+++ MIBEN FEJLŐDJÜNK, MIRŐL ÍRJUNK? MONDD EL A VÉLEMÉNYEDET AZ AZONNALIRÓL! +++
Szerző: Pintér Bence
2019. június 3. hétfő, 08:55
Még az LMP és a Jobbik budapesti buktájával sem korrekt a budapesti megegyezés, és az online szavazás sincs megoldva Puzsér szerint.

Elkezdődött az önkormányzati választás budapesti színterének legújabb drámája:

 

Puzsér Róbert hétfő reggel bejelentette, hogy kiszáll az előválasztásból.

 

Az LMP és a Jobbik által támogatott publicista helyzete éppen az említett pártok gyenge budapesti EP-választási eredménye miatt rendült meg kicsit, de Puzsér posztja alapján nem is igazán azt követeli, hogy ezek a pártok nagy szeletet kapjanak a budapesti osztozkodásból (amiről itt írtunk), hanem azt, hogy a szocik ne kapjanak erejükön felüli pozíciókat.

 

„Budapesten az ellenzék számára húsz nyerhető kerület van. Az MSZP-Párbeszéd tandem tíz százalékos budapesti támogatottságával e kerületek felében[!] állít polgármester-jelöltet. A Jobbik és az LMP három-három százalékos budapesti támogatottságával, mely még így is az ellenzéki szavazatok tizede, nulla és nulla kerületet kap” – írta Puzsér, hozzátéve, hogy ezt a tavalyi országgyűlési választások eredményével indokolták, az alapján viszont több kéne járjon az LMP-nek és a Jobbiknak is.

 

Puzsér másik problémája, hogy a pártok nem voltak hajlandóak vele egy budapesti minimumprogramot egyeztetni, csak a pozíciók érdeklik őket szerint, és hogy ugyan az előválasztás mindjárt elkezdődik, de az online szavazás még mindig nem megoldott, illetve olyan bonyolultan akarja megoldani szerinte a baloldal, hogy annak semmi értelme nem lenne.

 

„Ha a fenti körülmények nem változnak, ebben a bohózatban nem veszek részt” – írta Puzsér.

 

Mindeközben a Momentum ma hivatalosan is bejelentheti Kerpel-Fronius Gábor jelöltségét, aki az előválasztáson indulna Karácsony és Puzsér ellenében, az előválasztásnak tehát még úgy is lehet értelme, ha Puzsér kiszáll belőle.

 

Budapesten tehát a helyzet változatlan, vidéken azonban egyre több városban állapodik meg a közös indulásban a teljes ellenzéki spektrum. Egerben az összellenzék a jobbikos Mirkóczki Ádám mögé állt be, Szombathelyen a szocialista Nemény András mögé, míg Salgótarjánban az MSZP-s Fekete Zsolt lesz a közös jelölt. 

 

MONTÁZS: Pintér Bence / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Nem politikai okokból takarították le, és tagadták, hogy hivatalos graffiti-eltávolító szakemberek lennének.

Nem a hagyományos könyvesbolti terjesztésbe kerülnek azok a romantikus könyvek, amelyek a KSH toplistáját vezetik.

Fabrizio Piscitelli 53 évet élt, de az SS Lazio legnagyobb ultracsoportjának vezéreként hagyott örökségével még sokáig fog küzdeni a futball.

Kik szavazhatnak az önkormányzati választáson? Mi kell ahhoz, hogy ajánlhasd a kedvenc polgármesterjelöltedet? Tudsz-e máshol szavazni, mint a lakóhelyed? Összeszedtük.

Ez pedig nem jó jel a német ipari teljesítményre nagyban alapozó magyar gazdaságnak sem.

A hét kérdése

Miből néznéd ki, hogy valójában nem is létezik? Vagy mi az, amiről kifejezetten szeretnéd, hogy ne létezzen? Szavazz, és kiderül, mekkora a klubod!

Azért ide elnéznénk

Figyelemfelhívó bringatúra Budapestről Szentendrére augusztus 24-én délelőtt.

Beszéddel is készül. Augusztus 24-én, a pesti Jelen bisztróban.

Dumbledore wouldn't let this happen. Augusztus 31-én délután, Budapesten.

Gellért Ádám ad elő a Clio Intézet estjén szeptember 4-én.

Tokaj-Hegyalja legszebb falujában szeptember 13-án végig lehet kóstolni a helyi borászatok legjobb borait.

Ezt is szerettétek

Mire elég, ha Zuzana Čaputová elnök azt mondja magyarul, hogy köszönöm? Jarábik Balázs felvidéki elemző elmagyarázza.

A Coca-Cola ugyanolyan politikai termék, mint a Fidesz. Kár, hogy az előbbinek a magyar ellenzék is bedőlt, írja Techet Péter.

A véleménybuborékok ártanak jobban a demokráciának, vagy pártízezer „hülye” szavazó?

Az Azonnali birtokába kerültek a 2018-as szerződéseik: volt, ahol a kutatási pénznek nevezett összegből focipályát újítottak fel. Hogy mi?! Tényfeltárás!

Twitter megosztás Google+ megosztás