Salgótarjában is bejelentették a teljes ellenzéki összefogást

Szerző: Hutter Marianna
2019.05.30. 11:30

Minden ellenzéki párt a szocialista Fekete Zsolt újrázását támogatja.

Salgótarjában is bejelentették a teljes ellenzéki összefogást

A szocialista Fekete Zsolt a Salgótarján, Szeretem! Egyesület színeiben indul újra a polgármesteri székért a teljes ellenzék támogatásával  – jelentették be csütörtökön sajtótájákoztatón. Feketét támogatja a szocialisták mellett a DK, a Párbeszéd, a Jobbik, a Momentum, az LMP, az Európai Baloldal és a Tarjáni Városlakó Egyesület is.

A pártok politikai megállapodásuk értelmében mindannyian a Salgótarján, Szeretem! Egyesület színeiben fognak indulni az önkormányzati választáson.

Ez azt is jelenti, összehangolják kampányukat, és közös jelölteket indítanak Salgótarjánban és közös kompenzációs listát állítanak. 

A még bejegyzés alatt álló egyesület elnöke maga Fekete Zsolt lesz. A pártok még tárgyalnak a Kétfarkú Kutya Párttal is, illetve támogatja a polgármester újrázását Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi városvezető Mindenki Magyarországa Mozgalma is.

A SALGÓTARJÁNI ÖSSZELLENZÉKI EGYÜTTMŰKÖDÉS TAGJAI

Fekete Zsolt arról beszélt, szerinte irányítása alatt Salgótarján a fejlődés útjára lépett.

„Én úgy érzem, erős vagyok és erős a csapatom is.”

Az ellenzéki együttműködésben a Budaházy György szerint a Fidesz segítette Mi Hazánk Mozgalom nincs benne, ők az EP-választáson közel 3,7 százalékot értek el, és a sajtótájákoztatón sem említették, hogy egyáltalán tárgyalnának velük.

Salgótarjánban egyébként az országostól eltérő eredmények születtek az EP-választáson: a Fidesznek csak 47,2 százalékot sikerült elérnie, a DK 21,14 százalékot kapott, az MSZP országos átlagához képest pedig kétszer annyit: 12,7 százalékot. A Momentumnak csak 6 százalék jött össze, a Jobbiknak 5,2 százalék, míg az LMP-nek 1,4 százalék.

Az ellenzék több megyeszékhelyen is hasonló konstrukcióban fog indulni: Egerben mindannyian beállnak a jobbikos Mirkóczki Ádám mögé, míg Szombathelyen az MSZP-s Nemény Andrást fogják támogatni.

FOTÓK: Fekete Zsolt / Facebook; Azonnali

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek