkal több figyelem hárul a fejlesztéseire.

A magyar-horvát jó viszony a külpolitikában is fennmatadt. Ennek egyik szép példája volt, amikor Magyarország és Horvátország közösen ismerte el Koszovó függetlenségét, kiváltva közös szomszédunk, Szerbia hisztérikus tiltakozását. Eredetileg Zágráb és Budapest a bolgárokkal közösen akarta megtenni az elismerés lépését, de Bulgária végül kiszállt. Magyarok és horvátok vállt vállnak vetve álltak ki Koszovó mellett, és várták a szerb ellenlépést.

Horvátország nagyon nagy hálával gondol Magyarországra azért is, mert a magyar hatóságok elismerték a horvát nemzetiséget, és a megosztó tendenciáknak nem engedtek teret. Szerbiában például az ottani kormány a Bácskában tudatosan támogatta az amúgy horvát hátterű bunyevácok önállósodását, hogy ezzel is megoszthassák a vajdasági horvát kisebbséget. Ez hasonló lenne, mintha Románia elkezdené a székelyeket nem-magyar kisebbségként kezelni. A szerbek a Bácska magyar részén is támogatják a bunyevác önállóságot, de a Magyar Tudományos Akadémia világos állásfoglalásban szögezte le: a bunyevácok nem alkotnak önálló kisebbséget. Ezzel

Horvátországban ezt hálával fogadtuk, és jó érveket szolgált a vajdasági horvát egység védelmében is.

A magyar-horvát történelmi barátság kifejeződésére jó alkalmat adott Szigetvár (Siget) 450. éves ostroma 2016-ban, a várat Zrínyi Miklós (horvátul Nikola Šubić Zrinski – a szerk.) védelmezte. Zrínyi (Zrinski) a horvát irodalom egyik hőse, számos mű örökíti meg alakját, a 19. században komponálta Ivan Zajc Nikola a Zrinski operát, ami a mai napig a horvát nemzeti operának számít.

A modern kor elvárásainak megfelelően egy háromoldalú – magyar-horvát-török – találkozó kísérte volna a megemlékezeséket, de Recep Tayyip Erdoğan török elnök az akkori puccs miatt le volt kénytelen mondani jelenlétét, így a két védő nép államfői, Áder János és Kolinda Grabar-Kitarović voltak csak jelen.

A magyar-horvát irodalmi kapcsolatok amúgy 1918 után se szűntek meg, a kommunista uralomig a legfontosabb magyar alkotásokat mind lefordították horvátra. Ez csak a kommunista Jugoszláviában változott meg, amikor

ezért ezen időszakban a horvátul elérhető magyar művek száma jelentősen lecsökkent. 1990 ezért új kezdet volt – nemcsak a mindkét oldalon meglévő kölcsönös érdeklődés, de a két állam fordítási programjai miatt is – az irodalmi kapcsolatok számára.

Az európai integráció pedig lehetővé tette országaink számára, hogy gazdaságilag megint közel kerüljünk egymáshoz. Ezt a külkereskedelmi számokkal fogom bemutatni.

1999-ben, az első békés évben, még a horvát export 0,93 százaléka irányult csak Magyarországra, ez már 2004-re 1,29, majd 2009-re 1,79 százalékra ment fel. 2014-ben már 3,46 százalék, 2019-ben pedig 4,14 százalék volt az arány. Hasonlóan folyamatosan növekedett a horvát import Magyarországból. 1999-ben ez a horvát import 2,23 százalékát, 2004-ben 3,07, majd 2004-re 3,24 százalékát adja. 2014-ben már a magyar import részesedése 6,58, 2019-ben pedig 8,44 százalék. A magyar export nagyobb, mint a horvát, ezt a horvát gazdaság a turizmusból tudja kiegyenlíteni. Itt is jelentős a növekedés.

ami a Horvátországban eltöltött turisztikai éjszakák három százalékát adja.

Nagyon pozitív a magyar tulajdonosi részvétel az NK Osijek focicsapatban is. Fociban persze azért még mi vagyunk jobbak, de vannak olyan sportágak, amelyek mindkét országban nagyon jók és népszerűek – például a vizilabda. Az, hogy Magyarország mérce nekünk, mutatja: minden olimpiai játék alkalmával mindig a magyar éremtáblával hasonlítjuk össze sajátunkat.

Idén van a trianoni békeszerződés századik évfordulója, egyes (főleg baloldali) horvát lapok egy hamis fordítással hisztériát akartak teremteni, de az ügy hamar megoldódott. A trianoni békeszerződés kapcsán talán érdemes megjegyezni, hogy Magyarország egyvalamit mégis nyert: övék lett Gólában a pályaudvar, ami addig Horvátországé volt, de megkapta végül Magyarország azért, hogy a Barcs-Gyékényes-vasútvonalat teljesen ellenőrizhesse.

Száz évvel később ki lehet jelenteni: a magyar-horvát kapcsolatok egyre szélesebbek, mélyebbek, egyre több téren vagyunk jelen egymás életében. Ma megvan az alap, amire építeni tudunk a jövőben.

Horvátból fordította Techet Péter. Olvasd vissza itt a vitasorozat többi cikkét!

NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali