+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Ésik Sándor
2019. június 4. kedd, 12:10
Az ellenzék válsága nem az, hogy a Momentum most „megkavarta a szart”, hanem az, hogy egy ellenzéki előválasztásra nem tudott a többi párt egy-egy nagyjából hasonló arcot feldobni, és érte kampányolni.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Az utóbbi napokban többféle olyan cikket olvastam, amely a DK és a Momentum előtt álló feladatokról szól, és egyben bőséges tanáccsal is ellátja a pártokat. Én egyiknek se szeretnék tanácsot adni, mindössze egy érdekes jelenségre hívom fel a figyelmet, ez pedig az evolúció.

 

Jelenleg Magyarországon a Momentum az a párt, amelyikben aktív pártevolúció zajlik. Az MSZP és az LMP haldoklik, és a Jobbik orvosai is bármelyik reggel dönthetnek úgy, hogy a párt ápolását a krónikus osztályon folytatják. A Fidesz kiszállt a demokratikus pártfejlődés folyamatából, ők más utat járnak. A DK is előre mozdult, de ott inkább azt látni, hogy végre belátták, hogy Dobrev Klára jobb arc és jobb vezető a pártnak, mint Gyurcsány, majd egy jó alapokra épített és jól kivitelezett kampánnyal elszívták az MSZP maradék szavazóbázisának jó részét, és valamennyi passzív szavazót.

 

Jó szériában lenni

 

A Momentumnál az látszik, hogy a párt vezetése egyre inkább tanul bele a politizálásba, egyre jobban értik a hatalmi logikát, és egyre többször hoznak helyes döntéseket. Ráadásul aktív tagságuk van, amely bővül és egyre alkalmasabbá válik országos politikai akciók végrehajtására. Ez nem mond semmit arról, hogy amit mondanak, az nekem vagy másnak szimpatikus-e. Viszont most már mindenki figyel rá.

 

Nyilván segíti ezt a szűz kéz előnye, de a Momentum akkor is jó szériában van, abban a fajtában, amikor a focistának 4-5 meccsen át minden lövéséből gól lesz. Ilyen jó döntésnek tartom én Kerpel-Fronius Gábor elindítását az ellenzéki előválasztáson.

 

Eleve ez az előválasztás – ha lesz – a Momentum hazai pályáján lesz megtartva. A Momentum teljes támogatói bázisa aktív internethasználó, és ha jól értem, ez egy netes szavazás lesz. Ráadásul a Momentum Budapesten ér el kiváló eredményeket.

 

Aki azt mondja, hogy egy párt ne „zavarja össze” az „ellenzéki összefogást” azzal, hogy jelöltet indít egy előválasztáson, az nem érti a demokráciát. Az előválasztás pont azért van, hogy a lehető legtöbb jelöltből kiválaszthassuk a legjobbat.

 

A „tét nélküli” előválasztás jó ötlet, főleg, hogy az „éles” választás meg a Fidesznek lesz hazai pálya, ott már nem szabad hibázni. Én inkább azokra a pártokra haragszom, amelyek nem indítanak jelöltet, de értem, hogy miért nem teszik. A Puzsér Róbert mögött álló pártok csúnyán leégtek az EP-választáson, nem kis részben azért, mert Puzsér média-ámokfutásainak magyarázásával voltak elfoglalva, amikor mozgósítani kellett volna. Karácsony Gergely a parkolóüggyel sokadjára keveredett olyan kényes kommunikációs helyzetbe, amelyből nem tudott jól kijönni.

 

Lehet, csak én vagyok vele szemben túl kritikus, de az én szememben ő belemerevedett az ellenzék fiatal és tehetséges örök ígéretének a szerepébe, és várja, hogy majd ehhez egyszer szavazók is jönnek. De nincs hozzá olyan pártja, amely kampányolna, mozgósítana.

 

Az ellenzék válsága

 

Ehhez képest a Momentum elindít egy 53 éves, nyelveket beszélő férfit, akinek politikai múltja egyelőre „csak” ellenzéki aktivizmus, vagyis a 18-53 éves kora között eltelt 35 évben vagy tanult, vagy megélt a munkájából. Az Európa-szerte zajló politikai irányváltáshoz képest még egy picit túl idős is, de Budapesten egy önkormányzati választáson ez a nagyjából jó kor, meg különben is,

 

Tarlós Istvánhoz képest bárki csak fiatalosabb lehet, még Károly walesi herceg is.

 

Fogalmam sincs arról, hogy Kerpel-Fronius mennyire jó jelölt. A Momentum több vezetőjével ellentétben vele nem söröztem még sose, nem tudom, miről mit gondol, milyen a temperamentuma, stb.

 

A Momentum nyilván majd most csinál egy awareness kampányt, ahol majd megtudunk többet a pasasról. Mi ez a fura név, tud-e gitározni és vannak-e gyerekei. Megismerkedünk majd a programjával, majd megjelennek képek a Tömegközledési Emberrel, a Parkolómutyi Emberrel, a Virágot Minden Erkélyre Emberrel, a Kerületi Momentum Emberrel és hasonlókkal. Lesz majd celebrity endorsement.

 

Ez a normális működés. Feldobtak egy nevet, bevezetik a piacra. Meg akarják nyerni a választókat. Ha valami reményt adhat, az az, hogy egy jó szériában levő párt elő tud venni egy életkorra, háttérre, megjelenésre nagyjából stimmelő arcot, és el tudja indítani az előválasztáson.

 

Az ellenzék válsága nem az, hogy a Momentum most „megkavarta a szart”, hanem az, hogy egy ellenzéki előválasztásra nem tudott a többi párt egy-egy nagyjából hasonló arcot feldobni, és érte kampányolni.

 

Szerintem nem arra kell haragudni, aki látva a Puzsér-Karácsony-kabarét és megérezve a lehetőséget, azt mondta, ennél ők tudnak (szerintük) jobbat, és megpróbálkoznak.

 

Végülis nyerő szériában vannak.

 

Ésik Sándor írása megjelent a Diétás Magyar Múzsán is.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Közös közleményben jelentette be Mirkóczki Ádám és a Jobbik, hogy Eger összellenzéki támogatással megválasztott polgármestere kilép a pártból. Hangsúlyozzák: nem azért, amiért mostanság mások.

Az USR képviselője erdélyi magyar szélsőségeseket emlegetett a székely autonómiatörekvésekkel összefüggésben, de a Momentum egyelőre nem szakítja meg a kapcsolatot román testvérpártjával.

Az ozorai alapszervezet indoklása szerint Jakab
Péter Jobbik-elnök és köre többet ártott a pártnak, mint bárki az elmúlt években.

Ugyanakkor jó hír, hogy
már 2160 gyógyult van.

A tengerpart idén kilőve, a Balatont pedig már unod? Ne aggódj, egy csomó jó hely van még Magyarországon, ahol kényelmesen eltölthetsz egy hetet. Például Kecskeméten!

Az Azonnali mindenajánlója végre kicsit kinyílhat a világra, és az otthon fogyasztható termékek mellett már kicsit azt is javasolhatjuk, hogy menj ki a lakásból, és nézd meg, mit csinál a többi ember!

Harminc év után először fordul elő, hogy az emberek nem gyűlhetnek össze Hongkongban a közös virrasztásra. De miért olyan érzékeny téma ez most?

A hét kérdése

Hiába vagyunk EU-tagok, a járvány előtti határforgalmat először nem valamelyik uniós szomszéddal, hanem a nem EU-tag Szerbiával állítottuk vissza. Mi ennek az oka? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Június 2-án, a Magyar Szociológiai Társaság által szervezett, online beszélgetésen szakértők próbálják feltárni a vidék-város közti, sokrétű egyenlőtlenség hátterét.

A Republikon Intézet június 2-i, online konferenciáján, ha nem is élőben, csak az otthoni kamerák előtt, de leül egymással vitázni a Fidesz és az ellenzék.

Még ha online is, de június 5. és 6. között a Rosalia borfesztivál keretében lesznek élő interjúk borászokkal, művészekkel és a gasztronómia képviselőivel.

Saját kézzel lehet levendulát szedni a kevélyhelyi levendulamezőn. Aki kipróbálná, június 5. és 14. között teheti
meg Pilisborosjenő mellett!

DrMáriás festményeit Győrfi Pálról, a nyugalomhipnózis nagymesteréről, vagy Müller Cecíliáról, Baby Yoda megmentőjéről június 6-tól nézheted meg Szentendrén.

Ezt is szerettétek

Járvány utáni munkaerőpiaci körkép a Helyzetben.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Mi áll Klaus Johannis román államelnök magyarellenes kirohanása mögött? Podcast.

Akár az egészségügynek, akár a gazdaságnak akarnak kedvezni a politikusok, katasztrofális következményekbe futnak bele.

Fogadják el a munkavállalók, hogy a közelgő válság miatt komoly áldozatokat kell hozniuk az állásukért – legalábbis az Iparkamara elnöke, Parragh László szerint. De mit szólnak ehhez a szakszervezetek?

Sok felvidéki városba a magyar polgármesterek hívták be a megszálló csehszlovák katonákat. Itt a Trianon 100 podcast harmadik része.

És a koronavírus-járvány, vagy az azt követő válság kezelése lehet majd a 2022-es kampány fő témája? Böcskei Balázs és Mráz Ágoston Sámuel a Helyzetben!

Twitter megosztás Google+ megosztás