+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Győri Boldizsár
2020. január 8. szerda, 18:10
Miért a tampon az egyik legértékesebb adomány az ukrán hadseregnek? Mit keres a Donbaszban egy huszonkét éves cseh pszichológushallgató mesterlövészként? Ez is kiderül Eperjesi Ildikó és Olekszandr Kacsura interjúkötetéből, ami alulnézetből mutatja be a kelet-ukrajnai háborút civilek és katonák szemével.

Novemberben jött ki a nyomdákból Eperjesi Ildikó és Olekszandr Kacsura interjúkötete, a „Sorskönyv a frontról – Háborús foszlányok”, melyben 38 fejezeten keresztül, a donyecki harcok egy-egy szereplőjével és szemtanújával készítettek interjúkat.

 

Nekünk a kelet-ukrajnai háború már generációs élmény

 

Még bőven középiskolás voltam, amikor Janukovics oroszbarát ukrán exelnök az utolsó pillanatban nem írta alá a társulási megállapodást az Európai Unióval – annak az országnak az elnökeként, amelyik első tagállamként lépett ki a Szovjetunióból, majd később végigvitte a narancsos forradalmat. 2013-ban pedig az Euromajdan-tüntetések söpörték el Janukovicsot, előtte viszont még a hetekig tüntető tömegbe éles lőszerrel tüzelt az ukrán speciális rendőrség, a Berkut, az égbe küldve az úgynevezett Mennyei Százakat (Nyebesznaja Szotka).

 

Ezt követően a bukott elnök egy helikopterrel szökött meg az országból (holott, mint a könyvből kiderül, Ukrajna-szerte önkéntesek állítottak fel ellenőrzőpontokat a határátkelésre alkalmas pontokon, hogy elcsípjék a menekülő Janukovicsot). A kis zöld emberkék megjelenésekor a Krím-félszigeten mindenkinek világossá vált Ukrajnában: lerohanta őket Oroszország, a konfliktus pedig átterjedt a kelet-ukrajnai területekre is. 

 

Sajnos izgalmas időket élünk – így visszatekintve az elmúlt évtizedre, és a könyvbéli történeteket elolvasva,

 

bár ne tévedett volna ekkorát Fukuyama, aki a történelem végét jövendölte a hidegháború lezárultakor.

 

Időközben leérettségiztem, sőt, még diplomát is szereztem, de a konfliktus kelet-Ukrajnában lényegében változatlanul folyik, minszki megállapodások ide, fogolycserék oda. A konfliktus megmarad most már a kollektív emlékezetben, nemsoká bekerül a történelemkönyvekbe is – a post-truth korszakhoz méltó módon egészen másképp keleten és nyugaton – nekem pedig generációs élménnyé vált, hogy kárpátaljai fiúismerőseim (mert nem voltak ők még felnőtt férfiak, hiába hiszi azt az ukrán állam, amikor behívót küld nekik) azért nem látogatnak haza évekig, mert ahogy átlépik a határt, viszik őket a hadseregbe, ahonnan a stressztől pikkelysömörösen, vagy épp poszttraumás stresszel jönnek haza. 

 

Már aki hazajön – a konfliktus egyik első áldozata éppen egy beregszászi főiskoláshallgató volt.

 

 

Olyan a civileknek a háború, mint egy bizarr társasjáték

 

Eperjesi Ildikónak és Olekszandr Kacsurának a szenvedés és humor változatos módjait harmincnyolc fejezetben felvonultató interjúit olvasva kiderül, mit gondolt az operatőr, aki 47 évesen állt be katonának, hogy végül „kiborg” legyen belőle – a donyecki repülőteret víz és élelem nélkül, emberi robotként hetekig védő nemzeti hős – arcot és történetet kapnak azok a nyugdíjas nénik és bácsik, akiknek se pénzük, se fizikai állóképességük nem volt a frontvonal megérkezésekor elmenekülni – azóta GRAD rakéták hullanak a kertjükbe, de mindenben megtalálják a jót, bombatalálatnál például legalább a temetésre nem kell költeni.

 

Végül előlép az árnyékból a sokat szidott és félt ellenség – egy mérges orosz kiskatona képében, akit minden hülyeséggel beetettek, csak jelentkezzen „önkéntes” oroszajkú donyecki bányásznak, aki a náci ukránok ellen védi a családját.

 

A civilek belakták a háborút, és úgy nyilatkoznak róla, mintha egy hatalmas, életveszélyes társasjáték résztvevői lennének,

 

ahol olyan dilemmákkal szembesülnek a résztvevők, mint hogy bombázásnál egyből lefutnak a pincébe, esetleg gyorsan bedeszkázzák az ablakokat, kockáztatva ezzel az életüket? Elindulnak élelemért a téli hidegben a szomszéd megyébe, vagy kockáztatják a legyengülést ami betegségekhez, éhhalálhoz vezet?

 

Képzeljétek el, hogy újságírók ragadtak a Liszt Ferenc repülőtéren, amit lassan körbezár az ellenség – ha bent maradnak, életük cikkeit, fényképeit lőhetik ott, de nincs garancia az életükre. Ezzel a dilemmával szembesült Szergej Lojko, aki végül élve került ki a 2012-es foci eb-re épített donyecki repülőtér birtoklásáért vívott kataklizmából, ahonnan végül a Los Angeles Times-t tudósította, és végül regényt is írt a legendás csatáról.

 

Ennek a kelet-ukrajnai konfliktusnak hívott társasjátéknak a különböző résztvevőivel készültek az interjúk, amikből azért az is kiderül, hogy miért a tampon az egyik legértékesebb adomány az ukrán hadseregnek (mert prímán felszárítja a csizmát, ha beázik), vagy mit keres a Donbaszban egy huszonkét éves cseh pszichológushallgató mesterlövészként a Grúz Légióban – merthogy ők is harcolnak Kelet-Ukrajnában, és a könyvben ők is megszólalnak, nem rejtve véka alá a véleményüket az ukrán hadvezetésről.

 

A könyv nem több interjúk sorozatánál – nem próbálja meg megmondani, kinek van igaza,

 

vagy mit gondoljunk arról a valóban létező ukrán nacionalizmusról, ami ellen a „donyecki bányászok” küzdenek, és egyébként a könyv lapjain is visszaköszön. Ez maga az „oral history”, a szájhagyomány útján lejegyzett történelem, amire hatalmas szükség lesz, amikor megpróbáljuk majd leírni, mi a csuda történt Ukrajnában a Berkut első puskalövésétől a konfliktus – reméljük, nem túl távoli – lezárultáig.

 

Ha elmélyednél a témában, az Azonnali a közelmúltban Kárpátalján járt, és megírta, amit látott, köztük egy magyar veterán visszaemlékezéseit is a frontszolgálatról.

 

BORÍTÓKÉP: Életképek az Ukrajna által visszaszerzett Szlovjanszkból 2018 májusában. Fotók: Bukovics Martin / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Így az EU helyett az amerikai és a kanadai kormánnyal egyeztetve fog Nagy-Britannia dönteni arról, hogy a Lukasenka-rendszer mely tisztviselőit büntesse utazási és pénzügyi korlátozásokkal.

Friedrich Merz egy interjúban a melegek kapcsán hirtelen váltott, és a pedofíliát hozta egy félmondat erejéig szóba. Miért?

Körbekérdeztük a magyarországi benzinkutakat, volt, ahol panaszt is tettünk.

Noha a román államfő a jobbközép nemzeti liberálisoktól érkezik, elvileg semlegesnek kellene lennie. De nem az.

Noha többségük már március óta gyűjtötte a lájkokat és osztotta a hülyeséget, az amerikai konszern csak most lépett fel ellenük.

Három párt belső mérése is a függetlenként induló múzeumigazgatót, Soós Zoltánt hozta ki győztesnek.

A járvány miatt nem közlekedő reptéri járatra árult 900 forintos jegyek a BKK-t 14 millió forinttal gazdagították. Mi történt?

A hét kérdése

Orbán Viktor bejelentette, a Magyar Közlöny megírta: hétfőtől minden szórakozóhely és kocsma legkésőbb este 11 óráig lehet nyitva. Mit hoz majd magával a 23 órás zárás?

Azért ide elnéznénk

A „kocsmai evangelizáció” jegyében fog erről beszélgetni Fabiny Tamás püspök, Kajdi Csaba influenszer és Török Csaba pap. Szeptember 29.

Mit tanulhat, exportálhat Budapest Bécsből? Erről beszél Techet Péter, az Azonnali főmunkatársa az IDEA szervezésében. Október 1.

Ezt is szerettétek

A Helyzetben az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása.

Lesz-e még bármi ugyanolyan, mint a járvány előtt? Jól költi-e el az állam a gazdasági akcióterv támogatásait?

Balogh Ákos Gergely Index-főszerkhelyettes a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával, Urbán Ágnessel vitázott a Helyzetben.

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Miben tud egyetérteni a szélsőjobboldal és a Háttér Társaság? Dúró Dóra és Dombos Tamás a Helyzetben!

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás