+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Illés Gergő
2020. május 30. szombat, 08:04
Másfél éve tartó kormányválsággal, egy tehetetlen politikai elittel, óriási nyelvi és regionális törésvonalak mellett, stabil kormány nélkül szaladt bele Belgium a koronavírusba. Az eredmény ennek várhatóan alakult: Belgium a világ egyik legfertőzöttebb országa, és népességarányosan itt halnak meg a második legtöbben világszerte, igaz, a helyzeten nem segít, hogy a halálozásokat még a kelleténél is szigorúbban számolják. De mit rontott el ennyire Belgium?

„A vírus sokkal veszélyesebbé és sokkal halálosabbá vált egyes korcsoportokra nézve, mint azt a kezdeti információk mutatták. (...) Úgy gondolom, a tudósok, a WHO, az Európai Bizottság és a politikusok – engem is beleértve – alulbecsültük azt.” Szokatlanul éles önkritika ez Maggie De Blocktól, Belgium ügyvivő kormányának egészségügyi miniszterétől, melyet a VRT televízióban ejtett el a héten.

 

És úgy tűnik, Belgium kormányának van is miért vezekelnie: a kicsiny németalföldi állam belpolitikájáról nem sok szó esik a hazai médiában, ahogy az ottani koronavírus-helyzetről sem sokat tudunk, de ha a számokra nézünk, még Olaszországhoz és Spanyolországhoz képest is lesújtó adatokat látunk.

 

Péntekig Belgiumban 58 ezer koronavírusos megbetegedést rögzítettek, melyből népességarányosan nagyon sok, 9 és félezer végződött halállal. Ez brutálisan magas, 16,2 százalékos halálozási arányt feltételez, de ami még szomorúbb:

 

a világon népességarányosan az enklávé San Marino után Belgiumban van a legtöbb haláleset, egymillió főre vetítve 814.

 

Külső szemlélőként nézve tehát Belgium valamit nagyon elrontott, és bár a járványgörbe – és a halálozások is – már lassuló tendenciát mutatnak, a kár már megtörtént. Érdemes tehát feltenni a kérdést: hogyan jutott idáig az ország?

 

Egy kormányválság

 

Az első és legevidensebb válasz Belgium 2018 vége óta tartó, és egyszerű megoldással még csak nem is kecsegtető kormányválsága. A válság a közbeszéd akkori hot topic-jával, az ENSZ migrációs paktumával indult. Charles Michel – aki akkor még belga miniszterelnök, és nem az Európai Tanács elnöke volt – ugyanis koalíciós partnere, a flamand nacionalista Új-Flamand Szövetség (N-VA) ellenkezése ellenére elslattyogott Marrákesbe, és aláírta a megállapodást. Jogilag ezzel nem volt semmi probléma, hiszen a parlamentben a flamand nacionalistákon kívül ezt a három másik koalíciós párt – a flamand kereszténydemokraták, és a flamand és vallon liberálisok (utóbbi politikusa volt Michel is) – is megszavazta, a baloldali ellenzékkel együtt pedig össze is jött a parlamenti többség a migrációs paktum mögött.

 

Az N-VA-nak viszont mindez elfogadhatatlan volt, ki is ugrottak a kormányból, Michel pedig a balos pártok háttértámogatásával átmeneti, ügyvivői kormányt alakított. Ez logikus megoldásnak tűnt, hiszen a 2019. májusi választásokig alig pár hónap volt csak hátra.

 

A választások azonban nem hozták el a megváltást. Csak tovább mélyítette a politikai árkokat, hogy

 

a frankofón déli Vallónia balra szavazott, míg északon Flandria a jobboldali nacionalistákra.

 

A hagyományosan erős N-VA ráadásul visszaesett: Flandriában a szavazatok harmada helyett már csak a negyedét kapta, miközben az N-VA-nál jóval durvábban nacionalista, elszakadáspárti, és a helyi politikai viszonyok között szélsőjobbos Vlaams Belang (Flamand Érdek) a második helyre, 19 százalékra ugrott.

 

FLANDRIA: GENT LÁTKÉPE A VÁRBÓL. FOTÓ: ILLÉS GERGŐ / AZONNALI

 

Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy a legtöbb mandátumot a parlamentben az N-VA és a Vlaams Belang vitték haza, mégis, a végtelenül pluralista (és a nyelvi törésvonalak miatt komplex) belga választási rendszerben a kormányalakításról szó sem lehetett, hiszen

 

a 150 fős házban 76 főnyi többsége a flamand nacionalistáknak nem volt a 12 (!) parlamenti párt közül.

 

Sőt, a képletet tovább bonyolítja, hogy a Vlaams Belang politikai karanténban van Belgiumban, vagyis a párt kormányzati részvételét minden más parlamenti párt kizárja.

 

A gond az, hogy többsége viszont senki másnak sem volt, így lényegében lehetetlenné vált a kormányalakítás. És új választás ide vagy oda, új kormány híján a Michel vezette kisebbségi ügyvivő kormány maradt hatalmon. Mikor Michel jó érzékkel kiszállt a belga belpolitikai káoszból, és elment az Európai Tanács elnökének, szintén reformista-liberális pénzügyminiszterének, Sophie Wilmèsnek adta a kormányrudat októberben.

 

Egy lebénult politikai elit

 

A 150 fős parlamentben a koalíció csak 38 székkel rendelkezik, ezért

 

Wilmès talán maga sem számított arra, hogy egy ilyen kaotikus helyzetben neki kell majd szembenéznie a modern kor legnagyobb (hatású) járványával.

 

Talán nem meglepő, hogy egy olyan vírusválság közepette, amikor stabil kormányokra és kiszámítható cselekvésre van szükség, nem jó ómen, ha csak egy korlátozott jogkörökkel rendelkező, ügyvivő kormánya van az országnak. Érezte ezt a belga parlament is, amely március 16-án, vagyis több, mint egy évvel a politikai válság után összezárt, és három hónapra bizalmat szavazott Wilmès ügyvivő kormányának, amely a korlátozott ügyvivőinél jóval szélesebb hatalmat kapott: a Munkáspárt, valamint a két flamand nacionalista szervezet kivételével az összes többi ellenzéki párt megadja a kormánynak a háttértámogatást.

 

AZ ÜGYVEZETŐ MINISZTERELNÖK. FOTÓ: EURÓPAI TANÁCS (2020)

 

A gond azonban, hogy az óra ketyeg: Wilmès három hónapos felhatalmazása június közepén lejár, miközben nem úgy tűnik, mintha a kormány profin kezelte volna a koronavírust – és ezt a járványügyi adatok is mutatják. A járványkezelés első pár hetében úgy tűnt, a kormány népszerűséget szerezhet egy olyan közvéleményben, amely végtelenül csalódott az egymással civakodó politikai elitben – az Antwerpeni Egyetem kutatása szerint a politikai osztály csak a választók egyharmada szerint kompetens, és

 

soha nem volt még olyan alacsony azon flamandok száma, akik elégedettek a belga demokrácia működésével, ez pedig többé-kevésbé a vallonokra is igaz

 

írja a Politico elemzése. És politikai karantén ide, vagy oda, a szélsőjobboldali Vlaams Belang már Belgium legnépszerűbb pártja, akik Flandriában már átvették a vezetést az N-VA-tól.

 

A népszerűség azonban tiszavirágéletű volt, a kórházak túlterheltsége, a borzasztó halálozási statisztikák és a kormány kommunikációs bénázása miatt a támogatottság hamar elolvadt: a Helyzetben, az Azonnali podcastjében is beszélgettünk arról, hogy április közepén belga ápolónak egyáltalán nem volt jobb lenni, mint magyarnak. Wilmès konkrétan közröhej tárgyává vált, mikor az ország kimeneti stratégiáját egy taplószáraz, de annál hosszabb PowerPoint-prezentációban ismertette, amelyet hamar ellenpárba állítottak más vezetők – Macron, Merkel, vagy a holland Mark Rutte jóval profibb, és az állampolgárok számára motiválóbb előadásaival.

 

Egy hatásos akció

 

Rögtön előkerült a probléma, hogy a szakértői belga kormány pont azokkal a belga polgárokkal nem elég empatikus, és pont azoknak próbálja egy ppt-vel kiszúrni a szemét, akik a legjobban megszenvedik a koronavírust. De nem is a rosszul sikerült kommunikációban, hanem Wilmès egyik kórházlátogatásakor csúcsosodott ki a helyzet, amelybe a kormány lavírozta magát. Mikor a miniszterelnök egy brüsszeli kórházba látogatott,

 

az egészségügyi dolgozók némán sorfalat álltak neki – majd, mikor autója elhaladt a sorfal előtt, a nővérek és orvosok sorra fordítottak hátat a vezetőnek.

 

Talán ez a jelenet volt a koronavírus-járvány belgiumi kezelésének legerősebb mozzanata: a nővérek azellen tüntettek, hogy a kórházakba az emberhiány megfékezésére képesítés nélküli embereket is vezényelhessenek nővéri feladatok ellátására, de azt is nehezményezték, hogy a kormánytól nem kapnak elég elismerést a munkájukért.

 

Végül a hatásos tüntetés sikerrel járt: a képesítés nélkülieket nővéri munkára befogó rendeletet visszavonták, de ekkorra már a kormány épp eleget veszített a reputációjából: a járvány elején még a belgák több, mint fele gondolta úgy, hogy Wilmès jó munkát végez, ez már április végére 35 százalékra esett, Flandriában pedig a frankofón miniszterelnök még a 10 legnépszerűbb politikus listáján sem szerepel.

 

 

Egy nagyon szigorú adatközlési módszer

 

Persze hiba lenne az összes halottat Wilmès nyakába varrni, és félre is vezet, ha csak a lebénult politikai elitre futtatnánk ki, hogy miért jutott idáig a belga válságkezelés. A csaknem 9500 halott okát ugyanis a halálozásokat rögzítő adatközlési protokollban kell keresni, Belgium ugyanis minden más államnál szigorúbban számolja a koronavírus áldozatait, hívja fel a figyelmet Steven Van Gucht belga virológus és kormányszóvivő.

 

Abban nem különbözik a belga adatközlési protokoll a többi államétól, hogy az országban a kórházakban és a szociális intézményekben is számolják az áldozatokat, Belgium viszont egyedülálló módon nemcsak a megerősített eseteket számolja koronavírusos áldozatnak, hanem azokat is, ahol csak sejtették, hogy megjelenhetett a járvány. A BBC május eleji elemzése szerint az idősotthonokban történt halálozások a teljes halálozási számok 53 százalékát teszik ki Belgiumban, ezzel szemben a halálozások csupán 16 százaléka történt úgy az idősotthonokban, hogy az érintetteket diagnosztizálták is koronavírussal.

 

A belga halálozások 37 százaléka tehát úgy történt, hogy csak sejtették egy halálozás mögött a koronavírus jelenlétét, habár megerősíteni nem tudták azt.

 

Ez szinte már fordított trükközés, ellentétben például Oroszországgal, a világ harmadik legfertőzöttebb országával, ahol mindössze 1,1 százalékos a halálozási arány. Azért, mert az oroszok sokszor még a koronavírus-pozitív haláleseteket sem számolják a koronavírus áldozatának: ha a betegnek volt más alapbetegsége, mely jelentős szerepet játszhatott a halálában, akkor inkább azt számolják el, ellentétben a sejtésre is koronavírust kiáltó belgákkal.

 

Mindez Wilmès elmondása szerint tudatos kommunikáció, a kormány ugyanis „úgy döntött, hogy teljesen átlátható lesz a halálozások közlésénél”, még akkor is, ha „a számok emiatt néha túlzóak lehetnek”. Vannak viszont, akik szerint ez probléma is: a számok ugyanis így teljesen összehasonlíthatatlanok a környező országokéval. Flandria turisztikai minisztere szerint a túlzott őszinteség oda fog vezetni, hogy mikor megnyílnak a határok, még akkor sem mernek majd beutazni a turisták, Belgium pedig hosszú-hosszú időre „magas kockázatú” országgá válik. Egy másik belga virológus, Marc Van Ranst pedig az Euronews-nak elmondta: a túlzottan szigorú rendszeren változtatni kell, hiszen Belgiumban van vagy 1500 idősotthon, ha pedig itt még a sejtett halálesetek is koronavírusosnak számítanak, akkor persze, hogy „őrült számokat” kapunk.

 

A kilátástalan politikai helyzet és a felemásra sikerült válságkezelés ugyanakkor megmutatja, mennyire nehéz miniszterelnöknek lenni a végtelenül decentralizált, és a flamand-vallon-törésvonal mentén még mindig megosztott Belgiumban. Nem tudni, a koronavírus után meddig tart az eleinte csak ügyvivő kormányfőnek kinevezett Wilmès miniszterelnöksége, de könnyű dolga az addig hátralévő időben sem lesz. Ahogyan Bart De Wever, a flamand nacionalisták népszerű elnöke is nyilatkozta, arrafelé nem túl hálás dolog választást nyerni, vagy a miniszterelnöki rezidenciának helyt adó Rue de la Loi 16-os száma alá költözni:

 

„Választást nyerni Belgiumban a legrosszabb dolog, ami történhet veled. Illetve nem, mert lehetsz miniszterelnök is. A (Rue de la Loi) 16-os szám jelzi a százalékot, amit kapni fogsz a távozásod után.”

 

FOTÓK: Illés Gergő / Azonnali

 

 
comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Ingyen adunk húsz lélegeztetőgépet a Türk Tanács egyik oszlopos tagjának.

Több mint bruttó 7,5 milliárdot költött a kormány az elmúlt négy évben nemzeti konzultációkról? Melyik volt a legdrágább közülük? Ez is kiderül a Miniszterelnöki Kabinetiroda által közölt összesítésből.

Több ellenzéki pártnak sem tetszett, hogy a Fidesz feltételeket szabna a közös uniós hitelfelvétel támogatásához. De miért nem szavazott akkor erről a DK, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP sem? Megkérdeztük.

Viktar Babarika és Valerij Capkala mind a belarusz establishmentből kiugorva indult Lukasenka ellen elnökjelöltként, de a hatóságok ott gáncsolják őket, ahol tudják.

Nincsenek szentek, csak kőkemény érdekek a bolgár nagypolitikában. Elmagyarázzuk, mi folyik Bulgáriában.

A Magyarországon is népszerű tévéműsor sztárja, Grant Imahara 49 éves volt.

Egész Kelet-Európát és a Balkánt kiosztotta a német viccpárt EP-képviselője, hogy aztán az Európai Bizottság felelősségét kapargassa meg.

A hét kérdése

Vége a parlamenti szezonnak, vége a járvány durvábbik részének, és már rendeleti kormányzásra való felhatalmazása sincs Orbánnak, ideje hát megnézni, profitált-e ebből bármelyik párt. Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Duda vs. Trzaskowski: a párharcot többek közt Pál Benedek, az Azonnali szerzője is értékeli július 14-én délután!

Az egyik legszebb pincesoron nyit ki a Planina borház július 31-én este. Vigyázat, sokac temperamentum + jó borok!

Ezt is szerettétek

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Vajon a francia helyhatósági választásokon meglepő győzelmeket arató zöldeket meddig repítheti a siker?

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Milyen lehet elindulni egy olyan ország választásán, ahol az egyik ellenzéki vezető szerint „minden kibaszott rossz”?

Donald Trump annyira rosszul kezelte a koronavírus-járványt, hogy azt már a Fox News sem hagyja szó nélkül. Hatással lehetett ez a George Floyd halálát követő tüntetésekre és az elszabaduló indulatokra?

Járvány utáni munkaerőpiaci körkép a Helyzetben.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás