+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Kulcsár Árpád
2018. november 7. szerda, 17:19
Majdnem teljesen kész a december elsejei centenáriumra épülő katedrális a bukaresti parlament mögött. Viszont a nemzet megváltása egyáltalán nem olcsó dolog.
Kilencvenöt százalékban már meg van váltva a román nemzet, vagyis Bukarestben a Nemzet Megváltásának Katedrálisa ennyire van elkészülve.

 

Ami persze nem azt jelenti, hogy rövid időn belül úgy fog kinézni, amennyire csicsás a látványterveken, mindenesetre maga az építkezés az úgynevezett vörös stádiumban be fog fejeződni: vagyis maga az épület kész lesz, de még sokat kell ezután is dolgozni rajta, míg használhatóvá válik.

 

 

Eleddig 110 millió euróba került a katedrális, ez szinte pontosan 36 milliárd forint: ennek egynegyedét kalapozták össze a pópák különböző templomokban és búcsúkban, a háromnegyedét közpénzből biztosították. 

 

Az isteni kecó építéséből kilenc és fél felcsúti Pancho Aréna jönne ki, szóval nem akármilyen beruházás, és még nem látni, hol a vége. Határ a menny, és a csillagos ég!

 

Az ortodox egyházat megkérdezte a Mediafax hírügynökség, hogy ugyan mennyibe fog kerülni vajon még az épület ezen felül, amire ők azt felelték, hogy nem tudják, azt nem lehet megmondani.

 

Legutóbb október elején kapott a román ortodox egyház 104 millió lejt (7,1 milliárd forintot) a bukaresti önkormányzattól, ez még megvan, és ebből teszik az épület szerkezetét ellenállóvá, betesznek ajtókat, ablakokat, kereszteket, elkészítik a tetőt, beleértve a rézburkolatot a kupolákra, és a külső liturgikus teret. Aztán meg Isten segít nekik, és a politikus is.

 

Mindenesetre november 25-én a szürke sok árnyalatában pompázó szakállak fognak gyűlni, és magáé I. Bertalan konstantinápolyi pátriárkájé is közöttük lesz, akkor fogják ugyanis felavatni az oltárt. Eddig elvileg elkészül teljesen a 91 méteres torony is. 

 

Az épület magasabb lesz a Nép Házánál, azaz a román parlamentnél is, amit még a megalomán Nicolae Ceaușescu diktátor húzott föl úgy, hogy különadót vetett ki a teljes lakosságra. Egyébként a két épület közel is áll egymáshoz. Az Azonnali járt a helyszínen még nyáron, és megnézte:

 

 

Persze Romániában sem örül az épületnek mindenki, sőt, egyre több a kritikus hang, főleg a Mentsétek Meg Romániát (USR) párt szimpatizánsai között, akik tüntetéseken gyakran kiabálják, hogy „Vrem spitale, nu catedrale!”, azaz, hogy katedrálisok helyett kórházakat szeretnének. A Román Akadémia elnöke, Ion Aurel Pop pont nemrég nyilatkozta, hogy azok, akik ilyeneket kívánnak, nem is keresztények. 

 

FOTÓ: Wikimédia

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Pedig az ortodox egyházfő pár hete még arról beszélt, az okostelefonok szolgaságba döntik felhasználóikat, és elhozhatják az Antikrisztust.

Nem látod át, hogy pontosan mi is lesz most szombaton? Tüntetés, sztrájk, vagy útlezárás? Netán mindegyik? Elmondjuk, jelen állás szerint hogyan alakul a hétvége!

Csak a képviselők egyharmada szavazott bizalmat Svédország eddigi leggyengébb kormányának, de a radikális jobboldalt sikerült kiszorítani.

Hiába kérték ki ausztriai állampolgárok a róluk szóló személyes adatokat az óriáscégektől, nem kaptak meg minden lényegi információt – állítja egy adatvédelemmel foglalkozó szervezet.

Ha a Twitter androidos alkalmazását használod, és megváltoztattad a fiókodhoz tartozó e-mail-címet 2014 novembere és 2019 januárja között, van egy rossz hírünk.

A hét kérdése

A rabszolgatörvény nyomán sztrájkban gondolkoznak a szakszervezetek. Neked mi lenne az utolsó csepp a pohárban? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Január 20-án Karácsony Gergely és Horváth Csaba csapnak össze az ellenzéki főpolgármesteri előválasztás keretein belül!

Dé:Nash, Pe$tipatkány és LIL IOM január 24-én lépnek fel.

Milyen a vidék az egyik legjelentősebb magyar képzőművész szemével?
Január 24-én kiderül!

Végig lehet kóstolni az összes hazai furmintot! Február 7-én!

Világhírű természetfotósok képeit lehet megcsodálni február 16-án Budapesten.

Ezt is szerettétek

Szerinte nyolc és fél éve úgy kéne viselkednie az ellenzéknek a parlamentben, ahogyan azt a rabszolgatörvénynél tette.

Mi az, ami miatt megdicsérné Lázár Jánost, és mi az, ami miatt csak őrá tud gondolni?

Kell-e tőle félni, és eléggé félünk-e tőle már most?

Elmagyarázzuk, ki hogyan ferdíti el a túlóratörvényt, és mi is
az igazság valójában!

Twitter megosztás Google+ megosztás