Parkoló Budapest: akarunk-e mindörökké MSZP-t?

Lehet, hogy a fővárosi MSZP–DK–Momentum-tömb létrejötte lesz az, ami megteremti a maga ellenpólusát, akár hosszabb távra meghatározva az LMP és a Jobbik stratégiáját. Ha nem, marad az MSZP vezette „fél ellenzéki egység”, és maradnak azok a pártok, akik futottak még. Ja, és marad a Fidesz.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A fél ellenzéki egység megvan Budapesten – adta hírül szombaton az egyik vezető baloldali-liberális portál, bájosan paradox módon érzékeltetve, hogy a fővárosban nincs és a jelek szerint egyhamar nem is lesz ellenzéki egység. S azóta sokan tapasztalhatták a maguk Facebook-buborékjában, milyen hullámokat vetett nem baloldali – értsd: nem „szoci” – ellenzéki berkekben a hétvégén bejelentett MSZP(– P)–DK–Momentum-megállapodás.

Vannak, akik a Momentum árulásaként, vannak, akik az MSZP–DK-tól megszokott hatalomtechnikai játszmaként, míg mások – vagy akár az előbbiek is – az egyre biztatóbban formálódó ellenzéki egység bomlasztásaként értékelik a történteket. A cím alapján talán arra lehet következtetni, hogy ez az írás is erről fog szólni, pedig egyáltalán nem. Vagy ha részben erről is, elsősorban nem az MSZP-t és annak csatolt részeit fogja kritikával illetni. Hanem az ellenzék többi szereplőjét.

Az ismert baloldali stratégia és a félszívűség

Mert kárhoztathatjuk ugyan a baloldali pártokat, de el kell ismernünk, hogy politikai szempontból teljesen racionálisan cselekedtek: megpróbáltak minél nagyobb szeletet kihasítani maguknak abból a tortából, ami a tányérjukon maradt. A hazai baloldal ugyanis ma már leginkább a fővárosban létezik, sőt egyes pártjai szinte kizárólag itt léteznek. Ha pedig egy párt vagy pártszövetség a saját jövőjének biztosítására törekszik, a hazai pályát nem fogja kiengedni a kezéből, nem áldozza fel nyerhetőnek vélt pozícióit valamiféle nagy, magasztos cél, mondjuk a „közös ellenzéki érdek” oltárán. Meglepően hangzik? De hát erről szól kilenc éve az ellenzéki politika!

Azt, hogy a baloldaltól ilyen stratégia várható, pontosan lehetett tudni. Ahogy nyilvánvaló az is, hogy erre a stratégiára kétféle válasz adható: az együttműködés vagy a konfliktus vállalása. A Momentum jól láthatóan az első utat választotta, s az idő majd eldönti, ez helyes lépésnek bizonyult-e a párt szempontjából. Az LMP és a Jobbik viszont elodázta a döntést, pontosabban egyfajta köztes utat választottak: a választói elvárásoknak – és vidéken az észszerű helyi megfontolásoknak – engedve igyekeztek együttműködőnek mutatkozni, miközben a „piszkos munkát”, vagyis az MSZP-DK-val való konfrontációt ráhagyták a főpolgármesterjelölt-aspiráns Puzsér Róbertre.

Az igazság pillanata azonban mindig eljön, a politikában is. És a hétvégén egyértelműen kiderült, hogy fél szívvel nem megy. Még akkor sem, ha a Fidesz torz választási rendszeréből szinte szükségszerűen következik a „fél szívű” ellenzéki politika.

Persze lehet azt mondani, hogy az LMP-nek és a Jobbiknak – szemben a baloldallal – először a saját belső problémáin kellett úrrá lennie. Ahogy lehet azt is mondani, hogy maga a leosztás eleve nem túl szerencsés: a Jobbik ódzkodik attól, hogy egy öt százalék alá mért párt hóna alá nyúljon, míg az LMP ódzkodik attól, hogy ő legyen az, aki egyedüliként „kóserolja” a Jobbikot. Meg lehet érteni, hogy a két párt fővárosi közös nevezője, Puzsér Róbert is egyfajta nem választott adottság, amelyhez (akihez) nem mindenkinek könnyű megfelelően viszonyulni.

Gyakorlatilag minden személyes és politikai averziót meg lehet érteni – csak akkor ne csodálkozzunk, ha a régi baloldal fogja magát, és különféle averzióktól szabdalt ellenzéki riválisaitól nem zavartatva kezébe veszi a kezdeményezést, és magának osztja le a lapokat.

Mindörökké MSZP = mindörökké Fidesz

Mert lehetett volna már a választás után mindent alárendelni a pólusépítésnek, amikor talán még a Momentum is benne lett volna a dologban. Lehetett volna közös „XXI. századi” EP-listát állítani, és begyűjteni a Fidesz- és szociellenes szavazatokat. Vagy ha már ott volt az asztalon a Puzsér-projekt, ami jobb esetben nem(csak) a budapesti főpolgármesterség-jelöltségről szól, hanem egy középpárti pólus megképzésének lehetőségéről, akkor akár be is lehetett volna állni mögé teljes szívvel (ahogy arról itt az Azonnalin épp három hónappal ezelőtt írtam).

Persze sosem késő: lehet, hogy éppen ez a kényszerhelyzet lesz az, ami a két párt együttműködését katalizálja. Pár hónap késéssel ugyan – amit fel lehetett volna használni ennek az együttműködésnek a megfelelő keretezésére, illetve az ehhez szükséges felületek és módszerek kialakítására –, de lehet, hogy a fővárosi MSZP–DK–Momentum-tömb létrejötte lesz az, ami megteremti a maga ellenpólusát, akár hosszabb távra meghatározva az LMP és a Jobbik stratégiáját.

De akárhogy lesz is, ebben a történetben nem a Jobbik és az LMP érdekes igazán. Hanem azok a választók, akik nem szeretnék átélni, hogy a döntési lehetőségük előbb a fővárosban, majd később országosan újra a „Fidesz vagy MSZP” kérdésre szűküljön. Azok a választók, akik ha nem is feltétlenül a Sétáló Budapestre szavaznak, semmiképpen sem szeretnének a Parkoló Budapestre szavazni: az MSZP és a Fidesz nevével fémjelzett mutyik Budapestjére. Akik ha el is fogadják, hogy a választási rendszer bizonyos fokú együttműködési kényszert ró a teljes ellenzékre,

Akarjuk-e mindörökké az MSZP-t mint váltópártot? Az ellenzéki politika aligha fog kizökkenni a bevett, sikertelenségre kárhoztató rutinjaiból, amíg nem lesz egy egységes pártszövetség, amely összefogja mindazokat a kormányellenes oldalon, akik nemmel válaszolnak erre a kérdésre: LMP-s „sünöket” és újhullámos jobbikosokat, Fidesz-árvákat és valóban régi vágású kereszténydemokratákat. Egy ilyen formáció nemcsak a Fidesztől lenne képes szavazatokat elhozni, de jobb esetben észszerű alkukra tudná kényszeríteni az MSZP–DK(–Momentum)-tengelyt is.

Persze lehet, hogy mindez csak vágyálom, az viszont biztos, hogy a Jobbik és az LMP jelenleg nem képes efféle észszerű alkuk kikényszerítésére. Enélkül viszont marad az MSZP vezette „fél ellenzéki egység”, és maradnak azok a pártok, akik futottak még.

Ja, és marad a Fidesz.

Olvass még többet Pápay Györgytől az Azonnalin!