+++ MIBEN FEJLŐDJÜNK, MIRŐL ÍRJUNK? MONDD EL A VÉLEMÉNYEDET AZ AZONNALIRÓL! +++
Szerző: Illés Gergő
2019. július 13. szombat, 09:19
Még mindig csalódott kudarca után az Európai Néppárt egykori csúcsjelöltje, de Manfred Weber ennek ellenére is beáll Ursula von der Leyen mögé.

„Még mindig nagyon csalódott vagyok” – nyilatkozta Manfred Weber egy sajtóbeszélgetésen az Augsburger Allgemeine bajor lap újságírójának, mikor európai bizottsági elnökjelöltségéről kérdezték.

 

Hervadó csúcsjelöltek, virágzó háttéralkuk

 

A 46 éves bajor politikus ugyanis hiába volt az idei európai parlamenti választási kampányban az Európai Néppárt csúcsjelöltje, így a nem kötelező erejű Spitzenkandidat-rendszer szerint hiába neki kellett volna az Európai Bizottság következő elnökévé válnia,

 

az uniós állam- és kormányfők hamar dobták Weber nevét, vele együtt pedig az egész csúcsjelölti struktúrát is.

 

Weber helyett a kompromisszumos jelölt egy másik német politikus lett: Ursula von der Leyen védelmi miniszter. Rá viszont egyik párt listáján sem lehetett szavazni, így közvetlen demokratikus felhatalmazással nem rendelkezik, csupán az Európai Tanács háttéralkujának eredménye a jelölése. Von der Leyen kinevezéséről jövő hét kedden szavaz az Európai Parlament, csúcsjelöltként már nem, de EPP-frakcióvezetőként többek között Manfred Weber is.

 

Feláldozható

 

Weber a beszélgetésen magáról úgy nyilatkozott, mint – sakkos hasonlattal élve – parasztáldozatról,

 

de még ha nehezen is, megpróbál optimistán állni a bukás utáni hetekhez: „jó hétvége van mögöttem. Hónapok óta először ki tudtam kapcsolni a telefonomat és nem válaszoltam a hívásokra”.

 

Elmondta: mikor személyesen találkozott Emmanuel Macronnal, a francia elnök szívélyes volt vele, de Macron a kezdetektől fogva nem támogatta, hogy a CSU-s politikus legyen az Európai Bizottság új elnöke. Viszont Weber úgy gondolta, az, hogy az EP-választások után is az Európai Néppárt lesz a legerősebb parlamenti pártcsoport, „eleve egyértelmű volt”.

 

Nem kérdés, hogy beáll von der Leyen mögé

 

A politikus felidézte: öt évvel ezelőtt, mikor szintén az EPP nyerte az EP-választásokat, Martin Schulz szocialista csúcsjelölt elismerte vereségét, és beállt Jean-Claude Juncker mögé. Idén már nem ez volt a helyzet: a Néppárt meggyengült, a parlamentből is hiányzott a szolidaritás, nem igazán jött válasz sem Frans Timmermanstól, sem a liberális Margrethe Vestagertől.

 

Ezt követően kötött „különös szövetséget” Macron Orbánnal a bajor politikus elmondása szerint:

 

a francia elnök Weber kormányzati tapasztalatát hiányolta, a magyar kormányfő pedig már a választások előtt bejelentette, hogy nem támogatja a néppárti csúcsjelöltet.

 

„Leginkább a személyes lejáratás fáj” – mondta Weber, aki sietett hozzátenni, hogy Angela Merkeltől megkapta a szükséges támogatást, és annak ellenére, hogy Merkel nem igazán állt ki Weber mellett nyilvánosan, nem érezte, hogy a kancellár kihátrált volna mögüle.

 

A vereség ellenére az egykori csúcsjelöltben nem dolgozik bosszúvágy, beállt ugyanis Ursula von der Leyen jelölése mögé: „ha máris mi adhatjuk a bizottsági elnököt, akkor emögött a jelölt mögött állunk” – utal a CDU-s védelmi miniszter von der Leyenre Weber, ugyanakkor hozzáteszi, még mindig „nagyon csalódott” kudarca miatt.

 

BORÍTÓKÉP: Manfred Weber és Ursula von der Leyen (a háttérben). Fred Marvaux / Európai Parlament

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Az Azonnali úgy tudja: a Márki-Zay Péter mozgalmát erősítő Lukácsi Katalin még csak egyéni választókerületben sem fog indulni Szolnokon.

Egy új felmérés szerint az Egyesült Királyságban élő kelet-európai származású diákok többsége bizonytalanságot érez a brexit miatt.

Aki „vitathatatlan” bizonyítékkal áll elő arról, hogy Bielefeld nem létezik, megkapja a pénzt.

2020-tól kezdve három éven át segítenék Marokkót, Etiópiát és Malit, hogy helyi fejlesztésekkel előzzék meg a migrációt.

Csomagolásmentes sarok, kevesebb műanyagszemét, több friss termék, szép célok, de vajon megvalósíthatóak?

A hét kérdése

Egy 34 millió forintos adakozás még bőven nem elég, de nekünk van pár ötletünk arra, hogy mivel lágyíthatná meg Tiborcz szeretett nemzetünk szívét!

Azért ide elnéznénk

Figyelemfelhívó bringatúra Budapestről Szentendrére augusztus 24-én délelőtt.

Beszéddel is készül. Augusztus 24-én, a pesti Jelen bisztróban.

Dumbledore wouldn't let this happen. Augusztus 31-én délután, Budapesten.

Gellért Ádám ad elő a Clio Intézet estjén szeptember 4-én.

Tokaj-Hegyalja legszebb falujában szeptember 13-án végig lehet kóstolni a helyi borászatok legjobb borait.

Ezt is szerettétek

Mire elég, ha Zuzana Čaputová elnök azt mondja magyarul, hogy köszönöm? Jarábik Balázs felvidéki elemző elmagyarázza.

A Coca-Cola ugyanolyan politikai termék, mint a Fidesz. Kár, hogy az előbbinek a magyar ellenzék is bedőlt, írja Techet Péter.

A véleménybuborékok ártanak jobban a demokráciának, vagy pártízezer „hülye” szavazó?

Az Azonnali birtokába kerültek a 2018-as szerződéseik: volt, ahol a kutatási pénznek nevezett összegből focipályát újítottak fel. Hogy mi?! Tényfeltárás!

Twitter megosztás Google+ megosztás