+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Bakó Bea
2019. augusztus 5. hétfő, 08:07
Kijött a Cambridge Analytica adatlopási botrányáról egy jó kis dokumentumfilm, ami pont csak azt a kérdést nem teszi fel, hogy miért ne lenne jó a demokráciának, ha mobilizálnak egy csomó szavazót. Vannak-e megfelelő és nem megfelelő választók, és miért aggódunk jobban az amerikai vagy brit demokráciáért, mint a trinidad és tobagóiért vagy a románért? A véleménybuborékok ártanak jobban a demokráciának, vagy pártízezer „hülye” szavazó?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

A múlt héten kijött a Facebookot is érzékenyen érintő Cambridge Analytica-botrányról és a lopott adatok alapján rafkósan targetált politikai reklámokról egy netflixes dokumentumfilm, ami próbál nagyon okosakat mondani az adathalászat és a demokrácia nagy összefüggéseiről, de ez eléggé felemásan sikerült neki. 

 

Az a címe, hogy „The Great Hack”, és a Netflixen lehet megnézni. Meg érdemes is. Mozgalmas és vizuálisan is érdekes doku, unalmas beszélő fejek helyett akcióban követjük a szereplőket: például a Cambridge Analyticának addig vezető beosztásban dolgozó Brittany Kaisert, aki aztán kiszállt az egészből és kitálalt a sajtónak, vagy David Carrollt, aki beleállt egy reménytelenül hosszú és macerás pereskedésbe, hogy megtudja, pontosan milyen adatokat használtak fel róla a tudtán kívül.

 

Ő csak az egyike azon tízmillióknak Amerikában, akiknek a Cambridge Analytica a tudtukon kívül hozzáfért a Facebook-profiljuk nem nyilvános részéhez is azzal a céllal, hogy profilozza őket, és az így nyert adatokat felhasználja a 2016-os elnökválasztási kampányban.

 

Az így összehalászott adatoknak végül csak egy nagyon kis része hasznosult a gyakorlatban: a „meggyőzhető” választók profiljai, azoké, akik nem nagyon foglalkoznak a politikával, nincs határozott preferenciájuk és valószínűleg leginkább el se mennének szavazni. És közülük is csak azok voltak érdekesek, akik billegő államok billegő körzeteiben éltek.

 

Ez összesen hetvenezer ember az USA három államában: ők nyerték meg az elnökválasztást Trumpnak – vagy velük nyerte meg az elnökválasztást a Cambridge Analytica Trumpnak?

 

Nézőpont kérdése, és pont ezt a kérdést egyszerűsíti le a Great Hack annyira, amennyire egyszerűek voltak ennek a szerencsétlen hetvenezer Facebook-felhasználónak nyomatott politikai üzenetek.

 

Tényleg tönkreteszi a demokráciát, ha mobilizálnak egy csomó választót?

 

A Facebook tönkreteszi a demokráciáinkat, mert hagyja, hogy befolyásoljanak minket – ezt a sommás narratívát közvetíti a film, főleg egyik szereplője, az újságíró Caroll Cadwalladr révén. Csakhogy valami kimaradt a filmből ezen a ponton. Az, hogy

 

a demokrácia mindig is erről szólt: ebben a játékban az tud nyerni, aki több embert tud meggyőzni a maga igaza (vagy kevéssé ideális esetben: az ellenfele alkalmatlansága) felől – vagyis igen, csúnyább szóval befolyásolni.

 

A módszerek persze fejlődnek, de a befolyásolás a demokrácia lényegéhez tartozik.

 

Nem tiltjuk meg Jóskának, hogy a kocsmában meggyőzze Bélát, hogy az egyik helyett inkább a másik pártra szavazzon; nem tiltjuk meg a pártoknak, hogy a maguk igazáról megpróbáljanak meggyőzni minket az utcán, vagy akár a saját ajtónkban; és nem tiltjuk meg azt sem az embereknek, hogy különböző irányba elfogult publicisztikákat olvassanak vagy különböző beállítottságú politikai tévéműsorokat nézzenek. Pedig ez mind befolyásolja a véleményüket.

 

Miben különbözik mindettől az, amit a Cambridge Analytica (a Facebookon keresztül) csinált? Rájött, hogy kik azok a „meggyőzhetők”, akik bevonhatók a politikába, és a meddőszórást kiküszöbölve csak őket próbálta meggyőzni: vagyis apolitikus tömegeket sikeresen mobilizált. Miután mára az elitista „műveltségi cenzus” meghaladott lett, és csak a kocsmában késő éjszaka a sokadik sör után merik kultúremberek felhozni, hogy „Isten bizony, én mindenkivel kitöltetnék egy közismereti tesztet, aki szavazni akar”, így felvetődik a kérdés, hogy

 

a viszonylag tájékozatlanabb tömegek választásra való rábírását miért nem tekintjük éppen a demokrácia győzelmének?

 

Azért, mert félrevezető és féligazságokat tartalmazó mémekkel bombázták a szerencsétlen „meggyőzhetőket”? Frászt, hiszen a mobilizálás a Facebook előtt is ilyen üzenetekkel működött a legjobban. Hanem azért, mert először is a meggyőzhetőket konkrétan kémkedés útján találtak meg, másodszor pedig, mert a reklámok egy része nem volt tudatosítottan politikai reklám.

 

Hogy mennyiben megoldhatatlan problémák ezek, arra mindjárt visszatérek, de előbb mi itt a világ többi részén morzsoljunk el egy könnycseppet a szegény nyugati mintademokráciák hófehér becsületén esett szégyenletes folt miatt!

 

Hogyhogy csak az amerikai elnökválasztáson jött el az antidemokratikus apokalipszis?

 

A filmben elhangzik, de senki nem háborodik nagyon fel rajta, hogy a módszer első nagy tesztje a 2010-es Trinidad és Tobagó-i parlamenti választás volt: a kis karibi szigetországban a feketék és az indiaiak pártjai a két legfőbb politikai erő, és a fekete elsőválasztó fiatalok passzivizálásával vitte a Cambridge Analytica győzelemre az indiai pártot.

 

De Trinidad és Tobago egy apró, posztgyarmati fejlődő ország, és úgy tűnik, még a film szereplőit sem hatotta meg különösen, hogy ott annak idején „beavatkoztak a választásba”. Pedig nem csak ott: a filmben sorolnak még egy rakás, jórészt afrikai, ázsiai országot is, de az impozáns listában ott van például Románia is! (Persze mindenki bőszen hallgat az ügyben a szomszédban.)

 

De a bili mégis csak akkor borult ki, amikor kiderült: a Cambridge Analyticának Donald Trump győzelméhez is köze van. Hát hogy is van ez?

 

A karibiakat, afrikaiakat, ázsiaiakat meg a szerencsétlen románokat szabad etikátlanul befolyásolni, attól nem sérül a demokrácia? Vagy az ő demokráciájuk úgyse olyan jó és magasztos, hogy érdemes lenne félteni?

 

Ilyen téren mondjuk a leghosszabb demokratikus múltra visszatekintő briteknek is megroppanhatna kicsit a büszkesége: az ő brexitnépszavazásuk csak a főpróba volt a Cambridge Analyticának az amerikai elnökválasztásra, erről maga Nigel Farage beszél jelentőségteljesen vigyorogva egy felvételen a dokumentumfilmben. A posztgyarmati országok választásai voltak az első teszt, de az EU-kilépésről való brit népszavazás is csak főpróba lehetett a lényeg, az amerikai elnökválasztás előtt.

 

Aztán kiderült, hogy mindkét szavazáson a „nem megfelelő szavazók” lettek mobilizálva, ezen a hanyatláson pedig a mainstream liberális körökben illik hangosan és rendszeresen sajnálkozni.

 

Most akkor tönkreteszi a Facebook a demokráciát, vagy nem?

 

Persze aki tényleg demokrata, az tudja, hogy

 

nincsenek nem megfelelő szavazók. Nem megfelelő módszerek annál inkább, például az adatlopás.

 

És nem megfelelő politikai reklámok? Na, ez az, ami a leginkább véleményes. Egy perszonalizált hírfolyamra nem lehet olyan szabályokat alkotni, mint amilyenek kampányidőszakban a tévékben vannak, hogy hány perc kell, hogy jusson egy pártnak és hasonlók, ezzel kábé felesleges is próbálkoznia az államnak.

 

„Szerencsére” azért a Facebook maga is nagyon készséges önszabályozó szerepében szokott tetszelegni. A legidegesítőbb az, amikor ezen a téren olyannyira átesik a ló túloldalára, hogy a politikai témájú cikkek elérését brutálisan megnyesi, és jóformán még rájuk hirdetni se enged, hiszen „Magyarországon vagy? Ja, ott megbízhatatlan a média (#jajjorbándiktatúra)”. Ez történt például az EP-választási kampányban a teljes magyar Facebookon: igazán megható volt látni, hogy hirtelen ekkora lett a törődés a kelet-közép-európai, most épp magyar demokrácia minősége irányába – bezzeg a románokat nem féltette senki a Cambridge Analyticától.

 

A Facebook önmaga mindezekkel együtt sem tudja tönkretenni a demokráciát. Az biztos, hogy láthatóbbá teszi azt a problémát, hogy egyes hülye embereknek nagyon határozott véleményük van, másoknak gőzük sincs semmiről, de bármire rá lehet beszélni őket, és az ő szavazataik is ugyanannyit érnek, mint az okosok határozott véleménye. (Azzal már csak zárójelben merem bonyolítani a dolgot, hogy nyilván nem mindenki hülye, akinek más a véleménye.)

 

De mindez igazából nem is probléma, hanem a modern tömegdemokrácia belekódolt velejárója, ráadásul nem is újdonság.

 

Az az embertípus, aki gondolkodás nélkül elhiszi és továbbosztja a Facebookon szembejövő napimigráns-jellegű „híreket” és mémeket, az létezett huszonöt éve is, csak akkor a tévének hitte el az összes hülyeséget, és úgy „osztotta tovább”, hogy átment a kocsmába

 

vagy a szomszédasszonyhoz elújságolni azt. Nyilván ez sokkal lassabban és kevesebb embert érintett, de a tartalmak terjedésének a módja felvet egy másik, demokráciával kapcsolatos problémát, ami pont ellentétes irányú a „meggyőzhetők” targetált mobilizálásával.

 

A véleménybuborékok – amikhez Magyarországon már Facebook se kell

 

A Cambridge Analytica-féle hirdetésekkel tulajdonképpen addig passzív választókat győztek meg, hogy gondoljanak mást valamiről a korábbi véleményükhöz képest, vagy gondoljanak egyáltalán valamit olyasmiről, amivel korábban egyáltalán nem foglalkoztak. Ehhez képest a Facebook „normális” működésében (a targetált hirdetéseken felüli hírfolyamban) ennek az ellenkezője a helyzet. Az algoritmus mindenkinek kialakít egy online safe space-t, ami odavezet, hogy

 

a felhasználók túlnyomórészt a véleménybuborékokban csak az övékhez hasonló véleményekkel találkoznak, elkényelmesednek, elszoknak a vitától. Érdemes elgondolkodni, hogy ez jelenti-e a nagyobb veszélyt a demokráciára, vagy a „nem megfelelő szavazók” mobilizálása.

 

Én csak a módszer, tehát az adatlopás miatt mondanám az utóbbit.

 

Persze tudatos hírfogyasztással és az ellenkező vélemények keresésével azért nem olyan nehéz tenni a véleménybuborékok ellen, ráadásul az olyan szerencsétlenebb politikai kultúrájú országokban, mint Magyarország, még Facebook se kell ahhoz, hogy ilyenek kialakuljanak. Nemhogy buborékként, zárt ajtajú gumiszobaként működik a „Brüsszel-Soros-migránsok” és az „Orbándiktatúra-Európasegíts” című két safe space. És ezek nem csak azért elszeparáltak, mert a kormánypártból soha senki nem ül le vitázni: ugyanígy az ellenzékiek is sorra mondták le a Tuványosra szóló meghívásukat, miközben máskor (amúgy teljesen jogosan) pattognak azon, ha a kormány nem hajlandó velük érdemi vitát folytatni valami fontos szakpolitikai ügyben.

 

Itt senki nem akarja meggyőzni a másik tábort már évek óta: épp ezért nem csak a folytonos kétharmad miatt kiábrándító a helyzet, hanem a tartós unalom miatt is.

 

A legizgalmasabb, ami néha történik (például most az EP-választáson) az ellenzéki kicsi tortarész újraosztása, miközben a Fidesz kényelmesen elvan azzal, hogy az urnákhoz viszi a szokásos bázist. Szóval, ha cinikus lennék, azt mondanám, lehet, hogy nekünk még jót is tenne egy Cambridge Analytica: párezer „meggyőzhető” aktivizálása legalább felkavarná egy kicsit az állóvizet.

 

Újdonság volt, amit olvastál? Ez egyrészt jó, másrészt meg azért fordulhatott elő, mert még nem jár neked a Reggeli fekete, az Azonnali ingyenes hírlevele. Akinek ugyanis jár, már  hétfő reggel hétkor elolvashatta ezt a cikket. És még mást is. Kérj te is Reggeli feketét!

 

NYITÓMONTÁZS: Bakó Bea, Azonnali / via Columbia City Blog, Flickr

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Közös közleményben jelentette be Mirkóczki Ádám és a Jobbik, hogy Eger összellenzéki támogatással megválasztott polgármestere kilép a pártból. Hangsúlyozzák: nem azért, amiért mostanság mások.

Az USR képviselője erdélyi magyar szélsőségeseket emlegetett a székely autonómiatörekvésekkel összefüggésben, de a Momentum egyelőre nem szakítja meg a kapcsolatot román testvérpártjával.

Az ozorai alapszervezet indoklása szerint Jakab
Péter Jobbik-elnök és köre többet ártott a pártnak, mint bárki az elmúlt években.

Ugyanakkor jó hír, hogy
már 2160 gyógyult van.

A tengerpart idén kilőve, a Balatont pedig már unod? Ne aggódj, egy csomó jó hely van még Magyarországon, ahol kényelmesen eltölthetsz egy hetet. Például Kecskeméten!

Az Azonnali mindenajánlója végre kicsit kinyílhat a világra, és az otthon fogyasztható termékek mellett már kicsit azt is javasolhatjuk, hogy menj ki a lakásból, és nézd meg, mit csinál a többi ember!

Harminc év után először fordul elő, hogy az emberek nem gyűlhetnek össze Hongkongban a közös virrasztásra. De miért olyan érzékeny téma ez most?

A hét kérdése

Hiába vagyunk EU-tagok, a járvány előtti határforgalmat először nem valamelyik uniós szomszéddal, hanem a nem EU-tag Szerbiával állítottuk vissza. Mi ennek az oka? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Június 2-án, a Magyar Szociológiai Társaság által szervezett, online beszélgetésen szakértők próbálják feltárni a vidék-város közti, sokrétű egyenlőtlenség hátterét.

A Republikon Intézet június 2-i, online konferenciáján, ha nem is élőben, csak az otthoni kamerák előtt, de leül egymással vitázni a Fidesz és az ellenzék.

Még ha online is, de június 5. és 6. között a Rosalia borfesztivál keretében lesznek élő interjúk borászokkal, művészekkel és a gasztronómia képviselőivel.

Saját kézzel lehet levendulát szedni a kevélyhelyi levendulamezőn. Aki kipróbálná, június 5. és 14. között teheti
meg Pilisborosjenő mellett!

DrMáriás festményeit Győrfi Pálról, a nyugalomhipnózis nagymesteréről, vagy Müller Cecíliáról, Baby Yoda megmentőjéről június 6-tól nézheted meg Szentendrén.

Ezt is szerettétek

Járvány utáni munkaerőpiaci körkép a Helyzetben.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Mi áll Klaus Johannis román államelnök magyarellenes kirohanása mögött? Podcast.

Akár az egészségügynek, akár a gazdaságnak akarnak kedvezni a politikusok, katasztrofális következményekbe futnak bele.

Fogadják el a munkavállalók, hogy a közelgő válság miatt komoly áldozatokat kell hozniuk az állásukért – legalábbis az Iparkamara elnöke, Parragh László szerint. De mit szólnak ehhez a szakszervezetek?

Sok felvidéki városba a magyar polgármesterek hívták be a megszálló csehszlovák katonákat. Itt a Trianon 100 podcast harmadik része.

És a koronavírus-járvány, vagy az azt követő válság kezelése lehet majd a 2022-es kampány fő témája? Böcskei Balázs és Mráz Ágoston Sámuel a Helyzetben!

Twitter megosztás Google+ megosztás