+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
2021. május 2. 18:14
Budapesti Las Vegas, kajak-kenu sportakadémia. A Hajógyári-sziget hasznosítása régóta várat magára, az eddigi tervek azonban elbuktak, nem utolsósorban azért, mert komoly természetkárosítással jártak volna. Azt még nem tudni, hogy Demeter Szilárd popkulturális központja mekkora léptékű fejlesztés lesz.
2020. december 14. 07:05
Miért indul a 2022-es választáson? Miért osztana „atyai pofonokat” a parlamentben? Ha egyszer indul, miért nem akar politikai kérdésekre válaszolni? A politikus jelzőt határozottan elutasító Berki Krisztiánnal beszéltünk az indulása apropóján, és bár a felénél haza akart menni, végül maradt, így az is kiderült, hogy miért egyes szám harmadik személyben beszél saját magáról. Nagyinterjú!
2020. július 10. 16:24
Dorner Lajos szerint nonszensz a felújítás, mert aközben úgyis rájönnek majd, hogy inkább újjá kéne építeni a Lánchidat, így pedig a végén sokkal hosszabb és költségesebb lesz az egész. A VEKE-elnök szerint alapból csak 20-25 százalékkal kerülne többe az újjáépítés, mint a felújítás, a főváros viszont kérdésünkre közölte: ragaszkodnak a felújításhoz.
2020. június 17. 08:00
Miközben a kormány és a főváros hetek óta cicharcol azon, hogy kinek mi a felelőssége a Lánchíd rossz állapota kapcsán, addig Széchenyi István hídja egyre csak rohad. De félnek-e az emberek, hogy mi lehet ennek a következménye? Szerintük kié a felelősség: a kormányé vagy a fővárosi vezetésé? És vajon kell-e erőltetni ezt a felújítást, vagy inkább egy teljesen új hidat kéne felhúzni? Videó.
2020. június 17. 07:00
Mi történt nyolc hónap alatt a fővárosban, azon kívül, hogy a Nagykörútra és az Üllői útra festettek két hosszú, sárga vonalat? – kérdezett vissza Tarlós István, mikor felvetettük: hogyhogy nincs elég pénz a Lánchíd felújítására? A MÁV igazgatótanácsába beült volt főpolgármestert kérdeztük a vasúti mellékvonalak megnyirbálásáról is: majdnem otthagyta az interjút, mert szerinte idétlen kérdés, hogy mikor utazott utoljára vonattal.
2020. május 14. 15:28
Magyarországon lasszóval kell fogni az embereket, akik átestek a koronavíruson, a kormány pedig vagy töketlen, vagy direkt bünteti Budapestet, mondta a főpolgármester.
2020. május 12. 18:27
A MÁV-Volán összevonásra készen lenne Budapest, de ez Orbán Viktoron fog múlni, nem azon, hogy Tarlós miről ír levelet, mondta az Azonnalinak Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes, akit a volt főpolgármester többi közlekedési ötletéről is megkérdeztünk.
2020. február 19. 12:25
Budapesten és a gazdagabb városokban igény volna rá, ha azokat az erőforrásokat, amelyeket most különböző magán- és közterületi rendészetekre forgácsolnak szét, becsatornáznák egy közös szervezetbe, és ez lenne az önkormányzati rendőrség.
2020. január 19. 17:55
A közvélemény előtt többnyire ismeretlen arcok jelentkeztek a BKK vezérigazgatói pályázatára, pedig az öt jelölt már évek, vagy épp évtizedek óta legyeskedik a Városháza körül. De kik is állnak a jelöltek mögött, és meg lehet-e úgy váltani a BKK-t, hogy közben nem az integráció felé halad a Budapest-környéki közlekedés? Utánajártunk, kik irányíthatják majd Budapest közlekedését.
2020. január 17. 23:02
Egy jótékony célú árverésen ennyiért vette meg az elődje arcára formált tésztaszaggatót Karácsony Gergely főpolgármester.
2020. január 16. 18:50
Melyik nagy budapesti fürdőket akarták még privatizálni? Mi lesz a Ráczcal? Hogyan lehet pénzt keresni a budapesti fürdőkön, és meg tudják-e ezt fizetni a magyarok? Mekkora bakitól lesz kétes egy közbeszerzés? Ezt is elmondja az Azonnalinak Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója, aki újrapályázik a pozíciójára, de nem biztos, hogy megkapja. Interjú.
2020. január 16. 08:55
Hogyan jön ki a fővárosi támogatás nélkül a Giro d'Italia? Tényleg van turisztikai haszna egy ekkora bicikliversenynek? Mi történik épp a Fideszben, esetleg min kéne változtatni? Ült-e már a felcsúti kisvasúton? És ki a legsportosabb fideszes? Ezekre is válaszolt az aktív kikapcsolódás fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős kormánybiztos, Révész Máriusz az Azonnalinak. Interjú!
2019. december 16. 07:44
Nem fog-e még jobban elmérgesedni a Momentum viszonya a szocikkal? Mondták-e már neki, hogy OK, boomer? Hogyan nevezné el a NER utáni világot? Hogy tetszik az épülő Kossuth téri Trianon-emlékmű? Mi a jó abban, hogy a Momentumnak nincs parlamenti képviselete? Miért nem kéne patás ördögnek beállítani Orbánt? A momentumos Kerpel-Fronius Gábor okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes ezeket is elmondta az Azonnalinak.
2019. december 13. 07:37
Miért van műanyagból a volt főpolgármester karácsonyfája? Tarlós István az Azonnali karácsonyi körkérdésében!
2019. november 5. 07:27
Mi lesz a kulturális térbe visszatérő Puzsér Róbert csapatával most, hogy megvolt a főpolgármester-választás? Milyen hibákat követtek el, és bánják-e, hogy állandóan Karácsony Gergellyel foglalkoztak? Na és elégedettek-e azzal, hogy Puzsér 4,46 százalékot kapott a választáson? Nagyinterjú Zaránd Péterrel, Puzsér Róbert kampányfőnökével.
2019. november 1. 10:19
Ez a piac a legkevésbé sem a Budapesten lakni akaró embereknek fog kedvezni, hanem Rogán Antal külföldi befektetőinek. Ez nemcsak a fiatalok öneállátását nehezíti, hanem a kasztosodást is segíti.
2019. október 31. 10:03
Megbánta-e, hogy volt MSZP-s politikusként inkább Tarlós Istvánt támogatta? Kapott volna-e lovagkeresztet akkor is, ha nem a Fidesszel tart? Miért vehető uszításként a Tiborcz-adó? Na és milyen volt élőben végighallgatni az őszödi beszédet? Interjú Pesterzsébet újraválasztott polgármesterével, Szabados Ákossal, akit hiába akart eredetileg ismét az ellenzék indítani, ő elsőként a Fidesz támogatását fogadta el.
2019. október 30. 18:01
Tarlós István egy kapavágást sem tett a közösségi média felületein, Karácsony Gergely kiemelkedően sokat posztolt, ezzel rengeteg aktivitást váltott ki követőiből. Viták generálásában Puzsér Róbert végzett a dobogó legfelső helyén, Berki Krisztián pedig nem értette meg, miről szól a választás, ennek megfelelően a bulvártémákat futtatta, a semmibe.

összesen: 100 db | 18 db/oldal

1 2 3 4 5 6