Miért szeretik Grazban ennyire a kommunistákat?

Most vasárnap tartományi választások lesznek a több, mint egymillió lakosú délkelet-osztrák tartományban, Stájerországban. A stájer voksolás bizonyos értelemben egy pillanatfelvétel is a szeptember végi országos parlamenti választás után. Egyrészről

 

 

másrészről az ellenzékbe szorult Szabadságpárt (FPÖ) is megmutathatja: folytatódik-e a visszaesés, vagy sem.

 

Az előrejelzések szerint az első kérdésre nem lesz a válasz: mind az ÖVP, mind a Zöldek növelni fogják támogatottságukat. Az FPÖ esetében viszont folytatódik a visszaesés: a felmérések szerint a szavazói harmadát elveszítheti a szélsőjobboldali párt helyben. Szintén nem állnak jól a szocdemek. A kis liberális NEOS viszont történelme során először mandátumot nyerhet a grazi parlamentben.

 

Stájerországnak azonban van még egy sajátossága: itt a Kommunista Párt (KPÖ) támogatottságát nem az egyéb kategóriába száműzik, ugyanis a vörösök jó eséllyel idén is öt-hat százalékkal bent lesznek a tartományi gyűlésben. Miközben a KPÖ Ausztria más vidékein tényleg alig látható (egyetlen tartományban sincs képviselője),

 

 

Miközben mindig a „vörös Bécsről“ hallani, netán Stájerország lenne a marxizmus utolsó bástyája?

 

Kevéssé erről van szó. Noha a KPÖ egy dogmatikus baloldali párt (ezért nem hajlandó a már nem túl divatosan csengő nevét sem lecserélni), helyben nem ezért népszerűek. Főleg Grazban sikerült az elmúlt évtizedekben a pártnak szociális, de nagyon is gyakorlati témákkal népszerűséget szerezniük:

 

 

És nem csak pártpolitikát csinál, de szociális akciókat szervez, akár bevásárol beteg embereknek – azaz a kisemberek néppártjaként vannak a kommunisták jelen a grazi mindennapokban.

 

A párti grazi sikereit Ernest Kalteneggernek köszönheti, aki 2005-ben hat százalékkal vitte be a városházára a KPÖ-t. Kaltenegger előtte építésügyi városi tanácsnokként szerzett jó hírnevet. Tőle vette át a grazi pártvezetést Elke Kahr, aki örökbe fogadott munkásgyerekként is hitelesen jelenítette meg a párt szavazóbázisát. Alatta a párt hat százalékról húszra jött fel. 

 

A KPÖ sikere azért meglepő, mert ellentmond mindannak, amit a politológiai irodalom a szélsőbaloldali pártokól tart. A KPÖ úgy erősödik, hogy közben van mellette egy erős széljobb is (azaz nem megy át minden balos kisember a széljobbra); nem szégyelli a nevét, nem cserélte valami trendibbre (és ez nem látszik zavarni az amúgy inkább konzervatív stájereket); és Grazban a párt népszerűsége igazán azután lódult meg, hogy bekerült a helyi városvezetésbe (azaz a kormányzati részvétel nem ártott, hanem segített).

 

A grazi KPÖ sikerét az adja, hogy helyi problémákra fókuszálnak – például azon lakáskérdésre, amely a stájer fővárosban nem olyan jól megoldott, mint a „vörös Bécsben”. A KPÖ elérte, hogy több önkormányzati bérlakás legyen, emellett ingyenes jogsegélyszolgálatot, sőt egy akár költözésre is hívható, ingyenes segélyvonalat indított. Ez pedig a KPÖ elismertségét azok között is növelte, akiket amúgy akár a hideg is kiráz a kommunista szó hallatára.

 

Csak Grazban az embereknek a KPÖ kapcsán nem ez, hanem a mindennapi jelenlét, a bármikor elérhető politikusok, a számos ingyenes segélyszolgálat és sikeres városi lobbizások jutnak eszükbe.

 

A KPÖ elismertségét növeli az is, hogy

 

 

– amint az számos más európai országban a szélsőbaloldalra jellemző –, hanem valóban dolgozó emberek. A párt stájer listavezetője, Claudia Klimt-Weithaler (a plakát képén) például óvónő.

 

 

Lesz országos áttörés is?

 

Ez a grazi sikeres modell pedig áthallatszik Stájerország más vidékeire is. Igaz, a párt a tartományi szinten várható öt-hat százalék nagyrészét Grazból hozza. Mivel a stájer választási rendszer értelmében nincs is bejutási küszöb, a grazi jó eredménnyel önmagában bent lehetnek a stájer parlamentben.

 

A grazi siker azonban nem ragadt át az országos KPÖ-re. A párt rendszerint egy százalék körül teljesít országosan, hiába próbálja magát országos szinten akár trendibbé is tenni: 2017-ben például a KPÖ a Zöldek ifjúsági szervezetét is megszerezte, és közösen indultak a szövetségi választásokon, de nem sok sikerrel.

 

 

A KPÖ név persze történelmi, de – ellentétben mondjuk Ausztria számos szomszédjával – a kommunisták szabad választásokon soha nem tudtak sikert elérni. Az első világháború után is – ellentétben Budapesttel vagy Münchennel – Bécsben nem volt vörös forradalom, a változásokat a szociáldemokraták határozták meg, akik aztán Bécsben jelentős hatalomra tettek szert. A KPÖ a szocdemek baloldali hangos, de teljesen törpe ellenzéke volt – pár száz főnél nem volt sohasem több a KPÖ tábora.

 

Igazán jelentőségre aztán a náci megszállás alatti emigrációban tettek szert, ahol az osztrák kommunisták nagyon keményen – Sztálin felszólítására – az önálló osztrák nemzet mellett álltak ki. Miközben a szocdem emigráció továbbra sem tartotta önállóságra méltónak Ausztriát, az osztrák sztálinista Alfred Klahr foglalta össze 1937-ban (itt olvasható el az újrakiadott kis könyv), miért nem németek az osztrákok. Ezzel

 

 

A KPÖ azonban – hiába volt az önálló osztrák nemzeti lét egyik legkeményebb támogatója – 1945 után, az emigrációból visszatérve se tudott komolyabb szerepet játszani. A bécsi parlamentben csak addig volt bent, amíg az orosz megszállási övezetből besegítették őket – utána a párt nagyrészt eltűnt az osztrák első vonalból. A grazi sikerek egyelőre azonban nem egy országos visszatérés főpróbái – hanem egy helyi sajátosság, amit a párt másutt nem tud megismételni.

 

NYITÓKÉP: ORF Steiermark

 

Osszad, lájkold, ne sajnáld!

A Facebook újfent lenyeste a magyar híroldalak elérését. Tegyél ellene!
Amerikai büntetőalgoritmusok helyett öntudatos magyar polgárokat!

comments powered by Disqus